- Címlap
- Társadalom
- Világhír
- Életmód
- Kultúra
- Tudomány
- Sport
- Egyház
- Beszállhatok?
- Blogok
- Fórum
- Dossziék
- Film
- Videók
- Játék
- RSS
Mai morzsa
|
Életmód
2011-03-20 10:14:00 „Szociális ivó már nem lehetek”Szabadulás az alkohol rabságábólAz alkohol fogva tartja az embert, és lassan, de biztosan felőrli az életét, fölemészti a kapcsolatait és őt magát. Az orvostudomány nem ismeri a gyógymódot – pedig van szabadulás.– Mikor kezdett inni? – Nagyon fiatalon. Az elején csak társaságban ittam, csibészségből. Aztán úgy belecsúsztam, hogy észre sem vettem. Csak arra figyeltem föl, hogy hazafele jövet már be kell mennem a kocsmába meginni egy felest. Lehet, hogy nem többet, de annyit biztos. – Reggel is úgy kelt föl, hogy muszáj volt innia? – Az már a következő fokozat. Ahogy mentem reggel dolgozni, és leszálltam a buszról, kötelezően meg kellett inni egy kis üveggel. Utána az következik, hogy ülök a kocsmában, amíg ki nem tesznek. – Mi volt a következő állomás? – A kocsmázás után otthon mindig perpatvar várt. Szemmel tart a feleség, a gyerek, a szülők. Amikor a környezetét már nagyon zavarja az ember, de inni kell, akkor lesz zugivó. Ne vegye észre senki. A ház minden sarkában pia van eldugva. Mindenhol, ahol az ember úgy gondolja, hogy nem találnak rá. Jön a műsor, az alibikeresés. Azért, hogy ihassak, kimegyek, elengedem a kutyát, aztán megkötöm a kutyát, most bezárom a kaput, majd kinyitom a kaput, megnézem a kazánt, ilyesmik. De a család tudta. Mindig, mindenki tudja, mi zajlik. Az emberek megérzik, hogy bajban vagyok. – Mi történt a munkahelyén? Észrevették, hogy iszik? – Ott jobban tudtam kezelni a szenvedélybetegségemet. Akkor mentem mindig orvoshoz, amikor már úgy remegett a kezem, hogy csak egy feles után tudtam leírni a nevemet. Vannak orvos barátaim, és megkértem őket, hogy vegyenek fel betegállományba. Elmentem 2-3 hétre, és amikor már rendesen sikerült odakanyítani a nevemet, visszamentem dolgozni. Volt, hogy egy évig is tartottak a száraz időszakok. – A hosszabb száraz szakaszok bizakodóvá teszik az embert? – Hogyan jutott el a megoldásig? – A lányaink református ifjúsági közösségekbe jártak, ők hallottak a dömösi Református Iszákosmentő Misszióról, és felvették velük a kapcsolatot. Én évekkel később kerültem oda. Irtózatosan mélyen kellett lennem ahhoz, hogy elfogadjam Jézus segítségét. – Sosem esett vissza? – Nem, Isten valóban megszabadított. Szabadulásom után bocsánatot kértem mindenkitől. A feleségemtől, a gyerekektől, de még az unokáktól is. Az adósságokat visszaadtam. – Mit jelent önnek a szabadulás? – Kompetenciát. Én döntöm el: akarok-e inni vagy nem. Harmadik út nincs, szociális ivó sohasem lehetek, de szabadságom van arra, hogy válasszak. Nekem az a szabadság, hogy szabad nem inni, ami nem egyenlő a korábbi száraz időszakaimmal. Hiszem és vallom, ami a Bibliában is írva van: „Ha tehát a Fiú szabadít meg titeket, akkor lesztek valósággal szabadok.”(Ján.8/36) Az életben is választhatjuk a széles utat vagy a keskeny utat. A széles út a pokolba visz. Itt található a kocsma, a kaszinó, az ivócimborák. A keskeny úton nem könnyű járni, mert ott Isten szabja meg, hogy mi helyes és mi nem. Sokat jelent számomra a Kék Kereszt megtartó ereje is. Nincsenek lobogó fehérköpenyes pszichiáterek, orvosok, de van közösség. Amikor az ember a legmélyebbre jut, Jézus akkor is alászáll, hogy onnan felemeljen. Sz. M.
|
Hírsor
A hét java
|
|