Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Fórum témák
Új hozzászóláshoz, kérem jelentkezzen be!

Napi ige -napi manna

szivárvány 2011-09-19 14:46:15
szeptember 19.

SZÉT NEM TÖRI

"A búzát csépelik; de nem örökre csépli azt, és bár hajtja rajta szekere kerekét és lovait, de szét nem töreti." Ézsaiás 28,28

A búzáról azt mondja az Ige, hogy csépelik. Úgy érzem, a búza az a fajta ember, akinek talán az értelme nem tud hajolni, mindig okosabb mindenkinél.
Nem vagy-e az a kemény ember, akinek olyan a héja, mint a búzának, és jön a cséplőszánka? Az újfordítás már cséplőhengernek mondja. Számunkra ez érthetőbb, mert a malomban is hengerek között jár a búzamag. A régi időkben volt mondás, hogy két malomkő között őrlődik.
Egyik malomkő a lelkiismereted. Iszonyúan tud őrölni. A másik a sorsod, az események. Vigyázz, ha ez a két malomkő összeér, apróra őrli szét az életedet. Az eseményekből megértheted, hogy ugyanaz a kéz mozgatja, mint a lelkiismeretedet. Egy nehéz természetű ember hihetetlen éles henger a másik ember számára. Mindig lehengerel. Megszólal, és nem lehet elhallgattatni.
Egy asszony mondotta: Isten akart volna adni még egy gyermeket. Olyan könnyedén intézkedtem vele kapcsolatban. Most, amikor az egyetlennel megtörtént a tragédia, megszólalt a lelkiismeretem - és az a másik gyermek?!
Vajon nálad mikor ér össze a lekiismereted és a sorsod? Akkor okoskodhatsz, magyarázkodhatsz, téged őröl.
Vannak még finomabb magvak: az érzelmi emberek. Mindig sértődnek, mindig elkeserednek, aggódnak, hitetlenkednek. Az érzelmi világa még ellenáll Istennek. Erre mondja a 27. vers, hogy "bottal" és "pálcával verik ki". De az érzelemvilágodnak is törni kell!
Isten úgy fog érinteni, hogy ennek is menni kell. Tudom, hogy fáj, mégis arra kérlek - engedj most!

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.
szivárvány 2011-09-18 19:26:08
szeptember 18.

TÖRNI KELL!

"Halljátok szavam, figyeljetek, és hallgassátok beszé- dem!" Ézsaiás 28,23

Sokan mondják, hogy azért ne olvassuk a Bibliát, mert nem értjük, amit olvasunk. Vajon nem az a baj, hogy nem figyelnek oda? Miközben olvassák vagy hallgatják, zavaró adások vannak, jönnek a saját gondolataik, és azért nem érthetik meg. Amikor Filep megkérdezte a komornyikot, hogy érted-é, amit olvasol, az is azt válaszolta: "Mi módon érthetném, ha csak valaki meg nem magyarázza nékem?" (Acs 8,31).
Mai Igénk így folytatja: "Hát mindig szánt-é a szántó, hogy vessen, és barázdálja, és boronálja-é földjét?" A föld az életünk. Nincs se vetés, se aratás, ha nem törik a föld. "Így szoktatta őt rendre és tanította Istene." A föld sikoltana, ha tudna, amikor az ekevas belevág. Ennek meg kell történnie, különben nem lesz sem vetés, sem aratás. Minden vetés előtt szántanak. Ismered-e már ezt a rendet?
Szántás után cséplésről beszél az Ige. Nem csak a földnek, a magnak is törni kell. Soha nem jutnánk hozzá a tartalomhoz, ha a mag nem törne. A Biblia beszél a külső emberünkről, ami életünknek a héja. De van bennem egy személyiség, amire azt mondom, hogy "én". Ahogy gondolkodom, ahogy érzek, ahogy akarok. És van az egyéniségem, amiben más vagyok, mint a többi ember. A magnak sokszor több burka is van egymás után. Sok a csonthéjas mag. De mindnek törni kell, hogy az igazi tartalom napvilágra jöhessen.
Újra szeretném a két szót mondani: Törni kell! Ezt nem lehet kikerülni. A mag keménysége dönti el, hogy milyen cséplésre van szükség. A kemény Ige mellett van egy mérhetetlenül szerető mondat: "szét nem töri".

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.
szivárvány 2011-09-17 20:48:17
szeptember 17.

AZ ODASZÁNT KÉZ ÉS LÁB

"A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába a hegyre, ahova Jézus rendelte őket." Máté 28,16

A tanítványok elmentek oda, ahová Jézus rendelte őket. Jézust csak ott lehet meglátni, ahová ő rendelt. Amíg őt nem látod, addig magadat sem láthatod. ő a világ világossága, és amíg ez a világosság nem ragyogja be a szívedet, életedet, addig nem láthatod magadat. Isten gyújthat világosságot. ő gyújtotta meg a hatalmas gyertyát a Golgotán, ahol égett az áldozat.
A tanítványok meglátták Jézust, és leborultak. Borultál-e már igazán térdre Előtte? Emberek, dolgok előtt soha ne borulj le. Az Istent imádd! Jézus azt mondja: "Nékem adatott minden hatalom..." Övé minden hatalom emberek, dolgok, anyagiak fölött. Ördög és tévelygések fölött. Az Atya Jézusnak adta a hatalmat!
Magad fölött adtál-e Neki hatalmat? Mennyen és földön Övé minden hatalom. Életedben is Övé a hatalom? Átadtad a hatalmat a füled, szíved, értelmed, szájad, szemed, tagjaid felett? Magadnak kell átadnod. Isten vár, és tovább is vár, mert semmit nem cselekszik erőszakosan. Ha kezébe került minden, akkor Övé a karhatalom is. Fontos, kinek a kezében van az adó, de az is, hogy kié a karhatalom. Hiába gondol az elmém valamit, ha lusta a kezem, és nem hajtom végre, ha nem akar menni a lábam. Pál mondja a korinthusiaknak: az akarást elkezdtétek, most már a cselekvést is vigyétek véghez. Szánd oda most a kezed, lábad, ami olyan sokszor végrehajtott mindent, amit az Ördög akart. Maradjon meg szívedben a kérdés: Uram, kiknek adattam?

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.
Mennyien vannak még, akiknek nincs emberük, mert lehet, hogy neked kellene emberükké lenned!

szivárvány 2011-09-16 11:18:25

szeptember 16.

AZ ODASZÁNT SZEM

"A testnek lámpása a szem; ha azért a te szemed őszinte, a te egész tested is világos lesz." Lukács 11,34

A szemen ki lehet látni, de be is lehet látni. Ha rosszat tettem, nem mertem édesanyám szemébe nézni, mert féltem, hogy belém lát.
Dávid egy szép termetű asszonyt látott, és szemén keresztül belopózott a bűn. Ákán - aki egész Izráelt bűnbe vitte - egy köntöst látott meg, amit aztán el is dugott. Géházi az ajándékot látta, és utánament. Ha már a kívánság megfogant a szemen keresztül, nincs addig nyugta az embernek, amíg meg nem szerzi, amit meglátott. Hányszor nézed azt, amitől el kellene fordulnod. Milyen jó volna, ha szövetségre léphetnél a szemeddel, és nem néznél oda, ahová nem kell.
Ha valaki megismeri Jézust, azonnal meglátszik a szemén. Mély ragyogás kezdődik benne, ami eddig nem volt. Ez az igazi szépség! Minden egyéb csak kozmetika.
"A testnek lámpása a szem." Ki használja a szemed? Jézusnak szemre van szüksége. Azt akarja, hogy szemed az irgalmas samaritánus szeme legyen, amelyik meglátja a félholtra vertet. Jó volna, ha szemed nem hibakereső, hanem sebkereső szem lenne. Ha mindent úgy látnál, ahogyan Jézus lát.
Az Ige gyújthat benned világosságot. Ne akarj fényszóró vagy rakéta lenni. Csak gyertya! Nem baj, ha törött, ha kicsit elégett, csak gyertya légy! Az embert Isten teszi a gyertyatartóba, ahogy az első embert helyezte az édenkertbe. Téged is a helyedre tesz. Mindegy, hogy hova - csak világíts. Lehet, hogy egy kicsi kört világítasz be, egy családot. ő tudja, mit akar veled. Ne akarj se több, se kevesebb lenni, mint aminek az Úr szánt.

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.


szivárvány 2011-09-15 10:27:12
szeptember 15.

ÁLDÁS ÉS ÁTOK

"Ugyanabból a szájból jő ki áldás és átok. Atyámfiai, nem kellene ezeknek így lenni!" Jakab 3,10

A nyelv adóállomás. Háborúban az adóállomásért folyik a harc. Akinek kezében van a rádió, az veszi át az uralmat. Az a kérdés, hogy kinek a hatalmában van a nyelved? Mert lehet tűz a Sátán kezében is. Egyetlen mondat úgy megsebez, nem tudod, hogyan gyógyulok meg. Méreg, amelyik felszívódik a szervezetbe. Ha már érezted, mennyire fáj, akkor tudhatod, hogy a másik embernek is fáj. Lehet, haragodban azt mondod ki, amiről tudod, hogy a másiknak pontosan ez fáj. De van, amikor alattomosan, a háta mögött mondod. Nyíltan nem merted megvágni. De arra volt bátorságod, hogy a háta mögött megszóld.
A nyelv is lehet kettős. Kettős nyelv, kettős szív. Erre mondja az Ige: "Ezzel áldjuk az Istent és Atyát, és ezzel átkozzuk az embereket." A természetben nincs olyan, hogy egy forrás sóst és édeset ad. Csak az embereknél van kettős élet, kettős szív és kettős nyelv.
Állapítsd meg, hogy milyen hadiállapot van nálad?! Bár evangéliumként hallanád most: "Nem kellene ezeknek így lenni!"
Csak Isten tud zabolát tenni a szádra. A zsoltáros így imádkozik: "Tégy závárt az én szájamra; őriztessed ajkaim nyílását" (Zsolt 141,3). Egy helyen mondja a zsoltár: Ha gondoltam is, nem jött ki a számon. A gondolatot még odaviheted Jézus vére alá, és nem megy tovább, nem fertőz senkit a keserűség gyökere. Ha kimondod a szót, felnő, és hihetetlen károkat okozhat.
Vedd komolyan, hogy Isten üzenete áradhat a szádon keresztül. Orvosság az idejében mondott szó. Az Úr Jézus ma kéri tőled nem csak a bejárati, hanem a kijárati nyílást!

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.
szivárvány 2011-09-14 10:48:13
szeptember 14.

AZ ODASZÁNT NYELV

"A nyelv is kicsiny tag, és nagy dolgokkal hányja magát. Ímé csekély tűz mily nagy erdőt felgyújt!" Jakab 3,5

A nyelv a bensőm kijárati nyílása. Mi jön ki a szájon? Ami a szívedben van, ami benned lakik. A főpap udvarán Péternek mondják: "A te beszéded is elárul téged" (Mt 27,73). Csak megszólalsz, és mindenki tudja, ki vagy. Mindenki magán viseli azt az állapotot, amiben van, ha megszólal. Megállapíthatod, hogy ez hiú ember. A dicsőségvágyó ember folyton önmagát mondja. Az anyagias ember is felismerhető. A gyáva embernél egy-két mondat után kiderül, hogy fél. A kritikus ember egy pillanat alatt mondja véleményét a másikról. Az a jó, ha már nem csak mások, hanem magad is felismered szavaidból önmagadat. Hallgass bele, mi jön ki a szádon.
"A nyelv is tűz." A nyelv hatalom! Nagy dolog, hogy az ember tud beszélni. Lehetőségünk van arra, hogy gondolatokat közöljünk egymással. Micsoda hatalom a szó! Egy mondat a rádión keresztül, és tűzben áll a világ. Egy mondat, amit elolvasol a levélből, és sírva borulsz le.
"A hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által" (Róma 10,17). Emberek üdvösségét Isten a nyelvre bízta, hirdethetem, amit Isten mondott nekem.
Isten Igéje is tűz! Tűz jön ki a szádból, vagy valami langyos lötty? Hitre gyújthat a nyelved?! Ha benned nincs tűz, nem is jöhet ki. Ha belül nincs első szeretet, akkor a nyelved sem közvetít tüzet. Gondoltatok már arra, milyen lehetett Jézus, amikor beszélt? Soha ember úgy nem szólt.
Óriási dolog, hogy Isten szánkba adta az ő Igéjét. Micsoda kegyelem, hogy hordozhatom ezt a tüzet. Hihetetlen szent tűz ez, amelyik elsősorban azt égeti, aki mondja.

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.

szivárvány 2011-09-13 10:09:16
szeptember 13.

AZ ODASZÁNT ÉRTELEM

"Ti többé ne járjatok úgy, mint egyéb pogányok is járnak az ő elméjüknek hiábavalóságában." Efézus 4,17

Az Úr szeretné, ha értelmed odaszánt értelem lehetne. "Szeresd a te Uradat, Istenedet teljes... elmédből" (Mk 12,30). Ha Isten értelmet adott az embernek, akkor azt használni is akarja. Ez a különbség az Ördög-használta és az Isten-használta ember között. Isten nem értelem nélküli lényeket használ, hanem az egész embert. Jeremiás is megharcolta: szeretném nem mondani, de el kell mondanom. Saját magadnak kell döntened. Isten nem tör be sem az értelem, sem az érzelemvilágodba, csak kér, hogy szánd oda Neki tagjaidat, mert használni szeretné.
Hálát kellene adnunk Istennek, hogy értelmet adott. A hitnek nem ellentéte a tudás. A látás az ellentéte. "Hitben járunk, nem látásban" (2Kor 5,7). Amit Isten mond nekem hit által, azt világosan, értelmesen tudhatom. Aki hisz, nem áll szemben a megelevenített értelemmel.
Ha valakit meglőnek, megkeresik, hol hatolt be a golyó. Ha visszagondolunk a bűnesetre, az értelmen keresztül jött be a Sátán. Évának egy értelmi kérdőjel után felajánlja: "olyanok lesztek, mint maga az Isten: jónak és gonosznak tudói" (1Móz 3,5b). Évánál megszületett a döntés, és elszakadt az ember az Istentől. Az ember hiábavalóságokban kezd járni, és az ész lesz az istene.
"Ti pedig nem így tanultátok a Krisztust" (Ef 5,20). Tanítható vagy? Ne légy okos a magad szemei előtt. Fogadd el, hogy Isten Szentlelke tanítani, világosítani szeretne. Ha valakinek megtört az énje, mindenki felé nyitott lesz, és mindenkitől kaphat. Jó volna életed végéig tanulóvezetőnek lenni, és nem levenni kocsidról a "T" betűt!

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből
szivárvány 2011-09-12 10:40:02
szeptember 12.

AZ ODASZÁNT SZÍV

"Monda Jézus Simon Péternek: Simon, Jónának fia: jobban szeretsz-é engem ezeknél?" János 21,15

Az életünk külső ajtaja a fül, belső ajtaja pedig a szív. Szeretnénk megnézni, hol van a hiba, ha nálad a fül és szív között megáll az Ige.
Az ajtónál van a baj, mert akit szeretek, azt beengedem, annak elmondok mindent. Isten a szívedet nem foglalja el erővel. Várja, hallod-e az Igét, és mozdul-e a szíved? A Bibliában egy parancs van: "Szeresd az Urat, a te Istenedet!" A felebarát csak "és". Függvénye, következménye annak, hogy az Urat szeretem. Az "és" sokszor fáj nekünk, amikor nem tudjuk szeretni a másik embert. De fájt-e valaha, hogy nem tudtad szeretni az Urat?
Egy parancs van! A tagadás és bukás után egyetlen kérdése van Jézusnak Péterhez. Egyetlen dologról van szó a lelki életedben: "Jobban szeretsz-é engem ezeknél?" Mik azok az "ezek"? Megkérdezheti-az Úr, amikor a munka sürget, vagy valami anyagi veszteséged van, amikor valamit oda kellene adni, hogy jobban szeretsz-é?
Péter azt mondta: Uram, mindenkinél jobban szeretlek - csak éppen a gyakorlat más volt. Vajon jobban szereted őt az élvezeteidnél, a dicsőségvágyadnál, amikor azt akarod, hogy észrevegyenek?
Lehet, Jézus azt kérdezte Pétertől, hogy a többi tanítványnál szereti-e jobban? Mert előzőleg azt mondta: ha ezek mind megtagadnak is, én akkor sem. Jobban szeretlek mindenkinél. Hányszor mondják: a többi hívő sem veszi ilyen komolyan. Mi közöd hozzá? Ha mindenki félig követ, ha minden hívő félvilági életet él is, akkor is Neki akarj szolgálni! Te vagy az, aki a legjobban szereti őt, akinek semmi nem kevés, és semmi nem sok Jézusért!

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.
szivárvány 2011-09-11 20:06:55

szeptember 11.

AZ ODASZÁNT FÜL

"Az Úr Isten megnyitotta fülemet, és nem voltam engedetlen, hátra nem fordultam." Ézsaiás 50,5

Valaki azt mondotta, hogy két szervére kell az embernek vigyázni: a térdére és a szájára. Azt mondja az Ige, hogy minden száj vallani fogja, hogy Jézus Krisztus Úr, és minden térd Néki hajlik meg.
De vigyázni kell a fülre is, mit hallok, és mit nem hallok meg. Ha a fül megkövéredik, nem hallok. Általában annak az embernek kövéredik meg a füle és szíve, aki sokat hall Igét. Nem vagyunk-e mi is ilyen emberek, akiket már egyáltalán nem ráz meg az Ige?
A fülem hallásán keresztül egy felsőbb világból, a láthatatlan világból kapok üzenetet. Ezért vagyok ember. Azon az első üzeneten keresztül, hogy megbocsáttattak a bűneid - a kereszt üzenete után érkeztek-e hozzád üzenetek? Hallod-e az Isten szavát? Ez kapcsolat kérdése. Be van-e állítva a füled? Nem azt kérdezem, hogy olvasod-e a Bibliát, hanem hogy hallod-e Isten hozzád szóló személyes szavát? Lehet, hogy a szemem felébredt, de a fülem alszik. Lehet, hogy csendben vagyok, de nem tudok odafigyelni. Zavaró adások vannak. Saját terveim, akarásaim miatt nem tudok figyelni. Bejön a múlt vagy a jövő adása, és már elveszi a jelenemet.
Nem csak reggel, napközben is hallanom kellene az Úr szavát. Azok ismerik a hangját, akik Vele járnak. Ha hallottam a hangját, és hátrafordultam, engedetlen voltam. Ettől lehet megsüketülni. Filep útközben is meghallotta: "Járulj oda, és csatlakozzál ehhez a szekérhez" (Acs 8,29). Hallod te az Urat útközben, vagy csak a két végállomáson, reggel és este? Próbáljunk őszinték lenni, mert különben nem segíthet rajtunk az Úr.

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.

szivárvány 2011-09-10 17:36:23
szeptember 10.

DIOTREFESZ

"Diotrefesz, aki elsőséget kíván közöttünk, nem fogad el minket." 3János 9

Diotrefeszről azt mondja az Ige, hogy elsőséget kíván. Az ádámi természet ez, amelyik már a Biblia első lapjain is megnyilvánul. Az Ördög oltja ezt az ember szívébe, mert ő maga is ezen bukott el. Így mondta: székemet az Isten angyalai fölé helyezem. Az embernek is azt mondta: olyan leszel, mint Isten.
A legtöbb emberi kapcsolatot ez teszi tönkre, hogy mindenki elsőséget kíván, nagyobb akar lenni. A világ is ebbe hajt bennünket. Jó helyen ösztönöznek, úgyis belénk van oltva. Ne felejtsük el, nem lehet úgy nagyobbnak lenni, hogy valakit le ne nyomjak. A fölfelé vezető út mindig a másikon tapos.
Diotrefeszről azt is írja az Ige, hogy "nem fogad el minket". Nem fogad el tanítást. Kritikával hallgatja az Igét. Veszélyes dolog, amikor valaki taníthatatlan. Komolyan mondja az Ige: "Egymást különbnek tartván ti magatoknál." A másik hívő testvért különbnek tartod-e magadnál? Ha nem - Diotrefesz vagy.
Pál azt is írja róla, hogy gonosz szavakat csácsog. Hajlamosak vagyunk arra, hogy kemény, bántó szavakat mondjunk egymásnak. Még rettenetesebb, ha hátmögött mondjuk. Minden hátmögött mondott szó elszakít az Úrtól. "Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak amely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak" (Ef 4,29). Ne légy Diotrefesz, aki megfertőzi a saját és mások szívét is.
Jézus nem tekintette zsákmánynak, hogy ő az Atyával egyenlő. Magát megalázva, egyre lejjebb ment az alávezető úton. Jézus azt akarja, hogy az ő követője légy.

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.
szivárvány 2011-09-09 07:59:03
szeptember 9.

DÉMÁS

"Démás engem elhagyott, e jelenlevő világhoz ragasz- kodván." 2Timótheus 4,10

Pál apostolnak az utolsó levele ez, amit szolgatársának, Timótheusnak ír. Pál tudta, hogy végére ért annak a munkának, szolgálatnak, amit az Úr rábízott.
Ebben a levélben van egy szomorú mondat: "Démás engem elhagyott, e jelenlevő világhoz ragaszkodván." Jó volna megnézni, nem vagyok-e az a Démás, aki valahol elhagytam az Urat? Mert vagy az Úrhoz ragaszkodom teljes szívvel, vagy a jelenlevő világhoz. Ez két dolog! Itt nincs is-is, mint a legtöbb ember gondolja. Ez kizárt dolog. Nem lehet két úrnak szolgálni! Aki a jelenlevő világhoz ragaszkodik, előbb-utóbb elhagyja az Urat.
János hihetetlen komolysággal írja: "Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete" (1Jn 2,15). Isten nem azért mondja, hogy ne szeressétek a világot, mert valami jót akar tőlünk elvenni. Ha egy kicsit nyitott szemmel járunk, látjuk, milyen fejlődés van a technika, tudomány, művészet területén. De gondoljunk arra, hogy lelki és erkölcsi vonalon milyen iszonyú a romlás. Látjuk a széthullott családokat. Pedagógusok kétségbeesve mondják, hogy nem bírnak a gyerekekkel.
Lehet, azt mondod, hogy az Úr Jézushoz tartozol. Mégis, nem vagy-e az a Démás, aki mind a kettőt akarja? A világ fejedelme a bűneset óta a Sátán. Tudjuk, hogy Istené a föld és annak teljessége. Az ember árulása folytán került az Ördög kezébe. Azt mondja az 1Jn 2,17b: "Aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké."
Döntsd el, kinek az oldalán állsz! Azok, akik középen akarnak maradni, kettévágatnak.

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.
szivárvány 2011-09-08 16:14:40
szeptember 8.

APOLLÓS

"Ami pedig Apollós atyafit illeti, igen kértem őt, hogy menjen el hozzátok... de semmiképpen sem volt kedve, hogy most elmenjen." 1Korinthus 16,12

Az Ige elmondja Apollósról, hogy zsidó származású, görög műveltségben tanuló, ékesen szóló férfiú volt. Tanulta az Igét, jó képességei voltak. Mai szóval úgy mondhatnánk: vallásos ember volt. Ismerte Jézust, hirdette is, és mégis testi ember maradt.
Világosan elmondja az Ige, hogy "nem volt kedve". Egy szolgáló ember, akinek a kedve irányította az életét. Lehet valaki úgy Isten szolgája, hogy amihez nincs kedve, azt nem csinálja?
Apollós benne volt a szolgálatban, Pálékkal járt, de nem a Szentlélek irányította az életét. "Akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai" (Róma 8,14).
Nézzük meg magunkat, nem vagyunk-e testi emberek? Ki vezet téged: a kedved vagy a Szentlélek? Nem úgy van-e, hogy hol van kedved Igét olvasni, hol nincs? Van-e kedved imádkozni, bizonyságot tenni?
Apollóst Pálon keresztül kérte a Szentlélek, de neki most nem volt kedve elmenni szolgálni. Milyen okaink vannak, amikor az Úr kér tőlünk valamit? Belefutok a munkába, aztán tetszik, és nem tudom abbahagyni.
Kérdezd meg Jézust, Uram, volt-e kedved egy fárasztó nap után átimádkozni az éjszakát? Volt-e kedved a Gecsemánéban vért verejtékezve harcolni, amikor tanítványaid elaludtak? Volt-e kedved odafeküdni a keresztre?
Döntsd el ma, búcsút mondasz-e a kedvednek, hogy ne légy többé testi keresztyén? Hogy lehess olyan emberré, akit vezethet, akit használhat, aki napról napra, évről évre őhozzá lesz hasonlóbb.

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.


szivárvány 2011-09-07 20:48:07
szeptember 7.

JÁNOS MÁRK

"Barnabás és Saulus pedig visszatértek Jeruzsálemből, betöltvén szolgálatukat, maguk mellé véve Jánost is, kinek mellékneve Márk." ApCsel 12,25

Márk elindult az Úr követésében, és komoly hívő testvérekkel szolgált együtt. Elérkeztek egy városba, ahol az Ördög első komoly támadásával találkoznak. Ahol Isten Igéje hirdettetik, ott az Ördög is jelen van. Itt Elimáson keresztül mondott ellent a Sátán az Igének. Nagy ütközet lehetett, amikor Pál kiűzte Elimásból a gonosz lelket, és azt mondta: "Vak leszel, és nem látod a napot egy ideig. És azonnal homály és sötétség szállott reá; és kerengve keres vezetőket." A tiszttartót ez annyira megdöbbentette, hogy megtért. Győzött Isten Igéje.
János Márkot is megrendítette az esemény. Utána mégis elhagyja a tanítványokat. Márk megijedt. Ez ilyen komoly dolog? Tényleg van Ördög, aki engem is megtámadhat? Ez az egyik fajta félelem, a másik, amikor a javaimat féltem. Pilátus világosan tudta, hol az igazság, és hogyan kellene döntenie. Tudja, hogy Jézusban nem talál bűnt, de félti az állását, a palotáját, a császár barátságát.
Van neked mit féltened Istentől? Ha valaki félt valamit, biztosra veheti, hogy elveszíti. János Márk is rosszul döntött életének ebben a pillanatában. Kérdés, mit nevezel boldogulásnak, azt, hogy több pénzed legyen? Hiába csinálsz gyermekeidnek külső mennyországot, ha életeden nem látják keresztülragyogni az evangéliumot.
Van egy vigasztaló mondat. A Levelekben olvashatjuk, hogy az öreg Pállal újra ott van János Márk. A meghátrált tanítványt újra hívja Jézus. A meghátrált tanítványnak is van kegyelem.
Követed-e Jézust, aki kezét lábát átszögezve, érted függ a kereszten?!

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.
szivárvány 2011-09-06 09:01:05
szeptember 6.

MEGTÉRÉSSEL MEGKAPHATÓ

"Jákób pedig egyedül maradt, és tusakodik ővele egy férfiú, egész a hajnal feljöveteléig." 1Mózes 32,24

Egy történésekkel teli éjszaka. Az első, amit Jákób ezen az éjszakán tesz, hogy átköltöztette mindenét a Jabbók révén. A Jordán a Bibliában a halál folyója. Tehát halálba adta mindenét, amije volt. A legnagyobb értékkel kezdi: feleségeivel. Rákhel volt a bálványfeleség, akit mindenkinél jobban szeretett. Ha át akarsz jutni, akkor a bálványaiddal kezdd el. Jákóbnak volt egy bálványgyermeke is: József. Átviszed-e most azt, akit a világon a legjobban szeretsz? A lelki történetünkben ezt így hívják: teljes, tökéletes, feltétel nélküli átadás.
Jákóbnál tusakodás, imádkozás közben történik valami. Isten Lelke nem tud rajta erőt venni. Lehet, te sem engeded őt a döntő ponthoz érni. Valahol illetnie kell az Úrnak. A német fordítás így mondja: "megütötte". Ahol nálad és benned fordul minden, meg kell, hogy üssön... Lehet, hogy az akaratvilágod a legerősebb az életedben. Isten soha nem téveszti el a helyet, sem az ütés erősségét. Hagyd abba a kérdést, hogy miért itt, miért pont ennek kellett történnie? Isten nem üt feleslegesen. Jákób soha többé nem járhatott úgy, mint előtte. Attól kezdve sántított. Áldott sántaság!
Ezt mondja az angyal: "Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal." Testvér - reggeledik! Elkezdődik a világosság. Elhangzik a mondat: "Nem bocsátlak el tégedet, amíg meg nem áldasz engemet." Fel-hangzik a kérdés: "Mi a te neved?" Jákób kimondta: Csaló. Ma harcold meg az Úr előtt, hogy őszintén ki tudd mondani a neved. Hogy új nevet kaphass, hogy felöltözhesd a Krisztust. Akkor rajtad, a hátralevő életeden ott van és ott marad az áldás.

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.
szivárvány 2011-09-05 09:42:04
szeptember 5.

MUNKÁVAL NEM LEHET MEGSZEREZNI

"És monda néki Lábán: Úgy sejtem, hogy teéretted áldott meg engem az Úr." 1Mózes 30,27

Jákóbért áldotta meg Isten Lábánt családdal, unokákkal, gazdagsággal. És mégsem volt Jákóbé az áldás. Sokféle áldás van. Jézus maga az áldás! Akié ő, azé az áldás. Istennek sok szolgája komolyan dolgozik, látogat, beszélget, és nincs áldás. Az áldást munkával sem lehet megszerezni. Jákóbnak hiába volt meg az elsőszülöttségi joga, nem volt meg az elsőszülöttségi áldás. Lehet, jogod van arra, hogy magad Isten gyermekének mondd, de nincs áldás az életeden. Nem teljesednek be az ígéretek, nincs körülötted ébredés. Nem tér meg a házad népe.
Jákób családi életében sincs áldás. Veszekszik a két feleség. Versengés, békétlenség van közöttük. Amikor Jákób megáldja gyermekeit, csupa földit ad nekik: termést, győzelmet az ellenség felett, búzát, gazdagságot. Testi dolgokban lehet ügyeskedni, sok mindent megszerezni. Lelki dolgokban nem!
Jákób először megvette, aztán kicsalta, aztán megdolgozott érte. A Jabbók révénél egyetlen kívánsága van, hogy áldj meg engem! Bár szívünk mélyéből fakadna fel ez a kívánság, hogy Uram, nem akarok áldás nélkül maradni! Jákób úgy érezte, nem tud tovább élni nélküle. Aki még nem jutott ide, az nem is fogja megkapni. Létfontosságú kell legyen életedben az áldás.
Jákób útja egyre szűkül. Egyre közelebb kerül ahhoz a pillanathoz, amikor nem mehet tovább. Szoros kapu elé kerül, szembesülnie kell Ézsauval. Emlékezzünk Bálámra, akit odaszorított az Úr, hogy se jobbra, se balra nem volt már kitérő. Hiába kapsz meg mindent, ha nem nyugszik meg rajtad az Isten áldása.

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.

szivárvány 2011-09-04 19:34:54
szeptember 4.

CSALÁSSAL NEM LEHET MEGKAPNI

"És lett, amint elvégezte Izsák Jákóbnak megáldását... az ő bátyja, Ézsau is megjött vadászásából." 1Mózes 27,30

Izsák komolyan kezdte életét az Úrral. Isten ígéretét mégis megváltoztatta az ő gondolatai szerint. Elfelejtett vagy megváltoztatott ígéretek. Meghomályosodott szem. Vajon úgy látsz-e most is, mint amikor az Urat megismerted? Izsákban a lelki ember kisebbedett, a testi nőtt. Rebeka mindegyikünkben ott van. Sürgősen cselekedett, hogy meglegyen az ígéret. Jákób hallgatott Rebekára. Benne volt az Istentől kapott vágy az áldás után. Szegény Jákób! Egy komoly fordulat következett be az életében. Vajon nem szólalt meg benne a Szentlélek? De igen! "Olyan leszek előtte, mint valami csaló, és akkor átkot és nem áldást hozok magamra." "Netalán megtapogat engem az én atyám." - Az észnek erre is volt gondja. Minden sikerült. Isten engedi? Nem szól közbe? Isten engedte. Jákób mindent megkapott, csak az áldást nem.
Az emberek becsaphatóak. Vigyázz, Isten Lelke nem! Vajon nem úgy vagy-e, hogy rajtad a hívőséged már csak ruha? Kivel beszélsz, ha imádkozol? Istennel, magaddal vagy másokkal? Valaki az összes csalásodat ismeri, és tudja, hogy milyen vagy igazán. Mi kitanult csalók vagyunk. Jákób önmagát csalja meg. Minden sikerült. Nem jött korábban Ézsau, hogy megakadályozza a csalást, hogy Jákób ne kapta volna meg az áldást. Jákób még el is mehetett, hogy Ézsau ne álljon bosszút rajta. Látjuk, hogy sem versengéssel, sem csalással nem tudja Jákób megnyerni az áldást. Útban van a rokonsága felé. Rebeka nem látta többé a fiát. Neve nincs a hithősök között. Mert nem "hit által" cselekedett, hanem saját akarata szerint.

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.
szivárvány 2011-09-03 20:29:46
szeptember 3.

VERSENGÉSSEL NEM LEHET MEGSZEREZNI

"És beteltek az ő szülésének napjai, és ímé kettősök voltak az ő méhében." 1Mózes 25,24

Az isteni rendben a nagyobb szolgál a kisebbnek. Minél kisebb leszel, annál inkább tied az áldás.
Jákób is mindent megtett az áldásért. A versengés már az anyaméhben megkezdődött. Jákób már akkor előzni akart. Megszületik Ézsau, hozza magával az óriási előnyt, az elsőszülöttségi jogot. Az Ige szerint minden elsőszülött az Úré. Gondoljunk az első két született emberre: Kain a nagyobb, Ábel a kisebb - és övé az áldás. ő viszi a bárányt, ő kedves az Úrnak. A tékozló fiúnál is a kisebbiké az áldás. Miért akarsz mégis mindig nagyobb lenni?!
Jákób a születésnél nem tudott első lenni, ezért belefogódzik Ézsau sarkába. Nem bírjuk elviselni a lemaradást. A lelki életben a sarokba fogódzás az utánzás. Látsz valakit, akin áldás van. Utol-érni nem tudod, csak a sarkába fogódzni. Isten gyermekeinél rettenetes az utánzás.
Ézsaunak megvolt az elsőszülöttségi joga, de nem becsülte. Ézsau testi ember volt. Sokan mondják: mire nekem ez az egész vallásosság? Ezért mondja az Ige: "Ézsaut gyűlöltem" - azt a fajta embert, akinek nem kell az Ige, nem kell Jézus. Jákóbnak nincs, és mindenáron akarja. Eljön az alkalmas pillanat, amikor Jákób azt mondja: "Add el hát nékem azonnal az elsőszülöttségedet." Itt az előzés pillanata. A könnyelmű mondat: "Ímé, én halni járok, mire való nékem az elsőszülöttségem?" Eladom! Ennek a két embernek az életében itt a lélegzetelállító pillanat. Jákób csúnyán előz. Ledobta Ézsaut a pályáról. Sok mindent megkap Jákób, csak éppen az áldást nem. Megvette, versengéssel megszerezte, és mégsem az övé. Az Úr szeretné, ha megértenéd, csak az ő útján van áldás!

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.
szivárvány 2011-09-02 19:47:16
szeptember 2.

KAPCSOLAT AZ ÚRRAL

"Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak." Zsoltár 133,1

Hogy milyen bőséges az áldás, azt láthatjuk, amikor Jézus az öt kenyeret megáldja, és ötezer ember lakik jól belőle. Az áldás mindig annyit jelent, hogy a kicsiből óriási lesz. Péter egyetlen prédikációjára háromezer ember tér meg. Ez áldás! Nem ahhoz mérten jön az áldás, amim van vagy amit tudok. Mérték nélkül jön. Le-szel-e az az ember, aki várja az áldást?
Amikor a református templomokat nézem az országban, arra gondolok: ezeknek az embereknek volt hitük. Isten mértéke sokkal nagyobb és elképzelhetetlenebb. Várod-e az áldást az ő mértéke szerint? Sokszor olyan beszűkült a hívő ember látóköre, hogy keveset mer várni.
Az áldás, az Úrral való kapcsolat másik komoly feltétele: "Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak!" Amikor az övéi szeretetben tudnak együtt lenni, imádkozni, szolgálni. Ha ez nincs meg, az alapfeltétel hiányzik. Isten nem gyönyörködhet bennünk, és nem küldhet áldást. Vajon nincs-e olyan dolog az életünkben, amivel akadályozzuk Isten áldását?
Isten beáradó szeretete az áldásban válik kiáradó szeretetté. Hiába imádkozunk áldásért, ha nem engedjük beáradni testvéri közösségünkbe, az együttélésünkbe. Vigyázz, nehogy a jogaiddal, kritikáddal, a hibakereső szemeddel akadályozd az áldást!
Komolyan döntsük el, hogy egészen akarom adni magam. Mindenben engedni kívánok, hogy ez a kicsi életem hordozhassa az áldást. Félreteszek mindent, ami az áldás elnyerésében akadályoz. Jákób-féle ember kívánok lenni, aki fölött ott van ez a mondat: "Jákóbot szerettem."

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.
szivárvány 2011-09-01 21:09:57
szeptember 1.

AZ ÁLDÁS

"Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem." Róma 9,13

Sokáig nem értettem, és igazságtalannak tartottam ezt az Igét. Aztán megértettem, hogy emberek a Bibliában egy-egy embercsoportnak a jellemzői. Van Jákób-féle, és van Ézsau-féle ember. Jákób az a fajta ember volt, aki mindent megtett az áldásért. Az elsőszülötté volt az áldás, az Istennel való kapcsolat. Jákób ezt kereste. Életünkben minden az áldástól függ. Nem az ügyességünktől, nem a szorgalmunktól. Vajon az a fajta ember vagy, akinek egyetlen vágya van: hogy áldott lehessen, és áldássá lehessen? Az Úr ezt a fajta embert szereti, és ezt tudja felhasználni. Ézsau eladta elsőszülöttségi jogát. Mást keresett, az emberek tetszését, anyagiakat, dicsőséget. Ez a fajta ember nem felel meg Isten tetszésének. Csak kétféle ember van: Ézsau vagy Jákób. Minden gyermeke az Úrnak, aki Jézust befogadta, az elsőszülöttek seregéhez tartozik. Állapítsd meg, odatartozol-e már? Mindennél fontosabb-e számodra egy életen keresztül az áldás? Az áldásnak Isten szerint feltételei vannak. Az ószövetségi feltétel: Hozzátok be a tizedet, engedelmeskedjetek az Úrnak, és áldást árasztok rátok bőségesen (Mal 3,10). Nagyon sok ember vigyáz arra, nehogy túl sokat adjon Istennek. És várja az áldást. Az Újszövetség sokkal többet mond. Úgy kell adnia magát, ahogyan Jézus adta, teljesen az utolsóig. "Amint én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást" (Jn 13,34b). Magadnak, családodnak mit szeretnél? Jó állást, jó házasságot, jó körülményeket - vagy áldást?!

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.
szivárvány 2011-08-31 11:24:56
augusztus 31.

ÉKESSÉG, IFJÚSÁG

"Aki jóval tölti be a te ékességedet, és megújul a te ifjúságod, mint a sasé." Zsoltár 103,5

Jó volna minden reggel azzal kezdeni a napot, hogy mondanánk lelkünknek: "Áldjad, én lelkem, az Urat!"
Amikor az Ige azt mondja: "Jóval tölti be a te ékességedet", nem a testi, hanem a belső életedre gondol. A testi életed ugyanaz marad, de a bensőd megváltozik.
"Az Ige testté lett, és lakozott mi közöttünk" (Jn 1,14). Jézus testében hordozta el a testben elkövetett bűneinket. Emlékezzünk a megostorozott, meggyalázott, keresztre feszített testre. Azután Lélekké lett - Szentlélekké -, hogy jóval tölthesse be ékességedet.
Hányan irigylik azokat, akik valóban szépek! Istennek elég szép vagy arra, hogy jóval töltsön be. Hogy Jézus Szentlélek formájában ott lakhasson a szívedben. Hogy cselekedjen kezeden keresztül, hogy ő nézzen ki a szemeden át. Jézus mondta: "Nincs senki jó, csak egy, az Isten" (Lk 18,19). Ha ő benned lakik, ő szól és cselekszik rajtad keresztül.
"Megújul a te ifjúságod, mint a sasé." Az Úr azt akarja, ne járj, ne fuss, hanem repülj! Isten tud adni szárnyakat, a hit szárnyait. Semmivé lesz az az erő, ami eddig tönkretett, lehúzott. "Akik az Úrban bíznak..." Testvérek, ez hit kérdése. A világon a legnagyobb erő Isten ereje. Bízol-e Benne? "Az én Istenemmel kőfalon is átugrom" (2Sám 22,30b). Hinned kell abban az erőben, amire az Ige azt mondja, hogy legyőz mindent. Krisztus a győztes, bűnön, poklon, halálon győzött, és ez az erő benned van. És akkor repülhetsz hazáig. A végállomásig - az örökkévalóságig. Nem kell fáradt hívőnek lenned. Bízz Benne, és naponta megújul az erőd.

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.
szivárvány 2011-08-30 09:59:36
augusztus 30.

MEGKORONÁZ

"Aki megváltja életedet a koporsótól, kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg téged." Zsoltár 103,4

Egy megváltott élet az új élet. A tested koporsóba jut. Az életed nem! A lelked nem kerül koporsóba, ha Jézust megismered, ha az Övé vagy. "Megváltja életedet a koporsótól." Egyre tágasabb térre kerülsz. Egyre bővebb lesz a szeretetköröd, egyre több embert tudsz szeretni, egyre nagyobb lesz a szívességed, az irgalmasságod, a megbocsátókészséged. Egyszer majd belekerülsz abba az örökkévaló életbe, ahol sem idő, sem tér nem szorít már.
Tovább mondja az Ige: "Kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg téged." Egy korona, ami láthatatlan, és mégis látható. Isten kegyelmének és dicsőségének koronája. Amikor Jézus lejött a hegyről, sugárzott az arca. Rajta volt a kegyelemnek és irgalmasságnak a koronája.
Valahol tíz embert akartak kivégezni. Az utolsó pillanatban valaki kilépett közülük. A kivégzők közül egy a helyére ugrott. - Megőrültél? - kérdezte a társa. - Tíz koronát láttam lehullani az égből, egynek alája álltam.
Az Úr meg akar koronázni. Szeretne kihozni a kényszerek életéből egy új életre, amelyen a Szentlélek bélyege van, amely el-pecsétel a teljes váltság napjára. A középkori szentek feje fölé pléhkoszorút tettek. A glóriát akarták ábrázolni, a világosságot, ami körülveszi őket.
Internáltként nagyon jó kapcsolatban voltam az őrökkel, rendőrökkel. Az érkező látogatók hosszú sorban várakoztak. Egyik rendőr odajött hozzám, és azt mondta: hárman jönnek magához. Kérdezem, honnan tudja? - Látom rajtuk! Egy ember, aki ilyet soha nem ismert, egy százas tömegből meglátta, hogy ki a megkoronázott.
Válaszd a napfényes életet, amit ő tartogat számodra.

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.
szivárvány 2011-08-29 15:18:34
augusztus 29.

BŰN, BETEGSÉG

"Aki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet." Zsoltár 103,3

Jézus legnagyobb jótéteménye a bűnbocsánat, a gyógyítás. A kereszt! Mert ezen végezte el szabadításunkat. Lelkemnek vannak bűnei és betegségei. A testi betegség összefügg a lelki betegségeimmel. Hogy vétkezem, az egy történés. Ezeknél a történéseknél van szükségünk bocsánatra. A 32. zsoltár mondja: "Megavultak csontjaim a napestig való jajgatás miatt." A megavult dolgokból mindig rossz szag jön ki. Akinek életében évtizedes bűnök vannak, hiába próbál új életet kezdeni, mindig feljön a rossz íz. Óriási dolog, hogy "...megbocsátja minden bűnödet". Nem tudsz olyat tenni, gondolni, érezni, amire ne volna elég Jézus vére. ő nem azért keresi a bűnt, hogy megbüntesse, hanem hogy megbocsássa. Ez az, amiért áldanom kell Jézust naponta. Ne feküdj le anélkül, hogy meg ne kapd a bocsánatot. Ha kell, emberektől is. "Meggyógyítja minden betegségedet." A léleknek van betegsége? Amikor a bűn már nem történés, hanem állapot, újra és újra előjön, az már betegség. A múltkor valakire haragudtam. Azon a napon kellett beszélnem arról az Igéről: "Anániás, miért foglalta el a Sátán a te szívedet?" (Acs 5,3). Egész nap figyeltem, hogy "foglal". Elég egy rés, már "foglal", és eltűnik belőlem az öröm. Nincs egészségesebb élet, mint az Úr szerinti élet. Jézus gyógyítását a Biblia így hívja: szabadítás. A bocsánat a múltra vonatkozik, a szabadítás a jövőre. Jó volna, ha nem fél egészséggel mennél tovább. Az Úr mind a kettőt akarja. Fogadd el Tőle! Azért mondja egy lélegzet alatt mind a kettőt: "Megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet."

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.
szivárvány 2011-08-28 18:35:50
augusztus 28.

ÁLDJAD AZ URAT!

"Áldjad, én lelkem, az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét. Áldjad, én lelkem, az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről." Zsoltár 103,1

János 3. levele 2. versében írja az apostol Gájusnak: "Légy egészséges, amint jó dolga van a lelkednek." Kérdezd meg magadtól: bennem jó dolga van a lelkemnek? A Lélek a legnagyobb kincsünk!
A zsoltáríró a lelkével beszél, és biztatja. A Zsoltár 42,6 szerint van csüggedő, nyugtalankodó lélek. Ismered azt, amikor a lelked emésztődik benned? Vagy amikor eped Isten után? "Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?" (Mt 16,26). Megadsz-e a lelkednek mindent, amire éhezik? Van külső és belső világunk. Voltál már úgy, hogy örült a bensőd?
Sajnos, a lelkünk feledékeny lélek. Mennyi minden jót tett már veled Isten, és elfelejtetted. Gondoljunk a tíz bélpoklosra, mind a tízen tudták mondani: Uram, könyörülj rajtunk! És csak egy ment vissza hálát adni. Attól félek, ma egy sem menne vissza. Hol vagy, amikor áldani kellene az Urat, és hálát adni?! Feledékeny lélek!
Légy hálás az Úrnak! Mi lenne, ha most azt mondaná: évtizedekig vártam, hogy hálát adj a szemed világáért, hogy hallasz, hogy tudsz járni. Adtál-e már hálát azért, hogy adott Megváltót? Adta a karácsonyi, a nagypénteki ajándékot. Adta az ő Egyszülött Fiát.
Tudom, hogy bűnbocsánatot kaptam, hogy megváltott, és van olyan nap, hogy nem köszönöm meg. A mennyei karok, az angyalok, a szeráfok dicsőítik Jézust. Csak a föld hallgat?! A föld, akiért történt, elfelejtkezett?! Mondd most a hálátlan lelkednek: "Áldjad, én lelkem, az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről!"

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.
szivárvány 2011-08-27 23:46:55

augusztus 27.

A GYőZELEM

"És megírá Ahasvérus király nevében, és megpecsételé a király gyűrűjével. És külde leveleket lovas futárok által... a királyi ménes gyors paripáin." Eszter 8,10

Eszter tovább szólt a király előtt. Azt hiszem, az a mi bajunk, hogy elkezdjük az Úrral való beszédet, és a munka, a saját gondolataink nem engedik, hogy tovább szóljunk. Sokszor kelünk fel az imádságból, mielőtt meglenne a győzelem. Eszter teljesebben leborult, sírt és könyörgött. Ez már több annál, minthogy megáll a belső udvar küszöbén. Jézusról írja a Zsi-dók 5,7: "Ki az ő testének napjaiban könyörgésekkel és esedezések-kel és könnyhullatás közben járult ahhoz, aki képes megszabadítani őt a halálból, és meghallgattatott az ő istenfélelméért." Eszter megkapta, amit kért, Hámánt felakasztották. Vajon értjük-e, hogy a kereszt, amit Jézusnak állítottak, az Ördög vereségét jelentette? Ahova Márdokeust akarták akasztani, oda Hámán került. Az a kereszt, amit úgy nézünk, hogy Jézus halála, az a Sátán halála. Isten evangéliuma hirdettetik minden nép között, annak írása és nyelve szerint. Neked az a dolgod, hogy hirdesd azok nyelvén, akik körülötted vannak és élnek. Isten nem azt akarja, hogy éppen csak éldegéljünk, hanem hogy fejlődőképes népe legyünk. Az Ige még azt is mondja: "Megengedte a király a zsidóknak, akik bármely városban vannak, hogy összegyűljenek, és keljenek fel életükért." Egyszer megkérdeztek: kitől van engedélyed? A Királytól! Kinek a nevében szólsz? Az Úr Jézus nevében! Viheted, adhatod tovább az üzenetet királyi futárként, hogy sokan legyenek hí-vőkké ott, ahol élsz. Érted-e már, Eszter királynő, mi a dolgod?

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.
szivárvány 2011-08-26 22:41:56
augusztus 26.

ESZTER LAKOMÁJA

"És elment a király és Hámán a lakomára, Eszter királynéhoz." Eszter 7,1

Olyan megdöbbentő, hogy a király kétszer hívatja a királynét és Hámánt is, és Eszter nem mondja meg, mi a kérése. Miért nem, amikor tudja, hogy minden ezért van? Időre van szükség, hogy a Király előtt igazán és őszintén meg tudjam fogalmazni, amit kérni szeretnék. Egy belső készülődés történik, de lehet, hogy külső is. Az eseményeknek össze kell érni. A király nem alszik, előhívja az írástudókat, olvastatja a könyveket. A 7. részben újra elhangzik: "Mi a te kívánságod, Eszter királyné? Megadatik." Eszter kimondja: "Ha kegyet találtam szemeid előtt, óh király! És ha a királynak tetszik, add meg nékem életemet kívánságomra, és nemzetségemet kérésemre." Valamit hozzátett a kéréshez, amiért imádkoztak. Az ő életéről nem volt szó. De megérett benne, és kimondta először azt, hogy "életemet". Isten mondja: "A lelked zsákmányul adatik néked, valahová mégy." Nem a testi, az új életed. Kéred-e az életed számára Jézust, az Életet? Az Istennel való kapcsolatot? Fontos nekem Isten népe boldogsága, de a Veled való kapcsolatom még fontosabb. A Krisztus-test egy élő szervezet! Magától él, fejlődik. Van-e ilyen tudatod, hogy bennünket egybeszerkesztett Isten? Ha rossz állapotban vagy, Isten egész népére kihat. Eszter megindokolja kérését: "Mert eladattunk én és az én nemzetségem, hogy kipusztítsanak, megöljenek és megsemmisítsenek minket." A király megkérdezi: "Ki az, és hol van az, akit az ő szíve erre vitt?" Így mondja Eszter királyné: "Az ellenség, ez a gonosz Hámán." Akkor Hámán megrettent a király és királyné előtt. Ha igazán egy vagy a Királlyal, az ellenség meghátrál.

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.
szivárvány 2011-08-25 21:49:04
augusztus 25.

AZ ARANYPÁLCA

"Eszter felöltözött királyiasan, és megállt a király háza ellenében... Amint meglátta a király Eszter királynét... kinyújtotta a király Eszterre az aranypálcát." Eszter 5,2

Ha szolgálatba mégy, jó volna királyiasan felöltözni, hogy tiszta legyen a szíved, a gondolkozásod. Érzitek-e, hogy imádságban is milyen nehéz eljutni "a belső udvarba"? A legnagyobb bajom, hogy nem jutok imádságban a királyi szék elé. Imádságomban oda kell jutni, ahol belátok a mennybe, ahol odalátok Isten szentségéhez.
Érzed-e ezt a feszült pillanatot? Most derül ki, mi történik Eszterrel, aki idemerészkedett anélkül, hogy hívták volna. Azt mondja az Ige: "Meglátta a király Eszter királynét, hogy áll az udvarban, kegyet talált szemei előtt." Vajon megláthat-e minket az Úr, amint itt állunk? Ha megtalálod Vele a kapcsolatot, az a legnagyobb ajándék. Ha várat, tudsz-e várni? Tudsz-e megalázkodni, hogy állsz a küszöbön, míg meglát a Király?
"Amint meglátta" - ha igazán társa vagy, akkor tudod, mindig kegyelem, ha ránk tekint. Nekünk semmi nem jár. Sem meghallgattatás nem jár, sem ránk tekintés, sem szeretet - csak kárhozat. Amint egy kicsi jog van a szívedben, nem fog rád tekinteni. Az Úr csak az ő szolgálóleánya alázatos állapotára tekint (Lk 11,48).
"És kinyújtá Isten Eszterre az aranypálcát." Mióta Jézus Krisztus eljött, ki van nyújtva az aranypálca, a kegyelem. Bizalommal járulhatsz a kegyelem királyi székéhez. Amikor meglátta Eszter a kinyújtott pálcát, odament. Amikor Isten kinyújtja - újra érezheted, hogy nem elmélet számodra Isten kegyelme, hanem valóság. A király megkérdezte: "Mi kell néked, Eszter királyné? És mi a kérésed?" Isten kérdez - és a lehetőségek korlátlanok.

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.
szivárvány 2011-08-25 21:40:01
augusztus 24.

A KÖZBENJÁRÓ

"Böjtöljetek érettem... és ekképpen megyek be a királyhoz... ha azután elveszek, hát elveszek." Eszter 4,16b

Isten népét el akarják veszíteni. Az Ördög törekvése mindig ez. Hámán megszervezte elgondolását. Jó, hogy Istennek is megvannak a maga útjai. Ha együtt jársz az Úrral, ha a társa vagy, nem mindegy, hogy mi van a többivel. Ha baj van a gyülekezetedben, ne húzd meg a vállad. Márdokeus üzen Eszternek, hogy menjen a királyhoz könyörögni nemzetségéért. Ha megtudod a testvéreid nyomorúságát bárhol, menj a Királyhoz esedezni. Nem kicsi dolog, és nem könnyű. Mindent könnyebb csinálni, mint imádkozni. Valaki életre-halálra akadályoz. Isten ma elmarasztal bennünket, ha ezt nem tesszük meg. A 11. vers mondja, hogy aki bemegy a királyhoz hívatlanul, egy a törvénye: hogy megölettessék. Nem hívő ember az, aki nem életveszélyesen hívő. Az csak kegyeskedés. Minden engedelmességi lépés élethalálharc belül. Van, amikor nem jutok oda: "Ha elveszek, hát elveszek!" Eszter életének ez volt az értelme. Ezért jutott királyságra, ezen keresztül lett áldássá nemzetsége számára. Minden ember fél. Olyan jó az Ige: "Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nékem" (Zsolt 56,5). "Ha elveszek, hát elveszek." Kivéve, ha kinyújtja rád az aranypálcáját. Nincs más mentség, csak "kivéve". Ez a "kivéve" az a kegyelem, amit eddig mindig kinyújtott rám. Egyetlen védelmed lehet, ha Isten minden emberi értelmet felülhaladó szeretetét kinyújtja rád. Járt Valaki ezen a földön, akire az Atya nem nyújtotta ki az aranypálcát. Jézus kimondta: "Atyám, ha lehetséges..." Nem volt lehetséges. Isten nem nyújtotta ki Rá - és elveszett. Az "elveszek"-ben benne van, hogy Isten ezt is megengedi.

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.
gyöngyi 2011-08-24 16:49:12
Augusztus 24

Isten az emberi bölcsesség felett


�Mert meg van írva: ťElvesztem a bölcsek bölcsességét, és az
értelmesek értelmét elvetemŤ" (1Kor 1,19).

Ez az igehely fenyegetés a világ bölcseinek, az egyszerű hívőnek
azonban ígéret. A világ bölcsei szüntelenül tönkre próbálják tenni az
egyszerű hívő hitét, de próbálkozásuk mindig kudarcot vall. Érveik
szétfoszlanak, elméleteik összeomlanak, alattomos cseleik napvilágra
kerülnek, mielőtt még elérnék céljukat. Az ősi evangélium azonban még
ma is áll, és állni is fog, mert az Úr él! Ha az evangéliumot meg
lehetne semmisíteni, akkor az már régen-rég megtörtént volna.
Mi magunk nem tudunk megbirkózni a világ bölcseinek bölcsességével,
de ne is próbáljuk meg: ez a munka jobb kezekben van. Az Úr végzi el
ezt, és amit Ő elhatároz, azt meg is teszi. Igeversünkben kétszer is
kijelenti ezt az elhatározását, és biztosak lehetünk abban, hogy nem
fog eltérni ezen szándékától.
Ha az Úr egyszer a filozófiára és a modern gondolkodásra teszi a
kezét, alapos munkát fog végezni. Leleplezi a fényes külső mögött a
nagy semmit, elpusztítja az egészet gyökerestől.
Meg van írva, hogy ez így lesz, tehát így is lesz.
Uram, kérlek, tedd ezt meg hamar! Ámen.
szivárvány 2011-08-23 13:35:49
augusztus 23.

MENYASSZONY VAGY ASSZONY?

"És a király Esztert minden asszonynál jobban szerette, és minden leánynál nagyobb kedvet és kegyelmet nyert őelőtte." Eszter 2,17

Amikor eljutok oda, hogy egészen átadom az életem, akkor leszek menyasszonyból asszony. A Krisztus-testben vannak tagok, akik a menyasszony, és vannak, akik a feleség életét élik. Odajutottál-e már, hogy teljesen az Úré vagyok, és ez egész életre és örök életre szól?
A menyasszonyság egy időleges kapcsolat. Találkozunk, de nem vagyunk együtt egész nap. Örömteli alkalmak ezek, de a menyasszonynak megvan a függetlensége. Úgy él, ahogyan jónak látja.
Az asszony állandóan együtt van férjével. Azt mondja az 1Kor 6,17: "Aki pedig az Úrral egyesül, egy lélek ővele." Feladott függetlenség, feladott akarat. Nincs titkom az Úr előtt, mindent elmondok Neki.
Egy asszonynak mindig volt egy kis külön pénze. Anyagilag nem merte magát rábízni az Úrra. Mi lesz, ha nem tudok megvenni valamit? József nem csak azt mondta a testvéreinek: "Jöjjetek közelebb hozzám", hanem azt is: "Eltartalak én titeket." Az ég és föld Ura a te férjed és Teremtőd! Amikor otthagytam az állásomat, anyagilag is rábíztam magam. Ha majd hazaérek, és megkérdezi: volt-e fogyatkozásod valamiben? - azt mondhatom: semmiben. Gazdagon, csodálatosan, királyi módon eltartott.
Eszterrel megtörtént, hogy mindenkinél jobban szerette a király, és a királyi koronát a fejére tette. Vajon rád tehette-e már a királyi koronát, azt a dicsőséget, ami azoké, akik egészen az Övéi? Beszélhetett-e már veled az ő országára tartozó dolgokról? Fáj-e neked, ami Neki fáj? Átadhatja-e, amit neked szánt, mint az ő Teste tagjának?

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.
gyöngyi 2011-08-23 08:58:07
Augusztus 23

Szeresd és kövesd az igazi bölcsességet



�Szeretem azokat, akik engem szeretnek, megtalálnak engem, akik
keresnek" (Péld 8,17).

A bölcsesség azokat szereti, akik azt szeretik, és azokat keresi,
akik azt keresik. Aki igyekszik bölcs lenni, az máris bölcs, aki pedig
szorgalmasan keresi a bölcsességet, már csaknem megtalálta azt. Ami
általában érvényes a bölcsességre, az kiváltképpen érvényes a mi Urunk
Jézus Krisztusban testet öltött bölcsességre. Őt kell szeretnünk és
keresnünk, akkor meg fogjuk tapasztalni szeretetét, és megtaláljuk Őt
magát is.
Keressük Őt már ifjúságunk idején! Boldogok azok az ifjak, akik
életük reggelét az Úr Jézussal töltik. Sohasem kereshetjük Őt túl
korán, de aki korán keresi, bizonyosan megtalálja. A szorgos
kereskedők általában koránkelők, a szorgalmas hívő is korán kezdi
keresni az Urat. Mindenki, aki már megtalálta Krisztusban a
gazdagságot, teljes szívvel kereste Őt. Először Őt kell keresnünk,
előbb, mint bármi mást. Krisztusé legyen az Őt megillető első hely.
A keresésben az az öröm, hogy meg is találjuk Őt. Ahogyan keressük,
egyre világosabban megmutatja magát, egyre szorosabb közösségbe von
önmagával. Boldogok az Őt keresők, mert ha egyszer megtalálták, velük
marad mindörökké, és egyre drágább kincs lesz szívük és értelmük
számára.
szivárvány 2011-08-22 21:14:35
augusztus 22.

SZÉPÍTőSZEREK

"És tetszett a leány az ő szemeinek, és kegyébe fogadta, és sietett neki szépítőszereket adni." Eszter 2,9

Milyen nagy dolog, hogy kegyelembe fogadottak lehetünk. Hégai a Szentlélek Isten, aki őriz és szépít. Isten tudja, miért lehetek azok között, akiket készít a nagy találkozóra. Nem vagyok több, alázatosabb, ami okot adna arra, hogy Isten szeretete kiválasztott.
Hégai kiadta a szépítőszereket Eszternek, és az asszonyok legjobb házába vitette. Az otthonotok a legjobb hely a szépítésre. Mennyit lázadtunk már az ellen a hely ellen, ahová Isten helyezett. A körülöttünk élő emberek segítenek legjobban a szépítésben. Nézd úgy az embereket, hogy Istentől kirendelve pontosan azt munkálják benned, amire szükséged van.
Az Ige azt mondja, hogy "tizenkét hónapig bántak vele, hat hónapig mirtuszolajjal és hat hónapig illatos szerekkel" (12. vers). Egy ember arcát csúnyává teszik a pattanások, kiütések. Kiüt az indulatosság, előjön a gőg, a fölény, az indulat, a dicsekedés, az önteltség. Az aggodalom és félelem ráncossá teszik az arcot. Nagyon sokszor nem veszed észre, hogy milyen kemény hangon beszélsz. Komoly szépítőszer a szenvedés. Nem olcsó dolog a szépség! Lelkileg sem az. A mirtusz keserű, sokszor nehezen megy keresztül az ember a szenvedéseken.
Hat hónapig illatos szerekkel szépítették őket, hogy elmenjen a saját szaguk. A menyasszonynak illatosnak kell lennie. Minél inkább nézed Jézust, annál inkább körülvesz a szépsége, illata. Ahhoz, hogy megvalósuljon benned a Krisztus élete, melyik hat hónapban tartasz? Eszter csak azt kívánta, amit a Szentlélek kívánt. Bár eljutnánk mi is ide, hogy megteljen a ház a kenet illatával, szentségével.

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.

gyöngyi 2011-08-22 09:38:47
Augusztus 22

Isten dicsőségét szolgáló harag



�Még a haragvó emberek is magasztalni fognak téged, haragjuk maradékát
is megfékezed" (Zsolt 76,11).

A gonoszok mind haragszanak. Haragjukat el kell szenvednünk, mert
elhivatásunk jele az. Ha e világból valók volnánk, a világ szeretne
minket, de mert nem tartozunk e világba, a világ gyűlöl minket. Az a
vigasztalásunk lehet azonban, hogy az emberek haragja is csak Isten
dicsőségét növeli. Amikor a gonoszok haragjukban megfeszítették Isten
Fiát, akaratlanul is az Úr szándékát teljesítették, és ugyanezt teszik
még ma is számtalan esetben az Istentől távol élő emberek. Szabadoknak
vélik magukat, pedig anélkül, hogy tudnák, mint Iáncravert elítéltek,
a Mindenható terveit hajtják végre.
A gonoszok csalárdsága nem fog győzedelmeskedni. Öngyilkos módon
saját vesztükre cselekszenek, cseleiket saját maguk hiúsítják meg.
Semmi olyan nem származik haragjukból, ami igazán árthatna nekünk.
Mikor a mártírokat égették, a máglya felszálló füstje az igaz hívők
ellenségeire hozta a legnagyobb szégyent.
Az Úr már szájkosarat és láncot vetett minden fenevadra. Ő tartja
féken az ellenség dühösködését. Olyan mint a vízimolnár, aki a folyó
áradatának nagy részét visszatartja, és csak annyi vizet enged folyni,
amennyi a kerék forgatásához szükséges. Ne sóhajtozzunk tehát, hanem
énekeljünk. Akármilyen hevesen fúj is a szél, Istennél mégis minden
rendben van.
gyöngyi 2011-08-21 17:47:42
Augusztus 21

A sírás éjszakája után örvendező nappal



�Mert csak egy pillanatig tart haragja, de egész életen át a kegyelme.
A sírást elviselhetjük egy éjjelen át, de reggel örömre ébredünk"
(Zsolt 30,6).

Egy pillanat Atyánk haragja alatt nagyon hosszúnak tűnik, de azért
csak egy pillanat az. Ha megszomorítjuk Szent Szellemét, ne
csodálkozzunk, ha haragszik, de Ő mégis kész megbocsátani, és
hamarasan nem is emlékezik bűneinkre. Mikor már szinte elpusztulunk
haragjától, szeretete új életet önt belénk.
Igehelyünk egy másik vidám ígéretet is tartalmaz. Sírással
eltöltött éjszakánk örvendező napra virrad. Milyen kegyelem, hogy a
hívők fenyítésének időtartama csak ilyen rövid. Az Úr nem szívesen
alkalmazza a vesszőt választottaival szemben; egy-két csapás, és nem
ver tovább. Az a kegyelem és az öröm, amely a harag okozta sírást
követi, bőségesen kárpótol az elszenvedett nyomorúságért.
Jöjj én szívem, zendíts hallelujára; ne zokogd végig az éjszakát,
hiszen közel már a hajnal, töröld le könnyeidet. Könnyeid
harmatcseppek, amelyek a napsugár közeledtét jelzik. A könnyek
megtisztítják a szemet Isten kegyelmének meglátására, és így hozzánk
való jósága még kedvesebbé lesz számunkra. A szomorúság éjszakája a
sötét árnyék, amellyel szemben még jobban feltűnik a fény.
gyöngyi 2011-08-21 17:47:13
Augusztus 20

Minden nap szabadítás



�Hatszor is megment a nyomorúságból, hetedszer sem ér veszedelem"
(Jób 5,19).

Elifáz Isten igazságát mondja itt. Lehet, hogy annyi a bajunk, hogy
a hét minden napjára jut belőle, de Isten, aki �hat napon át"
munkálkodott, ma is munkálkodik értünk, amíg meg nem szabadít mind a
hatszor a nyomorúságból. De eljön számunkra a vasárnap. amikor Vele és
Benne megnyugodhatunk. Ha a próbatételek gyorsan követik egymást,
hitünk különösen nagy próbának van kitéve. Még fel sem ocsúdtunk az
egyikből, már következik a másik, majd ismét egy újabb, és szinte
megtántorodunk alattuk. De ilyenkor gyors egymásutánban jön a
szabadítás is, amely megerősít és megvidámít minket. Abban pedig
biztosak lehetünk, hogy ha az Úr akár hat próbatételt is mér ki ránk,
az eggyel sem több, mint amennyi akaratával megegyezne.
Előfordulhat viszont, hogy nincs pihenésünk, mert egymás után hét
baj következik ránk. És akkor? �A hetedikben sem ér veszedelem".
Tombolhat a gonosz mellettünk, de legfeljebb csak kartávolságig jöhet
felénk, és nem is érinthet minket. Forró lehelete megijeszthet, de a
kisujját sem teheti ránk.
Ezért felövezett derékkal szálljunk szembe a hat vagy hét nap
bajával, és hagyjuk a félelmet azoknak, akiknek nincs Atyjuk, sem
Megváltójuk, sem Megszentelőjük.
gyöngyi 2011-08-21 17:46:41
Augusztus 19

Az igaz jutalma



�Az emberek pedig ezt mondják: Mégis van az igaznak jutalma! Mégis van
Isten, aki igazságot tesz a földön!" (Zsolt 58,12).

E földi életben nem mindig látjuk világosan Isten ítéletét, mert
sokszor a jókat és a gonoszakat ugyanaz a sors éri. Ez most a
megpróbáltatás ideje, nem a jutalmazásé vagy a büntetésé. Isten
sokszor mégis félelmetes dolgokat cselekszik igazságosan, úgy hogy még
a nemtörődöm ember is kénytelen felismerni ítélő kezét.
Az igaznak mégis van már e földi életben is jutalma, amely számára
mindennél többet ér, éspedig Isten jótetszése, amely nyugodt
lelkiismeretet ad neki. Sokszor még másképpen is jutalmaz Isten, mert
Ő senkinek sem marad adósa. Az igaz ember legfőbb jutalma azonban
odaát vár rá.
A történelmet nagy összefüggéseiben tekintve, sokszor megláthatjuk
Isten kormányzó munkáját a népek életében. Darabokra töri az elnyomók
trónját, és vétkes népeket büntet meg. Ha valaki a birodalmak
felemelkedésének és bukásának történetét tanulmányozza, fel kell
ismerje igazságszolgáltató hatalmát, amely a gonoszt korlátok közé
szorítja, hogy aztán könyörtelen igazsággal elítélhesse. Nem marad a
bűn büntetés nélkül, sem a jóság jutalom nélkül. A világmindenség Ura
igazságot szolgáltat. Ezért csak Őt féljük, és ne tartsunk a gonoszok
hatalmától.
szivárvány 2011-08-21 14:51:51
augusztus 21.

A KIRÁLYNő

"Felvétetett Eszter is a király házába, Hégainak, az asszonyok őrének keze alá." Eszter 2,8b

Az előzményekben történik, hogy Vásti királynő kegyvesztett lett, mert amikor a király hívta, hogy mutassa meg magát a népeknek, nem engedelmeskedett. Ebben a részben van az is, hogy: "Mondának a király apródjai: keressenek a királynak szép ábrázatú szűz leányokat." Szívünkben is ott kell legyen, ami az apródok dolga, hogy keressük azokat, akik még nem az Úréi. Az Ige szép ábrázatú lányok alatt nem azokat érti, akik testileg, hanem akik belülről szépek. Nyilván a vágy teszi az embert széppé, amikor elkezdődik benne Isten munkája.
A lányok az asszonyok őrizőjének keze alá kerültek. Egészen odaadtad-e már magad, engeded-e, hogy a Szentlélek szépíthessen arra a napra? Szeretné leégetni rólunk a szeplőket, sömörgőzéseket, ami elcsúfítja a lelki arcunkat. Mennyi irgalmatlanság, keménység van bennünk! Isten azért tart itt a földön bennünket, hogy szépüljünk.
Az összegyűjtött lányokból csak egy lett királynő. Így mondja az 1Kor 9,24: "Mindnyájan futnak ugyan, de egy veszi el a jutalmat. Úgy fussatok, hogy elvegyétek." Úgy kell futnod, mindha egyedül lennél, és képviselnéd Isten országának dolgait. Minden futó beletartozik a Krisztus-testbe. Eszter királyné nem egy személy, hanem az ő népe. "Ezek azok, akik követik a Bárányt, valahová megy" (Jel 14,4). A Bárány menyasszonya Eszter királyné. Akarsz-e társa lenni a szolgálatban? Úgy gondolkozni, mint ő, ezen a világon, most, ott, amikor Isten többi hívő népe nem így gondolkodik? A 12 tanítvány is más volt, mint a többiek. Jézus elhívta őket, hogy Vele legyenek, és azután kiküldte őket széles e világra.

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.
szivárvány 2011-08-20 21:46:24
augusztus 20.

SAUL HALÁLA

"Akkor Saul vette a kardot, és belébocsátkozott." 1Sámuel 31,4b

Sok ember annyi Igét hallott már, annyi mindent tapasztalt, és mégsem engedett. Júdás három éven keresztül járt Jézussal, hallgatta beszédeit, látta csodatételeit, gyógyításait. Mégis, hova jutott! Saul megmaradt saját akarata mellett, az engedetlenségben. Megláthatjuk, hogy az az ember, aki nem tűrte meg országában a varázslókat, élete utolsó idejében ehhez folyamodik. Ha az Úr nem felel, felel az Ördög. Saul másnak tétetve magát, éjjel elmegy a halottidéző asszonyhoz. Átlépte a sötétség útját és korlátait.
Az asszony Saulnak magának mondja el, hogy kiirtatta a halottidézőket. Milyen figyelmeztetése ez az Úrnak, ahogyan szembeállítja Sault önmagával. Az asszony felidézi Sámuelt. Hogy van ez, hogy felkiált, amikor meglátja Sámuelt? Hát csalt addig? Arra gondoltam, hogy minden ilyen asszony vagy ember csak azokat a szel- lemeket tudja idézni, akik az Ördög hatalma alatt vannak. De egy ilyen világos, ragyogó alakot ő még nem látott. Ezért mondja, hogy: "istenfélét látok feljőni a földből". Isten nem engedi, hogy az övéit valamilyen módon megbolygassák. Ez a sötétségben járó asszony egy pillanat alatt világosságba kerül, és tudja, hogy Saul áll előtte. Saul akkor kérdezi már Isten akaratát, amikor késő. Tudja, hogy nincs már kiút számára. Addig hallgass az Úrra, amíg kegyelmi időben vagy. Saul, amikor már ott van az öngyilkosság előtt, fél az ellenségtől. Amitől félt, az lett. Halálával dicsőséget szerzett az Ördögnek, mert ő lett a győztes. Fegyverhordozója nem merte őt megölni, ezért saját maga vetett véget életének.

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.
szivárvány 2011-08-19 21:22:57
augusztus 19.

SAUL FÉLTÉKENYSÉGE

"És az Úrnak Lelke eltávozott Saultól, és gonosz lélek kezdte gyötörni őt, mely az Úrtól küldetett." 1Sámuel 16,14

Saul kétszer mondta ki Sámuel előtt, hogy vétkeztem. Rettenetes, amikor az ember a bűnbánatot félbűnbánattal fejezi be. Amikor bűnbánatunk mögött ott van a "de", tudhatjuk, hogy Isten előtt nem kedves. Féldolgokat Isten nem hallgat meg. Isten egészen adta magát, és egészet vár tőlünk is. Olyan igent, aminél nincs feltétel, nincs "de".
Saul életében az a tragédia, hogy elmulasztja az utolsó lehetőséget, és ettől kezdve meredeken zuhan az útja a kárhozatig. Az Úrnak Lelke eltávozott tőle. Sokszor észre sem veszi az ember, amikor ez megtörténik. Egy darabig nagyon megdöbbentett, hogy a gonosz lélek, ami Sault gyötörte, "az Úrtól küldetett". Jogosan küldetett. Az Úr Saullal befejezte a kapcsolatot. Amint Isten Lelke eltávozott tőle, jött a gonosz lélek, nem maradt üresen a szíve. Ha nem fogadod be Jézust, a te szíved sem marad üresen. Már az első lépésnél érezheted, hogy baj van. Jönnek a gyötrő gondolatok. A gonosz léleknek ez a jellemzője. A Szentlélek soha nem gyötör, csak megfedd, megszomorít, de soha nem gyötör.
Saul elhozatja Dávidot. Megszerette, meg is üzeni apjának, hadd maradjon nála. Aztán elindul az irigység, a féltékenység, és ellensége lesz Dávidnak egész életében. Hányszor van bennünk: milyen jó lenne, ha az a másik nem lenne! Nézz körül, mit teszel, mit mondasz féltékenységből. Ne engedd, hogy tönkretegyen!
Jézus életén is láthatjuk végig, hogy mindnyájan rosszat gondoltak, és gondoltunk felőle. Bűneinkkel adtuk őt keresztre. Amikor vétkezel, őt bántod, minden bűnöd Neki okoz fájdalmat. Engedd, hogy feletted is ő győzzön!

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.
szivárvány 2011-08-18 17:40:55
augusztus 18.

VÉTKEZTEM - DE...

"Vétkeztem, mert megszegtem az Úrnak a szavát és a te beszédedet; de mivel féltem a néptől, azért hallgattam szavukra." 1Sámuel 15,24

Nem tudom, hogy komolyan veszed-e az Isten szolgái által hirdetett Igét? Amikor kritizálod Isten szolgáját, kirázod magadból az Igét.
Saul kimondta, hogy: "Vétkeztem..." Mégsem lett belőle megtérés. Ezután a csodálatos szó után mond még egy szót: "de". Csak ezt ne mond, ha meglátod a bűneidet! Nem tudom, nem kellene tőled is megkérdezni: "Kitől féltél és rettegtél, hogy hazudtál?" (Ézs 57,11). Kitől féltél, hogy az Úr szavát megvetetted? Saul legalább megvallotta, hogy féltem. Ha egyszer megismered Jézust, meglátod, hogy ő nem félt sem a gúnytól, sem a korbácstól, sem a kereszttől. Mert szerette az Övéit mindvégig.
Nálad mi van a "de" után? A Bibliában 365-ször fordul elő, hogy: "Ne félj!" Minden napra jut egy. "A gyáváknak és hitetleneknek... része a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz" (Jel 21,8). A gyávaság azért hitetlenség, mert nem látom elég hatalmasnak, győzelmesnek az Urat. Ma mondj fel a bűnnek! Saul elmondja Sámuelnek: "Most azért bocsásd meg az én vétkemet." Sámuel bocsássa meg, nem az Úr?! Legmélyebben mindig az Úr ellen vétkezem. "Mindazáltal becsülj meg engem a népemnek vénei előtt." Mennyire fontos nekünk a látszat. Ki ne tudódjon, hogy ki vagyok.
Saul itt még megtérhetett volna. Minden Istentől elvetett ember életében van egy pillanat, amikor még megfordulhat az élete. Saul kimondhatta volna Sámuelnek, hogy igazad van. Mondd ki a "de" szót az eddigi életed ellen, nyiss ajtót az Úrnak és az ő dicsőségének.

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.
gyöngyi 2011-08-18 09:10:55
Augusztus 18

Keressetek és találtok!



�Ha keresed, megtalálhatod" (1Krón 28,9).

Szükségünk van Istenre, és neki mindig van ideje a számunkra, ha
keressük Őt. Senki elől nem rejtőzik el, aki színe elé kívánkozik. De
nem lehet ezt a találkozást kiérdemelni, vagy kegyeit megvásárolni,
egyszerűen csak �keresni" kell Őt. Akik már ismerik az Urat, keressék
Őt újra és újra imádsággal, hűséges szolgálattal és szent hálaadással:
akkor egyre jobban kijelenti nekik szeretetét, és megáldja őket
közösségével. Akik pedig még nem ismerik Őt úgy, hogy békességük
forrása lehetne, induljanak el azonnal, és keressék, amíg meg nem
találják Őt mint Megváltójukat, barátjukat. Atyjukat és Istenüket.
Milyen erős biztatás ez az Iee minden keresőnek! �Keressetek és
találtok!" (Mt 7,7). Igen, ha Istent keresed, te is megtalálod Őt. Ha
pedig megtaláltad, benne megleled az életet, a bűnbocsánatot, a
megszentelődést és az üdvösséget. Keresd, keresd kitartóan, akkor nem
hiába fogod keresni. Drága testvérem, keresd Őt már most! Ott, ahol
vagy, és most, mert most van itt az alkalmas idő. Hajoljon meg merev
térded és még merevebb nyakad, és kiálts Istenhez. az élő Úrhoz.
Krisztus nevében keresd a megtisztulást és a bűnbocsánatot. Isten nem
utasít el. Dávidnak fiához, Salamonhoz intézett fenti biztatása igaz,
ezt e könyv szerzője is megtapasztalta. Higgy az Igének, cselekedj
aszerint, s találkozásod lesz Istennel!
szivárvány 2011-08-17 09:48:01
augusztus 17.

MI A KEDVESEBB AZ ÚRNAK?

"Engedd meg, hogy megmondjam néked, amit az Úr mondott nékem ez éjjel." 1Sámuel 15,16

Sámuel Saulhoz érkezik. Saul meghajlik előtte, és elmondja a vallásos szövegét: "Áldott vagy te az Úrtól! Én végrehajtám az Úrnak parancsolatját." A szöveg jó. Sámuel megkérdezi: "Micsoda az a juhbégetés... és az az ökörbőgés, melyet hallok?" Beszélhetünk, amit akarunk. Szavaink mögül bégetnek a juhok, és bőgnek az ökrök. Beszélhetsz az Úrról, ha minden mögül az "én" hangzik. Saul nagyon szépeket mond, de Sámuel hall. Megkérdezi: "Miért nem hallgattál az Úrnak szavára, és miért estél neki a prédának?" Figyeljünk a feleletre: "Én bizonyára hallgattam az Úr szavára." Féligazságok! Mindig azt mondjuk, amit szerintünk az Úr szerint tettünk. "Elhoztam Agágot... és az amálekitákat elpusztítotttam." Aztán mondja: "A nép azonban..." A nép az oka, a házastársam, a családom, a rendszer. Aztán megint jön a szép szöveg: a nép azért vette el a préda javát, "hogy megáldozza az Úrnak, a te Istenednek Gilgálban". Saul azt mondja: a te Istenednek akartam vele szolgálni. Nem az ő Istene! Sámuel, a te Istened nem az én Istenem. "Vajon kedvesebb-é az Úrnál az égő és véres áldozat, mint az Úr szava iránt való engedelmesség?" Isten engedelmességet és szófogadást vár. Ha most egy mozdulattal áthúzza az eddigi vallásos életedet, nem marad belőle semmi. ő az Úr, te vagy a szolga. Csak két úr van. De a másik nem te vagy! Ha elhagytad az Úrnak való engedelmességet, beléptél a Sátán hatáskörébe. Saul itt már azon a váltón van, ami megy lefelé. Isten ma kérdez: Saul testvérem! Átmész-e az önfejű életedből az Istennek alárendelt, engedelmes, Néki kedves életbe?!

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.

gyöngyi 2011-08-17 09:12:12
Augassztus 17

Ki van többségben?



�De ő így felelt: Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük!"
(2Kir 6,16).

Hatalmas sereg, lovakkal és harci szekerekkel, zárta körül Elizeus
prófétát Dótánban. Fiatal szolgája megrémült. Hogyan menekülhetnek meg
ekkora seres elől? A próféta szemei azonban megnyíltak annak
felismerésére, amit szolgája nem láthatott, és így meglátta azt a
hatalmasabb sereget, még kitűnőbb fegyverekkel felszerelve, amely meg
fogja védeni minden ártalomtól. A tüzes lovasok ugyanis hatalmasabbak,
mint a földiek, és a tüzes szekerek sokkal félelmetesebbek, mint a
vasszekerek.
Így van ez ma is. Az igazságnak sok az ellensége. Nagy a
befolyásuk, tanultak és ravaszak, az igazságot elferdítők, Isten
emberének még sincs oka félni tőlük. Hatalmas erő küzd az igazság
oldalán, látható és láthatatlan formában. Istennek vannak
tartalékseregei, amelyek megmutatják erejüket a szükség idején. A jó
és igaz oldalán álló erők sokkal hatalmasabbak, mint a gonosz erői.
Ezért ne csüggedjünk, hanem haladjunk tovább utunkon, mint az olyan
ember, akinek van egy boldog titka, amely eloszlatja minden félelmét!
Mi a győztes oldalán állunk. Lehet, hogy a küzdelem kemény lesz, de
már tudjuk a kimenetelét. A hívők mindig többségben vannak, mivel
Isten van mellettünk. �Többen vannak velünk, mint ővelük!"
gyöngyi 2011-08-16 19:55:47
Augusztus 16

Tárd fel és valld meg bűneidet!



�Aki takargatja vétkeit, annak nem lesz jó vége, aki pedig megvallja
és elhagyja, az irgalmat nyer" (Péld 28,13).

Íme, ez az irgalom útja a megtérő bűnösnek. Fel kell hagynia bűnei
takargatásával. Ne próbálja kicsinyíteni bűnét, és ezzel letagadni
azt, vagy képmutatóan elpalástolni tettét. Ne is dicsekedjék bűnével,
hogy ezáltal igazolja hamisságát, de ne is tegyen feltűnően
bűnvallomást csak azért, hogy ebben másokkal versenyezzen.
Ha valamiben bűnösnek érzem magam, valljam meg és hagyjam el
bűneimet. E kettőnek együtt kell megtörténnie. A bűnvallást
becsületesen kell végeznem, magának az Úrnak kell vallanom. Ismerjem
el bűneim gonosz voltát és azt, hogy mennyire undorodom tőlük. Ne
okoljak a hibáimért másokat, ne a körülményeimet kárhoztassam, se ne
panaszkodjam természettől való gyöngeségemre. Akarjak tiszta vizet
önteni a pohárba, nevezzem bűnnek a bűnt. Nem nyerek irgalmat addig,
amíg ezt meg nem tettem.
Azután fel kell hagynom a gonoszsággal: a bűn beismerését követően
egyszer s mindenkorra meg kell tagadnom a felismert bűnt. Nem hódolhat
a Király előtt az, aki megmarad lázadónak. Nemcsak a bűnös szokásokat
kell elhagynunk, hanem kerülnünk kell ezután minden olyan helyet,
társaságot, foglalkozást és könyvet, amely erre a bűnre csábíthat
minket. Nem a bűnvallásért, nem is önmagunk megjobbulásáért nyerünk
bocsánatot, de ezek segítenek bennünket abban, hogy megértsük, mit is
jelent Krisztus vére által bűnbocsánatot nyerni.
szivárvány 2011-08-16 19:36:53
augusztus 16.

SAUL ENGEDETLENSÉGE

"Most azért figyelj az Úr beszédének szavára." 1Sámuel 15,1b

Teljes szíveddel figyelj, mert valamit mond az Úr. Az amálekiták olyan nép volt, amely vétkezett Isten ellen, és beteljesedett rajta az ítélet. Mindent, ami belőle való volt, el kellett pusztítani. Erre szokták mondani az emberek, hogy kegyetlen az Isten. Ne felejtsük el, hogy a Bibliának mindig lelki mondanivalója van. Benned is vannak olyan dolgok, amik az óemberedből valók. Ne kedvezz nekik! Irtsd ki! Isten ellensége belül van, az óembered, a kívánságod, az önfejűséged. Állj szembe mindennel, ami belőled való. Ami belőlem való, bármilyen szépnek, jónak látszik, Isten szerint mind elpusztításra való. "Válaszd el a jót a hitványtól!" (Jer 15,19). Ami Istenből való, az a jó.
Sámuel elmondta Saulnak az Úr parancsát. Saul pedig elment, és a maga akarata szerint cselekedett. Saul a népet kardélre hányatta, de Agágot - a királyt -, a juhokat és barmokat megkímélte. Ami jó volt, nem akarta elpusztítani. Isten akaratával szemben ott volt a saját akarata.
Az Úr azt mondta Sámuelnek: "Megbántam, hogy Sault királlyá tettem... beszédeimet nem tartotta meg."
Sámuel átimádkozta az éjszakát, hogy azután elmondja Saulnak, amit az Úr szerint meg kellett mondania. Szeretném, ha életed útjára visszanézve látnád most az emlékoszlopokat, amiket ma-gadnak állítottál. Láthatod a gyermekeidet, akiket "én" neveltem. A ház, amit "én" építettem. Abban a kertben, amit "én" kapálok, bárki kereshet gazt. Egy férfi kiállt a boltja elé, és azt gondolta: ez az a bolt, amit "én" vezetek.
Agág az "én"-királyt jelenti, a régi természetedet, aminek eddig mindig megkegyelmeztél.

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.
szivárvány 2011-08-15 13:11:51
augusztus 15.

SAUL FELKENETÉSE

"Akkor elővette Sámuel az olajos szelencét, és az ő fejére tölté, és megcsókolá őt, és monda: Nem úgy van-é, hogy fejedelemmé kent fel az Úr téged az ő öröksége felett?" 1Sámuel 10,1

Egészen biztos, hogy Saul nem ezt várta, amikor Sámuel megállította. Nagy meglepetés lehetett számára. A lélegzete elállhatott, amikor elmondta Sámuel, hogy fejedelemmé kente fel az Úr. A Bibliában az olaj Isten Szentlelkét jelenti. Itt történt Saul elhívása és felkenetése a szolgálatra.
Aztán elmondja Sámuel: "Akkor az Úrnak Lelke reád fog szállani... és más emberré leszel." Utálod-e már az indulatos természeted, azt a kis okost, aki benned lakik, és mindent jobban tud, mindenbe beleszól? Szeretnél más emberré lenni? Sámuel folytatja: "Tedd meg magadért mindazt, ami csak kezed ügyébe esik, mert az Isten veled van." Ez az óriási ajándék, hogy veled van az Isten!
A ember úgy érzi, Saullal minden megtörtént, ami egy emberrel megtörténhet, hogy Isten szolgájává legyen. És mégis döbbenten láthatjuk majd, mivé lett ez az Istentől felkent, mássá lett ember.
Valami hiányzik ennek az embernek az újjászületéséből. Nem olvassuk róla, hogy meglátta volna, hogy ő kicsoda. Nem volt ennek az embernek sem bűnlátása, sem bűnbánata. Nem olvassuk, hogy fájtak volna a bűnei, vagy sírt volna fölöttük.
Magad felé tedd fel most a kérdést. Tudtál-e igazán bánkódni bűneid felett, ahogyan Péter is tudott, amikor Jézus ránézett a főpap udvarán? Vagy nálad is ez hiányzik? Ujjongtál-e igazán, amikor úgy érezted, hogy valóban megbocsáttattak a bűneim?

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.
szivárvány 2011-08-15 13:09:12
augusztus 14.

SAUL ELHÍVÁSA

"Mikor pedig Sámuel meglátta Sault, szólott néki az Úr: Ímé, ez az az ember, akiről szólottam néked, ő uralkodjék az én népem felett." 1Sámuel 9,17

Saul Benjámin legkisebb törzséből való. Isten választása nagyon sokszor a kicsikre esik. Saulnak csak a törzse volt kicsi, ahonnan származott. ő mindenkinél egy fejjel magasabb volt, ifjú és szép. Isten Sault szereti, és a választása kiválasztó kegyelem. Az ő kiválasztó kegyelme folytán akar veled is beszélni. Azért keres, mert szeretne valamire felhasználni. Isten megjelenti Sámuelnek, hogy Saul az az ember, aki majd uralkodik népe felett. Saul éjszakára Sámuelnél maradt. Az Ige azt mondja, hogy korán felkeltek. Ha Isten szolgája akarsz lenni, jegyezd meg egy életre, alapvető szükség, hogy korán kelj! A kora reggeli óra a legalkalmasabb a Vele való beszélgetésre. Sámuel felkiáltott Saulnak: "Kelj fel, hogy elbocsássalak téged." Az Úr nem azt mondja, hogy az ágyban tarts csendességet. A következő vers mondja: "Te pedig most állj meg!" Nem csak felkelni kell, hanem az Úr elé állni. Az Ige elmondja Saulnak az első csendességét. Sámuel négyszemközt akart lenni Saullal. Isten minden gyermekének kell egy olyan idő, amire azt mondja az Úr, hogy küldj el mindenkit, veled akarok beszélni. Kelj fel, állj meg előttem, a gondolataid se szaladjanak el. Gondolatainknak, érzésvilágunknak is ott kell állni Isten előtt. Lehet, hogy Isten a bűneidet akarja megmondani, inteni vagy vigasztalni akar. Nem az a kérdés, hogy olvastál-e reggel Igét, hanem az, hogy szólt-e hozzád az Úr. Egyáltalán vágyik-e arra a szíved, hogy mit mond az Úr?!

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.

szivárvány 2011-08-13 21:56:08
augusztus 13.

ELVÉTETIK

"És az ott állóknak monda: Vegyétek el ettől a gírát, és adjátok annak, akinek tíz gírája van." Lukács 19,24

Az engedetlen szolga kereskedés helyett keszkenőbe rejtette a gírát. Megőrizte, nem vesztette el, visszahozta az Úrnak. Bármit is kapsz az Úrtól, kérlek, kereskedj vele! Rettenetes a mai mondat: "Vegyétek el ettől a gírát, és adjátok annak, akinek tíz gírája van!" Az elrejtett kegyelem elvesztett kegyelem. Nem azért kaptad a kegyelmet, hogy eldugd, hanem hogy használd. Az eldugott kegyelem lassan kialvó kegyelem. Az eldugott öröm lassan elmúló öröm. Az elrejtett gíra megdöbbenti az embert. Mindig sajnáltam, amikor elvették tőle azt a keveset, és annak adták, akinek tíz gírája volt. Ha nem gerjesztem fel magamban Isten kegyelmi ajándékát, akkor elfogy. Ha Jézust beengedted a szívedbe, Vele együtt mindent megkaptál. Akkor ne mond, hogy nincs szeretetem. Van, és egyre több adatik. Ne mondd, hogy nincs türelmem. Semmire ne mond, hogy nincs, mert az is elvétetik, amire azt hitted, hogy van. Isten ma nagyon komolyan figyelmeztet. "Ha jő az Úr, mi lesz veled?" - mondja egyik énekünk. Mit fogsz mondani, és mit fogsz élni? Amit meg kell tenned, tedd meg, mert minden nappal nehezebb lesz, később pedig lehetetlen. És elvétetik tőled mindened, amid van. Ne engedd, hogy az Ördög visszatartson attól, amit mondanod kell. Ha bocsánatot kell kérned valakitől, tedd meg azonnal. Az engedetlenség mindig visszahúz, és már a Sátáné vagy. Már az ellenségnek szolgálsz. Légy Jézus követője! Olyan útra menj, ahová ő küld. ő megy előtted, és védettségben, bátorságban élhetsz.

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.
angyal / József/ 2011-08-13 07:41:06
Kik a keresztények?
Az első egyháztagok nem magukat nevezték így: rájuk aggatták e jelzőt Antiochiában. És tudjátok, mi volt a Krisztushoz-tartozásuk hitelesítő pecsétje? A következő: „nézzétek, mennyire szeretik egymást.”

"Gyuritól"

válasz erre: szivárvány - 2011-08-12 22:47:24 | megtekintés
szivárvány 2011-08-12 22:47:24
Kedves Angyal!
Köszönöm a szolgálatod, de azért remélem, még időnként be-benézel és olvasgatsz bennünket. Ha kérhetnélek, akkor ne vendégként gyere... :)
Az idézettel kapcsolatban... tudod, olyan jó, hogy Liza néni és Panni mertek beszélni az üdvbizonyosságukról és az örök élet kérdéseiről. Valóban nincs különbség, a lényeg, hogy akik igazán hisznek, azok egyek Jézusban. Akik elhiszik, hogy a kegyelem ingyen lehet az övéké és hittel fogadják Jézus bűnbocsánatát, azok tökéletesen egyek Őbenne.
Bizonyságul írom, hogy a héten az egyik szolgáló testvérnőm, megtért hívő katolikus volt, akivel mi is éreztük, hogy "Soha egy mozdulattal sem érintettük, ami elválaszthatna egymástól, és tökéletesen egyek voltunk abban, ami hitünk alapkérdése." De úgy is írhatnám, hogy mindenben egyet értettünk, semmi sem volt, amiben ellenkezett volna a hitbeli látásunk.
Szeretettel: Szivárvány
válasz erre: angyal / József/ - 2011-08-12 01:16:55 | megtekintés
szivárvány 2011-08-12 22:19:14
Kedves Gyöngyi!
Köszönöm a mail címed, majd írok pár sort. :))
Szerintem az Igehirdetést már biztosan feltették, még nem néztem, mert ma este jöttem haza, 5 napig még csak számítógép közelében sem voltam.
Végh Tamás Igehirdetése nekem is tetszett, nagyon szeretem őt hallgatni. Engem nagyon megfogott ez a mondata:
" A kegyelem belépőjegy az Isten országába. "
Hálás vagyok az Úrnak, hogy "ezt" a belépőjegyet már megkaptam Tőle és hittel elfogadhattam.:)
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13

  • © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.