Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-04-12 18:03:00

Húsvétkor kondulnak meg először a Mátyás-templom új harangjai

Húsvétkor kondulnak meg először a Mátyás-templom új harangjai

Jövő szombat este, a húsvéti feltámadási szertartás keretében kondulnak meg először a budapesti Mátyás-templom új és felújított harangjai - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata kedden.


Mint írták, a négy új és két felújított harangot húsvét hétfőn, jótékonysági hangverseny keretében mutatják be a közönségnek a budavári Nagyboldogasszony-templomban (Mátyás-templom), és a harangok meg is szólalnak. Az ingyenes hangverseny alkalmával összegyűlő adományokat a plébánia a harangrekonstrukció befejezésére fordítja.


A harangok tavaly december 16-án érkeztek meg a passaui harangöntödéből Budapestre. Január 23-án Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek megáldotta a harangokat, az eseményen megjelent Schmitt Pál köztársasági elnök, Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester és Nagy Gábor Tamás (Fidesz-KDNP) I. kerületi polgármester.
 

A harangok megáldása után Erdő Péter ünnepi, latin nyelvű szentmisét tartott. A szertartáson egyebek mellett arról beszélt, hogy a harangokban az egyházi hagyomány az apostolok és hithirdetők jelképét látja.
A négy új harang közül kettőt február 2-án emeltek be daruval a templomtoronyba, a többi négyet február 22-én helyezték el végleges helyükre.
Mátéffy Balázs, a Mátyás templom múzeumának igazgatója korábban az MTI-nek elmondta: a harangokkal kapcsolatos projekt összköltsége bruttó 130 millió forint. A Norvég Alaptól pályázatukkal 86 millió forintot nyertek el, a további összegeket a fővárosi és az I. kerületi önkormányzat, továbbá több cég vállalta magára.


A múzeumigazgató akkor közölte: a kivitelezéshez tavaly februárban kötöttek szerződést a passaui Perner céggel. Az új harangokhoz új elleningás harangszéket is kellett készíteni statikai okokból. Ezért az új harangok elkészítése "különleges műszaki kihívás volt, lényegesen több volt mint egyszerű harangöntés". A négy új harang közül három az Úr Krisztus, valamint XII. Piusz és II. János Pál pápa tiszteletére készült: 200, 155, illetve 117 centiméter átmérőjűek, súlyuk 45, 19, illetve 15 mázsa. A Szent Margit tiszteletére öntött, 110 kilogrammos kisharang a passaui harangöntő céget vezető Rudolf Perner ajándéka, ami az eddigi lélekharang felváltására érkezett.

A Mátyás-templom már meglévő két, most felújított harangját Szent Károly és a Szentháromság tiszteletére szentelték fel. Az 1891-ben öntött Szent Károly-harang 180 centiméter átmérőjű, súlya 32 mázsa, míg az 1723-ban öntött Szentháromság-harang 105 centiméter átmérőjű, súlya 8 mázsa.

 

 


Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.