Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Keresés az oldalon
Keresési kifejezés: töredékszavakra is
Dátum: - csak a kiemeltek
Rovat: csak videókat
Szerző:
Cimkék:

313 találat

Mai morzsa
Felel az őszinte bűnvallásra - "Ő pedig énekben mondja el az embereknek: Vétkeztem, mert görbévé tettem az egyenest, de Isten nem eszerint fizetett meg nekem. Megváltott engem, hogy ne jussak a sírba, és életem a világosságban gyönyörködjék" (Jób 33,27-28).
2011.01.25 00:00

Ez az igazság szava, egy istenfélő ember bizonyságtétele, és így egyenértékű egy ígérettel. Amit az Úr tett és most tesz, azt tenni fogja, amíg a világ áll. Az Úr keblére ölel bárkit, aki őszinte bűnvallással közelít hozzá, sőt állandóan keresi azokat, akik vétkeik miatt szorult helyzetben vannak.

Mai morzsa
Gondot visel lépteinkre - "Híveinek lábát megőrzi" (1Sám 2,9)
2011.01.24 00:00

Az út síkos, lábaink gyöngék, de az Úr megőrzi lépteinket. Ha engedelmes hittel átadjuk magunkat neki, és az Övéi leszünk, Ő maga fog vigyázni reánk. Nemcsak angyalainak parancsol, hogy őrizzenek, hanem maga ügyel lépteinkre.

Mai morzsa
Tökéletes áldozat - "Tegye kezét az áldozat fejére, hogy kegyelmet és engesztelést nyerjen" (3 Móz 1,4)
2011.01.23 00:00

Ha egy tulok engesztelő áldozattá lehetett az azt feláldozó bűnös helyett, aki rávetette a kezét és ezzel a bűneit is az áldozati állatra, mennyivel inkább engesztelő áldozat Krisztus érettünk, ha áldozatát hittel elfogadjuk.

Mai morzsa
Keresztyén nagylelkűség - "Boldog az, akinek gondja van a nincstelenre, ha bajba kerül, megmenti az Úr" (Zsolt 41,2)
2011.01.22 00:00

A szegényre gondolni, sorát szívünkre venni: keresztyén kötelesség. Maga Jézus Krisztus helyezte a szívünkre: "a szegények mindig veletek lesznek" (Mt 26,11).

Mai morzsa
Isten ellenségei térdet hajtanak - "Majd megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az Úr" (2Móz 7,5)
2011.01.21 00:00

A hitetlen világ nehezen tanítható. Egyiptom nem ismeri az élő Urat, ezért mer bálványokat felállítani, sőt még azt is meg merészeli kérdezni: "Kicsoda az Úr?" De az Úr megtöri a gőgös szívűeket, akár akarják, akár nem.

Mai morzsa
Aki győz - "Aki győz, annak megadom, hogy egyék az élet fájáról, amely az Isten paradicsomában van" (Jel 2,7)
2011.01.20 00:00

Senki sem futhat el a csatából, senki nem tagadhatja meg, hogy részt vegyen a szent harcban. Küzdenünk kell, ha győzni akarunk. Hadakoznunk kell, míg minden ellenséget le nem győztünk, mert különben ez az ígéret nem lehet a miénk, hiszen csak azoknak szól, akik "győznek".

Mai morzsa
Vallást tévő száj, hívő szív - "Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz" (Róma 10,9)
2011.01.19 00:00

A szánkkal vallást kell tennünk. Megtettem ezt már? Tettem már vallást az Úr Jézusról, mint Megváltómról, akit Isten feltámasztott a halálból, és Isten akarata szerint tettem ezt? Feleljünk őszintén erre a kérdésre!

Mai morzsa
Isten kipótolja a veszteséget - "Kárpótollak azokért az évekért, amelyekben pusztított a sáska" (Jóel 2,25)
2011.01.18 00:00

Igen, kárpótlást kapunk az eltékozolt, nyomorúságos évekért. Isten olyan bőségesen kiárasztja ránk kegyelmét, hogy hátralévő éveinkben még annyit dolgozhatunk érte, hogy az kárpótol bennünket a megtérésünk előtti évekért, amelyeket alázatos bűnbánattal elsiratunk.

Mai morzsa
A félelem nélkül való ember - "Isten azt mondta: Bizony, én veled leszek" (2Móz 3,12)
2011.01.17 00:00

Természetes, hogy amikor Isten küldetéssel bízta meg Mózest, nem engedte egyedül útjára. Felvenni a harcot a világ leghatalmasabb uralkodójával - ez rettenetes veszélyekkel járó és óriási erőt megkövetelő feladat volt.

Mai morzsa
Még a leghalkabb hívást is... - "De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét" (Jóel 3,5)
2011.01.16 00:00

Miért nem hívom segítségül az Úr nevét? Miért futok egyik vagy másik szomszédomhoz, amikor Isten olyan közel van, és leghalkabb hívásomat is meghallja?

Mai morzsa
Hit által megigazodva - "Nem marad örökre elfelejtve a szegény, nem vész el végleg a nyomorultak reménye" (Zsolt 9,19)
2011.01.15 00:00

A szegénység súlyos örökség, de akik bíznak az Úrban, hit által megigazodnak, mert tudják, hogy Isten nem feledkezett meg róluk. Noha úgy látszik, mintha Isten a földi javak elosztásánál nem vette volna figyelembe őket, mégis várják azt az időt, amikor mindezért kárpótlást nyernek. Lázár nem fekszik mindörökké a gazdag kapujában, a kutyák között, hanem megkapja majd jutalmát a mennyben.

Mai morzsa
A nyugalom ajándék - "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és megnyugvást adok néktek" (Mt 11,28)
2011.01.14 00:00

A megváltottak nyugalmat találnak Krisztusban. Akik még nem fogadták el Krisztust Megváltójuknak, nyugalmat találnak, amint Hozzá mennek, mert Ő ígéri, hogy "megnyugvást ad". Ajándéka teljesen ingyenes, fogadjuk el örömmel, amit Ő örömmel ad.

Mai morzsa
Semmiképpen ki nem vet - "Aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el magamtól" (Jn 6,37)
2011.01.13 00:00

Van-e példa arra, hogy Urunk valakit, aki hozzá ment, elutasított volna? Nem volt ilyen eset, és nem is lesz soha. A pokolban az elkárhozott lelkek között egy sincs, aki ezt mondhatná: "Krisztushoz mentem, de Ő elutasított". Lehetetlenség, hogy te vagy én lennénk éppen azok, akikkel szemben Krisztus Jézus megszegné ígéretét. Ne adjunk helyet magunkban ilyen sötét gyanúnak!

Mai morzsa
Mindvégig szeret - "Mert nem vet el örökre az Úr" (JSir 3,31)
2011.01.12 00:00

Elvethet egy időre, de nem örökre. Az asszony levetheti ékszereit néhány napra, de nem feledkezik meg róluk, nem dobja ki azokat a szemétbe. Ugyanígy az Úr sem veti el azokat, akiket szeret; mert "szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig" (Jn 13,1).

Mai morzsa
A hit látja a szivárványt - "Amikor felhőt borítok a földre, és feltűnik az ív a felhőn..." (1Mózes 9,14)
2011.01.11 00:00

Felhő most is van bőven, de nem félünk attól, hogy a világot özönvíz pusztítja el. Elég gyakran látjuk a szivárványt ahhoz, hogy ne legyenek ilyen aggályaink.

Mai morzsa
Isteni fizetség - "...aki mást felüdít, maga is felüdül" (Péld 11,25)
2011.01.10 00:00

Ha figyelmes vagyok másokkal szemben, Isten is figyelmes lesz velem szemben, és valamilyen formában megadja annak jutalmát. Ha gondoskodom a szegényekről, Isten is gondoskodik rólam.

Mai morzsa
Nyereség ajándékozás által - "Az ajándékozó bővelkedik..." (Példabeszédek könyve 11,25)
2011.01.09 00:00

Ha szeretném, hogy a lelkem gazdagodjék, nem szabad felhalmoznom a javaimat, hanem szét kell osztanom a szegényeknek. A számítás és fösvénység csak a világban vezet gazdagsághoz, de ez nem Isten szerint való, mert Ő ezt mondja: "Van, aki bőven osztogat, mégis gyarapszik, más meg szűken méri a járandóságot, mégis ínségbe jut" (Péld 11,24).

Mai morzsa
Bejöveteled és kimeneteled - "Áldott leszel, amikor házadba bemész, és amikor kijössz" (5Mózes 28,6)
2011.01.08 00:00

A törvényben megírt ígéreteket és áldásokat nem törölte el Isten. Amikor Jézus Krisztus elhordozta értünk a büntetést, az ígéretek érvényessége csak erősödött. Így, ha megtartom az Úr parancsolatait, számíthatok a fenti ígéret beteljesedésére is.

Mai morzsa
Szüntelenül növekedve - "Ennél nagyobb dolgot fogsz látni" (János 1,50)
2011.01.07 00:00

Ez az ígéret egy gyermekként bízó hívőhöz szólt, aki egyetlen meggyőző érv alapján kész volt elfogadni Jézust Isten Fiának, Izrael királyának. Aki kész arra, hogy lásson, fog is látni; reménytelen vakságunk oka az, hogy behunyjuk a szemünket.

Mai morzsa
Kívülről való segítség - "...meg is segítlek..." (Ézs 41,10).
2011.01.06 00:00

A tegnapi ígéret kezeskedett az erőről mindahhoz, amit tennünk kell; a mai segítséget ígér olyan esetekre, amikor képtelenek vagyunk egyedül cselekedni.

Mai morzsa
Csodálatos kezesség - "Megerősítlek..." (Ézsaiás 41,10)
2011.01.05 00:00

Ha szolgálnunk vagy szenvednünk kell, összeszedjük minden erőnket, mégis úgy találjuk, hogy ez kevesebb, mint gondoltuk, és kevesebb, mint amennyire szükségünk lenne.

Mai morzsa
Csöndes nyugalomban - "...biztonságban élhetnek" (Hós 2,20)
2011.01.04 00:00

Isten gyermekeit béke várja. Az igevers, amelyből ezeket a biztató szavakat kiemeltük, békességről beszél "a mezei vadakkal, az égi madarakkal és a földön csúszó-mászó állatokkal". Békességről földi ellenségeink, titokzatos bajaink és az apró bosszúságaink vonatkozásában. Ezek közül bármelyik elvehetné a nyugalmunkat, de nem fogja megtenni.

Mai morzsa
Bízni egy ígéretben - "Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te utódaidnak" (1 Móz 28, 13)
2011.01.03 08:20

Egyetlen ígéret sem "magánjellegű", nem kizárólagosan egy hívőnek, hanem valamennyinek szól. Ha te, testvérem, most hittel ráhagyatkozol egy ígéretre, és azon mintegy pihenésre hajtod a fejedet, akkor az a tiéd.

Mai morzsa
Jézus harcolni és győzni jött - „Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval.” (Róm 12,21)
2011.01.01 00:00

Az új esztendő igéjére mondhatná valaki, hogy szép gondolat, most már csak azt kell eldönteni, hogy mi a rossz, és mi a jó; ki az, aki ezt megmondja?

Mai morzsa
Nem leszünk idegenek a mennyben - "Tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz" (Zsolt 73,24).
2010.12.31 00:00

Napról napra, évről évre hittel megbíztam Isten bölcsességében és szeretetében, és tudom, hogy nem hiába. Soha nem tagadott meg tőlem semmi jó dolgot, amit megígért, és biztos vagyok benne, hogy egyetlen szava sem volt hiába elhangzott szó.

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13

  • © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.