Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Szavazófülke
Ön helyesnek tartja-e, hogy Isten neve szerepeljen az új alkotmány preambulumában?

  • Nem, mert ez ellenkezik az egyház és az állam szétválasztásának elvével.
  • Nem, mert Isten nevével nem dobálóznék.
  • Igen.
  • Szerintem eleve nincs szükség új alkotmányra.
  • Ördögűzés dosszié
    Ördögűzés Egyiptomban: megrázó fotókkal
    Azért jöttünk ebbe a nyomornegyedbe, hogy végignézzünk egy tömeges ördögűzést. Végignéztük és most megmutatjuk. >>>
    Este kilenckor ördögöt fognak űzni az atyák
    Hideg szél fúj a sivatag felől a Mokattan hegyek lábánál álló sziklatemplom felé. Este van, meghúzzák a harangokat. Emberek baktatnak felfelé a meredek lejtőn, hogy részt vegyenek a gyűlésen és a misén. >>>
    Boszorkányokat temettek a szentelt földbe
    Döbbenetes maradványok kerültek elő egy olaszországi temetőből: vélhetően egy több száz éves boszorkány és egy prostituált maradványaira bukkantak. >>>
    Ördögűzésbe halt bele a kislány
    Egy 13 éves kislány halt bele apja és egy szerzetes ördögűzési rituáléjába Japánban. >>>

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.