Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Fórum témák
Új hozzászóláshoz, kérem jelentkezzen be!

Humor :)))

mt 2011-12-17 20:49:22

Ez már biztos volt itt /valahol/
Az árvíz és az öregember

Volt egy falu, mely arról volt híres, hogy egy gyönyörű folyócska szelte át. Az utcák, a házak, a kertek mindig rendbe voltak tartva. Bárkit, aki ellátogatott oda, lenyűgözött a falu szépsége, és az a folyó, mely ivóvízzel látta el az összes környező települést.

A falu legöregebb lakója egy keresztény ember volt, aki híres volt arról, hogy nagyon nagy a hite, és az ő háza volt a legszebb, leggondozottabb. Mindenki szerette és tisztelte.

Egy nap elkezdett esni az eső, és napokig nem állt el. A környező hegyekben rengeteg víz gyűlt össze, mely miatt a folyó elkezdett kilépni a medréből. A nagy veszély miatt elkezdték evakuálni az embereket.

A falu egyik lakója elment terepjáróval a keresztény öregemberhez, hogy segítsen neki elhagyni a házat. De az öregember elzavarta, mondván, hogy tudja, Isten meg fogja segíteni, és nem lesz árvíz.

Az öregember naphosszat imádkozott, és Istenhez könyörgött. Ahogy teltek a napok, újabb eső esett, és végül akkora lett a víz, hogy már a ház alsó szintjét teljesen ellepte. Ekkor jött egy csónakos férfi, hogy kimenekítse az öregembert a házból. De őt is elzavarta, mondván, hogy ő hittel imádkozik Istenhez, aki meg fogja menteni, és segíteni fog rajta.

Az eső elmúlt, de a folyó tovább duzzadt. Az öregember kénytelen volt kimászni a tetőre, hogy ne lepje el a víz. Fentről egy mentőhelikopter meglátta, és azonnal leeresztett neki egy kötelet, hogy megmentsék. De a keresztény öregember még nagyobb elszántsággal mondta, hogy Isten meg fogja segíteni, és nem lesz nagyobb az árvíz. Hitte, hogy csoda fog történni, és Isten meg fogja segíteni. A helikopter kénytelen volt elmenni, mert még sok emberen kellett segíteni. A vízszint viszont másnap még jobban emelkedett, és végül minden házat ellepett. A mentőalakulatok napokkal később megtalálták az öregember holtestét a vízben.

Az öregember a mennybe került, és amikor Isten trónja előtt állt kérdezni kezdte az Atyát:
- Drága Istenem, miért hagytál meghalni, miért nem segítettél rajtam? Teljes szívemből hittem, hogy megsegítesz. Hitemet tettekkel is bizonyítottam, és nem hagytam el a házat, nem futamodtam meg. Kitartó voltam, és naphosszat imádkoztam. Nem értem, ezt a dolgot!

Erre Isten, szelíd hangon így felelt:
- Drága gyermekem. Én mindent megtettem, hogy segítsek rajtad. Még mielőtt a víz elérte volna a házad, küldtem érted egy embert terepjáróval, de te elzavartad. Aztán amikor a víz már elérte a házad és növekedni kezdett, akkor egy csónakos embert küldtem, hogy kihozzon, de te őt is elküldted. Végül, amikor a háztetőn ücsörögtél, egy helikopter ment érted, de te mégis maradtál. Én mindent megtettem, hogy segítsek! Szeretlek gyermekem, mert valóban a bajban hozzám fordultál, de sokszor nem úgy érkezik a segítség, ahogy azt te elgondolod. Nem elég otthon ülni, és csak imádkozni, hanem észre kell tudni venni a segítséget, és el kell tudni fogadni. Én nem a látványos csodákat szeretem, hanem a hétköznapi embereken keresztül szeretek munkálkodni, mert ezáltal tudjátok egymást építeni, és használni azokat a talentumokat, amiket néktek ajándékozok belátásom szerint.

http://www.istentisztelet.hu/irasok/arviz.htm
Jocó 2011-12-17 19:21:24
"...ott vannak a Keresztények és ők azt hiszik, hogy egyedül csak ők vannak itt."
- Számomra ennek az viccnek az az üzenete,hogy aki úgy gondolja,miszerint csak Jézus Krisztus véréért ingyen kegyelemből lehet a mennybe kerülni,az keresztyén.
válasz erre: angyal / József/ - 2011-12-17 17:11:15 | megtekintés
alex:) 2011-12-17 17:21:33
Nagyon jó,csak nem Igaz,mert a Buddhista,Krisna, Allah prófétái,és a Wudu istenei,boszorkány rituális istenei-ezen belül fehér és fekete mágia,iszlám,és minden pogány istenei,István királyi,és én királyai,
és az a rengeteg bálvány akit az élő Isten Fia elé helyeztek---jajjjj-------------
Nos az Úr Jézus ezt mondja,:- ÉN VAGYOK AZ ÉLET AZ IGAZSÁG ÉS AZ ÚT,ÉS SENKI SEM MEHET AZ ÉN ATYÁMHOZ CSAKIS RAJTAM KERESZTÜL! "
válasz erre: angyal / József/ - 2011-12-17 17:11:15 | megtekintés
angyal / József/ 2011-12-17 17:11:15
Ez volt már itt?



Meghal egy buddhista, felmegy a Mennyországba. Szent Péter elé kerül, aki azt mondja neki:
- Nagyon jó ember voltál a Földön, menj a 6-os szobába, de nagyon vigyázz, a 8. szoba előtt nagyon nagy csendben menj el.
Elmegy nagy csendben a buddhista.
Megérkezik a Mennyországba egy mohamedán, Szent Péter elé kerül, aki azt mondja neki:
- Nagyon jó ember voltál a Földön, menj a 9-es szobába, de nagyon vigyázz, a 8. szoba előtt nagyon nagy csendben menj el.
Elmegy nagy csendben a mohamedán.
Megérkezik a Mennyországba egy sintoista, Szent Péter elé kerül, aki azt mondja neki:
- Nagyon jó ember voltál a Földön, menj a 4-es szobába, de nagyon vigyázz, a 8. szoba előtt nagyon nagy csendben menj el.
Elmegy nagy csendben a sintoista.
Megérkezik egy zsidó a Mennyországba. Szent Péter elé kerül, aki azt mondja neki:
- Nagyon jó ember voltál a Földön, menj a 11-es szobába, de nagyon vigyázz, a 8. szoba előtt nagyon nagy csendben menj el.
No, a zsidó nem rest, megkérdezi:
- Miért kell nekem a 8. szoba előtt olyan nagy csendben elmennem?
- Hát csak azért, mert ott vannak a Keresztények és ők azt hiszik, hogy egyedül csak ők vannak itt.

Jocó 2011-12-08 15:57:33
Megértelek József!
Majd én fokozom!
Megtörtént esetet írok le,nem vicc,de e világnak vicces,ezért itt megosztom,aztán lehet rajta nevetni. Vagy belőle okulni...
Egyszer volt,hol nem volt,volt egyszer két lelkész. Mindkettő újjászületett ember volt. Apa és fia. Az Édesapa szabadidejében elég gyakran kártya kirakós játékot játszott. Egy alkalommal a fia megszólította eképpen: "Özvegyek,árvák szenvednek a gyász miatt,betegek fekszenek a kórházi ágyon lelki mélységeket megélve,csalódott emberek sokasága reményvesztetten éli mindennapjait,nem kellene inkább értük imádkoznod,ahelyett,hogy a kártya lapokat ide oda rakosgatod?"
Most jön a poén... Az idős lelkész nem szólt egy szót sem,összeszedte a kártyalapokat és bedobta a tűzbe. Többet nem vásárolt kártyát,így több időt fordíthatott arra,hogy a körülötte lévő embertársainak életét az értük meghalt és feltámadott Úr Jézus Krisztus elé vigye.
Hiszem,hogy imádsága meghallgatásra talált. A sírók arcáról így törölheti le Isten a könnyeket. Így lehet egy könnycsepp nyereség és a nagy jó kedv végzetes.
válasz erre: angyal / József/ - 2011-12-07 22:40:45 | megtekintés
alex:) 2011-12-08 08:51:21
NEM ANGOL HÜLYÉK

http://www.gepnarancs.hu/2011/08/angol-nyelvoktatas-reform-hoffmann-rozsa/

-olálá? Ne nézzünk oda..... :-)
válasz erre: angyal / József/ - 2011-12-07 22:40:45 | megtekintés
mt 2011-12-08 08:19:40
Kedves Angyal!
Igazad van, ne tedd mégse, kééérlek!
http://www.youtube.com/watch?v=oRsCIW8QwjU&feature=related
válasz erre: angyal / József/ - 2011-12-07 22:40:45 | megtekintés
angyal / József/ 2011-12-07 22:40:45
Lányok, asszonyok, édesanyák!
Kérlek Titeket ne fokozzátok tovább!
Máskülönben 1 hétig ebbe a topicba be sem fogok nézni.
mt 2011-12-07 21:21:35
Van ennél sokkal durvább...
inkább ne nézzétek meg...
http://www.hotdog.hu/user_prof.hot?user_id=434263
máté 9.37. 2011-12-06 11:30:00
Kérdés-feleletek:

1. Ki az abszolút pap? Aki lelkitükörből borotválkozik.
2. Ki az abszolút apáca? Akinek már az anyja is apáca volt... /Elnézést de poén... és ha belegondolok, van is ilyen :)
máté 9.37. 2011-12-06 11:27:27
Ez nagyon jóó :)
válasz erre: alex:) - 2011-06-02 08:39:46 | megtekintés
máté 9.37. 2011-12-06 11:26:43
Igen! Főleg azért, mert a KERESZT bármilyen módon nem lehet alapja kifigurázásnak.

Jó lenne tudnotok, kedves prot testvérek, hogy a SZENTELTVÍZ például a húsvéti gyertyával IS megáldott, melyre öt tömjénszemet szúrunk, Jézus Krisztus öt SZENT sebét JELKÉPEZVE. Arra gondolva mindig.

Ezért magam pl. ha bemegyek egy templomba, az ÖT UJJAMAT (egy csomóban) teszem a szenteltvízbe, Édes Jézus sebei áldjanak meg! amikor azzal keresztet is vetek a Szentháromságra gondolva közben: Atya, Fiú, Szentlélek, amen.

De mindjárt mondok viccet is. :)
válasz erre: angyal / József/ - 2011-12-05 21:52:26 | megtekintés
alex:) 2011-12-06 08:59:40
Apácák az úton

Két apáca megy az úton egy kocsival. Egyszer csak kifogy a benzin, ezért bemennek egy közeli farmra kérni egy keveset. A farmer, mivel nem talál más edényt egy régi bilibe tölti nekik a benzint. Az apácák visszamennek az autóhoz, és éppen töltik bele az újonnan szerzett üzemanyagot, amikor arra megy egy rabbi és így szól: ”Nővérek, igaz, hogy a vallásukkal nem értek egyet, de a hitüket, azt igazán csodálom!”
:-))
válasz erre: angyal / József/ - 2011-12-05 21:52:26 | megtekintés
angyal / József/ 2011-12-05 21:52:26
Alex! Végigolvastam.
Az utolsó mondat sztem gáz egy ilyen fórumon.
A melóhelyen sokat hallani ilyent. Sztem...
válasz erre: alex:) - 2011-12-05 18:12:22 | megtekintés
alex:) 2011-12-05 18:45:08
:D Nekem a Döglégy Zolee :)
válasz erre: abigail - 2011-12-05 18:39:08 | megtekintés
abigail 2011-12-05 18:39:08
:D ez viszi a pálmát :D :D
válasz erre: alex:) - 2011-12-05 18:05:05 | megtekintés
alex:) 2011-12-05 18:12:22
Varnus Xavér és Döglégy Zolee bemennek egy templomba. Az ajtón beérve fogadást kötnek, hogy ki előtt fog a pap előbb keresztet vetni. Xavér leül az orgonához és elkezd rajta gyönyörűen játszani, míg Zolee leül a padok közé, felrakja a lábát, és elkezdi köpködni a szotyolát. Kis idő múlva Xavér ámulva látja, hogy a pap keresztet vet Zolee előtt.
Mikor kimennek a templomból, megkérdi:
- Ezt meg hogy csináltad? Én gyönyörűen játszottam az orgonán, te a lábadat lógattad és szotyiztál és mégis előtted vetett keresztet a pap. Mire Zolee:
- Az úgy volt, hogy odajött hozzám a muksó és azt mondta:
- Felállsz (felfelé mutat), összeszeded a szemeted (lefelé mutat), szólsz a haverodnak, hogy ne ba..og.ssa az orgonát (balra mutat) és kitakarodtok a templomból (jobbra mutat).
alex:) 2011-12-05 18:05:05
Isten látva a világon pusztító drogőrületet, úgy dönt, hogy a droggal csak akkor veheti fel a harcot, ha megismeri azt, ezért leküldi apostolait a Földre, hogy szerezzenek be mintákat. Eltelik némi idő és szép sorban kopogtatnak a Mennyország ajtaján: Megjön Péter és bekopog:
- Mit hoztál, Péter?
- Egy kis hasist hoztam Marokkóból.
Megjön János és bekopog:
- Mit hoztál, János?
- Hoztam egy kis kokaint Kolumbiából.
Megjön Lukács és bekopog:
- Mit hoztál Lukács?
- LSD-t hoztam Amszterdamból.
Megjön Júdás és bekopog:
- Mit hoztál, Júdás?
- FBI!!! Mindenki a földre, kezeket a tarkóra…
alex:) 2011-12-05 18:03:53
Négy katolikus nő beszélget egy teadélutánon, arról mire vitték a gyerekeik.
Az egyik nő ezt meséli:
- Az én fiam pap. Amikor belép egy helyiségbe, az emberek Tisztelendő Úrnak szólítják.
A másik nő ezt mondja:
- Az én fiam püspök. Amikor belép egy helyiségbe, az emberek Excellenciás Úrnak szólítják.
A harmadik büszkén ezt mondja:
- Nem azért, hogy felvágjak, de az én fiam egy kardinális. Ha megjelenik valahol, az emberek Eminenciás Úrnak szólítják.
A negyedik nő csak ül csöndben és a teáját szürcsölgeti. A többiek kérdően néznek rá. Aztán ezt mondja:
- Az én fiam egy gyönyörű, 185 cm magas, izmos sztriptíz táncos. Amikor belép egy helyiségbe, az emberek csak ennyit mondanak: Te jó Isten!
alex:) 2011-12-05 18:03:32
A szentéletű apáca elmegy az orvoshoz, mert nem tudja abbahagyni a csuklást. Néhány perc múlva sírva rohan ki a rendelőből. A nővér bemegy és megkérdezi:
- Mi történt, doktor úr?
- Megvizsgáltam és közöltem vele, hogy gyereket vár, azért csuklik.
- De hát ez lehetetlen!
- Persze, hogy az. Viszont a csuklása elmúlt!
alex:) 2011-12-05 18:02:52
Idős hölgyhöz este bekopognak Jehova tanúi. Mivel nem szereti a kéretlen térítőket, a hölgy becsapja az ajtót. Igen ám, de az nem csukódik be valamiért. Azt gondolván, hogy biztos valamelyik lerázhatatlan hittérítő rakta be a küszöb és az ajtó közé a lábát, kinyitja az ajtót, majd erőből újra becsapja. Semmi eredmény, az ajtó még most sem csukódik, erre még nagyobb erővel megismétli az ajtó becsapását. Amikor negyedszer is becsapná az ajtót, az egyik hittérítő megszólal:
- Hölgyem, ha be akarja előttünk csapni az ajtaját, előtte jobb lenne, ha elvenné a macskáját a küszöb alól…
szivárvány 2011-11-22 08:30:33
Megy két apáca, szembe találkozik egy csapat katonával. Azt mondja az egyik apáca a másiknak, hogy váljanak ketté és találkoznak a kis templomnál. Elkezdtek szaladni, a katonák utánuk. Majd később találkoznak a megbeszélt helyen.
Az egyik apáca szökdécselve nevetve megérkezik, még a másik kifáradva lehangolva kérdezi tőle, hogy mit csinált, mire ő:
- Mondtam a katonáknak, hogy húzzák le a nadrágjukat és én felhúzom a szoknyámat.
- És?
- Hát mit gondolsz, hogy könnyebb szaladni felhúzott szoknyával, vagy lehúzott nadrággal?
Missziós 2011-10-15 02:29:14
Kérdezik az öreg rabbitól:
- Mondd rabbi, mit jelent a dilemma?
- A dilemma,.... fiam,..... az olcsó disznóhús.
mt 2011-10-13 14:20:05
Tanár: - Képezzen mondatot a hajol igével!
Diák: - Ha jól látom, kisütött a nap.
mt 2011-10-13 10:25:42
b,
http://allat99.gportal.hu/gindex.php?pg=21361343

http://www.royalmagazin.hu/kultura-miskolc/humor-vicces-karikatura/6020-iskolai-aranykopesek

/bocs,ez már túlzás/
mt 2011-10-13 10:09:42
Egy osztálytalálkozó képei
a,
http://www.vicclap.hu/vicc/19086/Iskolai_aranykopesek.html
angyal / József/ 2011-08-02 21:52:47
D..Ez keresztelő ördögűzéssel társulva.:)
alex:) 2011-08-02 18:02:32
rosszul sikerült keresztelő - verekedő pap
http://www.ende.hu/video/13818482a5a0286608ab
angyal / József/ 2011-08-01 03:53:49
Protestáns és katolikus beszélget.
Katolikus: Miénk az igaz hit, mert mi többen vagyunk.

Protestáns:Nem jól tudod, barátom! A legfrissebb statisztikák szerint, a 600 millió pünkösdi neoprotestáns hívővel, számunk jócskán meghaladja a katolikusokét. Mi vagyunk többen.

Katolikus:Na látod! Mondtam hogy a mi hitünk az igaz, mert csak kevesen lesznek akik a mennybe jutnak.
abigail 2011-07-18 20:15:44
3 pap, 2 idősebb és egy fiatalabb kieveznek csónakkal horgászni a tavon. Egy idő után elfogyott a giliszta, de a parton még lehet szedni. Felugrik az egyik idősebb pap, kiszalad a partra, kiás pár gilisztát, majd visszaszalad a csónakba. A másik idősebb pap nem szól semmit, de a fiatalnak leesett az álla ennek láttán.
Egy idő után megéheztek, de a szendvicseket is kint felejtették a parton. Felugrik a másik öreg pap is, kiszalad a partra, felveszi a szendvicseket, visszaszalad a csónakba. A fiatalnak már teljesen le van esve az álla.
Evés után rájönnek, hogy az ital is a parton van. Na végre, gondolja a fiatal, felugrik, ki a csónakból, egyből elmerül. Erre az egyik öreg pap odaszól a másiknak:
Szép, szép fiatal testvérünk hite, de azért elmondhattuk volna neki, hol vannak a cölöpök leverve.
abigail 2011-07-18 20:13:49
A rabbi bemegy egy étterembe:
- Kérek egy adagot abból a halból!
- De uram, az sonka!
- Kérdeztem én, hogy hívják azt a halat?
alex:) 2011-07-08 18:41:36
http://kereszteny.ucoz.hu/index/kereszteny_humor/0-15
alex:) 2011-07-02 15:27:59
Csöngetnek a mennyország kapuján. Szent Péter kicsoszog, és meghökkenve látja, hogy egyszerre hárman várnak bebocsáttatásra. Sorra megvizsgálja mindhárom jelentkező kísérőlapját, de nem tud választani közülük, pedig odabent már csak egyetlenegy férőhely van.
- Sajnálom, uraim - mondja nekik - nem tudom eldönteni, melyiküket eresszem be. Önök nagyjából egyformán éltek, vétkeik is, érdemeik is körülbelül ugyanannyit nyomnak a latban. De van egy ötletem: meséljék el mind a hárman, hogyan haltak meg, és akinek a története a legérdekesebb, azé a férőhely.
Az első férfi története így hangzik
- Megyek haza a hivatalból, ott találom az asszonyt félmeztelenül, feldúltan. Látom, hogy épp csak magára kapott valamit, amikor meghallotta, hogy fordítom a kulcsot a zárban. No, mondom magamban, akkor itt valahol kell bujkálnia a szeretőjének is! Föltúrom az egész lakást - semmi. Kimegyek az erkélyre, lenézek, hát látom, hogy az alattunk lévő emeleten egy anyaszült meztelen pasas ácsorog a balkonon. Olyan düh fogott el, hogy azt se tudtam, mit csinálok. Megfogtam a hűtőszekrényünket, kivittem az erkélyre, fölteszem a rácsra, és akkor hirtelen megbotlottam és a frizsiderrel együtt lezuhantam én is.
A második férfi ezt mesélte
- Nemrég azt tanácsolta nekem az orvos, hogy minden nap, rendszeresen vegyek napfényfürdőt, vagyis napozzak pucéran. Most is ezt csináltam, közben hallgattam a rádiót, egyszerre rám esik egy hűtőszekrény és szörnyethaltam.
A harmadik a vállát vonogatja, és csak ennyit mond
- Nem tudom, mi történt. Én csak ültem egy frizsiderben.
alex:) 2011-07-02 15:25:12
A pap egy tinédzser fiút gyóntat
- Atyám, vétkeztem szóban, tettben és gondolatban... Lefeküdtem egy lánnyal, pedig csak fél órája ismertük egymást...
- Te vagy az, Tamás fiam?
- Igen, én vagyok, atyám.
- Na akkor mondd el nekem: ki volt az a lány?
- Nem mondhatom el, atyám, vigyáznom kell a jóhírére.
- Ugyan már! Nekem mindent elmondhatsz!
- Tudom, de ezt nem.
- Na... Ki volt az? A Kovács Eszter?
- Nem mondhatom el...
- Hát akkor a Szabóék lánya, a Kati?
- Nem mondhatom el...
- A Kis Judit volt innen a szomszéd utcából?
- Nem mondhatom el...
- Nagyon véded te azt a lányt...
- Makacsságodat azzal büntetem, hogy fél évig nem jöhetsz a templomba ministrálni!
Odakinn találkozik a fiú az egyik haverjával
- Na mi volt a papnál?
- Kaptam fél év szabit meg három tuti tippet!
szivárvány 2011-06-29 20:59:23
:))))
A többi is nagyon jó, de ez?! :)))))
válasz erre: abigail - 2011-06-29 16:09:54 | megtekintés
mt 2011-06-29 16:18:47
http://www.youtube.com/watch?v=kjmTfdTL2Zs&feature=related
mt 2011-06-29 16:16:49
Férfiak...
http://www.youtube.com/watch?v=MfGHPgZl2gw&feature=share
abigail 2011-06-29 16:11:20
:)))
válasz erre: mcsaba - 2011-06-29 15:26:20 | megtekintés
abigail 2011-06-29 16:10:33
Isten lehet beteg?
Papa, az Úristen is lehet beteg? - kérdezi Pistike a papáját.
- Nem, kisfiam. Ő sosem beteg.
- Akkor nem értem. Miért mondta azt a pap bácsi a vasárnapi misén, hogy az Úr magához szólította Kovács doktor urat.
abigail 2011-06-29 16:09:54
Fiatal lelkész
A falu nyugdíjba vonuló lelkésze helyett egy fiatal érkezik a templomba. Az idősebb türelmesen elmagyaráz mindent, a fiatal pedig bólogat. Egy hét múlva az öreg pap lopva beül a gyóntatófülkébe, ahol a fiatal éppen gyóntat. Mikor végez, az idős pap félrevonja kezdő társát:
- Fiam, a gyóntatással kapcsolatban szeretnék neked pár dolgot mutatni. Próbáld utánam mondani: "Ezennel feloldozlak bűneid alól, Ámen. "
A fiatal csodálkozva utána mondja.
- Látod, fiam, mennyivel komolyabbnak tűnik ez, mint ha a térdedet csapkodod, nevetgélsz, és azt mondod: "Nem mondod komolyan! Tényleg? És aztán mit csináltál vele?"
abigail 2011-06-29 16:06:42
Miért?


Egy lelkészt megkérdezi a kisfia:
- Apu, amikor vasárnap prédikálni készülsz, előbb mindig leülsz és lehajtod a fejed. Ilyenkor mit csinálsz?
- Tudod, fiam, megkérem az Urat, hogy adjon nekem egy jó prédikációt.
- És akkor miért nem ad?
abigail 2011-06-29 16:05:18
Tempó
Egy rendőr félreállít egy csigatempóban haladó kocsit, amiben apácák ülnek, és megkérdezi a volánnál ülő nővért:
- Miért vezetett ilyen lassan?
- Láttam ezeket a táblákat a 31-es számmal, és be akartam tartani a sebességhatárt.
- De hát az az út száma, nővér, ez a 31-es út!
- Jaj, elnézést, biztos úr, ezt nem tudtam.
A rendőr a hátranéz a többi apácára és látja, hogy rémülten szorongatják egymás kezét és falfehér az arcuk.
- Mi történt velük? - kérdezi az első apácát.
- Hát, tudja, biztos úr, most nemrég tértünk le a 311-es útról...
abigail 2011-06-29 16:04:26
Az alkoholról
Egy lelkész az alkoholtól való teljes megtartóztatásról prédikál, és nagy lendülettel így fejezi be a tanítását:
- A világ összes sörét fognám, és beleönteném a folyóba!
Majd a még nagyobb hatás kedvéért folytatja:
- A világ összes borát fognám, és beleönteném a folyóba!
Végül felteszi a pontot az i-re:
- És a világ összes whiskey-jét is beleönteném a folyóba!
Elégedetten leül. Ekkor a kórusvezető, mosollyal az arcán, így szól:
- Végezetül énekeljük el a "Mint szarvas hűs vízforrásra, úgy szomjazik lelkem rád..." kezdetű dalt.
abigail 2011-06-29 16:02:10
Asztali áldás
Család ül az ebéd körül. A menü spenót. Az apa mondja a kisfiának:
- Fiacskám, evés előtt mondd el szépen az imát.
Mire a gyerek:
-Jövel Jézus, légy vendégünk - edd meg amit adtál nékünk... ámen.
abigail 2011-06-29 15:59:01
Misén
A hosszú prédikációiról ismert pap mise közben odaszól a kisettenkedni igyekvő férfihez:
- Bocsásson meg, de mi olyan fontos?
- Elnézést kérek, a fodrászhoz megyek.
- És mise előtt ezt nem lehetett volna elintézi?
- Akkor még nem volt rá szükségem…
abigail 2011-06-29 15:56:46
Elmbolkodtató :) :/

Kislány imája:
Kedves Isten! Kérlek küldj ruhát azoknak a szegény néniknek, akik az Apu számítógépén vannak!
Ámen.
abigail 2011-06-29 15:47:01
Egy hatalmas oroszlán kerget egy vézna keresztény embert.
Az ember bukdácsolva menekül árkon-bokron keresztül, ám a vadállat nem tágít, továbbra is a nyomában van. Amikor az üldözött érzi, hogy már nem bírja tovább ezt az őrült hajszát, letérdel és kétségbeesetten imádkozni kezd:
- Uram, végtelen a Te hatalmad! Kérlek Tedd meg, hogy ez a vad oroszlán kereszténnyé váljon!
Ugyanebben a pillanatban megáll, és térde borul az oroszlán is.
- Édes Jézus, légy vendégem, áldd meg, amit adtál nékem...
mcsaba 2011-06-29 15:26:20
- Hé, Sámson, hát az erőd hová lett?
- Delillant!
abigail 2011-06-29 14:25:07
Keresztyény udvarló mondatok

1. Hé kislány, mi a lelki ajándékod?
2. Hmmm. Szép Biblia!
3. Ismered Jézust?! Én is!
4. Isten azt mondta, hogy jöjjek és beszéljek veled.
5. Ismerek egy gyülekezetet, ahova elmehetnénk beszélgetni.
6. Szükséged van segítségre? Túl nehéznek tűnik a Bibliád.
7. Fájt, mikor leestél a mennyből?
8. Mit tervezel ma estére? Van kedved egy kis Biblia tanulmányozáshoz?
9. Az Ige mondja:"Adj inni a szomjazónak és etesd az éhezőt." Szóval, mit szólnál egy vacsorához?
10. Nincs senki, aki felé elszámolható lehetnél? Nekem sincs!
11. Az bűn, hogy elloptad a szívemet?
12. Ismersz egy olyan keresztyén lányt, akit teljes szívemből szerethetek és a tenyereimen hordozhatnék?
+1: Bocsánat, de azt hiszem, hogy az egyik bordád az enyém.

forrás:(http://ritusss.freeblog.hu)
szivárvány 2011-06-27 09:25:39
Egy bíró lakásán megszólal a kaputelefon. A bejárónő veszi fel és hallja, hogy valaki kenetteljes hangon így szól:
- Beengedne minket? Jehova tanúi vagyunk.
Mire a válasz:
- Sajnálom, a bíró úr a lakásán nem hallgat meg tanúkat.
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6

  • © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.