Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Keresés az oldalon
Keresési kifejezés: töredékszavakra is
Dátum: - csak a kiemeltek
Rovat: csak videókat
Szerző:
Cimkék:

127 találat

Hírsor
3 százalékkal nőhet a román gazdaság a harmadik negyedévben
2011.10.31 15:33

Románia hazai összterméke (GDP) akár 3 százalékkal is nőhetett a harmadik negyedévben, főként a jó mezőgazdasági évnek köszönhetően – jelentette ki Traian Basescu román államfő, akit hétfőn idézett a bukaresti sajtó.

Hírsor
Négyszázmilliárdot csoportosítana át az MSZP
2011.10.28 14:20

Négyszázmilliárdos átcsoportosítást javasol az MSZP a jövő évi költségvetésben. A pénzt szociális célokra, az államilag támogatott felsőoktatási helyek számának szinten tartására és az egészségügyben dolgozók bérének rendezésére költenék.

Hírsor
KSH: növekedő élelmiszerárak
2011.10.26 10:15

Az idei év első felében a globális konjunktúra dinamikája veszített lendületéből – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

Hírsor
Matolcsy: jövőre szerényen bővül a fogyasztás
2011.10.26 09:45

A jövő évi költségvetés stabil, kiszámítható, feladatközpontú költségvetés, amely egyben a Széll Kálmán Terv 82 százalékos teljesítését is megvalósítja.

Társadalom
Ezért nem mozdul a hazai ingatlanpiac - Mindenki megszenvedi versenyképességünk összeomlását
2011.10.25 14:45

Bár a térség mutatóiból nem lenne törvényszerű, 2013-ig nem számíthatunk a magyar ingatlanpiac fellendülésére – áll a GKI legfrissebb elemzésében. A hazai befektetések megítélése: kockázatos.

Hírsor
Több új ipari megrendelés az euróövezetben
2011.10.24 11:48

A júliusi csökkenés után augusztusban nőttek a feldolgozóiparnak adott új megrendelések az euróövezetben.

Hírsor
Orbán szerint túl vagyunk a nehezén
2011.10.24 09:30

Minden kérdést alaposan megrágtunk, de még egy falatot sem nyeltünk le, tehát ebéd közben vagyunk – mondta Orbán Viktor a hétvégi brüsszeli tanácskozásról.

Hírsor
A végtörlesztés a befektetési alapok vagyonára tör
2011.10.22 12:35

A kedvezményes devizahitel-végtörlesztés erőteljesen morzsolja majd a lakossági megtakarításokat, így a nyugdíjpénztári vagyonátadás után a befektetési alapokból is újabb összegek áramlanak majd ki.

Társadalom
A magyarok kritizálják legjobban a hazai gazdaságot - Kis lélegzethez jutott a világ
2011.10.21 15:30

Lesújtó a magyar lakosság véleménye a nemzetgazdaság általános állapotáról és a helyi gazdasági teljesítményről: a saját gazdaságukat legnagyobb kritikával illető országok sorában vagyunk, állítja az Ipsos.

Hírsor
Megszűnő, feleződő adók
2011.10.18 18:00

Világhír
Soros mondja: nem tőke, garancia kell a bankoknak - Az üzletember szerint nem jó a válságmegoldási-stratégia
2011.10.14 11:30

Soros György szerint az euróövezeti válság megoldásán dolgozó európai vezetők elképzelései között van néhány „nem megfelelő” elképzelés is.

Hírsor
Két amerikai közgazdászé az idei Nobel-díj
2011.10.10 13:35

Thomas Sargent és Christopher A. Sims amerikai közgazdászoknak ítélték oda a 2011. évi közgazdasági Nobel-díjat Stockholmban.

Szubjektív
Nyolc tipp a globális válság és a harmadik világháború ellen - Görögországnak és néhány másik tagállamnak ki kell lépnie az euróövezetből?
2011.10.07 20:00

Az addig ismeretlen Nouriel Roubini közgazdász 2006-ban jelezte a gazdasági válság közeledtét: csak 2008-ban hittek neki.

Hírsor
Bokros: a kormány gazdaságpolitikája ésszerűtlen és szakszerűtlen
2011.10.07 16:20

Bokros Lajos szerint a kormány ésszerűtlen és szakszerűtlen gazdaságpolitikát folytat, amely ezért teljes mértékben eredménytelen.

Társadalom
Ha nem a görög, akkor milyen út? - Összehangolt jövőképet kellene alkotni
2011.10.07 07:30

Orbán gyakran hivatkozik arra, hogy Magyarországnak nem szabad visszatérnie a görög útra. A kormányfő ezzel leginkább az államadósság csökkentésére irányuló lépéseket magyarázza, amelyek mellett rendületlenül kitart.

Szubjektív
Ez a válság rosszabb lesz, mint a 2008-as - A Princeton professzora szerint Európa a krízis gócpontja
2011.10.06 20:00

A most előttünk álló válság rosszabb lesz, mint a 2008-as, állítja Harold James, a Princeton professzora. Most azonban Európában robban a bomba: az államkötvények jelentik a legnagyobb veszélyt.

Hírsor
Bod Péter Ákos: stagnálás vagy visszaesés jöhet
2011.10.06 16:10

Jövőre Magyarország bruttó hazai terméke egy százalékos csökkenés és az idei szint között alakulhat Bod Péter Ákos egyetemi tanár, volt jegybank elnök, korábbi ipari miniszter szerint.

Társadalom
Soha nem volt ennyi felszámolás - Az elmúlt egy év mérlege Magyarországon
2011.09.28 07:45

Az elmúlt három esztendő alatt a cégnyilvántartásban szereplő mintegy 600 ezer cég közül megközelítően ötvenezer került felszámolásra.

Társadalom
Európa szenvedni fog – de meddig? - Az állam feladata lenne perspektívát kínálni
2011.09.26 08:32

Már csak megszorításokkal operálhat a kormány, a végtörlesztés értelmetlen, és a kövezkező évek is a válságról fognak szólni. Madár István, a portfolio.hu vezető elemzője.

Társadalom
GKI: sokat romlott a gazdaság megítélése és a lakosság bizalma - Szinte senki nem hisz az optimista kormányzati retorikának
2011.09.26 06:09

A GKI fogyasztói bizalmi index értéke a csaknem egy éve tartó, szinte folyamatos csökkenést követően szeptemberben újra jelentősen esett.

Hírsor
EU pénzügyi csúcs hétvégén
2011.09.13 10:30

Az EU 27 tagországának gazdasági és pénzügyminiszterei legközelebb e hét végén, pénteken és szombaton értekeznek a lengyelországi Wroclawban.

Társadalom
Jobb is, rosszabb is Kelet-Európa helyzete, mint a válság előtt - Érdemi hatások
2011.09.12 20:50

"Bizonyos tekintetben jobb, bizonyos tekintetben rosszabb" a közép-kelet-európai országok helyzete a jelenlegi, újabb súlyos piaci stresszhelyzetben - állapította meg az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Hírsor
A gazdagok csökkentenék a középtávú uniós költségvetést
2011.09.12 14:20

Nyolc jómódú EU-ország képviselője közös állásfoglalásban szorgalmazta hétfőn, hogy az Európai Bizottság által benyújtott tervekhez képest 100-120 milliárd euróval csökkentsék a 2014 és 2020 közötti időszakra szóló uniós költségvetés kiadási keretét.

Szubjektív
Szeptember 12. szelleme - Biztonsági túlköltekezés
2011.09.11 19:35

Az Egyesült Államok a terrorizmus elleni harcban saját magát elhanyagolta, és az amerikai fejlesztésekre nem költ, veszélybe sodorva ezzel az ország jövőjét. Miként törhet ki a 22-es csapdájából?

Világhír
Piacnyitást sürgetnek Kínában az európai cégek - Fő gond a szellemi tulajdonjog
2011.09.11 17:03

Egyenlő bánásmódot és könnyebb piacra jutási feltételeket sürgetnek az európai vállalatok Kínában, többségük azonban nem sok esélyt lát a változásra.

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6

  • © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.