Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-11-06 16:32:00

Irán nukleárisan fejleszt mást, mint amit mond?

Irán nukleáris gyújtószerkezetet próbált ki, és úgy alakított át ballisztikus rakétákat, hogy azok atomtöltetek hordozására is alkalmasak legyenek - írta izraeli hírszerzési adatokat idézve a The Sunday Times.

A vezető vasárnapi brit konzervatív lap izraeli forrásai szerint az általuk összegyűjtött legújabb adatok egyértelmű bizonyítékként szolgálnak arra, hogy az iráni nukleáris fejlesztési program nem polgári célú – ahogy Teherán hivatalosan állítja –, hanem fegyverek előállítását szolgálja.

A The Sunday Times szerint az elmúlt héten egyre több jel utalt arra, hogy Izrael csapásmérést fontolgat az iráni nukleáris létesítmények ellen. A lap forrásai szerint az izraeliek indítási kísérletet hajtottak végre egy Jerikó-3 típusú rakétával, amely szintén alkalmas nukleáris robbanótöltetek célba juttatására, és amellyel iráni célpontok is elérhetők.

Az izraeli hadsereg emellett „egyéb gyakorlatokat is végrehajtott”, az általában „galambnak” tartott izraeli államfő, Simon Peresz pedig arra utalt egy minapi interjúban, hogy mind közelebbi a katonai megoldás kilátása. Mindez azokat a találgatásokat táplálja, amelyek szerint Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök nyomást gyakorol a fegyveres erőkre az Irán elleni katonai csapás időpontjának és mikéntjének meghatározására – áll a brit lap írásában.

A The Sunday Times izraeli forrásai szerint egy ilyen csapásmérés esetén a légierőt és a haditengerészetet, sőt a szárazföldi erőket is be kellene vetni, mivel csak egyetlen támadásra lenne lehetőség.

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.