Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Fórum témák
Új hozzászóláshoz, kérem jelentkezzen be!

Kat-prot lövészárok

gyöngyi 2011-01-15 21:24:45
A Szeretet fogalma: Isten Maga a Szeretet
Mit jelent az a szeretet? Ez nem valamiféle lelkesedés. Nem rajongó majomszeretet. Nem könnyen ellobbanó szalmaláng. Nem olyan szeretet, amit színez vagy beszennyez bármiféle számítás vagy érdek. Ez az Isten szeretete. "Az Isten szeretete kitöltetett a mi szívünkbe a Szentlélek által, aki adatott nékünk" (Róm 5,5). Ez az újjászületés aktusának a leírása.

Az újjászületésben Isten az Ő isteni szeretetét adja a hívőknek. Azért mutogattak az első keresztyénekre: nézzétek, hogy szeretik egymást! Ilyet még nem láttunk! Persze, hogy nem, mert ez nem emberi teljesítmény. Ezek nem jó emberek voltak, hanem újjászületett emberek, s megjelent bennük az Isten szeretete. Az az egyenletes, másokért minden áldozatra kész, szíves, még viszonzást sem váró, legrosszabb esetben egyoldalúan is működő szeretet, amivel Isten szeret minket. Itt erről a szeretetről van szó és nem kevesebbről.
válasz erre: angyal / József/ - 2011-01-15 20:54:33 | megtekintés
angyal / József/ 2011-01-15 21:20:01
http://www.youtube.com/watch?v=eTAI5BRyvXE
Sok-sok szeretettel, minden protestáns tesónak! Katolikus tesótok Angyal!:)
angyal / József/ 2011-01-15 20:54:33
Éva! Neved óh míly biblikus!
Komolyra fordítva,Szerintem annyira méltatlan hozzánk újjászületett keresztényekhez az áldás nélküli, (áldatlan) vita. Ebből csak a Sátán profitálhat. Egyikünk sem tehet arról hogy Isten milyen közösségbe helyezte. Arról azonban igen hogy miként viszonyulunk egymáshoz. Jézus azt a parancsot adta hogy , Szeressetek! Még az ellenségeiteket is! Ha a világ azt látja hogy mi egymást szapuljuk, akkor Jézus hiába halt meg(.
Nekem spec., egy refis tesó a legjobb imapartnerem, pedig az Úr a katolikusok közé helyezett. Ennek kiváltként örülök.Ő főleg a bibliáról beszél nekem, én meg az Egyházról. Szval szuperül kiegészítjük egymást a Szentlélek jelenlétében.Mert ahol ketten, ill hárman összejövünk az Úr jelenlétében, Ő tuti hogy köztünk van.
Szeretettel Angyal
válasz erre: eva-48 - 2011-01-15 18:50:01 | megtekintés
gyöngyi 2011-01-15 20:35:54
KELLEMETES IDŐ

"A kegyelem idején meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek. Íme, most van a kegyelem ideje, íme, most van az üdvösség napja." 2Korinthus 6,2

Igénk a kegyelem idejéről beszél. A kegyelem ideje születéstől a halálig tart? Az biztos, hogy a halállal lejár. De nem biztos, hogy a halálig tart. Amíg kegyelmi időd van, addig hallgat meg Isten. Bár megdobbanna most a szíved: meghallgatott Isten, és meghallgat? Nagyon fontos, mit kérsz a kegyelem idején. Ezt az időt egy nappal sem lehet meghosszabbítani. Az üdvösség napjáról is beszél az Ige. Ez az a nap, amikor hir-dettetik neked a kereszt, amikor szíved szerint megérted, hogy bűneim büntetése rajta van. Isten átsegít azon a döntésen, amit helyetted senki nem hozhat meg. Vizsgáld meg az életedet, volt-e már ilyen napod? Ha igen, azt a napot soha nem felejted el. Akkor örül a szíved, és senki el nem veszi az örömödet. Mondhatnak körülötted, amit akarnak, bánthatnak, örömöd elvehetetlen. Azoknak szeretném mondani, akiknek már volt üdvösség nap-ja, hogy "Aki elkezdte bennetek a jó dolgot, el is végzi a Krisztus Jézus napjáig" (Fil 1,6). Pál halála előtt így mondja: "Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon" (2Tim 4,8). Hiszel benne, hogy számodra is eltétetett? Akkor járj Vele engedelmesen, engedd, hogy a Szentlélek munkálkodhasson szívedben és életedben. Amit ma akar elvégezni benned, engedd, hogy megtehesse, hogy készen lehess arra a napra, hogy feddhetetlenül állhass majd meg Isten színe előtt. Naponta adj hálát érte, ha már felragyoghatott számodra az üdvösség napja!
alex:) 2011-01-15 20:34:21
Emeld fel fejedet,
Töröld le könnyedet,
Éledjen szíved!

Emeld fel tekinteted,
Nézd: Jézus áll most előtted.
Két karját nyújtja feléd.

Mert szeret, szeret az Úr,
Soha nem hagy el,
Mindig veled van kegyelmével.

Emeld fel fejedet,
Töröld le könnyedet,
Éledjen szíved!

Hadd tűnjön, ami fáj,
Tisztuljon a homály,
Ragyogjon világosság.

Mert szeret, szeret az Úr,
Soha nem hagy el,
Mindig veled van kegyelmével.

Emeld fel fejedet,
Töröld le könnyedet,
Éledjen szíved.

Indulj hát újra el,
Isten ígéretével,
Mit hátrahagytál, azt felejtsd el!

Mert újat teremt az Úr,
A réginél szebbet,
Hatalma végtelenjét tárja ki előtted.
gyöngyi 2011-01-15 20:27:30
http://www.youtube.com/watch?v=mqHeElkVBVc&feature=related
alex:) 2011-01-15 20:16:34
„Az egyház azért jött létre, hogy új jel legyen a világban, amely radikálisan különbözik a világ útjától, és reményt ad azzal, hogy ellentmond neki”.

Baptista lelkész Martin Luther King gondolata: „Az egyház az államnak sem nem ura, sem nem szolgája, hanem lelkiismerete, iránymutatója, kritikusa legyen, de eszköze soha!”

S végül a gyülekezethez tartozás áldása, hogy a Szentlélek kézzel fogható jelenlétét tapasztalhatja meg a hívő ember. Az egy szívvel és egy lélekkel elmondott imádság hatására megrendül az a hely, ahol egybegyűlve voltak, amikor a Szentlélek ereje betölti a tanítványokat.
A gyülekezethez való tartozás nagy áldása ez, hogy senkinek sem kel szűkölködnie a Krisztus egyházában.
Miért jó a gyülekezethez tartozni? Nos amint láttuk a gyülekezethez való tartozásnak vannak feltételei, következményei és áldásai. A feltétele az a döntés, hogy elkötelezzük magunkat a Jézus Krisztus követésére, egyben az embertársaink iránti szeretet gyakorlására. Tehát hinni ugyan otthon is lehet egyedül, de szeretni csak közösségben, gyülekezetben. A következmény pedig, hogy egy szívvel és egy lélekkel tudunk kiáltani Istenhez és megvallani hitünket. A gyülekezethez való tartozás áldása pedig az, hogy a hívő ember békessége megmarad a legnehezebb körülmények között is, s közben adatik számára erő a bátor megszólalásra, hitvallásra és bizonyságtételre.
Hallatszik-e ma a keresztyének bátor hangja és őszinte bizonyságtétele, hogy reményt adjanak a világnak? Van-e bátorsága ma az egyháznak és a keresztyéneknek, hogy kritikusa és lelkiismerete legyen a társadalomnak? Vajon nem erre a bátor bizonyságtételre hívja-e Jézus a tanítványait, amikor azt mondja nekik: „Ti vagytok a föld sója… a világ világossága…” (Mt 5,13-14). Ámen.
gyöngyi 2011-01-15 20:08:13
http://www.youtube.com/watch?v=FT_zTqkcDaU&feature=related
gyöngyi 2011-01-15 19:57:22
http://www.youtube.com/watch?v=Gyr40tukBYo&feature=related
alex:) 2011-01-15 19:57:17
Tiszta szívet teremts bennem,
ó Istenem…” (Zsoltárok 51:12.)
Azt mondhatjuk, amit énekelni
is szoktunk: „Jövök, semmit nem
hozva, keresztedbe fogózva, meztelen,
hogy felruházz, árván bízva,
hogy megszánsz…”

Úgy jöttek Õhozzá minden idõben a

megtérõ bûnösök: A Zákeusok, a
gonosztevõk, az Ágostonok, a Luther
Mártonok, így jöttem én is,
így jöhetsz te is! Mi nem hozhatunk
tiszta szívet, csak kérhetjük

Egy kis történet :
Úr Jézus tudtára adta egy embernek,
hogy másnap meglátogatja.
Ez az ember készült a nagy Vendég
fogadására! Még a délelõtti
órákban megjelent egy gyerek annál
az embernél, aki Jézust várta.
Adott egy darab süteményt a gyereknek,
de alig várta, hogy elmenjen,
mert Õ Jézusra gondolt. Azután
egy beteg, felnõtt ember kopogott
az ajtón. Ennek is adott valami
ajándékot, de tõle is kívánt szabadulni.
Még egy szegény öregaszszony
is érkezett váratlanul, aki
már a feszült lelkiállapotban levõ
embert idegesítette. Sietve az öreg
néninek is átnyújtott valami ennivalót,
és õt is elbocsátotta, de Jézus
nem érkezett! – Az ember szomorúan
mondta az Úrnak: „Uram,
vártalak, nem jöttél!” Jézus így válaszolt:
„Háromszor is jártam nálad,
mert abban a gyerekben, férfiban
és nõben én voltam ott nálad.”
gyöngyi 2011-01-15 19:53:05
http://www.youtube.com/watch?v=JDOQlbc8fuk&feature=related
:)
alex:) 2011-01-15 19:48:01
Tehozzád kiáltok, Úr Isten.

1. Hozzád kiáltok, én Istenem, Mert érzem, mily gyarló vagyok, Ellenségim sokak s nagyok, Az ó-ember harcol elJenem.
2. Szerez lelkemnek sokféle bajt, Mivel erősebb nálamnál, Lakozik szintén házamnál; Ha meg nem szánsz, laj, tőribe hajt.
3. Öldököld meg, Uram, én bennem Ez ó-embert, hogy meghaljon, Maga pártjára ne vonjon: Ne kelljen igáját felvennem.
4. Küldd el hozzám áldott lelkedet, Ki által bánja, gyülölje Szivem a bűnt, söt megölje, Mely megbántotta Felségedet.
5. Támaszd fel, Uram, valójában Az új embert én szívemben; Hadd nyugodjék kebelemben, S örüljek az Úr jóvoltában.
6. Az igazságnak tudománya Járásomban vezéreljen, Hogy lelkem-testem úgy éljen, Mint szent akaratod kívánja.
7. Taníts meg te sunt törvényedből, Felségedet mint tiszteljem, Máshoz magam mint viseljem, Hogy ki ne essem szerelmedből.
8. Kész lészek, Uram, im fogadom: Szent törvé­nyed szerint élek, Járok, kelek, fekszem vélek: Zálogul szívem néked adom.
gyöngyi 2011-01-15 19:39:15
http://www.youtube.com/watch?v=P9XGb2KA3Co
:)
válasz erre: alex:) - 2011-01-15 19:35:57 | megtekintés
gyöngyi 2011-01-15 19:36:12
http://www.youtube.com/watch?v=EcfjWz7RS2k
:)
válasz erre: alex:) - 2011-01-15 19:23:42 | megtekintés
alex:) 2011-01-15 19:35:57
Testvérek, menjünk bátran


1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél előtt.
2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk, Tudjuk, hogy hű s igaz. Mint egykor Ő tevé, Most véle s benne bízva, Arcát ki-ki fordítsa A szent város felé.
3. Óemberünk ha szenved, Az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged, Az nem jár jó úton. A láthatót ne bánd, Csak rázd le, mi kötözne: Hadd törjön éned össze, Menvén halálon át.
4. Zarándok módra járva, Legyen kezünk üres; Csak terhet vesz magára, Ki pénzt, vagyont keres. Hadd gyűjtsön a világ, Mi tőle el se kérjük, Kevéssel is beérjük, Bennünket gond se bánt.
5. Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után.
6. Úgy járunk itt, lenézve, Mint ismeretlenek; Sokan nem vesznek észre, Hangunk se hallva meg. De aki ránk figyel, Víg énekünket hallja. Szent reménység sugallja, Mit ajkunk énekel.
7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erős; Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége győz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt vállunkra venni E földi élten át.
8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S a test majd sírba rogy. Csak még egy kis tűrés! Ha Őt híven követjük: A láncot mind levetjük S vár ránk az égi rész.
9. Elmúlik nemsokára a földi vándorút, És az örök hazába, ki hű volt, mind bejut. Ott vár angyalsereg, Ott várnak mind a szentek, S az Atyánál pihentek, Megfáradt gyermekek.
eva-48 2011-01-15 19:35:47
IGEN, te is elolvasHATod.
válasz erre: alex:) - 2011-01-15 19:13:17 | megtekintés
alex:) 2011-01-15 19:25:24
Az Isten Bárányára Letészem bűnöm én


1. Az Isten Bárányára Letészem bűnöm én, És lelkem béke várja Ott a kereszt tövén. A szívem mindenestül Az Úr elé viszem, Megtisztul minden szennytül A Jézus vériben, A Jézus vériben.
2. Megtörve és üresen Adom magam neki, :/: Hogy újjá ő teremtsen, Az űrt ő töltse ki. Minden gondom, keservem Az Úrnak átadom, Ő hordja minden terhem, Eltörli bánatom, Eltörli bánatom.
3. Örök kőszálra állva A lelkem megpihen; :/: Nyugszom Atyám házába�.Jézus kegyelmiben. Az ő nevét imádom Most mindenek felett; Jézus az én királyom, Imámra felelet, Imámra felelet.
4. Szeretnék lenni, mint ő, Alázatos, szelíd, :/: Követni híven, mint ő, Atyám parancsait. Szeretnék lakni nála, Hol mennyei sereg Dicső harmóniába. Örök imát rebeg, Örök imát rebeg.
válasz erre: eva-48 - 2011-01-15 19:20:46 | megtekintés
alex:) 2011-01-15 19:23:42
Drága dolog az Úr Istent dicsérni


1. Drága dolog az Úr Istent dicsérni, Színe előtt kegyesen énekelni, Ékes dolog szent nevét magasztalni, A híveknek őelőtte szolgálni.
2. Ő gyógyít meg szomorodott szíveket, Vigasztalja az elalélt lelkeket, Ő enyhít meg sok keserűséget, Mind testi, mind lelki betegségeket.
3. Az őnéki csodálatos tanácsa, Hogy a szelídeket felmagasztalja, De a kevély gonoszokat utálja, És azokat a földig megalázza.
4. Énekeljünk néki hálaadással, Vigasságos hangicsáló szerszámmal: Beszélgessünk e mi kegyes Urunkkal, Magasztalván őtet imádságunkkal.
5. Dicsérd azért, Jeruzsálem, Uradat! Keresztyénség, magasztald Megváltódat! Áldjad, Sion, mennyei királyodat! Híveknek serege, te szent Atyádat!
válasz erre: Angyal Gábor - 2011-01-15 19:10:40 | megtekintés
eva-48 2011-01-15 19:20:46
Javítom. Egyházaséletünk örömeit :)))
eva-48 2011-01-15 19:20:13
Már ott is volt Sola Scipturának egy megállapítása. Ezért. Ezért a szeretetlenségért.

Csak nem gondolod, hogy házaséletünk örömeit :) - egyszer már hasonlítottam, kareb hivatkozott rá - nekem ki kell teregetnem? Ide?!
válasz erre: alex:) - 2011-01-15 19:13:17 | megtekintés
eva-48 2011-01-15 19:15:45
Például, visszajöttem - vissza tudtam jönni a sértegetések ellenére - és láttam a testvéreket, hogy "helytállnak" - de minek?!

És most például válaszoltam Neked, annak ellenére, hogy valószínű, sőt! biztos, hogy nem olvastad el, amit előbb írtam!

Mert Te nemhogy "kiradírozod", el sem olvasod! Még előbb NA! fiú volt kénytelen KÉTSZER UGYANAZT leírni, aztán meggyőződött róla, hogy nem is olvassák a választ. Ez van.

Tehát, mindennek ELLENÉRE, írtam, üzentem.
válasz erre: alex:) - 2011-01-15 19:03:15 | megtekintés
alex:) 2011-01-15 19:13:17
Ezenkívül van az Úrról valami jó mondandód?
Vagy ma nem történt semmi az Úr Jézussal?

Velem igen: állandóan tanít:mire kell nemet mondani,és mire kell igent mondani.
A másik fórumban elolvashatod. "Miért hagyják el az emberek az egyházat?"
Angyal Gábor 2011-01-15 19:10:40
Kedves Ditur!

Jómagam is kapcsolatban vagyok, jórészt személyesen más felekezetbeli emberekkel és tudom róluk, hogy miként vélekednek. Nem jellemző rájuk az a fajta harciasság és akaratosság, mint amit itt néha tapasztalni. Ha így volna, akkor jaj lenne szegény fejünknek (katolikusoknak, reformátudoknak egyaránt). Én inkább úgy érzem, hogy az itt megjelenő békétlenséget, amit egyesek szítanak a félelem táplálja. Félelem és bizonyítási kényszer. Félnek attól, hogy nem elég jók, hogy nem szeretik eléggé Jézust, ezért kételkednek másokban, hogy amgukat felmagasztalhassák, legalább saját meguk szemében. Bizonxítani akaják, hogy ők mások, hogy ők jobbak mint azok a romlott, hazug bálványimádó katolikusok. De akiből hiányzik a szeretet a testvérei iránt, az nyilvánvaló, hogy szívéből nem a Lélek szól. Így a nagy akaratossággal éppen a lényeg mellett mennek el. Ismétlem, nem akarok katolizálni senkit, csupán a szeretet gyakorlásának a fontosságára szeretném felhívni a figyelmet, természetesen nem kényszer eredményeként, hanem a megtért emberek egymás iránti őszinte örömének megnyilvánulásaként! Hogy segítsünk egymásnak levetkőzni a gyengeségeinket!

Kedves Éva! Neked is üdvözlet!
válasz erre: Ditur - 2011-01-15 17:45:17 | megtekintés
eva-48 2011-01-15 19:06:05
EZT nagyon értem, a jelentést :) kedves Feri, stílusod miből adódott, hát, itt jártál ebben a lövész-árokban, nem tagadhatod!

Sáros lettél... attól amit ránk kentek, ami ki lett ásva. Mit tegyünk?! IMA, igen (és amit kareb mondott, láttad?! :) )

Ők ugyanúgy három ember - Sola Scriptura nincs ebben - mint Jób barátai. Vigasztalódj velük, milyen idétlenek voltak! És teljesen biblikusak (a Bibliában).
Mondtam, én most rajtuk fogok derülni, inkább, mint a testvéreken, itt, akik megérdemelnék...
válasz erre: Ditur - 2011-01-15 18:28:17 | megtekintés
alex:) 2011-01-15 19:03:15
Az Úr látja a szívemet,én őszinte szívvel kérdeztem,nagyon érdekel,mert ez dicsőíti Isten nevét.

Tegyünk Róla igaz szívvel és lélekkel tanúságot.

Ma milyen volt az Úrral ? A munkádban ,vagy bármiben észrevetted Őt az Úr Jézust?

Én mindig..:)
válasz erre: eva-48 - 2011-01-15 18:55:41 | megtekintés
eva-48 2011-01-15 18:56:48
Végre, délelőtt ITT elnevettem magam - egyébként még a vicceken, bár jók, nem nagyon lehet... megyek vissza Jóbhoz :)
válasz erre: angyal / József/ - 2011-01-15 14:44:24 | megtekintés
eva-48 2011-01-15 18:55:41
Viccelsz megint Alex:)
válasz erre: alex:) - 2011-01-15 18:54:33 | megtekintés
alex:) 2011-01-15 18:54:33
Éva már nagyon hiányoztál!
Tőled is megkérdezem mi jót tett veled az Úr Jézus?

Nekem tele van a szívem hálával,mert ma is itt ülhetek,olvashatok igehirdetéseket,és közben beszélgethetünk,az Úr Jézusról,gyönyörű!
válasz erre: eva-48 - 2011-01-15 18:51:11 | megtekintés
eva-48 2011-01-15 18:51:11
Kitűnő. Ekkor még bírtad, vagy most is? Hajrá :) (de nem feltétlenül!)
válasz erre: Angyal Gábor - 2011-01-15 14:35:05 | megtekintés
eva-48 2011-01-15 18:50:01
Ezt miért írtad? Jó volna... "további áldott beszélgetést" - az volt/lett volna?!

Köszönöm, hogy jöttél és angyal voltál :)
válasz erre: angyal / József/ - 2011-01-15 14:59:02 | megtekintés
eva-48 2011-01-15 18:47:29
Kedves Feri /Ditur
délelőtt és most is visszanéztem ide. Már letettem arról, bár megpróbáltam, ahogy csak lehetett, tenni azért, hogy nemcsak a hangnem változzék (némi "szeretet" irányunkban) hanem a gondolatok is, annyiban:

hogy ne úgy álljanak mindannyiunkhoz, mint eltévelyedett szegény, a Megváltót és a személyes megváltást - megváltottságot! - NEM ismerő és át is élő (esetleg már RÉGEN) egyénekhez,hanem,mint akiket SÜR-GŐ-SEN ki kell menteni (nem tudnak semmit! jaj!)

Ez ugyanis, hogy nem tudnak semmit, meg hogy sürgősen, magyarázza ezt az "ellenségeskedést", ami, sajnos, nem ismer határokat, azon túl ízléstelen is. Aki az Úr, a Szentlélek már ELŐBBI munkáját és a mi válaszainkat (látatlanban - de ha írod, akkor sem érti !!!)tagadja, az csak (el)sötétedés miatt van... és kérem az Urat, ne tudja be nekik bűnül.

Még előbb azt gondoltam, hogy megkérek egy személyt, akik SZÁMUKRA tekintély, érdekes, hogy felmerült Cseri Kálmán neve.
Itt volt bobek, még azt kérdezte, aggódóan, "ki lesz az", én nem a honlapon ismert teológushoz fordultam, jött "magától" Szabados Ádám. :) Köszönjük.
Persze, attól tartottak, hogy valaki "katolikus" lesz az... :) ennyire buta katolikus azért nem vagyok! Diplomámat meg nem mutogatom. Szeretem, ha gyenge vagyok, hiszen erőm erőtlenségemben van! (ahogy Pál apostol mondja, aki érti, örülhet!:)
Cseri Kálmán nem tudom, nyugdíjazása mellett dolgozik-e meg lehet-e kérni, hogy... segítsen (megszégyeníteni sem szeretném a testvéreket, egyidejűleg). De nem lehetne tehát TÉNYLEG BETEMETNI EZT AZ ÁRKOT ?!
Tiszteltem Angyal Gábort, hogy visszajött, mint látszik "egy körre" - hasonlóan tették ezt mások is...

Sajnos, hiába volt minden! Hiába volt, később viccek is, hogy "már ketten kettő ellen" - ilyesmiből konzekvenciát kellene levonni...
Hiába volt, hogy "mi van a Bibliában?" "Nincs Isten?" én SZÁNDÉKOSAN írtam mindig a "fejemből" csak azért, hogy valahogy "hiteles" legyen... éppen nem lapoztam fel, mert a lapok, valahogy bennem vannak... :)

Ezért megpróbáltam Jób történetével, barátaival példálózni. Elifáz, Bildád és Szófár "szuper hülyék" voltak: én azokat a magyarázatokat/hülyeségüket közben nagyon élvezem, mert az ájtatos, fölényes, stb. minden torzó megjelenik szemben az IGAZ gondolkozással, az igaz szeretettel, persze, közben nem tudhatták, miről szól a történet. Hogy Jóbot "elkérte" a Sátán, hogy megpróbálja, így hát improvizáltak :)
De ahelyett, hogy valaki fogta volna és elolvasta volna, csak annyit írt, "nem voltak biblikusak" - sírjak vagy nevessek ?! Egy bibliai történet, Jób barátai nem voltak próféták, mindössze epizódszereplők egy "nagy történet"-ben,ami egy kitűnő háttér arra, hogyan lehet FÉLREÉRTENI azt, ami történik, hiszen nem tudták/nem is tudhatták mi az ami Istentől jött és mi az ami nem, mi volt Jób "szerepe" ebben.

Az előbb a Kik vagyunk címszót néztem meg megint, ott van egy "Teológiai háttér".
Mi, akik ide írtunk, szóljon, aki nem :) mindannyian bírjuk ezt a hátteret.
Sőt, a további 5 ismérvet is, ami a kálvini hagyományra (?) nem tudom jól írom-e nem lapozok most oda, de mondhatom, magam 100%ig.

Tehát az, aki kétségbevonja mindezt, azt gondolja, nincs "szövegértésünk" vagy, és akkor nekünk mars vissza a kisiskolába!
Vagy ha azt gondolja, hogy nem tudjuk, mi az hogy "Apostoli hitvallás" akkor pedig súlyosan értelmi fogyatékosok vagyunk, akikkel eleve másként kell bánni.

Ez a kérdés, válasszatok! Menjünk-e vissza MI olvasni tanulni, vagy "ti" lesztek szívesek gondolkozásotokból/szívetekből valami "jobbat" előhozni?

Aztán betemetni a lövészárkot :))
válasz erre: Ditur - 2011-01-15 17:45:17 | megtekintés
alex:) 2011-01-15 18:36:00
Elolvastam,ez komoly vagy viccnek szántad,mármint az komment írásodat ? Megmosolyogtató...

Az a helyzet,hogy most olyan korban élünk,de szerintem ez régen is így volt,hogy akit kipécéznek,és fogást akarnak találni rajta,rögtön megtudják tenni....

Aztán jön a másik véglet: a holló a hollónak nem vája ki a szemét,
ezért kell nekünk keresztyén embereknek a Biblia Igazságába kapaszkodnunk :)
válasz erre: Ditur - 2011-01-15 18:28:17 | megtekintés
Ditur 2011-01-15 18:28:17
Leadtam a jelentésem...
http://www.mindennapi.hu/cikk/blogok/amerikai-kem-a-baptista-szeretetszolgalat-elnoke-/2011-01-07/1092
válasz erre: alex:) - 2011-01-15 18:23:42 | megtekintés
alex:) 2011-01-15 18:23:42
Ez a varázslata az írásnak,hogy nehezebben lehet kommunikálni,pláne ha közvetlenül több személlyel szeretnél beszélgetni,akkor gyorsan félreérthetővé válhat...


Bár én azt szoktam mondani,amit direkt félre akarnak hallani,azt úgyis megteszik,hiába bizonyítjuk annak az ellentétét,de nem is kell mert csak idővesztegelés...:)

Ma mi jót tett veled az Úr Jézus kedves Ditur?
válasz erre: alex:) - 2011-01-15 18:18:29 | megtekintés
alex:) 2011-01-15 18:18:29
:))))))))))))))))))
Én én vagyok Cseri Kálmán meg Cseri Kálmán,tehát két különböző személy.
Cseri Kálmánt személyesen ismerem,hála az Úrnak !
válasz erre: Ditur - 2011-01-15 18:06:33 | megtekintés
Ditur 2011-01-15 18:07:27
Cseri Kálmán
válasz erre: Ditur - 2011-01-15 18:06:33 | megtekintés
Ditur 2011-01-15 18:06:33
Kedves Alex:)
Ismerem, cseri Kálmán... Te vagy Ő?
Mert amennyiben igen, úgy minden tiszteletem a Tiéd. Örülök, hogy megismerhettem Őt itt is. Igaz igehirdető...
Szeretettel:
Feri
válasz erre: alex:) - 2011-01-15 17:52:39 | megtekintés
alex:) 2011-01-15 17:55:19
Elromlott a gépem,de nem tudok törölni.....mert nem oda rakta ahová szerettem volna :(
válasz erre: alex:) - 2011-01-15 17:52:39 | megtekintés
alex:) 2011-01-15 17:52:39
Jézusról szeretnénk veletek beszélni kedves Ditur :)

Amikor valaki fölényesen mosolyog a Bibliának ilyen egyszerű és világos parancsain, hogy állattal és azonos neművel ne közösülj,

akkor hamar kiderül, hogy elárasztja a világot az AIDS.



Ha nem szempont az: Ne lopj!

–akkor agyonütik az öregembert ezer forintért is

és akkor következmények nélkül ki lehet sajátítani vagy árusítani

egy ország nemzeti kincseit is.



Isten világos parancsainak a félre tétele mindig katasztrófához vezet,

ennek lehetünk ma szomorú tanúi.



Aki nem hisz a Szentírásnak, az könnyedén áthághatja Isten parancsait,

de önmaga ellen vét, magát sodorja életveszélybe,

vagy esetleg nem is lesz már számára visszaút.



Isten azért adott parancsokat az embernek, hogy emberivé tegye az életét.



A Tízparancsolat olyan, mint közlekedésben a jelzőlámpák és forgalmi táblák.

Adott esetben akadálynak tűnik, de végső soron véd és segít.



Az a lelki szabadság, amire Isten ma is mindazokat, akik Őt keresik, elsegíti. Az Ő parancsai attól védnek, hogy ebből a szabadságból ismét rabság legyen.



A Tízparancsolat nem törvényeskedés.

A Tízparancsolatban Isten szempontokat, irányelveket ad,

aztán reánk bízza, hogy adott esetben annak hogyan engedelmeskedünk.



Jó lenne, ha őszinte bűnbánattal végiggondolnánk:

mennyire támad minket is az a korszellem, amelyik egyre messzebb sodródik Istentől, sőt egyre büszkébben szembeszegül vele.



Van az egy, igaz, élő Isten, és vannak az úgynevezett istenek.

Az élő Isten magának teremtett minket az Ő dicsőségére.

Az úgynevezett isteneket, a bálványokat az ember teremti magának.

Kitalálni lehet más isteneket is,

de megtalálni, találkozni csak ezzel az Istennel lehet.

Az ember ebben a vele való találkozásban válik igazán emberré.

Ebben a találkozásban nyer értelmet a léte.

Ebben találja meg önmagát és küldetését.

Ezzel az Istennel való kapcsolat szakadt meg a bűn miatt,

ezt állította helyre Jézus.

Aki engedi, hogy Jézus visszavezesse ehhez az egyetlen, igaz Istenhez,

az hisz. Ezt nevezi a Biblia hitnek.



Aki nem tiszteli az egyetlen teremtő Istent,

az feltétlenül a teremtményeit kezdi el isteníteni.
válasz erre: Ditur - 2011-01-15 17:45:17 | megtekintés
alex:) 2011-01-15 17:48:41
Négy pap vitatkozik egy teológiai kérdésről. Hárman képviselik az egyik álláspontot, egyiküknek más a véleménye. Mikor a renitens pap kifogy az érvekből, felkiált:
- Uram, tudom, hogy igazam van! Adja valami jelet, hogy így van!
Hirtelen menydörög egyet az ég.
- Ugyan már, ez csak véletlen! - mondja a három másik.
- Uram, ha igazam van, adj egy nagyobb jelet, hogy a többiek is elhiggyék!
A derült égből lecsap egy villám.
- Ez csak véletlen! - hitetlenkednek a többiek.

KERESZTYÉNI HUMOR :-))))))))))))))))

- Uram, adj valamilyen félreérthetetlen jelet, hogy meggyőzd ezt a három hitetlent!
Az égből egy mély hang dörmögi:
- IGAZA VAN!
A három hitetlenkedő pap összenéz, majd az egyikük:
- Jól van, akkor most két vélemény áll hárommal szemben...
Ditur 2011-01-15 17:45:17
Kedves Gábor!
Ezen a fórumon témán, itt a lövészárokban nincs helyünk. Valóban vadásznak ránk, hiába minden békítési kísérlet.
Nem hittem sosem, hogy valóban ennyire fontos néhány protestáns számára, hogy a Katolikus Egyházzal szemben határozzák meg magukat... Szerencsére ez nem jellemző azokban a református, evangélikus és baptista körökben, amelyben élek, dolgozom és imádkozom velük együtt, hogy mindenki felismerhesse, Krisztus a megváltó. Ők sokat segítettek nekem, példát vehettem szeretetükről és Krisztus követésükből. Az itteni viszonyok megrendítettek, elbizonytalanodtam. Ez a keresztényi szeretet? Ez az evangélium hirdetése? Ez a Krisztus népe?
Tudom, persze hogy tudom, Krisztus látható egyháza botladozó, bűnös emberekből áll össze, olyanokból mint én...
Isten áldjon!
Feri



válasz erre: Angyal Gábor - 2011-01-15 15:43:54 | megtekintés
Simul justus et peccator 2011-01-15 16:48:47
Amint egy lélek elkezdi keresni az Urat, azonnal rájön, hogy Isten már régóta keresi õt. Igaz ugyan, hogy nem jár velünk dacosságunk és engedetlenségünk útjain, de utánunk jön, mikor utat vesztettünk. Igéje által keres minket és szüntelenül hallatja szavát. Nem egyszer súlyos csapásokat is felhasznál, hogy az elveszett bûnöst sarokba szorítsa, hogy ne tudjon többé kitérni és kénytelen legyen a Jó Pásztor kezébe adni magát.
Sok lélek, vágyva a teljes megfordulásra azt gondolja, hogy mindent fel kell adnia ahhoz, hogy az Urat megtalálja. Pedig közben õ kínált fel mindent, beleértve saját életét is, hogy a lelkeket megmentse. Könnyeket ontott azokért, akik elvakultan vesztükbe rohantak, mert nem ügyeltek hívására. Engedd, hogy rád találjon végre s te is magasztalhassad õt keresõ szeretetéért.
Simul justus et peccator 2011-01-15 16:48:09
Az ember nem restelli, hogy piszokba, porba nyúljon, ha egy darab arany hever ott. Így hagyta el Isten Fia a menny tisztaságát és jött le erre a sötét és tövises földre, hogy elveszett kincsek után kutasson. A pásztor, ha száz juha van is, mindet ott hagyja, csakhogy megtalálja az egyetlen elveszettet; mert a juhok az õ tulajdonai. A béresnek, akinek nem tulajdonai, nem szívügye az, ha egyikük elvész. Az asszony, akinek csak tíz ezüst pénze van, nagy veszteségnek tartja, ha egy azok közül elgurul és elvész. Az isteni szeretet is érzékeny veszteségnek tekinti azt, ha csak egy lélek is elkallódik. Amint a régi ezüstpénzek is sokszor egy-egy uralkodó képét hordták, úgy az emberen is Isten képe van, bármennyire is elmosódottan, sérülten, szennyel takartan.
Simul justus et peccator 2011-01-15 16:46:37
Jézus keresõ szeretete
Azért jött az Ember Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett.
(Lukács 19, 10)
A Bibliát úgy is nevezhetnénk, hogy Isten keresõ szeretetének könyve. Rögtön a bûneset után ezzel a kérdéssel megy az eltévelyedett ember után: „Ádám, hol vagy?" Mindig felülrõl indul ki a kezdeményezés. Nem az ember, hanem Isten veszi fel a kapcsolatot. A próféták beszédeiben is állandóan ez a hívás ismétlõdik: „Térjetek vissza elpártoltak, mert kegyelmes vagyok én." Végül is maga Isten jelenik meg a Fiában, aki abban látja tulajdonképpeni feladatát, hogy megkeresse azt, ami elveszett.
Senki sem keres értéktelen dolgokat. Ki venne magának idõt és fáradságot arra, hogy egy rozsdás szeget keressen. Az emberi lélek drága kincs. Értékben felér az egész világgal.
Angyal Gábor 2011-01-15 15:43:54
Nagyszerű idézetek, esetleg megpróbálhatnál evangelizálni a segítségükkel olyan helyeken, ahonnan teljesen hiányzik Krisztus. Akár itt az interneten is, más fórumokon. Ha kéred, segítek neked.
válasz erre: alex:) - 2011-01-15 15:09:50 | megtekintés
alex:) 2011-01-15 15:09:50
VAN MEGOLDÁS!
A Biblia szerint minden elkövetett bűnnek van következménye, mert a bűn zsoldja: halál! Nem lehet tehát senkinek békessége addig, míg a bűn kérdése nincs rendezve!
Tudjuk e mi a békétlenségünk legfőbb oka?
Az, hogy kizárjuk életünkből a Békesség Fejedelmét, Jézus Krisztust. Hogy bűneink árja el ne borítson minket, ma még odamenekülhetünk HOZZÁ, az egyetlen védett helyre!
NINCS MÁS MEGOLDÁS!
NINCS MÁS MENEDÉK!
Jézus Krisztus mondja: "Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen.- János 14,27
Valóban csoda az, hogy mi még élünk! Ez Isten nagy kegyelmének a jele! Bűnbánattal, imádságban, valamennyien megvallhatjuk:

Bocsásd meg Uram, hogy én is elidegenedett ember voltam, hogy én is ellenséges, gyűlölködő voltam veled szemben, hogy én is minden gonoszságra fogékony voltam. Mi lett volna velem nélküled? Köszönöm, Úr Jézus, hogy megmentettél, és Te lehetsz az én Békességem!

JÉZUS KRISZTUS HELYREÁLLÍTOTTA
KAPCSOLATUNKAT AZ ATYÁVAL!
Az Úr Jézus Krisztus, a Békesség fejedelme által Istentől készített megoldást kaphatunk életünk minden gondjára-bajára!
Jézus Krisztus a kereszten meghozott áldozatával olyan békességet szerzett, amely minden értelmet felülhalad, melyben megnyugszik a zaklatott lélek, amelyben ellenállhatunk minden viharnak, amelyben lecsendesednek körülöttünk az élet vad hullámai.
Jézus Krisztus által az egyetlen MEGOLDÁS, a valódi BÉKESSÉG érkezik, mivel Őt azért küldte hozzánk e földre az Atya:

" ...hogy általa békéltessen meg önmagával mindent, a földön és a mennyben, úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által. Titeket is, akik egykor Istentől elidegenedtek, és ellenséges gondolkozásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt, most viszont megbékéltetett emberi testében, halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé.- Kolossé 1, 20-22

Jézus Krisztusnak a kereszten kiontatott vére által bűnbocsánatban részesülhetünk és a Benne való hit által befogadást nyerhetünk a mennyek országába.
"Jézusnak, az Ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.-1 János 1,7

A BÉKESSÉG FORRÁSÁNÁL
A legcsodálatosabb Istentől kapott lehetőségünk az, hogy akár ma is létrejöhet az állandó, meghitt, élő kapcsolat a Békesség Fejedelmével az Élet Forrásával, Jézus Krisztussal! Boldog ember az, aki befogadja őt a szívébe!
Jézus mondja:
" Aki abból a vízből iszik, amit én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne- János 4,14
"Aki hisz énbennem, ahogy az írás mondja, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek- János 7,38

Soha ne hagyjuk el az élő vizek forrását, az éltető Igét, amit az Úrtól folyamatosan kapunk. Naponta ápolva vele a lelki kapcsolatot, engedjük, hogy Lelke által színültig megtöltsön az Ő mennyei békességével, mert csak így fogjuk tudni azt másoknak is továbbadni! Csak így válhat életünk alkalmas eszközzé, szeretetet, örömet, békességet sugárzó életté!

"Boldogok a békességre igyekezők, mert ők az Isten fiainak mondatnak.- Máté 5,9
alex:) 2011-01-15 15:09:12
A valódi BÉKESSÉGRŐL

A BÉKESSÉG megléte mindig is nagy értéknek számított, mégis ez ellen vétkezünk talán a legtöbbet. Hiába beszélünk oly sokat lelki, társadalmi vagy politikai békéről, ennek ellenére nem lett jobb a világunk, se békésebb. Mi magunkon is sokszor megdöbbenünk, hogy mennyire békétlenek, türelmetlenek, könyörtelenek tudunk lenni másokkal, de sokszor szeretteinkkel szemben, sőt még önmagunkkal szemben is.

Tudjuk, hogy a Biblia nem szépíti az emberekről alkotott képet. Többek között ezért állítja rólunk ilyen leplezetlenül az igazságot:
"Titeket is, akik egykor Istentől elidegenedtek, és ellenséges gondolkozásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt....-
Kolossé 1,21

Igen, ilyen tragikus a helyzetünk Isten nélkül!
ELIDEGENEDETTEK
ELLENSÉGES GONDOLKOZÁSÚAK
GONOSZSÁGOT CSELEKVŐK
Azért halmozzuk napról-napra a bűnt, mert békétlen szívünkben állandó harcban állunk Istennel. Amíg az ember számára idegen fogalom az Isten békessége, addig kényszerpályán van, és önmaga próbál produkálni valamit, napi kompromisszumokat kötve a világgal, hogy egyáltalán létezni tudjon. Mivel pontosan tudja, érzi, hogy a belső békesség hiányában a szívében csak káosz van, és folyamatos harc dúl.

MILYEN AZ ÉLET ISTEN NÉLKÜL?
1. Megbolydult, felfordult élet
Ha Isten békessége nem kell, akkor marad az örökös nyugtalanság, az állandó felkorbácsolt életritmus, a sértések, bántások állandó feszültsége, a stressz, a zaklatottság, melyek nyomása alatt csak őrlődni lehet.
2. Terméketlen, öncélú élet
Ha Isten békessége nem kell, akkor marad az egocentrikus, a külvilág felé zárt, érzéketlen élet. A békétlen ember soha nem éri utol önmagát, soha nem jut munkája végére, mert önmagának él és már pihenni, megállni sem tud igazán, mivel a soha nem elég szédítő örvénye húzza egyre lejjebb.
3. Letargikus élet
Ha Isten békessége nem kell, akkor kitapintható a lelki válság, az érzelmi sivárság, és hamarosan megjelennek a kiégés jól ismert jelei. ( Hazánkban a depresszió szinte már népbetegséggé vált.) Persze istentelen gyógymódokban, pótszerekben éppen van elég! Ilyen esetben a hiszékeny ember kapkod fűhöz-fához s így teljes kiszolgáltatottságában könnyen játékszerévé válhat gonosz erőknek.

Olyan ez, mint egy hatalmas völgyzáró duzzasztógát, melynek betonfalán a nagy nyomás következtében hajszálrepedések jelennek meg, és már kezd átszivárogni a víz. Mindenki tisztában van vele, hogy ekkor már a legnagyobb őrültség volna azt takargatni, szépítgetni, kozmetikázni. Ekkor már csak egyet lehet tenni: menekülni kell!
Angyal Gábor 2011-01-15 15:07:54
Nem én kezdtem el teljesen összefüggéstelenül okkultizmusról beszélni...
válasz erre: alex:) - 2011-01-15 15:07:06 | megtekintés
alex:) 2011-01-15 15:07:06
Megint elmentünk Krisztustól.

Vigyük vissza az Úr Jézust a középpontba,nekem csak ez a célom.

válasz erre: Angyal Gábor - 2011-01-15 15:00:01 | megtekintés
Angyal Gábor 2011-01-15 15:00:01
Mondtam már, hogy nem sértődöm meg. Nyugodtan sértegethetsz még, nálam ezzel nem érsz el semmit. Haragudni sem fogok rád, szerintem csak feleslegesen pocsékolod az idődet azzal, hogy provokálsz. És te ezzel a mentalitással, hogy akarsz Krisztus katonája lenni?
válasz erre: alex:) - 2011-01-15 14:55:02 | megtekintés
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • 21
  • 22
  • 23
  • 24
  • 25
  • 26
  • 27
  • 28
  • 29
  • 30
  • 31
  • 32
  • 33
  • 34
  • 35
  • 36
  • 37
  • 38
  • 39
  • 40
  • 41
  • 42
  • 43
  • 44
  • 45
  • 46
  • 47
  • 48
  • 49
  • 50
  • 51
  • 52
  • 53
  • 54
  • 55
  • 56
  • 57
  • 58
  • 59
  • 60
  • 61
  • 62
  • 63
  • 64
  • 65
  • 66
  • 67
  • 68
  • 69
  • 70
  • 71
  • 72
  • 73
  • 74
  • 75
  • 76
  • 77
  • 78
  • 79
  • 80
  • 81
  • 82
  • 83
  • 84
  • 85
  • 86
  • 87
  • 88
  • 89
  • 90
  • 91
  • 92
  • 93

  • © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.