Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Fórum témák
Új hozzászóláshoz, kérem jelentkezzen be!

Napi ige -napi manna

Simul justus et peccator 2011-02-22 07:38:14
A gõgös ember végsõ fokon szembehelyezkedik Istennel, azonban Isten ellenáll a kevélyeknek; gõgjük áthidalhatatlan akadályt képez a Megváltó számára.
Isten Igéje lehozza az embert a hamis magaslatokról. Irányítása és vezetése, mely sokszor fájdalmas és megalázó, azt célozza, hogy kívülrõl meghajlásra kényszerítsen minket. Bár ne merevednénk ellenállásba, amikor keze súlyosan ránknehezedik. Hajoljunk meg alatta, hiszen alaposan rászolgáltunk ítéletére.


Az igazság Igéjén keresztül belülrõl próbál minket Isten kicsinnyé tenni.


Ne berzenkedjünk ez ellen, hanem adjunk igazat az Igének. Akkör kegyelme teljességében bevonulhat életünkbe a Megváltó.
Simul justus et peccator 2011-02-22 07:37:14
A gõgbõl származik az irigység, a féltékenység, amely senkit nem tûr maga mellett; az érzékenység és sértõdöttség, amely nem tudja és nem akarja a feddést elfogadni. Az önhitt nem tûri, hogy bármit is mondjanak neki.
Simul justus et peccator 2011-02-22 07:36:17
Ugyan mi mások lennénk mi Isten Igéjének fényében, mint bûnösök és adós szolgák? Mindnyájunknak a vádlottak padján van a helyünk. Ezért el minden alaptalan és értelmetlen önhittséggel, álljunk a vámszedõ helyére, aki zokogva verte mellét és így kiáltott: Isten, légy irgalmas nékem, bûnösnek!
A gõg és önhittség vakká tesz saját gyengeségeink és hiányaink meglátására
Simul justus et peccator 2011-02-22 07:35:19
Le a hamis magaslatokkal!
Minden hegy és halom hordassék le...
(Lukács 3, 5)
Azt a szívet, melynek nem Jézus Krisztus az erõssége, ide-oda hányják az ellentétes érzésék. Hol az égig csap öröme, hol halálra szomorodik; egyszer dacos és merész, máskor teljesen letört. Az ilyen ember vagy eldob magától mindent, vagy pedig mellét döngeti gõgjében. De egyszer le kell szállnia képzelt magaslatairól, különben az Úr Jézus nem tud bevonulni az életébe. Mindaddig, amíg szívünkben különleges igényeket táplálunk önmagunkkal kapcsolatban, a Megváltó elõtt le van engedve a sorompó. Csak amikor lemondunk ezekrõl az igényekrõl és magunkat bûnösöknek valljuk, készül az Úr útja felénk.
Simul justus et peccator 2011-02-22 07:34:32
A tanítvány nem attól fél a legjobban, hogy kárhoztatni fogják, hanem hogy Jézus Krisztust legyőzhetik, és mindaz, amiért Ő síkra szállt: a szeretet, az igazságosság, a megbocsátás, az emberek iránti jóakarat - végül mégsem győz; mindez olyan, mint a délibáb. Ilyenkor hív fel az Úr szellemi állhatatosságra, hogy ne tétovázzunk és ne tétlenkedjünk, hanem nyugodtan dolgozzunk tovább azzal a bizonyossággal, hogy Isten legyőzhetetlen.
Simul justus et peccator 2011-02-22 07:34:05
"Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten" (Zsolt 46,11).
Az állhatatosság több, mint puszta kitartás; azt jelenti: kitartunk azzal a feltétlen bizonyossággal, hogy megtörténik az, amit várunk. Az állhatatosság több, mint szívós ragaszkodás, mert fakadhat abból a gyengeségből is, hogy a leeséstől rettegünk. Az állhatatosság annak az embernek a legnagyobb erőfeszítése, aki visszautasítja még a gondolatát is annak, hogy hőse legyőzhető
Simul justus et peccator 2011-02-22 07:31:30
Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy látván a ti jó cselekedeteiteket, dicsőítsék érte a ti mennyei Atyátokat! (Mt 5:16)

Krisztusnak a fent olvasható igei tanítását szeretnénk az Európai Önkéntesség Évében továbbadni. Nem szeretnénk Isten dicsőségét elhomályosítani, épp ezért nem a magunk dicsőségére és a köszönetért, elismerésért tesszük a dolgunkat. Nem alkalmanként, ráérő időnkben, hanem az Istentől kapott talentumainkkal, képességeinkkel, adottságainkkal folyamatosan, egész életünkben. S nem válogatunk a feladatok között, hanem valljuk: „jutalmam, hogy szolgálhattam!” Példát adhatunk a körülöttünk élőknek, elvezethetjük őket Isten közelébe, hogy ők is tanítvánnyá lehessenek. Lényünkké válik a szolgálat, nem várunk arra, hogy megkeressenek, felkérjenek, hanem a Krisztustól tanult magatartásunkkal igyekszünk az élet nehéz területére tévedt embertársainkon segíteni, hogy ők is emberhez méltó életet élhessenek. Ettől mássá lehet mások élete, s hiszem, élhetőbbé válik világunk.
szivárvány 2011-02-21 10:50:11
február 21.

HÁNYSZOR LEHET MEGBOCSÁTANOM

"Ekkor hozzámenvén Péter, monda: Uram, hányszor lehet az én atyámfiának ellenem vétkezni, és néki megbocsátanom, még hétszer is? Monda néki Jézus: Nem mondom néked, hogy még hétszer is, hanem még hetvenhétszer is." Máté 18,21-22 Péter

kérdez, és Jézus egy példázatban mondja el a választ a kérdésére. Péter nem azt kérdezi, hogy hányszor kell, hanem hogy hányszor lehet megbocsátanom. Mintha azt kérdezné Péter: jó ez nekem, hogy még hétszer is megbocsátok? Jézus azt feleli: nem hétszer, hanem az eredeti szöveg szerint hetvenszer hétszer, ami sokkal több, mint hetvenhétszer. Péter attól fél, a másik embernek árt azzal, ha újra és újra megbocsát. Vajon neked nem árt az, ha Jézustól mindig újra bocsánatot kapsz?!
Jézus példázatainak legnagyobb része a mennyek országáról szól. Mégpedig azért, mert mindnyájunknak legnagyobb vágya a mennyország. A mennyországot sokan valahol messze képzelik el. Az elveszett Paradicsom, az Úrral való közösség, az a mennyország, a zavartalan boldogság. Ha ez megvan, akkor boldog vagy, és amíg megvan, addig vagy boldog. Amíg ez a töretlen, zavartalan boldogság megvan benned, addig ez a mennyország. Jézus azért beszél erről, mert újra mondom, hogy szívünknek ez a legmélyebb vágya, és ennél kevesebb nekünk soha nem elég. Sokféle földi boldogságot kaptunk már, de sohasem eleget. A szívünk és lelkünk szomjúságának csak ez elég.
A mennyország akkor kezdődhet el számodra, ha rád nehezedik bűneidnek súlya, és tudod, hogy Jézus nélkül nem tudsz megállni az Atya előtt, mert rászorulsz a kegyelemre.

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.
szivárvány 2011-02-20 16:28:40
február 20.

ISTEN DICSŐSÉGE

"Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat. Az Úrnak törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket. Az Úrnak rendelései helyesek, megvidámítják a szívet." Zsoltár 19,2; 8a; 9a

Két párhuzamos kijelentést olvashatunk. Az egyik a teremtettségről szól, a másik az Igéről. Csak a vak ember nem látja azt a sok-sok csodát, ami a teremtettségben van. Az egész teremtettség középpontja a nap, és Isten egész világának középpontja Jézus.
Ebben a zsoltárban több vers is így kezdődik, hogy az Úr. Nekünk egy Istenünk van, az Atya, és egy Urunk, az Úr Jézus Krisztus. Az Atya szava Jézuson keresztül szól hozzánk. Jézus szaván keresztül szeretne megeleveníteni az Atya. Tudjátok, hogy belül nagyon sokszor örömtelen, erőtelen, fáradt, bágyadt az életünk. Lehet, hogy vannak problémáid, amikre magad sem tudsz válaszolni, úgy összekeveredett az életed. Isten most azt ígéri, hogy megelevenít, és bölccsé tesz. Lehetsz vidám, örömteli ember, akinek az egész élete tele van Isten szeretetével, örömével, békességével. Amit most nem látsz pontosan és jól, azt Isten megvilágosítja számodra. Lehet választani, hogy mire van szükséged. Lehet kérni vidámságot, megvilágosítást, bölcsességet. Sőt lehet kérni az Ő ítéletét. Istennek legjobb ajándékai az ítéleteiben vannak. Nem tudom, hogy az ítéletei kívánatosak-e számodra?
A zsoltár szerint: "Kívánatosabb az aranynál, még a sok színaranynál is, és édesebbek a méznél, még a színméznél is." Ha engeded, hogy Isten megítéljen, azután jön az öröm is, a vidámság is, a bölcsesség is. Kérj félelem nélkül, bátran, hogy tied lehessen az Isten áldása.

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.
szivárvány 2011-02-19 20:36:20
február 19.

SZÜKSÉGED VAN ORVOSRA

"Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem az igazakat hívogatni jöttem, hanem a bűnösöket a megtérésre." Máté 9,12b13

Mi azt gondoljuk, hogy egészségesek vagyunk. Megtaláltuk Jézust, meggyógyultunk, most már mindenkinek a fejére olvashatunk mindent. Vajon nem vagyunk-e hihetetlenül önhitt gyermekei az Úrnak?! Sok-sok mindennel fölényben vagyunk másokkal szemben.
Máté egy volt a többi között, nem tartotta különbnek magát másoknál. Isten azért enged munkahelyeken élni, hivatalokban, háztartásokban, hogy tudjunk igazán közösséget vállalni a többiekkel. Hogy meglássuk, egy hajszállal sem vagyok jobb, különb a többieknél.
Nem tudom, Máténál mennyi volt az idő a vámszedőasztaltól a házáig. Jó volna nekünk is komolyan felállni, és leülni. Egyiket nem lehet a másik nélkül. Az Úr azt szeretné velünk elérni, hogy teljesen felálljak, otthagyva a régit, és teljesen leüljek a lábainál. Aki az egyiket félig csinálta, a másikat is úgy fogja. Tudjad azt, hogy életed végéig, utolsó leheletedig szükséged lesz Jézusra, mert bűnös vagy. Szükséged lesz Jézusra, mint orvosra, mert szükséged lesz az irgalomra. Jézus nem az igazakat hívogatja, hanem a bűnösöket a megtérésre.
A fölkelés és leülés után vidd a világba azt az irgalmasságot, azt a szeretetet és lelkületet, ami Jézusban volt. Az elveszettet kereső pásztor lelkületét. Mi teszi a pásztort pásztorrá? Az, hogy pásztorszeme van, aki meglátja a másikat. Jézusnak olyan emberekre van szüksége, akik Őt követve gyakorolják az irgalmasságot.

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.
alex:) 2011-02-18 18:40:32
Reménységben élők
Reménységből élők
sokkal
messzebbre látnak

Szeretetből élők
sokkal
mélyebbre látnak

Hitből élők
mindent
más színben látnak

/Lothar Zenetti /
szivárvány 2011-02-18 11:14:59
február 18.

LETELEPEDTEK JÉZUSSAL

"És lett, amikor Ő letelepedett a házban, ímé sok bűnös és vámszedő jött oda, és letelepedtek Jézussal és az Ő tanítványaival az asztalhoz." Máté 9,10

Máté eddig csak ült a vámszedőasztal mellett, és mindene volt a pénz. Elhangzott felé Jézus mondata: "Kövess engem!" Máté azonnal fölkelt, és követte Jézust. Máté egy olyan értéket látott meg Jézusban, ami sokkal nagyobb volt a pénznél.
Anélkül, hogy valaki Jézust meglátná, hogy fölragyogna mind-az, ami Ő, lehetetlen fölkelni. A legtöbb hívő embernél az a baj, hogy nem látta meg Jézust, és nem lett számára vonzóvá az az élet, ami az Ő követését jelenti. Tehetek arról, hogy nem történt meg így az életemben? Tehetek ennek érdekében valamit, vagy ez kegyelem? Az Isten munkáját nem tudjuk előrevinni, de engedetlenségünkkel teljes erővel akadályozhatjuk.
Az ébredésnek az az alapja, hogy számodra olyan érték legyen Jézus, hogy képes légy felkelni a vámszedőasztal mellől, hogy egyetlen ügyed legyen ebben az életben: Jézus és az Ő ügye. Ugyanaz a szenvedély mozgassa a szívedet, ami az Övét: elveszetteket menteni.
Máté felkelt a vámszedőasztaltól, és a következő pillanatban már ott ül a házban, körülötte egy csomó ember, akik Jézust hallgatják. Hogyan csinálta ezt Máté? Mindennek az alapja az, ami benne történt. Számára Jézus lett a legnagyobb érték. Amíg benned nem Jézus a középpont, ne várd, hogy ébredés legyen körülötted.
Máté vámszedő volt, de nem lett farizeussá. Honnan tudjuk ezt? A bűnösök közé ült le. Együtt ült velük Jézus lábainál, hogy hallgassa Őt. Nem tartotta magát többnek, mint ami valójában volt.

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.
szivárvány 2011-02-16 11:58:07
február 16.

VAN HATALMA

"Hogy pedig megtudjátok, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnöket megbocsátani (ekkor monda a gutaütöttnek): Kelj föl, vedd a te ágyadat és eredj haza!" Máté 9,6

A lélekszakértő előtt állunk, hogy megvizsgáljon bennünket. Nagy dolog, hogy Jézus nem csak a bajt látja az életünkben, hanem a hitet is, bármilyen pici is az. Jézus azok hitét is látja, akik cselekszenek. Hozod-e, viszed-e a gutaütöttet imádságodban Jézus elé?! Vagy valahol leteszed útközben, mert már hited sincs hozzá?
Nagyon sokszor magunk is olyanok vagyunk, mintha gutaütöttek lennénk, nem tudjuk megtenni, amit kellene. Az Úr Jézus szeme az egyetlen jól látó szem. Előtte nem lehet szimulálni. Azt is tudja, mi az, amit nem akarok megtenni, és mi az, amit igazán nem tudok. Olyan orvos előtt állsz, aki csak rád néz, és tudja, hogy hol van a baj. Nem küld tovább szakvizsgálatokra. Azon a ponton, ahol tehetetlen vagy, halld meg: "Bízzál, fiam! Megbocsáttattak néked a te bűneid." Jézus pontosan tudja, hogy a bűn tesz tehetetlenné. Valld be a tisztátalan kívánságaidat, az anyagiasságodat, a hiúságodat, a dicsőségvágyadat, és halld az Úr szavát: meg vannak bocsátva a bűneid!
Nyíljon meg ma a szemed Arra, akinek nem volt könnyű ezt a megbocsátó mondatot kimondani. Neki ez az életébe került. Hajtsd meg fejedet Előtte, aki az Ő keresztjének vére által eltörölte a múltadat, aki feloldozott kötelékeidből, és most azt szeretné, ha gyógyultan mennél tovább. Emeld fel szemedet Jézusra, aki láthatatlanul, de nagyon valóságosan jelen van az Igében, és akinek hatalma van arra, hogy szavával és erejével ma is segítsen mindazokon, akik ezt kérik, és elfogadják.

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.
szivárvány 2011-02-15 15:26:06
február 15.

AZ ELVESZETT

"Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett." Lukács 19,10

Egyetlen szó hangsúlyos ebben az Igében: "elveszett". Volt-e úgy, hogy nagyon kerestünk valamit vagy valakit, ami-aki elveszett? Olvastuk-e már ezt a szót úgy az Igében, hogy micsoda komoly dolog az, hogy "elveszett"? Ha valami elveszett, annyit jelent, hogy nincs a helyén. Annak számára veszett el, akinek a tulajdona.
Isten számára kibírhatatlan volt, hogy az ember, akit teremtett, akit mindennél jobban szeretett, elveszett. A Biblia világosan megmondja, hogy kik az Ő gyermekei. "Valakik pedig befogadák Őt, hatalmat adott azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek" (Jn 1,12). Ez az első állapot, ami legközelebb van Istenhez. Voltál-e már ebben az állapotban? Ezen a földön a teremtés jogán mindenki az Ő tulajdona. De lehet olyan messze kerülni Tőle, hogy nem tudok egy szót sem szólni, egy mozdulatot sem tenni. Az elveszett drahma sem tudott mozdulni, de mivel tulajdonosa számára érték volt, elindult megkeresni.
Minden ember benne van a bűnben, szeretet, öröm, világosság nélkül. De Isten gyertyát gyújtott. Leküldte Fiát a mennyből, meggyújtotta itt a földön az első világosságot a bűn rövidzárlata után. Az a szeretet, amely karácsonykor testet öltött, megvilágosít mindent. Engedd, hogy téged is megvilágítson, lásd meg az elveszett állapotodat. Ilyen akarsz lenni, amilyen vagy? Ez volt a terved magad felől, hogy ilyen férfi vagy nő szeretnél lenni? Tudod már, hogy tökéletesen tehetetlen vagy? Úgy szeretem ezt az éneket: "Bűnnel borított arcom felemelni, szent tisztaságodhoz, ha nem tudom, odaborulhatok a lábaidhoz, vétkesen és szegényen, Jézusom."

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.
Simul justus et peccator 2011-02-14 11:05:20
Ámen
válasz erre: szivárvány - 2011-02-14 09:54:27 | megtekintés
szivárvány 2011-02-14 09:54:27
február 14.

NE AGGODALMASKODJATOK!

"Csak keressétek az Isten országát, és ezek mind meg-adatnak néktek." Lukács 12,31

Isten azt szeretné, ha az Ő gyermekei a legvidámabb emberek lennének ezen a földön. Sajnos a mai életben a legközpontibb az anyagi kérdés. Ha két ember összetalálkozik, biztos, hogy arról beszélnek, mi lett drágább, és hogyan fogunk megélni. Jézus nem sokkal előbb azt mondja, és ezt jó volna nagyon komolyan meghallani: "Meglássátok, hogy eltávoztassátok a telhetetlenséget, mert nem a vagyonnal való bővőlködésben van az embernek az ő élete!" Sajnos, telhetetlenek vagyunk, mindig több kellene. Emelkedik az életszínvonal, és emelkednek az igények. Pedig Jézus világosan megmondja, nem a vagyonnal való élésben van az embernek a boldogsága. Nagy tévedés, ha azt hisszük, hogy a vagyon, a sok, a még több, a szebb lakás boldogít.
Jézus szerint az aggodalmaskodó ember számára egyetlen orvosság van: "Csak keressétek az Isten országát, és ezek mind megadatnak néktek." Isten most azt tanácsolja, hogy indulj el Őt keresni. Amint ezt teszed, eléd jön az Atya. Jézusban testet öltött az Isten, lejött erre a földre, hogy megkeresse aggódó, félő, nyugtalankodó gyermekét. Hadd mondjam az örömüzenetet: Isten országának csak a kapujáig kell menni. Isten országának ajtaja a kereszt. Ott már nyakadba borul az Atya. Ott már körülfonnak az ölelő karok.
Sokszor nem a lábainkkal, a szívünkkel kell mennünk. Az elindulás nagyon sokszor imádkozást jelent. Az imádkozás pedig célba érkezést. Akarsz-e odaérni a kereszthez? Akarsz-e odatalálni, ahol beléphetsz a mennyek országába egy életre, egy örök életre?

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.
szivárvány 2011-02-13 09:27:26
Febr.13.

MEGREPEDT NÁDAT NEM TÖR EL

"Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg." Ézsaiás 42,3

Röviden úgy szeretném megfogalmazni ezt az Igét, hogy Isten irgalmas, tapintatos, figyelmes, olyan szerető szíve van, amelyik megérti az embert. Tudja, és érti a gondolataidat is.
Figyelj nagyon, próbálj belül csendben lenni, mert Isten személyesen hozzád, a megrepedt nád életedhez kíván szólni. A lelki repedésekről szeretnék beszélni, mert a Biblia elsősorban lelki könyv. Sokszor már gyermekkorban kezdődik a repedés, amikor a gyermek olyan dolgokat lát, amiket nem szabadna. Aztán folytatódik a repedés az iskolában, vagy az első szerelemben, amikor nem úgy történnek dolgok, ahogyan elképzeltem. Jön a házasság, ami nagyon sokszor az élet legnagyobb törése. Az ember azt gondolja, hogy mindig szeretni fogjuk egymást, aztán az első szeretetlen szavak után úgy érzi, hogyan lehet ezt túlélni? Van-e egyáltalán ép rész még a nád életeden?
A repedés oka mindig a bűn. Gondolj arra, hányszor mondtál valami olyan mondatot, amivel melletted talán tönkrement valaki. Bár az az irgalmas, tapintatos szeretet lehetne bennünk is, amivel Jézus nézett minden emberre. Jézus nem csak "nem tör", hanem a pislogó gyertyabelet sem oltja ki. A mi gyertyánk belül a hitünk. Nem az, amit nagy hangon mondasz, hanem ami belül, rejtetten van. Nagyon kicsi fény, de már világít, már ég, már melegíti a szívedet. Nagyon vigyázz a magadéra is, a másokéra is!
"A törvényt igazán jelenti meg." Jézus életében nem volt bűn, álnokság, tiszta volt a kívánságtól, az indulatoktól. Ő nem csak mondta a törvényt, hanem betöltötte.

Trausch Liza: "...Beszéded megelevenít..." c.könyvéből.

Simul justus et peccator 2011-02-10 06:37:42
Uram, siettesd azt a napot!
„és vele együtt feltámasztott...” (Efézus 2:6)

Krisztus követőiként bensőségesen összekapcsolódunk a Lélekben. Mindannyian élő kövek vagyunk, más élő kövekhez kapcsolódva, és Isten folyamatosan dolgozik rajtunk, míg mind tökéletesen összeilleszkedünk: „…ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá…” (1Péter 2:5).

Isten csak kétféle kategóriát néz – megmentettek és elveszettek. Őt nem érdeklik a felekezetek, a faji vagy szociális helyzetből adódó megkülönböztetések: „…ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban” (Galata 3:28).

Amikor Isten családjának tagja leszel, elkötelezed magad a többi tag iránt is. Ez azt jelenti, hogy szereted, támogatod és bátorítod őket. Amikor az izráeliták már majdnem elérték az Ígéret Földjét, két törzsük ott akart letelepedni, ahol éppen voltak; nem akartak továbbmenni, és a többi törzzsel együtt harcolni.

Mózes azonban kérdőre vonta őket: „Ti itt akartok maradni, amikor testvéreitek harcba vonulnak?!” (4Mózes 32:6). Így aztán újból csatlakoztak a szövetséghez, és ezt mondták: „Nem térünk vissza házainkba, amíg meg nem kapja minden izráeli a maga örökségét” (4Mózes 32:18). Nem élvezhették örökségüket, míg mindenki más is hozzá nem jutott a maga részéhez.

A Lélek egységében járni azt jelenti, hogy nem tudod teljes egészében élvezni az egészséged, amíg egy testvéred beteg, vagy teljesen ünnepelni a sikered, amíg mások küszködnek. Van valami Isten áldásainak elnyerésében, amit ha teljesen megértünk, annak hatására ezt mondjuk másoknak: „Isten, aki engem átvitt ezen, téged is át fog vinni!” Te pedig dolgozol és imádkozol érte mindvégig. Amikor mind együtt feltámasztatunk, , és mind elváltozunk Krisztushoz hasonlóvá (személyiségünk hozzá hasonlóvá válik), és a világ elkezd majd komolyan venni minket. Uram, siettesd azt a napot!


Róm 12,1-14,21
Mt 13,47-58
Zsolt 141,1-10
Simul justus et peccator 2011-02-08 06:34:00
Adni és kapni
„…a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek.” (Róma 12:10)


Mielőtt beszélnénk arról, hogy mi az egészséges kompromisszum, tisztázzuk, hogy mi nem az. Nem azt jelenti, hogy feladod, amiben hiszel, vagy azt, aki vagy, vagy megelégszel a második hellyel, mert türelmetlen vagy, vagy félsz a kritikától.

Az egészséges kompromisszum azt jelenti, hogy megtanulsz úgy megegyezni, hogy abban mindkét fél nyerjen. Nagy a kísértése annak, hogy elutasítsunk valakit, azt gondolva, hogy téved, miközben csak a saját nézőpontunkat látjuk. Ilyenkor döntő fontosságú, hogy lemondjunk a büszkeségünkről, kilépjünk a saját szerepünkből, megpróbáljunk azonosulni a másik emberrel, és megkérdezzük magunktól:

„Látom-e az ő nézőpontját? Fel tudom-e becsülni, hogy miért érez úgy, ahogy? Tudok-e neki segíteni abban, hogy jobban megértse az én hátteremet?”


Pál hajlíthatatlan volt az igazság kérdésében,

de János Márk esetében meggondolta magát, és adott neki egy második esélyt a szolgálatban. Íme két ige, amit jó, ha észben tartunk, amikor túl konokok lennénk:

1) „A testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők” (Róma 12:10);

2) „…Éljetek egymással békességben… biztassátok a bátortalanokat, karoljátok fel az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkihez… törekedjetek mindenkor a jóra egymás iránt és mindenki iránt” (1Thesszalonika 5:13-15).
Csodálatos, nemde? Csak arra van szükség, hogy adj egy kicsit, és kapni fogsz.


Róm 7,1-9,16
Mt 13,24-35
Zsolt 134,1-3
alex:) 2011-01-17 19:07:47
Menekülsz Isten elől? (1)
„El is indult Jónás, de azért, hogy Tarsísba meneküljön…” (Jónás 1:3)

Ninive körülbelül 550 mérföldnyire keletre volt Jónástól. Tarsís 2500 mérföldnyire nyugatra. Ahelyett, hogy 550 mérföldet ment volna Isten akarata szerint, Jónás úgy döntött, hogy inkább 2500-at megy az ellenkező irányba. Tettél valaha ilyet? Isten azt mondja: „Menj ide!”, de te inkább oda mégy. A rossz hír az, hogy ilyenkor nem csupán 2500 mérföldet kell megtenned visszafelé, de azt az 550-et is, amerre először küldött Isten. Sőt, bármikor futsz is Isten elől, mindig meg kell fizetned az árát. „…talált ott egy hajót, amely Tarsísba készült. Kifizette az útiköltséget, és hajóra szállt…” (Jónás 1:3). Ha Ninivébe mégy, abban az a jó, hogy Isten állja a költségeket. Ha Tarsísba mégy, neked kell fizetned a számlát. Nagyon sokan hatalmas árat fizetünk a tarsísi utakért, miközben, ha Isten útját választjuk, ő állja a számlát.

Figyelj meg még valamit: ha nem engedelmeskedsz Istennek, azzal nem csupán magadat zavarod össze, hanem a körülötted lévők életét is. Azok a szegény tengerészek nem kértek Jónás problémáiból, mégis megkapták. Te is összezavarod mások életét a lázadásod miatt? Gondold végig: ha a szél, a tenger és a cet is Istennek tartozott engedelmességgel, mik voltak Jónás menekülési esélyei? Jónás nem fordult vissza, amíg el nem nyelte a tenger és a cet, és sokan közülünk nem kezdik el a helyes dolgot tenni, amíg minket is el nem borítanak a dolgok; amíg Isten nem hagyja a körülményeket olyan rosszra fordulni, hogy Hozzá fussunk, ahelyett, hogy Előle futnánk, mert már nem maradt más lehetőségünk. Nos, szól ma hozzád Isten?
Simul justus et peccator 2011-01-14 07:08:17
Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.( Efézus 2, 8-9)

Nem tesz jót nekünk a kevélykedés. Jó lenne abbahagyni a magunk igazának emlegetését. A gőgös fontoskodás, az állandó magunk kelletése, az, hogy nem tudunk másról szólni, csak a magunk ügyeiről, felismeréseiről, ez veszélyessé, mi több, életellenessé teszi földi utunkat. „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” Alázd hát meg magad Isten előtt! Kuporodj össze keze alatt, hogy végre meggyógyulhass, hogy elinduljon benned a bizakodó öröm, és Isten mindent helyreállít benned és körülötted is
Simul justus et peccator 2011-01-14 07:08:01
Alázat. A Krisztushoz tartozás, azaz a keresztyénség titka. A gyógyuló lélek egészséges életérzése, mely által képessé lehet a szolgálatra, még 2011-ben is. Alázat. Egyfajta gondtalanság. Nem kell rágni a körmömet, töprengenem, mi lesz velem, mi lesz szeretteimmel, a munkámmal, a holnappal és a holnaputánnal. Egy történelmi feljegyzés szerint Luther Márton mellé, – az egyik legelesettebb pillanatában, mert a nagyoknak is van, lehet ilyen, – odalépett Melanchton Fülöp és azt kérdezte: „Mi van Márton, meghalt Isten? Mit háborogsz? Mit érdekel téged, mihez kezd a pápa és a bíborosok? Te csak Őrá nézz!” Te csak Őrá nézz! Az alázatos lélek csak Őrá néz. Olyan gyermeki hittel, csendes csodálkozással, ahogy a gyermeked néz rád. Ahogy Jézusra néztek. Mert ilyeneké a mennyek országa.
Simul justus et peccator 2011-01-14 07:07:41
Minden dolgot a megváltás fényében kell szemlélnünk, ez a helyes szemlélet. (Spurgeon)
Simul justus et peccator 2011-01-14 07:07:29
Istenem! Amint a körülményeimre nézek, elcsüggedek, vagy alaptalanul elkezdek önmagamban bízni. Mindkettő téves út. Én csak Rád szeretnék nézni, még pedig a hit tekintetével. Ha így teszek, akkor lelki békém lesz és hűségesen szolgálhatlak Téged. Ámen
Simul justus et peccator 2011-01-13 13:50:01
http://www.kelenref.hu/?q=node/3031
eva-48 2011-01-13 08:51:28
Tényleg JÓ! :)
válasz erre: Simul justus et peccator - 2011-01-09 06:57:53 | megtekintés
Simul justus et peccator 2011-01-13 07:05:16
De arról a nagy felelõsségrõl se feledkezzünk meg, ami abból következik, hogy Isten munkálkodik bennünk. Ellenszegülünk neki és Szentlelkének, amikor mégiscsak minden a régiben marad nálunk. Hányszor keresztezzük Isten szándékait! Szívünk vadonjából õ Édent akar varázsolni. Nosza, igyekezzünk ezen mi is és ne sajnáljuk azokat a gyomokat kiirtani, amiket õ mutat nekünk. Igéjének drága magja hadd hulljon szívünk mélyébe, hogy ott teljes szépségében kibontakozzék. Van-e ennél nagyszerûbb, mint az olyan szív, mely gazos parlagból Isten kertjévé lett? Hadd magasztalja a mi életünk is Isten kezének munkáját!
Simul justus et peccator 2011-01-09 06:57:53
Ez nekem nagyon tetszett, tegnap hallottam

Azt kérdezi valaki egy lelkésztől
Honnan tudjam, hogy van Isten

Erre Ő megmutatta neki a templomtornyot
" Látod 2000 éve élt egy "ácslegény" azóta RÓLA prédikálunk"
mt 2011-01-08 05:56:18
Kis kóstoló,késve: http://gastronomica.blog.hu/2011/01/07/a_kiralyok_piteje
Sola Scriptura 2011-01-07 23:06:14
"Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott. Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között. Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette." - Róm 8,28-30

Megnyílik előttem Isten üdvözítő munkájának a műhelye és belelátok az Ő kegyelmének titkos rendjébe.
A kiválasztó kegyelem fundamentumán épül fel minden. Még mielőtt lettem volna, Ő már "eleve ismert" és kitűzte a célt, amelyet bennem meg akart valósítani. "Eleve elrendelt" arra, hogy Krisztusé legyek.
Ezért lépett munkába az "elhívó" kegyelem. Tévelygésem sötétségében, bűneim útvesztőjében megkeresett, megszólított és tudtomra adta, hogy a romlás helyett nekem az élet felé kell tartanom.
Így teljesedett be rajtam a "megigazító" kegyelem. Amióta meghajoltam hívó szava előtt, tudom, hogy bűnös vagyok ugyan mindenestől fogva, de a Krisztus érdemeiért mégis az Ő szerelmes gyermeke!
Ezekután bizonyos számomra a "megdicsőülés" is az ő kegyelme által. Mert amit elkezdett, azt véghezviszi; amire rendelt, az valóság lesz. Életem tisztátalan anyagából kiformálja Ő a Krisztus arcának hasonmását!
Aki hite által bizonyos efelől a kegyelem felől, annak csakugyan semmi sem árthat, minden csak javára lehet!

-- Victor János --
Simul justus et peccator 2011-01-06 09:58:08
Add nekem azt a valamit belőled, ami képessé tett arra, hogy nekem add a követ.”

azt a valakit, aki
Simul justus et peccator 2011-01-06 09:55:01
Egy bölcs asszony, amikor a hegyekben utazgatott, egy folyóban talált egy különösen értékes követ. Másnap találkozott egy másik utazóval, aki éhes volt, így hát a bölcs asszony kinyitotta a csomagját, és megosztotta ennivalóját a vándorral.
Az éhes utas meglátta a drágakövet az asszonynál, és kérte őt, hogy adja neki. A nő habozás nélkül neki adta a követ. A vándor örvendezve jó
szerencséjén továbbállt, hiszen tudta, a drágakő olyan értékes, hogy élete hátralévő részében nem kell többé szükséget szenvednie.
Ám néhány nappal később a vándor visszatért az asszonyhoz, és visszaadta neki a követ. „Gondolkoztam…” – szólalt meg. „Jól tudom milyen értékes ez a kő, de visszaadom abban a reményben, hogy adhatsz nekem valamit, ami még értékesebb.
Add nekem azt a valamit belőled, ami képessé tett arra, hogy nekem add a követ.”
:-)))))))))))))))))))
válasz erre: mt - 2011-01-06 09:10:39 | megtekintés
mt 2011-01-06 09:16:34

Péld 9,8: Ne szidd a gúnyolódót,mert még meggyűlöl, csak a bölcset fedd meg, az majd szeret érte!
Péld 9,10: A bölcsesség kezdete az Úr félelme
mt 2011-01-06 09:10:39
http://jezusafeny.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=598&Itemid=38
mt 2011-01-06 09:09:50
Egy nap Buddhát halálosan megfenyegette Angulimal, a bandita.
„Akkor légy olyan kedves, és teljesítsd utolsó kívánságomat- kérte Buddha.- Vágd le azt az ágat.” A bandita kardjának egyetlen suhintásával levágta, majd azt kérdezte: „És most?”
„Tedd vissza!” – kérte Buddha. A bandita felnevetett: „Ha azt hiszed, hogy ezt bárki meg tudná tenni, hát bolond vagy.” Ellenkezőleg. Te vagy bolond, amiért azt hiszed, hogy hatalmas vagy, teremtésre és gyógyításra is képes.”
A dühöngő kos képes egy falat is ledönteni, de még egy rést sem tud helyrehozni.
/Anthony de Mello: A szív ébredése/
Simul justus et peccator 2011-01-06 05:08:01
Milyen hibát vétesz? (4)
„A bölcsek nyugodt szavaira kell inkább hallgatni…” (Prédikátor 9:17)
Egy napon Cidkijjá király ezt mondta Jeremiás prófétának: „Akarok valamit kérdezni tőled, de ne titkolj el semmit előlem!” (Jeremiás 38:14). Cidkijjá ezzel olyan bölcsességről tett tanúbizonyságot, amivel mi nem mindig rendelkezünk. Valaki ezt írta: „Korábban kerültem a rossz híreket, de megváltoztam, és olyanná lettem, aki kéri őket. Már évek óta lehetőséget adok arra a hozzám közelállóknak, hogy nehéz kérdéseket tegyenek fel, és mondják el a véleményüket, ha nem értenek egyet velem. Nem szeretném, ha valaha is előfordulna, hogy hibát követek el, és aztán hallom, hogy valaki a csapatomból ezt mondja: „tudtam, hogy ez rossz döntésnek fog bizonyulni”. Azt akarom, hogy az emberek mondják a szemembe előre, és ne akkor, amikor már túl késő van ahhoz, hogy a tanácsuk segítsen. Ha valaki visszatart, mielőtt még végleg döntenél, nem jelenti azt, hogy nem lojális hozzád. Meg kell engedned, hogy fogós kérdéseket tegyenek fel, és belekössenek az ötleteidbe. A vezető meg kell, hogy adja ezt a döntési jogot a többieknek. Túl sokszor fordul elő, hogy a vezetők inkább olyan követőket szeretnének, akik behunyják a szemüket, és vakon követik őket, ahelyett, hogy nyíltan kimondanák, amit gondolnak. De ha mindenki csöndben van, amikor egy döntést fontolgatunk, valószínűleg nem lesznek csendben, amikor kiderül majd, hogy hová vezetett a döntés.” Sir Francis Bacon megfigyelte: „Ha valaki bizonyossággal indul, végül kétségei lesznek; de ha hajlandó arra, hogy kétségei legyenek az elején, akkor végül bizonyosságot talál.” Jób azt mondta: „Figyelmesen hallgattak rám, elnémultak, ha tanácsot adtam” (Jób 29:21). Folyamatosan fel kell tenned magadnak a kérdést: Hogyan viszonyulok a hibáimhoz? Beismerem őket? Tanulok belőlük? Megkapom a lehető legjobb visszajelzést?

www.maiige.hu
Simul justus et peccator 2011-01-05 10:52:31
Na így kellene beszélgessünk:-)

Ef 5,19 Beszélgetvén egymás között zsoltárokban és dícséretekben és lelki énekekben, énekelvén és dícséretet mondván szívetekben az Úrnak.
válasz erre: mt - 2011-01-05 09:04:07 | megtekintés
mt 2011-01-05 09:04:07
Ez nagyon szép- és így van /remélem!/

Thesz 3, 9-13

Mert milyen hálával is fizethetünk az Istennek érettetek mindazért az örömért, amellyel örvendezünk miattatok a mi Istenünk előtt,
mikor éjjel-nappal (!) nagy buzgón esedezünk, hogy megláthassuk orcátokat és kipótolhassuk hitetek hiányait. //és kipótolhassátok hitünk...//
Maga az Isten pedig, a mi Atyánk, és a mi Urunk Jézus Krisztus egyengesse a mi utunkat tihozzátok.
Titeket pedig gyarapítson az Úr és tegyen bővölködőkké a szeretetben egymás iránt és mindenki iránt;mi is így érzünk irántatok.
Tegye erőssé a szíveteket, feddhetetlenül szentekké Istenünk és Atyánk előtt,mikor eljön az Úr Jézus Krisztus minden ő szentjével egyetemben.
Simul justus et peccator 2011-01-04 23:00:23
:-)
Ebben a csodálatos kiváltságukban magának az Istennek az örök végzései nyilvánulnak meg. "Az Atya adta őket" Jó Pásztoruk kezére. Alapjában véve nem az ő elhatározásuk döntötte el, hogy az Ő nyájának boldog tagjai legyenek. Isten döntötte ezt el felőlük és ezért az úgy is marad minden ellenséges kísérlet és támadó veszély ellenére is örökre!
Nekem és rólam is mondja Jézus ezeket!
Sola Scriptura 2011-01-04 22:02:23
"ti nem hisztek, mert nem az én juhaim közül valók vagytok. Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből. Én és az Atya egy vagyunk." (Jn 10,26-30)

Mi különbözteti meg a Jó Pásztor juhait azoktól, akik nem hisznek benne?
Őket titokzatos belső kapcsolatok fűzik Pásztorukhoz. Számukra nem a sok közömbös hang egyike az Ő szava, hanem annak hallatára sajátos visszhang ébred bennük. Ez a szó lehatol életük legrejtettebb mélységeibe is, és foglyul ejti őket az Ő számára. Odakapcsolódnak Jézushoz úgy, hogy többé nem tudnak nélküle élni. Mennek utána, amerre Ő vezet.
Ennek a kapcsolatnak a révén kimondhatatlan áldásoknak az élvezői. Nem kisebb ajándékoknak részesei, mint az "örök életnek". Az elmúlásnak és halálnak ebben a világában máris eljegyzettjeivé válnak a romolhatatlan, mennyei életnek, amely fölött nincs többé hatalma a halálnak. És ezt az ajándékot, ha egyszer elnyerték, többé el sem veheti már tőlük senki.
Ebben a csodálatos kiváltságukban magának az Istennek az örök végzései nyilvánulnak meg. "Az Atya adta őket" Jó Pásztoruk kezére. Alapjában véve nem az ő elhatározásuk döntötte el, hogy az Ő nyájának boldog tagjai legyenek. Isten döntötte ezt el felőlük és ezért az úgy is marad minden ellenséges kísérlet és támadó veszély ellenére is örökre!
Nekem és rólam is mondja Jézus ezeket!
Simul justus et peccator 2011-01-04 06:45:18
http://www.maiige.hu/
Simul justus et peccator 2011-01-04 06:44:45
napiigeesgondolat@gmail.com

napiigeesgondolat@lev-lista.hu

kérjetek és adatik
Simul justus et peccator 2011-01-03 08:41:45
Szent félelem(nem rettegés, tisztelet)

"Felhő és homályosság van körülötte" (Zsolt 97,2).

Az Isten Szellemétől (LELKÉTŐL)újjá nem született ember szerint Jézus tanításai nagyon egyszerűek. De ha megkereszteltettünk Szent Szellemmel,(LÉLEKKEL) rájövünk, hogy "felhő és homályosság van körülötte". Ha szorosabb kapcsolatba kerülünk Jézus Krisztus tanításaival, kezdjük a dolgokat valódi mivoltukban látni. Jézus tanításainak megértésére csak egyetlen egy mód van: ha a Szent Szellem(SZENTLÉLEK) világossága átjárja bensőnket. Ha még sohasem oldottuk le sarunkat lábunkról (2Móz 3,5), azaz nem hagytuk abba a vallásos közhelyek mondogatását, és ha még sohasem szabadultunk meg attól a nyegle bizalmaskodástól, amivel Istenhez szoktunk közeledni, akkor még az is kérdés: voltunk-e valaha is az Ő jelenlétében. Azok az emberek, akik fecsegnek és bizalmaskodnak vele, még sohasem találkoztak Jézus Krisztussal. Miután felszabadult örömmel és meglepetve felismerted, mit tesz Jézus Krisztus, áthatolhatatlan homályba jutsz, hogy ráébredj: kicsoda Ő.

Az Úr Jézus mondta: "...a beszédek, amiket én mondok nektek, szellem (LÉLEK)és élet" (Jn 6,63). A Biblia csak szóhalmaz volt nekünk - felhő és homályosság -, de a szavak hirtelen szellemmé és életté válnak, mikor Jézus Krisztus egy adott helyzetben újra mondja nekünk.


Ezen az úton szól Isten hozzánk, nem álmok és látomások által, hanem Igéjében. Istenhez csak a legegyszerűbb úton, az Ige által juthat el az ember.

Simul justus et peccator 2011-01-02 04:15:44
Jézus erre ezt mondta: Aki engem lát, látja az Atyát. (János 14:9)

Mekkora vágy van bennünk arra nézve, hogy lássuk az Urat? És arra, hogy Vele járjuk életünk útját? Az alábbi történet gondolkodtasson el bennünket e témában:
A remete éppen meditált a folyó mellett, amikor egy fiatalember megzavarta őt, és így szólt hozzá:
- Mester, az Ön tanítványa szeretnék lenni.
- Miért? - kérdezte a remete.
A fiatalember elgondolkodott egy pillanatig.
- Mert szeretném látni az Istent!
A mesternek nem kellett több, megmarkolta nyakánál fogva a fiatalembert a folyóhoz vonszolta és fejét lenyomta a víz alá. A mester egy percig a víz alatt tartotta a férfit, aki igencsak kapálózott, küzdött az életéért, hogy kiszabadítsa magát. Végül a mester kihúzta őt a folyóból, felköhögte a lenyelt vizet, és levegő után kapkodott.
Amikor végre lecsillapodott, a mester megszólalt.
- Mondd meg nekem, mit szerettél volna legeslegjobban, amikor a víz alatt voltál?
- Levegőt! - válaszolta a férfi.
- Nagyon jó! - most menj haza, mondta a mester, és akkor gyere vissza hozzám, amikor annyira szeretnéd megtalálni az Istent, mint amennyire levegőt szerettél volna kapni az előbb...
Ady Endre sorai jutnak eszembe: Hiszek hitetlenül Istenben, Mert hinni akarok, Mert sohse volt úgy rászorulva. Sem élő, sem halott.
Aki nem látja Istent, annak azt tanácsoljuk: nézzen Jézusra és meglátja Őt!

******************************************************************
A nap gondolata:
Minél mélyebbről kezdünk, annál magasabbra érünk. (Don Bosco)

********************************************************
Imádság:
Uram Jézus! Hányszor nézem a földet, járok szemlesütve, mert lehúznak gondjaim, vagy a bűneim, pedig Rád tekintve megváltozik minden. Szívemben remény támad, kegyelmet, erőt kapok – Tőled. Így áldj meg ma is, és az új év valamennyi napján! Ámen
Simul justus et peccator 2011-01-02 04:15:34
Isten bukott legfényesebb angyala lázadt fel ellene és ledobta a földre
Simul justus et peccator 2010-12-30 14:19:28
Amint mondtam már értelmezni a Bibliát ne csak olvasni,

mit üzent ott és akkor, mit üzen itt és most nekünk
Isten áldjon mindenkit

panis angelicus igazad van, csak Jézus
Simul justus et peccator 2010-12-30 14:12:35
Napi manna

Aki csak értelmével foglalkozik az Isten Igéjével és szíve nem mélyed el benne, az nem tapasztalhatja meg annak megtisztító, átformáló erejét. Isten Igéjében közli velünk szívét, gondolatait. A Szentírás feleletet ad az emberi szív legfontosabb kérdéseire. Megítéli bûneinket, ferdeségeinket.
Az Igének megjobbító hatása is van, az igazságra vezet, hogy Isten emberévé legyünk, minden jó cselekedetre felkészítve (2 Tim 3, 16).
Ezsdrásnál mindhárom együtt volt: kutatta az Igét, aszerint cselekedett, és így tanított másokat. Ez tette õt áldott emberré. Isten ajándéka volt népe számára.
Isten Igéjére kell felépülni az egyes ember, a család és a nép életének, különben elmaradhatatlan a romlás.
„Vissza az Igéhez, a Bibliához!" - ez legyen a jelszavunk, különben nem lesz hajnal a sötét éjszaka után (Ézs 8, 20). Ezsdrás élete felett Isten jóságos keze nyugodott (Ezsd 7, 9).
Ha eddig hiányzott életünkbõl ez az áldás, akkor magunkban keressük ennek okát. Isten elõtt elcsendesedve bízzuk életünket újra és egészen Krisztusra!
„Jézus legyen jelszavunk, midõn egy új évbe lépünk. Jézus neve pajzsunk, mellyel harcol s gyõz is népünk. Kössünk vele szent frigyet. Bölcsességre Õ vezet.
- Jézus téged nem hagyunk, ez évben is téged kérünk: Te légy hajnalcsillagunk, Te légy a mi bölcs vezérünk. Akkor áldott lesz utunk, szép célunkhoz eljutunk."
B-ízd
Ú-jra
É-leted
K-risztusra
Simul justus et peccator 2010-12-30 14:01:53
Antikrisztus(Krisztus ellenes) a szószékről is szólhat
Simul justus et peccator 2010-12-30 14:01:10
Nincs hatalma a hívők felett az igaz
de

1Pt 5,8 Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen:
Simul justus et peccator 2010-12-30 07:43:44
Nekem elég ha egy elveszett bárány elolvassa, nem mindenki kommentál van aki csak olvas, de te jobban tudod, töröld bátran
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13

  • © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.