Dixit: képzeletfejlesztő játék

A „csináld magad, játssz másokkal” – aktus

Van társasjátékod, de nincs társad? A Dixittel pillanatok alatt szerezhetsz – így szól a reklám, és tapasztalatom szerint ez igaz is. Kép és szöveg izgalmas, váratlan, egyedi találkozását lehet a játék közben megtapasztalni, ezek egyszerre kiáltanak pszichológus, képzőművész, szemiotikus és játékelméleti szakember után.

Meséld el!

A dixit a latin dico, dicere (mondani) ige múlt ideje: azaz (ő) mondta, mesélte.
Valamikor a római szenátorok fejezték be szónoklatukat a „dixi”, azaz végeztem szóval. Adott egy doboz, benne 84 szürreális tartalmú, csodás stílusban megfestett kártya, bábuk, szavazólapkák és a pontozótábla. Akár három játékos is játszhatja, de minél többen kapcsolódnak be, annál izgalmasabb és sokrétűbb a parti. Mindenki kap a kezébe hat kártyát, a kezdőjátékos (az adott kör mesélője) kiválaszt egyet a kezében levők közül, kitalál hozzá egy mondatot, közmondást, szlogent, verset, film-, dal- vagy regénycímet, hangutánzó szót, vagy akár egy rövidke mesét, amely a képre jellemző, de mégsem túl leleplező. Akár mutogathat is, vagy ha pantomimezni nincs kedve, akkor énekelhet.

A játékosok kiválasztanak egy képet a kezükben tartott kártyákból, amelyre szerintük illik a mondat. A kiválasztott és addig lefordított kártyáikat felfedik, majd a mesélőn kívül mindenki tippelhet, melyik kép volt a mesélőé, ami alapján a nyitómondatot mondhatta.

Aki kitalálta, pontot kap, valamint az is, aki olyan képes kártyát tett, amiről mások azt hitték,
 az a mesélő képe, és szavazatukat arra adták. A mesélő akkor zsebel be pontot, ha legalább egyvalaki kitalálta, melyik az ő képe, de nem mindenki. Summázva: mesélőként úgy érdemes képet választani és arról mesélni, hogy az legalább egy játékosnak felismerhető legyen, de azért ne legyen olyan egyértelmű, hogy mindenki arra szavazzon.

Egy mondat alapján minden játékosnak más jut(hat) eszébe, más vizualizációs sémák lépnek működésbe, amelyek teljesen egyénfüggők, és a saját fantáziavilág szüleményei. Nyilván „hozott anyagból”, az adott kártyapakliból dolgoznak a játékosok, de a kártyaábrák szabta keretek szabadon tágíthatók, hiszen az igényes rajzok maguk is elvontak, kollázs- és álomszerűek, nemegyszer biblikusak (lásd bárka, tékozló gyermek, áldozathozatal stb.).

És most játsszunk !

Hogy érthető legyen, álljon itt két példa egy baráti társaságban lejátszott partiból.

1) A mesélő mondata ez volt: „Tükröm-tükröm mondd meg nékem, ki a
legszebb a vidéken?”. A mesélő lerakta a kártyát, ami alapján megszületett a szövege.
A többiek is választottak kártyát a gondolatmenethez kapcsolódva. A mesélő kártyája
balról az 5. volt (a virágot szorongató, de csupasz fa). Világos, hogy az 1., három tükrös
képre nem sokan szavaztak, túl banális megoldás lett volna, de a játékosnak ez az egy
olyan kártyája volt, amivel kapcsolódni tudott a szöveghez. Sokan a 6. képet választották
(Hófehérke-utalás), de érkezett voks a 7. kártyára (külsőségekre építő, torz világkép), a
másodikra (páváskodó, hiú magatartás) és a harmadikra (a saját világába zárt emberke az üvegben magát látja a legszebbnek).

2) A mesélő mondata ez volt: „Elveszettség”. A mesélő kártyája balról a 4. A legérdekesebb, hogy ezt a szót – egy játékos kivételével – mindenki a kék színnel kötötte össze.

Egyedi darabok

Kiegészítők, új kártyacsomagok is kaphatók már (Dixit 2, Dixit Odyssey), de az igazi rajongók maguk is gyártanak képeket, kártyákat. Itt van például egy elszánt játékos fotómontázsos, fóliázott, egyedi Dixitje – köszönet érte Nádori Gergelynek.

Ez az egyik legizgalmasabb hozadéka a játéknak, és bizonyítja, hogy egy szöveg, hordozótól függetlenül (rajz, festmény, fotó) a legkülönbözőbb képi tartalmakra rímelhet. Egy ilyen „csináld magad, játssz másokkal” aktus remek önképző folyamat, de lemérhetjük általa a játszó társaság fantáziavilágát is.

Szabálykönyv példákkal és variációkkal itt olvasható.

Simonyi Balázs

• Cimkék:
Dixit társasjáték közösség szórakozás mesélő

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére