Get Adobe Flash player
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Szavazófülke
Ön helyesnek tartja-e, hogy Isten neve szerepeljen az új alkotmány preambulumában?

  • Nem, mert ez ellenkezik az egyház és az állam szétválasztásának elvével.
  • Nem, mert Isten nevével nem dobálóznék.
  • Igen.
  • Szerintem eleve nincs szükség új alkotmányra.
  • Életmód
    2011-04-09 20:04:00

    „Minden elmúlik nyomtalanul”

    Alkony Sugárút: Wahorn András megvilágosodott (interjú)

    Az egykori legendás Bizottság zenekar tagja, képzőművész, akinek leégett a műterme, Istenről beszél, szabad akaratról és az evangéliumról, ami felháborítja – de nem érti, miért.

    – Nemrég leégett a műtermed, sok alkotásod megsemmisült. Megvigasztalódtál azóta?  

    – Az első érzésem a fájdalom volt, aztán a megkönnyebbülés, hogy ennek így kellett lennie, és így kell élnem tovább. De legbelül, mint hátsó hang vagy színtónus, az egész életemmel kapcsolatban volt egy kérdésem: hogy érdemes-e folytatni. Sokszor kezdtem újra, mindig szerettem a változásokat. De most ehhez nem volt, és nincs kedvem. A legnagyobb tanulság számomra az, hogy hatalmas különbség van aközött, amit az ember tud, gondol, és amit legbelül érez. Hiába érzem magam bölcs öregembernek a gondolataimmal, ha az érzéseimet nem tudom kordában tartani. Pedig tudom, hogy minden illúzió, a tárgyak is. Minden eltűnik nyomtalanul. Ahogy láttam a tűzvész után, hogy abból a sok tárgyból semmi nem maradt. A tűz fantasztikus dolog. Teljesen elpusztít mindent.

    – Négy éve laksz Mezőszemerén. Nem vagy magányos?

    –  Itt az internet, és bármikor fel tudnék hívni bárkit. De ha rosszkedvem van, akkor nagyon magányos vagyok, ha pedig  jó kedvem van, akkor nagyon boldog vagyok, és ezért nem akarom, hogy bárki meglátogasson és megzavarjon.

    – A művészeted mit jelent számodra ezek után?

    – Az egész művészetemet arra építettem, hogy azt csinálom, ami épp nem kell senkinek. Ezt volt az avantgárd. Azért lettem nagy művész, mert erre képes vagyok. Ami az én művészetem felé fordította a figyelmet a nyolcvanas években, az az volt, hogy nem láthattak semmit, amit szerettek volna: a szocializmusban a vizuális információk megszűrtek és irányítottak voltak. Az embereket nagyon érdekelte az, amibe azt képzelhetnek bele, amit akarnak. Bár nem értették a rajzaimat, nem is volt konkrét értelmük, de úgy érezték, hogy a szabadsághoz kerültek közel. Ezért szerették a műveimet, és persze a zenémet.

    – A Bizottságot hogyan látod ma? Nem terhel, hogy mindig arról kérdeznek: például most?

    – Elég nagy fájdalom, hogy azóta se tudok olyat csinálni, ami legalább olyan súlyú. Ez örökös kudarcélmény. Nehéz belátnom, hogy akkor egy alkoholista, ordítozó fasz voltam, és annak súlya volt, most pedig bölcs öregember vagyok, aki mindent tud, mindent látott, mindenről tud mondani értelmeset, de bármit csinál, egyáltalán nem érdekes.

    – Számodra mi az érdekes?

    – Az, ami ma van. Az, amit ma érzek. A tűz miatt is úgy látom, hogy felesleges tervezni, vagy elképzelni bármit, úgysem lehet tudni, mi jön.

    – És nem tudjuk a szabad akaratunkkal irányítani az életünket?

    – Semmi sem a te akaratodtól függ, ez teljesen világos. A szabad akaratod a pillanatnyi választás illuziójának az árnyéka. Megéltem nagyon sokszor, hogy amit akartam nagyon, abban nem hittem, vagy olyan dolgokban hittem, amit nem akartam. A szabad akarat ugyanolyan emberi konstrukció, mint a jóság, rosszaság, szépség, csúnyaság, satöbbi.

    – És mi van ezeken az emberi konstrukciókon túl?

    – Számomra végső fokon a végtelen létezik egyedül. Tizenöt éves korom óta világos, bár egész életemben úgy tettem, mintha nem tudnám, hogy a végtelen az végtelen. Nincs nála nagyobb, se kisebb, se jobb, se rosszabb. Egyszerűen van. És mivel képtelenek vagyunk felfogni, próbálkozunk terminusokkal, mint jó vagy rossz, ezer év vagy egy másodperc...

    – Istenről mit gondolsz?

    – A végtelen az Isten. Amiben különbözik nagyon sok vallásostól, amit elképzelek, hogy ez a végtelen, ez az Isten se nem jó, se nem rossz. Egyszerűen van. Istennek ugyanannyit számítunk mi, mint minden más a világban. A végtelennek, amiben a mozgásába mi is beletartozunk.

    – Akkor ez egy személyes Isten vagy az alaktalan végtelen?

    – Számomra nincs különbség, a két dolog teljesen egy.

     

     A.E. Bizottság: Kamikaze (1983)

    – Ha ez az Isten se nem jó, se nem rossz, akkor bármit megtehetünk?

    – Semmit nem tehetünk, csak azt, amit kell. Aki veti a magot, az is azt teszi, amit kell. A gyilkos is azt csinálja, amit neki kell tennie. Úgyis minden illúzió. De az ember sosem elég ahhoz, hogy azt mondja, hogy az is illúzió, amit én látok. Erről szól az emberi civilizáció, a tudomány. Keressük a valóságot, és csak kevesen tudják elfogadni, hogy nincs. A minden és a semmi ugyanaz. Erősnek kell lenni ahhoz, hogy elfogadjuk, hogy nincs semmi megfogható. Vagy minden az. A Los Angeles-i Sunset Boulevardon sétáltam 2003-ban, és volt egy megvilágosodás-élményem. Annyira akartam érteni, hogy mi miért van. Mert kell, hogy az okozatnak oka legyen. És ráébredtem, hogy mindennek végtelen oka van. És ha végtelen van, akkor nincs semmi. Köszönöm szépen. Ennyi.

    – És a megvilágosodás után jobb volt?

    – Sokkal jobb. Letettem a terhet. De ha úgy vesszük: akik megtérnek az Úrhoz, ugyanezt mondják. „Uram, Te vagy a mindenható!". És nincs tovább logika. Viszlát.

    – A mindennapokban megjelenik számodra a transzcendens?

    – A transzcendens, az a minden. Az is lehet transzcendens, ahogy kimegyek a budira. Az ember úgy is érezheti, hogy megcsípte egy darázs, és úgyis, hogy most természetfeletti dolog történt vele. Ez az emberi agy, ami teljes mértékben illuziók által vezérelt, és azt képzel egy jelenségről, amit épp az agya sugall. Minden lénnyel ugyanaz történik, mégis minden lény máshogy fogja fel ugyanazt. A létező lények közül az én világképemben egyedül az ember az, aki fel akarja fogni, mi történik vele. Ez nem erény, inkább betegség. Ez boldogtalanság. Ez a tudás almája. Amit az Úr tiltott.

    – Arról mi a véleményed, hogy ebből az állapotból minket megváltottak?

    – Ez engem felháborít, de nem értem, miért. Semmi nem logikus ebben számomra. Nem is tudom felfogni. Ha a rádióban istentiszteleteket hallgatok, az első öt perc után ki kell kapcsoljam, úgy felidegesítem magam. Olyan ellentmondásokat érzek, ami indulatokat szül bennem. Furcsa. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy a mindenható, ha mindenható, akkor csinálhat egy olyan hibás kreációt mint az emberiség? És ha már megcsinálta, mert mondjuk egy kicsit nem figyelt oda, akkor is a saját Fiát kell elküldenie, ahelyett hogy megjavítaná egy csettintéssel? Vagy akkor mi van?

    – Van valami, amiben hiszel?

    – Nincs olyan vallás. Az ilyeneket nihilistának szokták nevezni, a legrosszabb fajtának. Akik semmiben sem hisznek. Pedig pont az ellenkezője igaz. Én mindenben hiszek.

    – És boldog vagy?

    – Ha nem képzelhetnénk el, hogy máshogy is lehet, mint ahogy van, akkor lennénk boldogok. A boldog ember meg se moccan, csak mosolyog és meghal. Az emberi lét a boldogtalanság. Amire azt mondja a kereszténység, hogy van szabadulás, az Úr elküldte a Fiát. Oké. Szerintem ez nincs. De nem baj. Hamarosan meghalok, és kész. Alig várom. Mert eljutottam egy csomó dologra, amit akartam, megtudtam, amit meg akartam tudni, és készen állok, hogy elmenjek.

    – Van elképzelésed, hogy mi lesz veled utána?

    – Ez biokémiai dolog. Ami most itt ezt a nadrágot viseli, megszűnik funkcionálni. A szellem, ami mozgat, elszáll és felbomlik a végtelenben. Kicsit hasonlóan képzelem, mint a reinkarnációt. Mivel minden részekből áll, úgy a szellemem is részekből áll, és azok a részek összeállnak majd másokban. Amikor meg fogok halni, boldog leszek. Megboldogulok. Mert lesz egy rövid pillanat, ami maga az örökkévalóság, amikor átlépek a létből a nemlétbe, és hirtelen megszabadulok minden fájdalomtól, ami az élethez köt. Megszabadulok minden szeretettől és minden gyűlölettől. És mindaz, amit itt látok, végre teljesen érzéketlenül hagy, és elrepülök.

    Az 1953-ban született Wahorn András avantgárd képzőművész, zenész, filmrendező. 1972-ben csatlakozott a szentendrei Vajda Lajos Stúdióhoz. Az 1980-as évek elején ef Zámbó Istvánnal, fe Lugossy Lászlóval Waszlavik Gazember Lászlóval, Szulowszky Istvánnal, Kokoval, Bán Máriával és Bernáth(y) Sándorral megalapította a legendás Bizottság zenekart. Hamar az alternatív-underground réteg kedvencei lettek performance-szerű, az alkotói szabadság totalitására építő koncertjeik miatt. Wahorn neve ekkor vált széles körben ismertté. 1984-ben megrendezte a Jégkrémbalett című egészestés játékfilmet, ami az évek során a kevés magyar kultuszfilmek egyikévé vált. 1991-től 2004-ig Kanadában, majd az Egyesült Államokban, Los Angelesben élt. 2006-ban Fábry Sándorral közösen készített road movie-ját Cadillac Drive címmel mutatta be az RTL Klub. 2006 óta Mezőszemerén él. Munkácsy díjas, a Magyar Köztársaság Lovagkeresztjének birtokosa 2006 óta. 

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

    Kubiszyn Viktor

    Fotó: Nagy Viktor Oszkár

    Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


    A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.