Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-11-13 17:51:00

A magyar nyelv napját ünnepelték a Petőfi Irodalmi Múzeumban

A Kossuth tér 1944 előtti arculatának visszaállítása „nem elégséges” érv a József Attila szobor elmozdításához – vélekedett Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár vasárnap a Petőfi Irodalmi Múzeumban idén először megrendezett Magyar nyelv napján.

El a kezekkel a József Attila-szobortól! – hangoztatta Szőcs Géza. Márai Sándort idézve kiemelte, a honfoglaló magyarok nem „hazát”, hanem „védett legelőt” kerestek maguknak. Azt, hogy e legelőből haza lett, azt a költőknek köszönhetjük – mutatott rá. Nem is tudom, mit mondanék, ha itt ülne József Attila, és meg kellene magyaráznom, most mi történik a szobrával – fogalmazott, megjegyezve a költőnek halálában is hányattatott sorsa volt.

A magyar nyelv ünnepéről szóló határozatot egyhangúan, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el az Országgyűlés 2011. szeptember 26-án. A pártok egyetértése szerinte reményt adhat arra, hogy a „legfontosabb közös ügyeinkben” az ország képes felülemelkedni a pártérdekeken és együttműködni. A kezdeményezés Gráf Rezső nyelvész nevéhez fűződik.

Az államtitkár rámutatott, hogy a magyar nyelv kiszorulóban van a tudományos életből, több egyetemen diplomamunkát csak angol nyelven fogadnak el, más területeken pedig a magyar idegen szavakkal, nyelvi szerkezetekkel „nyomorékká” torzul. 2012. június 30-ig a kormány benyújtja a magyar nyelvhasználatról szóló felmérését, valamint előkészít egy intézkedési tervet a magyar nyelv értékeinek védelmében – jelentette ki Szőcs.

 

mti

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.