Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-03-19 11:46:00

A Károli japán szakos hallgatói az Oktogonon és a Hősök tere környékén gyűjtenek

A Károli Gáspár Református Egyetem Japán szakos hallgatói szeretnék együttérzésüket kifejezni a március 11-én bekövetkezett földrengés és az azt követő szökőár áldozatainak. Ennek anyagi megnyilvánulásaként adományokat gyűjtenek a rászorulóknak, mely akcióban az egyetem támogatását élvezik, és a beérkező adományokat a Japán Nagykövetségnek fogják eljuttatni.

A gyűjtés jelenlegi időtartama egy hónapban van meghatározva ( igény szerint meghosszabbítható), mely során hétfőtől szombatig Budapest különböző részein várják az adakozó kedvű embertársakat.

Magai Hanna, az akció korordinátora Facebookon tájékoztat a napi helyszínekről és időpontokról. Az üzenőfalon ez olvasható: „Segítsünk együtt Japánnak, mint ahogyan ők is segítettek nekünk a vörösiszap-katasztrófa idején! ”

Ma az Oktogonon és a Hősök tere környékén gyűjtenek adományokat a diákok.

-mi

 

 


Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.