Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Hírsor
2011-10-19 11:40:00

„Így jár minden ÁVO-s” –- a fotóarchívum új '56-os képei

Tizenegy, az 1956-os forradalom és szabadságharc idején készült képpel gazdagodott a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) történelmi fotóarchívuma.

 A felvételek szerdától az előfizetők számára is hozzáférhetővé válnak – közölte az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának a vezetője az MTI-vel. Talyigás Judit kifejtette: Burghardt Ferenc jelentkezett náluk a közelmúltban, mert édesapjának, idősebb Burghardt Ferencnek, a Képzőművészeti Vállalat egykori fotósa hagyatékának a felszámolásakor a fotók között '56-os képeket is találtak. Az egyik tekercs nagy része családi felvételeket rögzített, az utolsó 11 kép viszont életkép volt az '56-os forradalom és szabadságharc idejéből. A talált képek ráadásul színesek, ami abból a korból ritkaságnak számít.

Mint elmondta, a képek egy részének a helyszínét sikerült azonosítani, például az Üllői utat, az Astoria környékét, valamint a Kolosy teret. Továbbá van két kép, amely egy felakasztott fiatalembert ábrázol; a férfi ruhája meg van szaggatva, a nyakában pedig egy tábla lóg a következő felirattal: „így jár minden ÁVO-s”.

 

13 millió negatív

Erről a fiatalemberről az MTVA archívumában már korábban is voltak képek, amelyeket Fényes Tamás, az MTI fotóriportere készített, a mostani darabokkal pedig teljesen „összeállt a történelmi mozaik” – tette hozzá a fotóarchívum vezetője.

Kitért arra, hogy az ilyen képek vásárlása során mindig körültekintően járnak el. Egyrészt a képek eredetiségét – vagyis azt, hogy a fotó nem másolat-e – a szakértők azonnal megvizsgálják. Emellett ellenőrzik a forrás hitelességét, amelyet jelen esetben könnyű volt igazolni, mivel a képeket rögzítő fotós fia kereste meg az MTVA-t, majd utánajártak annak is, hogy idősebb Burghardt Ferenc valóban a Képzőművészeti Vállalat fotósa volt-e.

Talyigás Judit azt is elmondta, hogy az MTVA fotóarchívuma Közép-Európa legnagyobb ilyen gyűjteménye, összesen 13 millió fotónegatívból áll, ezek közül több mint 800 kép az 1956-os forradalom és szabadságharc idején készült.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.