Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-12-13 13:15:00

Cipővel dobták meg az iráni elnököt

Cipőt dobott Ahmadizsenád iráni elnökhöz egy munkanélküli férfi, aki így fejezte ki tiltakozását amiatt,hogy egy éve nem kapott munkanélküli segélyt – írja külföldi forrásra hivatkozva az atv.hu.

Az incidens az Irán északi részén fekvő Szári városban történt, ahol a tavaly elhunyt olajipari miniszter tiszteletére rendezett emlékünnepségen Ahmadinezság elnök is felszólatl. A cipő nem találta el az iráni elnököt a mögötte levő transzparensnek ütközött – írja a CNN-információra hivatkozva az atv.hu.

Mint kiderült, a korábban a textilgyárban dolgozó cipődobáló férfi egy éve munkanélküli és segélyt sem kap. Az incidens óriási felháborodást és agressziót váltott ki a résztvevőkből, akik a biztonsági erők közbeavatkozásáig bántalmazták a férfit. Rasid Sz. neve nem ismeretlen a hatóságok előtt, hiszen már korábban is dobálózott és börtönbe is került, mert paradicsommal és tojással „illette” Mohamed Katami korábbi iráni elnököt.

A cipődobálás az arab országokban az elégedetlenség kifejezésére szolgál, de Iránban ez nem így van – írja az atv.hu. A CNN hivatalos adatai szerint Iránban 13,2 százalékos a munkanélküliségi ráta, de sok iráni úgy véli: ennél jóval többen vannak állás nélkül.

 

CNN, atv.hu

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.