Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2010-12-03 06:04:00

„Nem hajtogathatjuk, hogy az abortusz rossz karma”

Több ezer halott magzatot találtak Thaiföldön

Thaiföldön a templom hullaházában halottégetés előtt az eltávozottak, 2002 apró test; az illegális abortuszok áldozatai. A hátborzongató felfedezés széleskörű vitát robbantott ki az eddig tabuként kezelt kérdésről.

A szentélyben hegyekben álló élelmiszerek és játékok a közelmúltban felfedezett magzatok lelkének a túlvilágra távozását megkönnyítésére érkezett felajánlások.

Thaiföldön az abortusz kizárólag nemi erőszak, vérfertőzés illetve az anya életének veszélyeztetése esetén engedélyezett, ám hivatalos statisztikák megerősítik, hogy így is mintegy 300 000 abortuszt végeznek évente, túlnyomó részben illegális, rosszul felszerelt, eldugott rendelőkben. A hátborzongató felfedezés széleskörű vitát robbantott ki az eddig leginkább tabuként kezelt kérdésről.

Abhisit Vejjajiva miniszterelnök mindeddig visszautasította a törvénykezés megváltoztatását követelők igényeit, jelezvén, hogy ez elsősorban nem jogalkotási, hanem társadalmi kérdés.

Pániktendencia

Bangkok külvárosában egy nők helyzetét javító egyesület központjában keresik az abortusz elkerülésére a megoldásokat: a szervezet menedéket és tanácsadást kínál a nem kívánt terhességgel küzdő nőknek.

Maytinee Bhongsvej 20 éve dolgozik itt.

– Az elmúlt két évtizedben alig változott valami. A fiatal nők különösen tudatlanok szexuális ügyekben, így gyakran megesik, hogy amikor felfedezik a nem kívánt várandósságukat, pánikba esnek. Bármit megtesznek azért, hogy megszabaduljanak a nem várt magzattól – mondja. – Gyakran megtörténik, hogy találnak valakit, aki hasba rúgja őket vagy segít leesni a lépcsőn.

Van kiút

Noi esete mindennaposnak számít. Szülők nélkül nőtt fel. 17 éves korában fedezte fel terhességét. Bár barátjával vettek óvszert, nem akarták használni, azt gondolták, minden rendben lesz nélküle is. A gyermek apja nem volt kész a gyermekvállalásra és elküldte a lányt abortuszra. Egy évvel később Noi itt, a női támogató központban kislányával ölében mesél: 
 
– Én annyira féltem – mondta a még szinte gyermek édesanya – nem volt pénzem, és én nem akartam az abortuszt. A barátom azt mondta, ha megtartom a babát, elhagy engem. És így is történt. Elment valaki mással.

Egy barátjától hallott a női központról. Korábban csak társaihoz fordult segítségért. Fel sem merült benne, hogy megbeszélje a problémáit egy felnőttel.

Noi most tervezi, hogy befejezi a tanulmányait és munkát keres. Ám egyedülálló anyaként jól ismeri a sok szempontból még mindig rendkívül konzervatív társadalom kínálta korlátozott lehetőségeket.

 A szex itt eladó

Thaiföld egy ellentmondásokkal teli ország. Bangkok központi része bepillantást enged a társadalom nyomorúságos állapotába. Szabadtéri bárok sorakoznak itt olyan nevekkel, amelyek nem hagynak kétséget rendeltetésük felől: „Vörös ajkak", „Dögös csajok", „Seggrepacsizó". A székeken férfiak szórakoztatására váró nők ülnek.

Bangkok híres arról, hogy a városban minden kapható. A szex eladó, és minden ízlés megtalálja a kínálatot. Vannak sztriptízbárok, ahol fiatal fiúk kínálják magukat hölgyeknek és nyugati urak is találhatnak maguknak ifjú ázsiai barátnőt. Minden itt van egy helyen, nem kell sokáig keresgélni.

Ugyanakkor a szex az iskolákban és a családokban is egyaránt tabutéma.

A bárokban dolgozó nők közül is csak kevesen hajlandók megszólalni. Egyrészt, mert aggódnak, hogy bajba kerülnek, másrészt viszont kényelmetlen a téma számukra. A kevés megszólaló viszont nyíltan és egyenesen beszélt a problémákról: Szerintük fontos lenne végre beszélni a tabutémákról, de a thai kultúrára ez a nyíltság nem jellemző.

A vallást gyakran emlegetik, mint a konzervativizmus hajtóerejét, ebben a túlnyomórészt buddhista országban. A buddhisták alapvetően ellenzik az élet kioltásának bármilyen formáját - beleértve az abortuszt is. Phramaha Vajiramedhi buddhista szerzetes azonban új utakat keres a megoldásokra. Úgy véli, a bűntudat keltése nem használ.

– Az idejétmúlt vallási tanításokat a jelenkorhoz kell igazítanunk. Nem hajtogathatjuk folyton, hogy az abortusz bűn, vagy az abortusz egy rossz karma. Meg kell értenünk, hogy amikor egy asszony az abortusz mellett dönt, az minden esetben a szexuális nevelés elégtelenségének vagy a családi támogató háttér hiányosságainak a következménye. Nekünk, szerzeteseknek többet kell tennünk, mint a bűnről prédikálni. Megoldásokat is kell kínálnunk.

Maytinee asszony, a női támogató szervezet igazgatója a gyakorlati megoldásokkal foglalkozik.

– Ha egy nő úgy dönt, hogy betartva a törvényt megtartja magzatát, ám nem áll készen a gyermekvállalásra, ki lesz ott a szülés után, hogy támogassa őt? Senki. Ha nem akarjuk legalizálni az abortuszt, jobb szociális ellátó rendszert kell létrehoznunk, hogy a terhességük alatt nehézségekkel küzdő asszonyoknak legyen hová fordulniuk.

A templomban megtalált halott magzatok sokkolták a közvéleményt. A sokk azonban pozitív hatással volt a társadalomra: Thaiföld végre nyíltan beszél korábban szőnyeg alá söpört égető problémájáról.

(forrás:BBC)

Fülöp Viktória


Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Abortusz
  • Új holokauszt – kiirtják az örmény lánygyermekeket?
  • Betiltották volna az abortuszellenes darabot a szocialisták
  • Folytatódhat az Úristen videójátéka
  • Így változtatnák az abortusztörvényt
  • A hatóság vizsgálja, miért szülhetett nyolc gyereket
  • Vasárnap hatályba lép az új alaptörvény
  • Abortusz: miért nem?
  • Nem vetette el gyermekét, megalázták
  • Mégsem vonták el az abortuszra szánt pénzt
  • Abortusz helyett: több ezren választották az örökbeadást

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.