Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-09-28 14:30:00

A tatárszentgyörgyi sérülteket hallgatja meg a bíróság

A két és fél évvel ezelőtti tatárszentgyörgyi támadás sérültjeit annak idején ellátó egészségügyi dolgozókat hallgatják meg szerdán a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő bűncselekmény-sorozat büntetőügyének tárgyalásán, a Pest Megyei Bíróságon.

A bíróság a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság ügyének bizonyítási eljárása keretében először a sérülteket ellátó mentőápolót kérdezte ki az eset körülményeiről. A férfi válaszaira reagálva a tárgyalást vezető Miszori László bíró döbbenetesnek és kétségbeejtőnek nevezte a hatóságok munkáját, utalva egyúttal a tűzoltók keddi meghallgatására is.

A Pest megyei település cigánysorának utolsó házát 2009. február 23-ára virradóra Molotov-koktélokkal felgyújtották, majd a vádirat szerint a másodrendű vádlott, Kiss István négy célzott lövést adott le a tűz elől menekülő 27 éves férfira és két kisgyerekére. Az apa és ötéves kisfia azonnal meghalt, a hatéves kislány súlyosan megsérült.

A vád szerint a Molotov-koktélokat Pető Zsolt harmadrendű vádlott dobta be a padlásajtón, illetve a nappali ablakán, Kiss Árpád elsőrendű vádlott pedig távolabbról, egy golyós puskával, a fák takarásából fedezte társait.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.