Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Életmód
2011-09-29 15:00:00

A High Line, a világon is egyedülálló módon kialakított közpark

Egy irigylésre méltó ötlet

Közparkká alakították New York egyik legrégebbi magánvasúti pályáját, amivel nem csak a környék levegőjét javították, hanem egy hamar népszerűvé vált találkahelyet is életre hívtak az ötlet megálmodói.

New York manhattani kerületében a most kialakított közpark, a High Lane, a világon is egyedülálló, hiszen a várost átszelő acélmonstrum pályán még három évtizede áruszállító tehervagonok robogtak.


Sétány az utcák felett

A legutolsó szerelvény 1980-ban fagyasztott pulykát szállított, majd használaton kívül helyezték a városrész vezetői. A rozsdatemetőnek tűnő acélszerkezetről sok mindent el lehetett mondani, csak azt nem, hogy szemet gyönyörködtető lett volna. A múltat idéző rozsdavas ellenére a városrész hihetetlen fejlődésnek indult az elmúlt évtizedekben, gombamód szaporodtak a galériák, az éttermek és az elegáns loftlakások. Ezért a magasvasút legdélebbi szakaszát már évekkel ezelőtt elbontották, amit ma már bánnak is a városvezetők. Annál is inkább mivel ott is ki lehetett volna alakítani parkokat, sétányokat, városi tereket és botanikus kerteket, éppúgy mint a pálya megmaradt és már felújított részein.

Az oázis első, déli harmadát 2009-ben adták át, idén pedig pár hónapja a Nyugati 30. utcáig nyúló újabb 800 méteres szakaszt is birtokba vehették a város lakói. A rekonstrukció hívei bíznak benne, hogy már jövőre elkészül a kert utolsó szakasza, és így a teljes hosszában lehet majd sétálni az utca felett nyolc méterre meghúzódó parkban, vagy leülve akár „színházi előadásként” meg lehet szemlélni az oázis alatt hömpölygő utca forgatagát.

A parkot tervező tájépítész, James Corner a National Geographic legfrissebb számában elmeséli, hogy hosszú kanyargós szalagot képzelt el, amelyet néhol megszakít egy-egy különleges helyszín. „Azt akartuk elérni, hogy a High Line változatos legyen, de mégis egységes egészet alkosson”- állítja. A parkot karcsú fapadokkal tették még kellemesebbé, de ahol lehetett, a múltra utalva meghagyták az eredeti vonatsíneket is. Corner egy holland tájépítész kollegája javaslatára főként olyan nád és fűféléket ültetett a parkba, amelyek a hajdani, elhanyagolt pályatesten nőtt gyomokra és vadvirágokra emlékeztet.


36 országból küldtek pályázatokat

A roncstelepnek titulált magasvasút szerkezetének megmentése Joshua David szabadúszó író és Hammond Robert képzőművész nevéhez fűződik, akik 1999-ben a monstrum lebontására létrehozott lakossági fórumon ismerkedtek össze, és döntötték el, hogy mindent megtesznek ennek az ipari létesítménynek a megmentéséért. Ezért alig pár hónap múlva létrehoztak egy céget: „Először csupán a megmentést tűztük ki célul, de hamar rájöttünk, hogy akár újfajta köztereket is ki lehet itt alakítani” – állítja Hammond. Viszont a különböző hatóságok ellenállása miatt csupán 2003-ban jutottak el odáig, hogy ötletbörzét hirdettek a hasznosításra.

Az ötleteket benyújtók száma minden várakozásukat felülmúlt, hiszen 36 országból 720 pályázó küldte el javaslatát. Az alapkőletételig azonban még így is három évet kellett várni. Ezt követően pedig a technikai akadályok leküzdése emésztett fel rengeteg időt, mivel a szerkezetet meg kellett erősíteni, és pontosan talán senki nem tudja hány ezer köbméter földet kellett elteríteniük a kert építőinek. Technikai bravúrnak számít az is, hogy több épület alatt, mintegy alagút szerűen átvezet a park. Az egyik ilyen palota a városrész mára legnépszerűbbé vált hotelja a Standard.


P. G.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.