A vallási közösségek vezetői is megvívják a saját belső csatájukat

A lelkészek titkos bűnei

Két amerikai tiszteletes, John Piper és C.J. Mahaney érdemeikkel tűnnek ki: előbbi még tavaly, utóbbi ezen a héten került a figyelem középpontjába. Mahaney tiszteletes a Sovereign Grace Ministries templomépítő hálózat elnöke,amely – a honlap tanúsága szerint – 95 templomot foglal magába, többnyire az Egyesült Államok keleti partjainál. Ő alapította a Covenant Life Church–öt is, amelyet 27 évnyi pásztorkodás után bízott Joshua Harris gondjaira. Mindezek mellett a Together for the Gospel Conferences vezetői tisztségét is betölti, és egyike a legnépszerűbb előadóknak neo–református körökben.

„Bűnös vagyok”

A történetnek van egy mellékszála is: ez az ember nagy nyilvánosság előtte vallotta be bűneit, miszerint csalt, képmutató, felületes és gőgös volt. Ez eléggé figyelemre méltó bűnlajstrom, de nem szabad elfelejteni, hogy a felsorolt bűnöket hétről–hétre elkövetik Amerika-szerte a lelkipásztorok. Persze ez nem jelenti azt, hogy örökre le kellene írni őket. Imákkal kell segíteni a pásztoroknak, hogy visszataláljanak a helyes útra.

Az amerikai modern egyház saját kultúrájának terméke. Az amerikaiak optimista, világot formáló, elfoglalt, ambiciókkal teli, óriási vállalatokat létrehozó emberek. A templomok méretét tekintve is eléggé impozáns építményekkel csábítják magukhoz a híveket. De egy valamit elfelejtenek: hiába a lenyűgöző forma, a megnyerő méret, a nagyság nem feltétlenül tesz jót a közösségeknek. Fennáll az elhidegülés veszélye; minél nagyobb egy templom, annál kevesebb idő jut a közösségre. A lelkész pedig eme közösség motorja, hozzáértő vezetője. Büszkévé teszi, hogy egy erős alapokon álló templomot igazgat.

A lelkipásztor ugyanakkor, munkája révén, még sebezhetőbbé válik, hiszen óriási elvárásokkal bombázzák őt a hívek. Az emberek olyan vezetőt akarnak látni, akivel azonosulni tudnak. Olyasvalakit, aki megérti félelmeiket, reményeiket, egyszóval valaki, akire támaszkodhatnak– egy bizonyos távolsaágot betartva. Ez fontos, ugyanis a lelkészek csak pár taggal kerülnek közelebbi kapcsolatba. Így még inkább fontos, hogy a gyülekezet többi tagjának minél kifejezőbben kommunikálják azt, hogy ők szerethető, megbízható szerény és érzékeny emberek.

Adrenalin és siker – nekik is jár?

Manapság a lelkész a modern templomokban a saját életéről mesél. A prédikációban persze helyet kap a bibliai szöveg, amelyet a mai kor igényeinek megfelelően magyaráznak. A lelkésznek azonban egy saját élete is, amelyet sok esetben bemutat a híveknek. Az érzelmek alkotják tehát a prédikáció alapját, amelyet a humor és a pátosz itat át. Ezáltal a lelkész élete lesz érdekes és nem a bibliai tanítás. És nem azért, mert a lelkipásztor önző ember lenne, nem. A mai világban a zárkózott pásztorokra nem kíváncsiak az emberek. Csúnyán szólva: a lelkészeknek el kell adniuk magukat annak érdekében, hogy híveik mellettük maradjanak.

Személyi kultusz vagy valódi hit? Kép innen

Azonban a túlzott kitárulkozásnak is megvan a maga veszélye: mégpedig az, hogy a pásztor személyi kultusz tárgyává válik. A templomok képe mellé előszeretettel társítják a lekipásztort is. Amikor távozik posztjáról betegség, haláleset vagy egyéb okok miatt, azt az emberek törésként élhetik meg. Ez is mutatja, hogy mennyire szoros lehet a kötelék a lelkész és hívei között. Sok lelkipásztor panaszkodik magányra, elszigeteltségre. Ők tudatában vannak abban, hogy óriási a felelősségük amiatt, hogy egy sikeres „intézményt” igazgatnak. Kevesen vallják be, hogy félelemmel a szívükben élnek amiatt, hogy kudarcba fullad tevékenységük. A bölcs lelkipásztorok beismerik, hogy őket is érik kísértések, néhányan elszámoltathatósági struktúrákat állítanak fel magukban. Így próbálják védeni saját erkölcsi és morális értékrendjüket.

De sokan rájönnek arra is, hogy ennek vajmi kevés a fékezőereje. Ezáltal pedig kialakul az a rendszer, amelyben a büszkeség és a képmutatás elkerülhetetlenek; és az adott lelkész tehetetlenül sodródik az árral. Megtartja ugyan a bibliai szemléletet,de az alázat és a gőg, a remény és a cinizmus, a türelem és harag, a szeretet és a gyűlölet határán fog egyensúlyozni. A lelkésznek csitítania kell magában ezeket az intenzív érzelmekt, hogy eljátszhassa a tőle elvárt szerepet. Kemény erkölcsi értékrenddel rendelkező lelkészek, akik bizalommal eltelve kezdték hivatásukat egy idő után taposómalomban érezhetik magukat.

Minden szakmának megvannak a maga titkos bűnei. Mindannyiunknak szükségünk van az ima erejére az elhívásainkban. A lelkipásztoroknak meg legfőképp, ők folyamatosan ki vannak téve a lelki sérüléseknek. A reményt pedig Jézus szeretete jelenti. Mindenki számára.

mi, Christianitytoday

• Cimkék:
lelkészek hivatás Jézus egyház közösség bűnösök

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére