Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2011-05-05 19:39:00

Ma ötven éve repült az első amerikai űrhajós

Valóra vált álom: golfjáték a Holdon

Az amerikaiak örök bosszúsága lehet, hogy Gagarin, ha csak három héttel is, de megelőzte Alan Shepardot, aki ma ötven éve második asztronautaként jutott el a világűrbe.

Alan Shepard, első amerikai űrhajósként 1961 május 5-én 15 perces utat tett meg a világűrbe. Az asztronauta utazása során nem kerülte meg a Földet, hanem úgynevezett űrugrást hajtott végre. Az űrhajós a Freedom-7 nevű, Mercury típusú űrhajójával 187 kilométeres magasságig emelkedett, és a starthelytől 486 kilométerre szállt le.

Shepard lett volna a parancsnoka az MA-10 Freedom 7-II, az utolsó tervezett Mercury repülésnek, 1963 októberében, de ezt négy hónappal az indulás előtt biztonsági okokra hivatkozva lefújták. Az asztronautának ezután még évekig nem volt szerencséje, mivel 1964-ben felfedezték  fülbetegségét, és miatt kikerült a NASA űrhajósai közül.

 
Golfütés, amit az egész világ látott

Egészen 1971. január 31-ig kellett várnia az újabb lehetőségre, amikor az Apollo–14 repülésekor, amelynek ő lehetett a parancsnoka, 33 órát töltött a Hold felszínén. Ezzel egy rekordot is felállított, ugyanis ő lett az Apollo-program legöregebb – negyvennyolc éves – űrhajósa, és az ötödik ember, aki sétálhatott a Holdon. És nem csak sétálhatott, hanem valóra válhatott gyermekkori álma, és elsőként golfozhatott, két labdával és egy űrhajóra csempészett ütővel.

Érdekes, hogy annak ellenére el tudta ütni a golflabdát, hogy vastag kesztyű volt rajta, és hatalmas szkafandert viselt. Mikor elszállt a labda, csak ennyit mondott: „csak messze, csak messze, csak messze.” Ráadásul az egész világ láthatta a golfozó asztronautát, mivel ez az űrprogram volt az első, melyet a Földön televízión keresztül lehetett nézni.

Shepardra sajátos volt jellemző, amit kollégái azóta is emlegetnek, és minden vele, illetve hozzákapcsolódó előadáson elmesélnek. A történet szerint még első repülése előtt, a Mercury program főnökével együtt Cap Canaveral-ban jártak. Walt Williamsnek hirtelen el kellett indulnia, és ehhez Alan kölcsönadta saját Corvette-jét. Miután William elindult, riasztotta a biztonságaikat, hogy ellopták a kocsit, s így amikor főnöke a kapuhoz ért, az őrök elkapták, kirángatták, a földre teperték és megbilincselték.

A híres asztronauta jótékonyságáról is ismert volt. Pénzt gyűjtött, és vezetője alapítója volt egy asztronauták kiképzését támogató alapítványnak. 1998. július 22-én, 74 éves korában leukémiában halt meg. Bill Clinton amerikai elnök, aki nemcsak tisztelője, de Shapard első űrrepülése idején az amerikai fiatalokhoz hasonlóan rajongója is volt, halálakor ezt mondta: „Akik elég öregek hozzá, hogy emlékezzenek az első űrrepülésre, soha nem felejtik el, hogy mekkora hatással volt ránk és az egész világra.”

 

Parcsami Gábor


 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.