Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Fórum témák
Új hozzászóláshoz, kérem jelentkezzen be!

Miért hagyják el az emberek az egyházat ?

Simul justus et peccator 2010-12-05 21:02:25
Cseri Kálmánnál sosem üresek a padok
Vasárnap délelőtt 2 szer van istentisztelet , mert nem férnek
sőt át van vezetve egy másik terembe
csütörtök este is sokan vannak sőt a Bibliaórákon is
http://www.refpasaret.hu/pasaret/index.php
és nagyon sokan hallgatják az interneten
söt kinyomtatva vásárolják a prédikációit
http://www.refpasaret.hu/pasaret/index.php?page=2010
s hát még a könyveit
Simul justus et peccator 2010-12-05 20:40:39
Szentlélek elleni bűn=ha nem fogadod el a Szentlelket, elutasítod a hívást
mert minden más bűn megbocsátatik úgy-e?
de ha nem fogadja el valaki hittel Jézust(a Szentlelket)
hogyan bocsátaná meg?
de ha elfogadja és megbánja a bűnét akkor minden bűne megbocsátatik
Atya= Fiú= Szentlélek(Isten)
Szentháromság
Augustinus szeretetkapcsolatnak nevezi
igen:-)
és mi úgy tudunk szeretni ha a Krisztus szeretete átsugárzik rajtunk
magunkban nincs semmi jó a bűneset óta
Simul justus et peccator 2010-12-05 20:35:12
A főpapi imából(Jn17)
Kik legyenek egyek?
6. Megjelentettem a te nevedet az embereknek,

a kiket e világból nékem adtál:

tiéid valának, és nékem adtad azokat, és a te beszédedet megtartották.
7. Most tudták meg, hogy mindaz te tőled van,

amit nékem adtál:
8. Mert ama beszédeket, a melyeket nékem adtál, ő nékik adtam; és
ők befogadták, és igazán megismerték,

hogy én tőled jöttem ki, és elhitték, hogy te küldtél engem.

9. Én ezekért könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, a kiket nékem adtál, mert a tiéid.


10. És az enyémek mind a tiéid, és a tiéid az enyémek: és megdicsőíttetem ő bennök
ti 2010-12-05 20:09:54
1. Barsi Balázs adventi/nagyböjti, a pesti ferences templomban tartott miséin lényegesen kevesebben vannak ma, mint az ezredfordulón és még kevesebben, mint a 90-es évek közepén.
Különösen igaz ez a huszonéves korosztályra.
2. Böjte Csabában sokan nem a papot nézik, nem az egyház miatt mennek el, hanem az intézményalapítót és fenntartót. Sokan meghallgatják a misén a szentbeszédet, aztán ennyi volt, kimennek és hazamennek.
válasz erre: eva-48 - 2010-12-05 16:46:12 | megtekintés
eva-48 2010-12-05 17:54:51
Akkor utoljára elmélkedjünk arról a 'sámános pántról. (Nem mosolyogva,hanem sírva...)

Fiúk, férfiak, ha vállig érő a hajuk, hátul összefogják, többnyire gumival ha nem szabadon viselik.
Gondolom, hogy Dr.Papp Lajos, aki megszokta, hogy minden hajszálát szigorúan lefogja, tudniillik a műtőben, hosszú évtizedek óta, megtalálta szerintem hogyan viselhessen vállig érő hajat úgy, hogy ne hulljon a szemébe, és le legyen fogva is.
Nem hordhat "reifet" mint a nők, ami közel függőleges pánt a hajban.
Engedtessék meg, ha nem úgy parancsol a hajszálainak mint a fiatal és kevésbé fiatal férfiak hogy összefogják a tarkójukon.


válasz erre: Simul justus et peccator - 2010-12-05 15:09:07 | megtekintés
eva-48 2010-12-05 17:13:39
Kedves Vibolya!
Eddig azt gondoltam, hogy inkvizítori szellemisége a katolikus egyháznak "volt" . Nem tudtam, hogy ez átért - mint sok egyéb Kálvin kifejezett tiltása ellenére - a református egyházba.
Amennyiben érdekel, jó sok sötét dolgot bányászni még, ajánlom Hans Küng: A katolikus Egyház c. könyvét. Nekem nagyon bizarr volt, hogy aki máglyára küldte Johannát, az büszke volt arra, hogy résztvett a szenttéavatásában.
Sokakat, zsinati szakértőket hasonlóan "elérte az inkvizíció" - amelyek a tények közé tartoznak, hiszen saját maguk írják könyveikben. De: "eretnek nem bírok lenni" - mondják (én is velük).
Ezt esetleg megbocsátod nekem?

Egy másik témában kijelentettem (megörültem, igazán) hogy ha "reformátusnak lenni annyit jelent, mint megélni mit jelent JELENÜNKBEN az Evangélium" (a lényegét írom, nem szó szerint), megörültem, h "akkor református vagyok" - így kellene örülni h megtaláljuk egymást,az Egyházban, ami EGYETLEN, ne pedig...

És nem véletlenül írom: "formáció" :) alakulat... így alakult, szétszakadtunk! De nem a további vagdosás/vagdalkozás a feladat.

Gondolj csak a főpapi imára: "hogy EGY legyenek, amint mi... hogy megtudja a világ, hogy te küldöttél engem..."
eva-48 2010-12-05 16:46:12
Hol látszana, (avagy mutatja a képet, mert sokkolt a cikkhez mellékelt üres padsorok látványa - persze a cikk nincs itt, így ez nem volt érthető) ez Cseri Kálmán gyülekezetében? Hozzáteszem, hogy egyebütt (pl. katolikus templomokban Barsi Balázs ferences, mostanában Böjte Csaba beszédein is sok-sok az ember) akik
látszik, NEM hagyták el az egyházat.
Miután én ezt nem láttam - a református gyülekezetben - belülről viszont átérzem/élem az aggodalmat és szeretetet, amit Dr.Papp Lajos leveléből olvashatunk, írtam, itt, h "kívülről".

A magam részéről ebből a témából/cikkből ki is szálltam. Nem vagyok hajlandó a szívemet széttépetni, amikor aki erről ír, az azt nem, én pedig ismerem (ti. a Szeretetet. Vannak bűnök melyek megbocsátatnak. A Szentlélek elleni bűnök nem. Ha valaki a SZERETETRE - "aki szeretetben él Istenben él és az Isten őbenne" azt mondja, h "tévedezik" AKKOR A SZERETETET TAGADTA MEG.Semmilyen táltosdolog az idézett cikkben NEM VOLT !!
Eközben abbahagyott Dr.P.L. egy "szakmát", másik nyílt levelében nem vállalván közösséget a nemzet kiirtásában. Ennek sincs semmi köze a táltosokhoz. Hogy ezt hogy értette, azt NEM TUDOM, de ez a lépés maga elég arra, hogy TISZTELJEM.)

Azt, hogy az igaz szeretetet, és a valós aggodalmat - melyről ez a topic is szól - felismerem, mert ismerem BELÜLRŐL az említett egyházi "formációt",az engedtessék meg nekem. Sőt, valakivel,aki szintén ismeri szintén "belülről", ELLENŐRIZTETTEM a levél szövegét is, és a reakciómat is.

Visszamenőleg az itt foglaltakra, mert újonnan nem keresem, melyik írásra válaszolok sor,időpont szerint (Vibolya írásai) TELJESEN FÖLÖSLEGES VOLT EZEKET az idétlenségeket ide lemásolni,véleményem szerint. Téged ez érdekel?
Mert szerintem itt senkit.

No de "fogás" az vaaan!

Simul justus et peccator 2010-12-05 15:09:07
Igen azt láttam volt a Tv ben , és örültem , mert jól beszéltek a plébánosok, bár én nagyobb erővel beszéltem volna:-) de főleg a pálos szerzetes bátrabb volt
Ami még idegesít, nem pártolom a papokat sem, de amikor megkínozták őket stb hol voltak ezek a nagy okosok?
Nemtudom mi van a P L homlokán buta vagyok bevallom , de valami sámános szerintem( az a pánt)
Büszke vagyok magyarságomra, megáldott minket az Isten(az is felülről van) de a pogányságra , sámánizmusra nem vagyok büszke
Amúgy meg a papok kimennek a nép közé, mégpedig a hajléktalanok közé
Aki meg egészséges stb mehet a templomba, mert Isten azt a helyet jelölte ki tiszteletre ,nem a játszóteret sem Bösztörpusztát ahol tűzön járnak

2Kir 16,3 Hanem az Izráel királyainak útjokon járt, még az ő fiát is átvitte a tűzön, a pogányok útálatosságai szerint, a kiket az Úr az Izráel fiai előtt kiűzött volt.
2. 2Kir 17,17 És átvitték fiaikat és leányaikat a tűzön, jövendőket mondtak és varázslást űztek, és magokat teljesen eladták a bűnnek az Úr bosszantására.
3. 2Krón 33,6 És fiait átvitte a tűzön a Hinnom fiának völgyében; és az időnek forgására ügyelt, jövendőmondásokat, varázslásokat és szemfényvesztéseket űzött, ördöngösöket és jövendőmondókat szerzett, és sok gonoszságot cselekedett az Úr szemei előtt, hogy őt haragra indítaná.
válasz erre: bobek - 2010-12-05 13:28:30 | megtekintés
Simul justus et peccator 2010-12-05 14:54:35
Igen tudom új topikot kellett volna ezért az egy cikkért nyissak
válasz erre: eva-48 - 2010-12-04 21:41:46 | megtekintés
Simul justus et peccator 2010-12-05 14:48:40
Kérdezem én azokat akik állandóan a szeretetről, békéről, egyetértésről papolnak, hogy mi a szeretet?Az hogy helyeslem a hamisságot?
(Pál az 1 Kor 13 ban nem az emberek szeretetéről beszél, úgy csak Isten tud szeretni)
Szintén csak költői kérdés: Az Ószövetség Istene és az Újszövetség Istene ugyanaz-e? Természetesen igen ,és mikor szerette a hamisságot? mivel hogy Ő nem változik
Mal 3,6 Mert én, az Úr, meg nem változom,

Mikor volt olyan , hogy valamelyik prófétájának azt mondta : hagydd azt az iciri-piciri hazugságot, a vallási szinkretizmust és szeressed őket

Mikor volt , hogy valamelyik prófétája Jeremiás, Ézsaiás, Mikeás a szeretet jegyében megengedte a hamisságot?

Jer 8,11 És hazugsággal gyógyítgatják az én népem leányának romlását, mondván: Békesség, békesség, és nincs békesség!

Ezért szórom az igéket és nem csak azt a verset kell elolvasni hanem a szövegmezőt is
Az emberi okosságot , a saját gondolatainkat csak fenntartással kezelhetjük
Jak 3,15 Ez nem az a bölcsesség, a mely felülről jő, hanem földi, testi és ördögi.

és a szeretet jegyében szerethetjük a hamisságot de az HUMANIZMUS és nem a Biblia igazsága és nem érdekel ha valaki szívsebész is akkor is tévelyeg ,
és különben is
1Kor 4,7 Mert kicsoda különböztet meg téged? Mid van ugyanis, a mit nem kaptál volna?
Isten adta mindenkinek, a tálentumot a tudást, hogy az embereket gyógyítsa

Ha az igéről van szó nem érdekel, hogy akár a Köztársasági Elnök, akár a Miniszterelnök ről van is szó (mindkettőt tisztelem)nem fogadom el ha nem egyezik a Biblia igazságával
amúgy meg azt teszem amit mondanak ,földön csúszom előttük ha hibáztam, vagy rosszat tettem, de ha a Biblia igazságáról van szó akkor már IStennek dolgozom
2Tim 1,12 A miért szenvedem ezeket is: de nem szégyenlem; mert tudom, kinek hittem, és bizonyos vagyok benne, hogy ő az én nála letett kincsemet meg tudja őrizni ama napra.
Lehet engem nem szeretni, és meg is lehet kövezni akár
Nem érdekeeeeeel,
Gal 1,10 Mert most embereknek engedek-é, avagy az Istennek? Vagy embereknek igyekezem-é tetszeni? Bizonyára, ha még embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék.

Isten áldjon minden igaz hívő embert, aki meg a hazugságot szórja/szólja annak adja Isten Szentlelkét, hogy térjen meg bárki is az
azért imádkozom
Ámen
Mk 6,11 A kik pedig nem fogadnak titeket, sem nem hallgatnak rátok, onnét kimenvén, verjétek le a port lábaitokról, bizonyságul ő ellenök. Bizony mondom néktek: Sodomának vagy Gomorának tűrhetőbb lesz a dolga az ítélet napján, mint annak a városnak.
Tit 3,10 Az eretnek embert egy vagy két intés után kerüld;
bobek 2010-12-05 13:29:30
Ezt viszont bárhogy próbáltam értelmezni, nem ment. Esetleg ki lehet fejteni újra ? :)
válasz erre: eva-48 - 2010-12-04 21:41:46 | megtekintés
bobek 2010-12-05 13:28:30
Ajándék videók mikulásra :)
http://www.youtube.com/watch?v=A3Cq5sqlws8&feature=related
és a több 2 rész mellette

Nélam a táltos-sámán-szívcsakra-skinhead-rosszabbik vonal egy és ugyanaz abból a szempontból, hogy mindegyik ilyen-olyan, de hamis módon igyekszik beépíteni keresztény jegyeket a saját, sokszor egyáltalán nem Biblia kompatibilis ködevésébe. Nem véletlen, hogy a mögöttes műkedvelők között nem kicsi az átfedés
válasz erre: eva-48 - 2010-12-04 21:40:29 | megtekintés
Simul justus et peccator 2010-12-05 08:51:22
http://mindennapi.hu/cikk/egyhaz/beszelgetes-cseri-kalmannal/2010-12-04/649
Simul justus et peccator 2010-12-05 08:49:19
Egyetértek
válasz erre: bobek - 2010-12-04 19:59:39 | megtekintés
eva-48 2010-12-04 21:41:46
Hol mutatja a képet, "miért hagyják el az emberek" Cseri Kálmán gyülekezetében? Kívülről, persze, de innen is :))
eva-48 2010-12-04 21:40:29
P.J.válaszlevelében "híveik"-ről van szó, nyájról és nem skinhead vagy Jobbik rendezvényről."Keresik egymást, keresik Istent."
A levél befejezése dermesztően lényeglátó fogalmazás.KÖZELRŐL, persze.
válasz erre: bobek - 2010-12-04 19:59:39 | megtekintés
bobek 2010-12-04 19:59:39
Személy szerint nagyon örültem és irigyeltem, hogy legalább a katolikusok hivatalból utánamentek az országosan terjedő hülyeségnek, ami lehetett volna még erőteljesebb. Ehhez képest a reformátusoknál max. néhány gyülekezetben került elő a téma, sajnos van, ahol a templomba járók maguk röhögik ki a lelkészt, a kedves és okos szavak ellenére. Ilyen szempontból bármilyen tiszteletreméltó Papp Lajos más irányú tevékenysége rossz ügy mellé állt és hibás módon. Nem értgem, hogy miért kellene a papoknak lelkészeknek utánamenni minden egyes pogány, barbár eseménynek legyen az skinhead koncert vagy Jobbik rendezvény. A fontos, hogy egyértelmű irányt mutassanak, és akinek számít a lelkiség az figyelni fog. Pap Lajos inkább maga is hírdesse a Biblia igazságát, a ref. egyház meg követhetné a katolikus testvéreket, ebből a szempontból.


válasz erre: eva-48 - 2010-12-03 20:23:24 | megtekintés
Sola Scriptura 2010-12-04 12:55:33
Írtam.
Simul justus et peccator 2010-12-04 09:03:31
email címem
kalvinista@indamail.hu
szeretném ha írnál
azt hiszem sok közös megbeszélnivalónk lenne
válasz erre: Sola Scriptura - 2010-12-03 14:06:47 | megtekintés
Prión 2010-12-03 20:37:34
Papp Lajost nálunk kiprédikálta a (katolikus)pap a misén. Mivel nem voltam ott ezért nem tudom mit mondott pontosan.
Azt viszont tudom, hogy mindezt úgy tette, hogy nem volt ott azon a rendezvényen ahol az általa elítélt személy részt vett. Nem is ismeri, és szerintem ezt a levelet sem olvasta.
Csak árulkodó, és a szememben álságos emberek voltak ott, akik ott helyben csendben meghúzódnak, nem állnak ki elveikért nyíltan, majd ha már távolabb vannak nagy hangon hőbörögnek. És ők verik a mellüket, mint a farizeusok.
Nem kell csodálkozni, hogy fogy a hívek száma... papíron!
válasz erre: eva-48 - 2010-12-03 20:23:24 | megtekintés
eva-48 2010-12-03 20:23:24
Gondolatodat folytatva:... melyre semmi szükség nem lett volna, ha pontosítjuk, hogy mire gondoltam.

Arra a levélre ugyanis, ami éppen a témába vág, nézzük mennyire?
Ez a minden katolikus templomban felolvasott 2009.szept.20-i körlevéllel kapcsolatban írt levél!
"Félelmeim a kövlevél okán a következők:
Önök és én is tudom, hogy csekély számban látogatják a szentmiséket. A templomba járó emberek döntő többsége időskorú. Jelentős részük most hallott először arról a problémáról, amit Önok kihirdettek....
A szabadban tartott, kritizált, rendezvények élményt, örömet adó együttlétek. ... Tapasztalataim szerint az emberek együtt örülnek Isten szabad ege alatt. ... Keresik egymást, keresik Istent. Sokszor önjelölt próféták, "mágusok" beszélnek a szellemvilágról, sokszor alapvető ismeretek nélkül. Épp ezért van óriási jelentősége annak, hogy a tévelygő nyájhoz, Istent keresőkhöz kijöjjenek a templomokból és elmenjenek a nyáj közé. Félek, hogy ha döntés elé állítjuk a templomba járó "magyarkodókat", sokat a pozitív élményt választják és nem azt a helyet, amely ugyan számukra vonzó, de ott lelki békét nem találnak."
Említ néhány nevet itt akikről a következőt írja: "Valamennyiüket személyesen, munkásságukat töredékesen ismerem. sok mindenben nem értek egyet velük, de egy dolgot nem vonhatunk kétségbe. Napjainkig mealázva, meggyalázva,anyagi lehetőségektől megfosztva szolgálták, szolgálják Nemzetünket. Egyikük sem Istentelen"
... "Nemzetünk pártokra, egyházakra, vallási felekezetekre, etnikai csoportokra szakított.
A mai napokban nem máglyát kell gyújtani, nem újabb félelmeket kell kelteni az emberekben, haenm bölcsességet és nagy-nagy szeretettel a szétszéledt nyájat összeterelni. Önök Püspök urak, Isten kegyelméből jutottak magas egyházi tisztségbe. Önök bölcs, tanult emberek. Ne csak az egyházat, a templomot, hanem minden egyes eltévedt bárányt féltsenek!
'Ekképpen a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy egy is elvesszen a kicsinyek közül'(Mt.18.14.)Jézus azért jött, hogy megkeresse, ami elveszett... (L.19.10. Mt.18.11.)
Ady szavaival: "ne úgy ítélj meg engem, mint az emberek, cselekedeteim szerint, hanem úgy, mint az Isten, szívem benső szándéka szerint!"
Kérem Önöket, hogy jöjjenek el a nyáj közé!
Segítsenek!
Pasztoráljanak!
Kérem Önöket szeressék a nyájat!"

letöltöttem egy "taltosoldalról", és aki nagyon akarja, ezeket a szavakat is kiforgat(hat)ja.
válasz erre: Prión - 2010-12-03 16:02:03 | megtekintés
Prión 2010-12-03 16:02:03
Az meg amit Vibolya ilyen szépen taglalt szinkretista újtáltosság.
Prión 2010-12-03 16:00:39
Újpogányság (v. neopogányság) = wicca, boszorkány, asatru, stb.
Újsámánizmus (v. neosámánizmus) = különféle sámánisztikus, animisztikus népek hitvilágának modern kori felelevenítése
Újtáltosság: hungarikum, mivel népünk ősvallásénak szakrális szakemberének a megnevezése táltos volt.
Ennyi.
Erről beszélek...


(zárójelben megjegyzem a következőket: Badinyi Jós Ferenc professzor {akinek a tanait, mint Papp Lajosét prezentáltad} a Buenos Airesi Jezsuita Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára volt. Diplomáját a Vatikánban szerezte. Teológiai képzetlensége nem feltételezhető. Haláláig nem bántották a Jezsuiták, valamint kutató munkáját { a mezopotámiai ősvallások kapcsolata az ó és újszövetséggel} elősegítették.)
Sola Scriptura 2010-12-03 14:06:47
Igen, azt keressük, ami összeköt minket ... Jézus Krisztussal. Nem pediglen a táltosokkal és sámánokkal.
válasz erre: eva-48 - 2010-12-03 12:14:29 | megtekintés
Sola Scriptura 2010-12-03 14:05:57
Khm, egész a végéig azt hittem, Papp Lajos írása ez és "tévelyeg" a címe :)))) Már írtam volna, hogy szívsebész létére mennyire biblikus a meglátása és milyen műveltsége van a bibliakutatás töredékeiről is, erre most látom az aláírást... Hiába no, ezekkel a Biblia Szövetségesekkel csak a baj van, túl komolyan veszik a Bibliát... :)
válasz erre: Simul justus et peccator - 2010-12-03 07:18:39 | megtekintés
eva-48 2010-12-03 12:18:49
Nyitott kapukat bedönteni szerintem fölösleges - innen visszamenőleg az egész "magyarkérdés", elejétől a legvégéig.
válasz erre: Simul justus et peccator - 2010-12-03 07:18:20 | megtekintés
eva-48 2010-12-03 12:14:29
Kedves Vibolya, ne(m) azt keressük ami elválaszt, hanem ami összeköt. És prof.Papp Lajosnál bőven "akad" :)
válasz erre: Simul justus et peccator - 2010-12-03 07:16:14 | megtekintés
eva-48 2010-12-03 12:11:19
Keressük a választ erre a kérdésre. Találgatjuk is.
De hogy miért hagyjuk el ezt a topikot ezután, azt biztosan tudjuk (néhányan).
válasz erre: Prión - 2010-12-02 13:02:41 | megtekintés
Simul justus et peccator 2010-12-03 07:18:39
forrás: http://hetiválasz.hu
forrás: http://szentkoronaradio.com
C.P. Thiede: Aki látta Jézust, Gold Book Kft.
C.P Thiede, Die Alteste Evangelien-Handschrift? R. Brockhaus Verlag, Wuppertal, 1994. 37-38.old
C.P Thiede, im 19-20.old
Evangéliumi Kiadó, Budapest, 1993.
KIA, Budapest, 2004.
R. Santala, A Messiás az Újszövetségben, Budapest, 2001. 15.old
R. Santala, im 19.old
Varga Zsigmond J.:Újszövetségi görög-magyar szótár, Ref. Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest, 1992.
R.Santala, im. 74.old
Balla Péter, Az újszövetségi iratok története, Károli Egyetemi Kiadó, Budapest, 2008.196.old)
O. Cullman, Die Christologie des Nt; J.C.B. Mohr, Tübingen, 1958.128-131.
Euszebiosz, Egyháztörténet, III.20, 1-6
Simul justus et peccator 2010-12-03 07:18:20
Folytatás5
Jézusnak – vádlói szerint – nagy bűne, amivel a rómaiak halálos ítéletét kiérdemelte, hogy magát Messiás királynak vallotta. Attól féltek, fellázítja a zsidókat a császár ellen. (Lk23, 2) Jellemző a római katonák gúnyolódása, amikor Jézust királynak öltöztetik és gúnyolják; majd a Pilátus által keresztre szegeztetett titulus: „Ez Jézus, a zsidók királya.” (Mt27, 37)
Jelenits István megállapítja: „Jézust nem feszítették volna keresztre, ha nem lett volna zsidó. Jeruzsálemben, a zsidók húsvéti ünnepén azért kellett halálra adni őt, mert az ünneplő tömegben sokan lelkesedtek érte, Dávid Fiaként köszöntötték. Egy pártus herceg a pártusok közt találhatott volna veszedelmes népszerűségre, Jeruzsálemben legfeljebb kinevették volna. De minek is ment volna oda, ha nem akart valóban Dávid Fiaként fellépni?” 17
Mindezek ismeretében nagy elfogultság kell – s ekkor még finoman fejeztem ki magam –, hogy valaki megkérdőjelezze az összes, életszerűen hiteles újszövetségi történeti híradást, melyek Jézusnak, mint embernek zsidó származását, Dávid Fia voltát hirdetik és a napnál világosabban bizonyítják, hogy ezernyi szállal kötődött népe hitéhez, az ótestamentumhoz. Semmiféle elfogadható bizonyíték nem támasztja alá azt a hipotézist, hogy Jézust csak azért sajátították ki a zsidók, hogy Jézus hite által – Pál apostolon keresztül – uralmuk alá hajtsák az egész emberiséget.
„Turulkörökben” manapság gyakran elhangzik: „nekünk a zsidó Jézus nem kell, mert az más, mint a mi Jézus urunk”. De egyáltalán mit tudhatnak az így gondolkodók „Jézus urunkról”? Amint utaltam rá, a XIX. század liberális teológusai próbálták a történeti Jézust megtalálni azáltal, hogy a bibliai Jézus alakját megtisztítják az állítólag reá rakódott legendáktól. Végül azonban a történeti Jézus kicsúszott a kezükből. Vajon ma mi marad azok kezében, akik – egymásra épülő spekulációik segítségével – meg akarják tisztítani Jézus személyét az „álnokul reá rakott zsidó szennytől”? Kijelenthetem: semmi. Legfeljebb egy emberek által kigondolt, hamisított Jézus. S az ilyen hamis Jézussal bíró vallás nem több, s nem kevesebb, mint akármelyik, emberek által kiötlött ideológia. Hiába tartalmaz keresztyén elemeket is, nem több a marxizmus vagy fasizmus „vallásánál” és semmi köze Istennek a Bibliában adott kinyilatkoztatásához. Aki ennek az ideológiának hívévé szegődik, előbb-utóbb elfordul a Szentírástól, az egyháztól, a hiteles keresztyén emberektől s társául szegődik a hamis prófétáknak, táltosoknak, tévtanítóknak. Isten óvjon bennünket ettől!
Sípos Ete Zoltán református lelkipásztor
Simul justus et peccator 2010-12-03 07:17:57
Folytatás4
További megfontolandó tényeket közöl Eusebius egyháztörténetíró. Hegesippusra – a legrégebbi egyháztörténet zsidókeresztyén szerzőjére – hivatkozva állítja, hogy Domitianus császár a jeruzsálemi templom lerombolása után biztosítani akarta magának a zsidók lojalitását. Ezért parancsba adta, hogy kutassák fel és hozzák elé Dávid összes leszármazottját. Nyilvánvalóan tudott arról, hogy a zsidók szerint Dávid házából származik az, akinek vezetésével majd legyőzik a rómaiakat. E rendelkezés miatt Júdásnak – Jézus testvérének – unokája is a császár elé került. Amikor a császár megkérdezte, hogy Dávidtól származik-e, igennel felelt.14 Ez a történet azt jelzi, hogy Jézus családtagjai az I-II. fordulóján is éltek és Dávid utódainak tartották magukat. Egyébként Jézus korában nemcsak az ő családja, hanem más családok is Dávid leszármazottainak tartották magukat.15 Például a Midrash Rabbah egy Jeruzsálemben talált nemzetségtábláról beszél, ami szerint Hillel rabbi is „Dávidtól ered” 16
Jézus önmagáról nem állította, hogy Dávid Fia de nem is utasította vissza, hogy így nevezzék. (Mk10,47; Lk18, 38 Mt9, 27; 12,23; 15,22; 20, 30-31; 21,9; 21,15) Ugyanakkor a kitüntető cím viselőjével kapcsolatos politikai elvárásokat visszautasította: nem akart földi királyságot létrehozni. Amikor az egyik csodája után királlyá akarják tenni, elmegy közülük (Jn 6,15), hiszen mandátuma nem arra szólt, hogy a zsidók politikai vezetője legyen, hanem hogy élete feláldozásával elvégezze a bűnösök megváltását. Kortársainak éppen ezzel okozott dilemmát. Akik azonban tudták, hogy Dávid családjából származik és Betlehemben – Dávid városában! – született, ezenkívül látták, hogy csodákat művelt, amik rendkívüli hatalmáról tanúskodtak, s ráadásul éppen megfeleltek a Messiás megjövendölt csodatetteinek (pl. Ézs35, 5-6) – azok egyértelműen azonosították a názáreti Jézust a Dávid Fiával, Izrael Messiásával: „Mester, te vagy Isten Fia, te vagy Izrael Királya” (Jn1,49)
Simul justus et peccator 2010-12-03 07:17:34
Folytatás3
A Jézust halálra ítélő zsidó vezetők még a per során sem hozakodtak elő azzal a képtelenséggel, hogy Jézus nem zsidó, sőt: fő vádjuk volt, hogy zsidóként követett el istenkáromlást, magát Istennel egyenlővé téve (Mt26, 65), s ezért saját törvényeik szerint méltó a halálra. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy tanításai és tanítási módszerei mennyi szállal kötődnek ószövetséghez. Ezt nagy alapossággal illusztrálja H.L. Strack - P. Billerbeck szerzőpáros által kiadott többkötetes újszövetségi kommentársorozat, mely segít megérteni a názáreti Jézus tanításainak, tetteinek zsidó gyökereit, kötődéseit.
Aki Jézus zsidó voltát tagadja, annak mind a négy evangéliumot el kell vetnie, vagy át kell írnia. Az újszövetségi beszámolók szerint Jézus egyetlen kortársa sem vonta kétségbe zsidóságát – még azok sem, akik hitetlenül fogadták. Ez a későbbiekben sem változott.
Dávidnak Fia
Az Ószövetségben Dávid király a következő ígéretet kapja Istentől: „.felemelem majd utódodat, aki a te véredből származik és szilárddá teszem az ő királyságát. . megerősítem trónját örökre. Atyja leszek és ő fiam lesz. Így a te házad és királyságod örökre megmarad és trónod örökre szilárd lesz.” (2Sám7, 12-16) Az ígéret – a zsidó írásmagyarázók szerint – Salamonra is, de egy titokzatos személyre, a Messiás királyra is vonatkozott. A Dávid Fia cím a Jézus korabeli zsidók számára egyértelműen a megígért, eljövendő Messiás neve és címe. Amikor Jézus megkérdezte a farizeusoktól, hogy a Messiás kinek a fia, rögtön azt felelték, hogy a Dávidé. (Mt22,41-45)
Jézus fogantatásakor az angyal azt mondja Máriának, hogy születendő gyermekét „.a magasságos Fiának mondják majd, az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját.” (Lk1,32) Jézus e kritériumnak megfelelt: Dávid nemzetségébe került azáltal, hogy – noha nem volt vér szerinti gyermeke Józsefnek – József „magához vette” Máriát, így Jézust is bekerült családjába.11 A Római levélben melynek keletkezését a különböző kutatók 55-57-re teszik, Pál apostol Jézust Dávid Fiának nevezi.12
A Biblia tartalmazza Jézus nemzetségtáblázatét, de igen nehéz feltételezni, hogy – amikor Jézus családtagjai még javában éltek – azokat minden igazoló adat nélkül egyszerűen kitalálták és utólagosan megszerkesztették, ahogy némelyek állítják
Simul justus et peccator 2010-12-03 07:17:08
Folytatás2
Jézus, a rabbi
Az újszövetség minden kétséget kizáróan azt hirdeti, hogy Jézus valóságos emberi természete szerint zsidó volt. Mária is, „akitől Jézus született” (Mt1,16) zsidó volt, nem rejtelmes „pártus hercegnő”, hiszen Lukács evangéliuma közli, hogy „rokona” (szüggenisz - egészen közeli nőrokon) volt Zakariás pap feleségének, Áron lányának (Lk1, 5.36). A szülők feljártak a jeruzsálemi zarándokünnepekre, ahol egy ízben a 12 éves gyermeket az írástudók körében találták. Jézus, aki nyilvános fellépésekor harmincas éveiben járt, először Galileának zsinagógáiban tanított „dicsőíttetvén mindenektől”. Így tett neveltetésének helyén, Názáretben is, ahol először nyilatkoztatta ki, hogy ő a próféták által előre megígért Messiás (Lk4, 16 kk). A jeruzsálemi templomot egyszer „Atyja Házá”-nak is nevezte, sőt tanítványaival együtt a két drachmás templomadót is megfizette. Tanítványainak első missziói kiküldetésükkor megtiltotta, hogy a pogányok (értsd: rómaiak, görögök, szírek, pártusok stb.) és samaritánusok közé menjenek, viszont elküldte őket „Izrael házának tévelygő juhaihoz.” Aztán látjuk, hogy Jézust a kívülállók is legtöbbször „rabbi”-nak (Tanító, Mester) szólították (ahogy csak a zsidók tették előljáróikkal). Ő pedig ezt természetesen elfogadta.
Ami az öltözetét illeti: a vérfolyásos asszonyról szóló bibliai történetben (Lk8, 44) azt olvassuk, hogy a beteg nő megragadja Jézus ruhája szélét, és nyomban meggyógyul. Az eredeti szövegben a ruha szegélyét jelentő szó (kraszpedon) bojtot is jelent10, vagyis Jézus a vallásos zsidók ruházatát viselte, aminek alján bojtok voltak, hogy emlékeztesse viselőjét Mózes törvényének betartására. A samáriai asszony azt kérdi Jézustól: „zsidó létedre hogyan kérhetsz inni tőlem, amikor én samáriai asszony vagyok? A beszélgetés során Jézus ezt mondja: „Ti azt imádjátok, amit nem ismertek, mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidók közül támad.” (Jn4,9 ill. 22).
Simul justus et peccator 2010-12-03 07:16:43
Folytatás
Szemtanúk feljegyzései
Mit válaszolhatunk arra az állításra, hogy Jézus nem zsidó, hanem Nimród fia, pártus herceg? Mindenekelőtt arra kell felelnünk: az újszövetségi kanonikus evangéliumok, mint az első század közepéről származó, legkorábbi beszámolók történetileg hiteles képet adnak-e Jézusról. Az újpogányok szerint ugyanis a Biblia meghamisított irat, ezért nem szabad ráhagyatkozni e kérdésben sem. Ugyanakkor ma már konszenzus van a kutatók közt a tekintetben, hogy a Jézus életéről szóló evangéliumokat röviddel az események után írták. A rendelkezésünkre álló legkorábbi ilyen lelet a Máté evangéliumának részleteit tartalmazó oxfordi töredék (Magdalen-papirusz), melynek keletkezését 66-ra datálják3, a másik pedig egy Márk evangéliumából (Mk6,52-53) származó töredék (7Q5), amit legkésőbb 68 elején írtak, de vizsgálata során arra a következtetésre jutottak, hogy akár 35-50 közt is keletkezhetett4. János evangéliumának legkorábbi töredéke 100 körülre datált (p52), de tekintettel arra, hogy Egyiptomban találták, ami szélesebb elterjedtségét bizonyítja, a keletkezését 70 elé helyezik.5
Akit az újszövetség történeti megbízhatóságának kérdése érdekel, az erre vonatkozó hatalmas irodalomból javaslom F.F. Bruce: „Az újszövetség történeti megbízhatósága” 6 című könyvét vagy J. McDowell: „Bizonyítékok a keresztyén hit mellett” 7 című átfogó alkotását. S hogy ne csak elfogultsággal vádolható keresztyént idézzünk, hadd említsek néhány kiemelkedő zsidó személyiséget is. G. Klein, aki 30 éven keresztül kutatta az újszövetséget, így írt: „.a következőképpen összegezhetem gondolataimat: egyetlen más ősi tanítást sem őriztek meg, ami ragyogóbb, pontosabb és személyesebb lenne, mint Jézusé.” 8 J. Klausner az újszövetség megbízhatóságáról – Rousseaut idézve – ezt mondta: „Barátom, az ilyeneket nem tudják kitalálni! A Szokratészról szóló tényeket senki nem vonja kétségbe, pedig sokkal gyengébb alapon nyugszanak, mint azok, amik a názáreti Jézusról beszélnek.” 9
Megjegyzem, a liberális protestáns teológia – egyébként kiváló felkészültségű – tudósai már a XIX. században végigjárták az utat, amin a magyar újpogány „kutatók” járnak: próbálták elvitatni a Jézusról szóló bibliai beszámolók hitelességét, sőt Jézus történeti létét is megkérdőjelezték. Végül a híres „Jézus élete kutatás” csődbe jutott, s maguk a kutatók fújtak visszavonulót. A Biblia történetiségét továbbra sem képes senki megcáfolni, sőt az előkerülő régészeti emlékek mind történeti hitelességét támasztják alá. Úgy vélem, ha a Biblia kiállta a valódi kutatók eszeveszett ostromát, kiállja e mostani próbálkozásokat is.
Simul justus et peccator 2010-12-03 07:16:14
Papp Lajos????
tévelyeg

Dávid Fia, vagy kis kerecsen?
Hazánkban felvirágzóban van az újpogányság. Ennek egyik jellemzője, hogy a keresztyénség – Biblián nyugvó – állításait összekeveri az ősmagyar vallásból származtatott tételekkel. Ezek közül a legaggasztóbb, egyben a legnagyobb képtelenség, hogy Jézus Krisztus nem volt zsidó, vagyis nem Dávid Fia (utódja), hanem Nimród leszármazottja, valójában pártus herceg. Az ezt bizonyítani igyekvő irodalomból a jóhiszemű, de a Bibliában, a keresztyén hittanban és történelemben járatlan olvasó elképesztő dolgokat tudhat meg Jézusról. Például, hogy nem Mária méhében növekedett, hanem a Mennyei Fény „sűrűsödött össze” Mária ölén, a bába e súlytalan gyermektestet vette karjába a „szülés” után, s csak a karjában lett súlya.
E koncepció szerint Jézus az egyik isteni kinyilatkoztatás hordozója, akit „kis kerecsenemnek” szólított1 anyja. Jézus legrégebbi szimbóluma nem a kereszt, hanem a szárnyát széttáró szent (kerecsen)sólyom, a Pártus Birodalom turulmadara. A mennybemenetel nem volt más, minthogy Jézus fénnyé változott és így távozott. De a legfőbb állítás: Jézus nem Megváltó, hiszen maga a gondolat is megalázó, hogy megváltásra szorulunk.
Az ide vonatkozó művekben egymást követik a tudományos szakkönyvek elferdített, összefüggéseikből kiragadott idézetei, a hajmeresztő szómagyarázatok, a kései apokrifus evangéliumokra épített következtetések, amiket természetesen „tudományos tényekként” közölnek. Állításaik a Biblia, illetve a történelmi keresztyénség minden felekezete ellen irányulnak. Ezek ugyanis szerintük meghamisították Jézus alakját és tanításait, azt hirdetve, hogy ő a zsidók irgalmatlan Jahve Istenét, nem pedig a sumérok jóságos „mennyei atyját” jött megismertetni. Némelyek kijelentik: a biblikus keresztyénség képviselői a magyarság elárulói, hiszen elszakítják a népet valódi gyökereitől, megakadályozzák, hogy megtalálja identitását, lehetetlenné teszik a nemzeti összefogást, s kiszolgáltatja a magyarságot a zsidóknak. Ennek a politikai színezetű, összeesküvés-elméletekben utazó újpogányságnak képviselői egyik-másik médium, politikai párt és nemzetépítő szándékú magyar szervezet támogatását is bírják. Nyilván ezért látták szükségesnek szeptemberben a római katolikus felekezet vezetői egy állásfoglalás kiadását az új erőre kapó „ősmagyar szinkretizmussal” illetve a szélsőséges liberalizmussal szemben, melyek egyaránt rombolják sokat gyötört s szenvedett népünket!2
Prión 2010-12-02 13:02:41
És akkor Papp Lajosnak nagyon igaza volt. A püspöki körlevélből meg csak annyi derült ki, (de az masszívan) hogy lövése sincs arról, hogy mi az a neopogányság, mi az az ezotéria. Nem tudják elmagyarázni a híveknek miért nem jó (én még paptól jó választ nem hallottam), csak azt tudják mondani, hogy nem jó. Meg tudnak embereket kiprédikálni, tudják azt mondani hogy eretnek. De nem tudnak ellene harcolni.
A híveik egy része meg tévelyeg bele a vallási svédasztal kellős közepébe. Aztán meg megy a kesergés, "hogy elhagynak minket a hívek". Nem a családias légkör hiánya a gond, hanem gitáros-misés-istentiszteletes rózsaszín köd nem elég az embereknek, hanem válaszokat szeretnének kapni. Logikus értelmes válaszokat. Amiket akkor is el lehet fogadni, ha éppen nem tetszik.
eva-48 2010-12-02 06:44:30
Ebben az értelemben írt Papp Lajos szívsebész nyílt levelet a Püspöki Karnak (neten olvasható).
Jó hogy előbb írtál, én fontolgattam h a "vak vezetők" részt idézném, ahogy most emlékezetből. Isten Országának ajtajáról van szó, az Ajtóról. "Magatok nem mentek be, és azoknak, akik be akarnak menni, elálljátok az utat."
Alapvetően hamis Isten fogalom terjedt el, még angyali Édesanyám is FÉLT a pokoltól!Milyen szeretetben, hűségben élt! Próbáltam megnyugtatni - a sok belévert prédikáció ellenében: nem érted, oda az kerül aki AKAR?!
Jézustól félsz? A kereszten értünk meghalt Jézustól félsz?

Már sok-sok ideje, időtlenül, NEM FÉL :))
válasz erre: ti - 2010-12-02 02:40:24 | megtekintés
ti 2010-12-02 02:40:24
Az eredeti kérdés ugye az volt, hogy miért hagyják el az emberek az egyházat? Ahogy látom, más a válasz a reformátusoknál és a katolikusoknál.
1. Nálunk, katolikusoknál fordított a kérdés: miért hagyta el az egyház a híveit? Mert ugye formálisan az egyházközségek léteznek, de nincs helyben, de sokszor még a környéken lakó pap sem. Aztán templom is van, de nem mutatnak be benne szentmisét, max. hetente, sokszor változó időpontban, szombaton vagy vasárnap. Aztán parokia épület is van, de üresen áll. Nincs pásztor, elszéled a nyáj. Állandó diákonus sincs, így aztán maradnak a temetések. Nincs aki foglalkozzon az egyházközséggel. Általában ez a helyzet a falvak túlnyomó részében, még ott is, ahol egy valláshoz tartoztak vagy tartoznak.
2. aztán ha mégis van vasárnapi mise, a prédikáció nem volt eléggé vonzó. Vagy televolt pártpolitikával. Ez pedig nem tetszett a népeknek. S akiknek nem tetszett, először nem mentek, majd elmaradtak véglegesen.
3. Aztán a közbiztonság is oka. Egy nógrádi kis faluban laknak a szüleim, apám nem volt legalább 5 éve templomban. Heti 1 mise van, anyám elmegy, apám őrzi a házat.
4. Aztán megszűnt az iskola, elmentek a tanítók is. A gyerekek a városi iskolába járnak, gyakorlatilag az első áldozásra való felkészítés is ott történik, ha egyáltalán megtörténik. A bérmálkozás pedig már elmarad.
5. A fiatalabbakat pedig egyszerűen nincs senki, aki megszólítsa és valamivel az egyházhoz kösse. Így aztán népszámláláskor bediktálják, hogy katolikusok, de ennyi köti őket az egyházhoz és itt a történetük vége.

Mondjuk én először ezeket az indokokra gondolok. Most már nem érdemes a kommunizmusra hivatkozni, mert annak formálisan már 20 éve vége. De mégis vallásosabb volt a magyar nép.
válasz erre: bobek - 2010-11-21 07:45:26 | megtekintés
gazso 2010-12-01 21:35:28
Tömören azt a hozzáállást neveztem önvádnak, amikor nem vagyunk hajlandóak Isten kegyelmét elfogadni, hanem magunk erejéből akarunk legalább nem újra elrontani, ami aztán előbb utóbb nem sikerül, és aztán jön az önvád...
válasz erre: Prión - 2010-12-01 16:50:10 | megtekintés
Prión 2010-12-01 16:50:10
Önvád?
Ezt most nem értem.
válasz erre: gazso - 2010-12-01 08:31:41 | megtekintés
gazso 2010-12-01 08:32:51
az ingyen kegyelmet ne tessék félreérteni, nem a bonhoefferi értelemben vett olcsó kegyelemre utalok itt :)
gazso 2010-12-01 08:31:41
halálával az egész emberiséget megmenteni is csak Krisztus volt képes, erre senki más nem képes...
Arra szeretnék rávilágítani, hogy szerintem nem a kereszthalál vagy a feltámadás hangsúlyozása a feltétlen probléma.
Hanem valami egész más, mentalitásbeli problémát látok: önvádolás vagy az ingyen kegyelem öröme.
válasz erre: Prión - 2010-11-30 21:13:13 | megtekintés
Prión 2010-11-30 21:13:13
Meghalni bárki tud, feltámadni csak Krisztus. Nagyon sokan áldozzák fel magukat nap mint nap másokért.
Prión 2010-11-30 21:11:45
1. én tudom mivel győzött Krisztus.
2. akkor úgy látszik a kereszténység sosem fogja tudni megoldani ezt a problémát.
válasz erre: gazso - 2010-11-30 21:04:56 | megtekintés
gazso 2010-11-30 21:04:56
1. Krisztus nem a feltámadásával, hanem a kereszthalálával győzött! A feltámadás Krisztus győzelmének csupán a bizonyosságát hordozza...
2. ez nem újság, már az első kereszténnyek idejében sok volt a mindenféle egyéb vallás és a tévtanítás is...
válasz erre: Prión - 2010-11-30 20:24:39 | megtekintés
Prión 2010-11-30 20:24:39
Nagyon jó az a cikk, de hozzáfűznék pár dolgot.

1. Egyes keresztény felekezetek esetében a kereszténység lesüllyedt egy kivégzésre való emlékezésre. Nem a feltámadáson van a lényeg.
2. a keresztény felekezetek nem ismerik az "ellenfelet". Értem ezen a különféle neopogány(sámán, táltos, boszorkány, wicca, asatru, stb)formációkat. Jobbára ezek szívják fel ugyanis a tévelygőket. Na, meg ugye az ezoterizmus.
Mi ennek az oka?
Lelki kiüresedés.
Lehet, hogy a papok és lelkészek betéve tudják a Bibliát, meg az ahhoz tartozó hivatalos magyarázatot, de ez nem mindenkinek elég.
Én antiklerikális vagyok. Pont azért, mert nem szeretem, ha megmondják, hogy gondolkozzak Istenről.
gazso 2010-11-30 12:40:49
az elején elveszett egy félmondatom (a copy-pastere gyanakszom). Azzal sajnos nagyon egyetértek, hogy mi, keresztények nem szeretünk tükörbe nézni...
válasz erre: gazso - 2010-11-30 12:34:06 | megtekintés
gazso 2010-11-30 12:34:06
Azzal, hogy mi, keresztények nem szeretünk tükörbe nézni.
Furcsa, hogy az írás eltűnt -- remélem nem azért, mert Sípos Ete Álmos sem szeret tükörbe nézni :)

Tömören megismétlem a kritikámat:

Nagy öröm, hogy prominens egyházi személyek is foglalkoznak a problémával, és nem csak a csúnya felekezet-elhagyókra kennek mindent.

Ami a diagnózist illeti, lényegében egyetértek Sípos Ete Álmossal, néhány apró megjegyzéssel. A fontosabbak:

Furcsának találom az igeközpontúság hiányát emlegetni anélkül, hogy számba vennénk, mire kaptunk elhívást és hogy állunk vele.

Szerintem nem csupán annyi a gond, hogy az ismeretben és hitben nem lehet növekedni sok gyülekezetben, hanem sok gyülekezet torz istenképet közvetít -- ami sokszor ellehetetleníti a növekedést.

Probléma az is, hogy az egyház és a társadalom mára már sokszor nem egy nyelvet beszél. Nem arra kaptunk elhívást, hogy megtanítsunk mindenkit kánaániul, hogy aztán elmondhassuk az örömhírt, hanem arra, hogy elmondjuk az örömhírt (érthetően)

Ezzel együtt a problémák feltárása jellemzően korrekt és a valóságot tükrözi.

A cikk lezárását, konklúzióját azonban erősen féloldalasnak gondolom. Amikor a családias szeretet légköre nincs meg, illetve nem lehet növekedni a hitben és ismeretben (ezek majdnem szó szerint idézetek!) akkor nekem furcsa csak a megalkuvás nélküli igeiséget hangsúlyozni [illetve az igeközpontúságot a "Gyermekeim, ne szóval szeressetek, se ne nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan" (1Jn 3,18) mérlegén is kellene mérni]
válasz erre: lala - 2010-11-29 10:34:21 | megtekintés
lala 2010-11-29 12:59:14
Jaj dehogy! Nem gondoltam semmi "bekavarásra" - inkább én is megerősítésnek szántam amit írtam.
Lehet, hogy amikor már leszedték, akkor voltak ott más, kellemetlen hozzászólások is, vagy "rászoltak" az emberünkre, hogy ne szórja az igét mindenfelé. :)
Az viszont tény, hogy az interneten hamar ízekre szednek bármit az anonimitás álarca mögött.
válasz erre: bobek - 2010-11-29 12:25:17 | megtekintés
bobek 2010-11-29 12:25:17
Olvastam a beírásod, és nem állt szándékomban bekavarni, inkább azt akartam kiemelni, hogy mi is történt az eredeti bejegyzéssel, ami sajnos jelzés értékű. Az akkori cikkhez fűzött hozzászólások ráadásul még nem is voltak ellenségesek, max. konkrétabbak vagy más megoldást vázolóak, de úgy látszik már ez is sok, pedig maga a cikk fogalmazott vészjóslóan már rögtön a legelején.
válasz erre: lala - 2010-11-29 10:34:21 | megtekintés
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14

  • © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.