Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2011-11-10 20:00:00

Menekültek százai próbálnak átjutni a szerb-magyar határon

Támadnak a szabadkai dzsungellakók

Szabadkán az illegális bevándorlók megvertek egy éjjeliőrt, mert nem engedte, hogy feltöltsék telefonjukat. A férfiak hónapok óta arra várnak, hogy átjussanak az uniós határon.

Szabadkán, a Zentai úti temetőben már a nyár elején is gyakran láttak a helybeliek idegen férfiakat, ahogyan meztelenül mosakszanak a csapoknál. Ruhájukat is itt mosták és a sírköveken szárították. Afgán, pakisztáni, líbiai, tuniszi, marokkói, iráni, iraki és indiai menekültek voltak, akik még márciusban elindultak hazájukból. A szerb–magyar határon át akartak bejutni az Európai Unió területére.


Dzsungellakók, embertelen körülmények között

Most is ugyanott vannak. Mintegy 150-200-an lehetnek. Csak a hideg miatt már sokkal ingerültebbek és szomorúbbak meg betegebbek mint néhány hónappal ezelőtt. Szabadkán a szeméttelep melletti beépítetlen területen egy kis erdőségben húzták meg magukat. A helyiek dzsungelként emlegetik ezt a területet. A dzsungellakók a szabad ég alatt alszanak még most is, pedig már éjszakánként fagy.

Azt mondják: autóbusszal, vonattal érkeztek Szabadkára, s nem titkolt céljuk, hogy átjussanak a magyar határon. Egyedül próbálkoznak, de csak próbálkoznak, mert a magyar határ védelme olyan szigorú, hogy szinte lehetetlen átjutni rajta.


Hónapok óta útrakészen

Az illegális bevándorlók tört angolsággal beszélnek, és csak azt hajtogatják, hogy a magyar határ „big problem”, meg hogy hazájukban – legyen szó Líbiáról, Pakisztánról vagy Afganisztánról – veszély fenyegeti az életüket. Azt is mondják: fiatalok és dolgozni akarnak, ezért indultak el Angliába, Német- vagy Franciaországba. És bizonygatják, hogy nem, ők nem terroristák.


Útvonal: Görögország–Macedónia–Szerbia

A nyáron még közlékenyek voltak, úgy tűnt, tele vannak reménnyel. Akkor azt is elmondták, hogy embercsempészek juttatták őket el Görögországig, majd onnan Macedónián át Szerbiába szöktek. Egyikük azt mondta: 15 000 eurót fizetett az útért.

Másikuk azt állítja: azért nincs sem útlevele sem más személyes okmánya, mert az embercsempész elvette tőle, és csak az Unióban adja vissza, ha kifizeti a kialkudott 5000 eurós „viteldíjat”.


„Még a frizsiderembe is bejárnak, amit találnak, elviszik”

A szabadkaiak már a nyáron is panaszkodtak az idegenekre, hogy bemennek a fóliasátrakba és leszedik a paradicsomot meg a paprikát. A szeméttelephez közel az egyik házban egy tolókocsis, mozgássérült idős férfi lakik. Ő azt mondja: nem tud beszélni az idegenekkel, de azt látja, hogy néhányan az istállójában alszanak, és a tehenét is rendszeresen megfejik. A villanyórát kibontották, a fészerből a villanyégőket kicsavarták és ott töltik a telefonjukat. „Még a frizsiderembe is bejárnak, amit találnak, elviszik. Hiába mondom nekik, hogy ne bántsátok, nem értik” – mondja Prcsics Joszip. Ottjártunkkor is ácsorgott két fiatalember a háza előtt. Hiába kiabált rájuk a férfi húga, nem mozdultak. Mint kiderült, telefonjuk a töltőn volt a fészerben.


A szabadkaiak tehetetlenek

Eközben Szabadkán a hatóság úgy tesz, mintha nem lenne menekült-probléma. Hónapok óta
egyetlen hivatalos szerv sem szólalt meg az ügyben. Szasa Vucsinity polgármester azt mondja: tehetetlenek. Szabadkán nincs befogadóközpont, és nincs már szabad hely a börtönökben sem. Akit elfognak tiltott határátlépésért, a szabálysértési bíró elé kerül. Kezdetben 10 napos börtönbüntetést szabott ki rájuk a bíró, de mint Csíkos László, a magyarkanizsai község rendkívüli helyzetekkel megbízott tanácsosa elmondta, szóltak a bírói karnak, hogy csökkentsék a büntetést 3 napra, mert nincs hova bezárni őket.

„Amikor letöltik a büntetésüket, kijönnek a börtönkapun és senki sem törődik velük. Kiutasítják ugyan őket az országból, de hogy elhagyják-e Szerbiát vagy sem, azt már nem ellenőrzi senki. Annyit tehetünk, hogy megmutatjuk nekik, hogy merre van Dél” – mondja a tanácsos.


Kitoloncolnák őket, de nincs hová

Szerbiának nincs aláírt toloncegyezménye Macedóniával, ezért oda nem toloncolhatják vissza az embereket, hazájukba pedig azért nem, mert szinte egyiküknél sincs semmilyen dokumentum, amivel bizonyítani lehetne, hogy melyik országból jöttek. Így maradnak Szerbiában.

Nemrégiben a röszkei határon a magyar és a szerb országos rendőrfőkapitány úgy nyilatkozott, hogy az utóbbi három hónapban 22-25 százalékkal nőtt az illegális határátlépők száma. A két ország rendőrsége együttesen igyekszik megakadályozni, hogy a zöld határon át bejussanak az Unió területére az illegális bevándorlók. Dr. Hatala József országos rendőrfőkapitány elmondta: augusztustól még szigorúbb az ellenőrzés. Növelték a létszámot, lovasrendőrök járják a zöldhatárt, mobil és rögzített hőkamerákat is használnak, még helikoptert is bevetnek az illegális határátlépők ellen. Novembertől Kiskunhalasra egy 160 fős készenléti rendőregységet is vezényelnek. Magyarországnak 100 milliós kiadást jelent a szigorított határvédelem.

Szerbiában jelenleg a hivatalos adatok szerint 5200 illegális bevándorló tartózkodik. Legtöbben Banja Kovilyacsán, ahol egy 84 fős befogadóközpont működik. De ennél sokkal többen vannak ott, akár 2500-an is lehetnek. Tele van a Keletről érkezőkkel a park, a környező erdők, az elhagyatott házak. A helyiek már nem tűrnek tovább, tüntetést is szerveztek, mert a múlt héten egy afgán férfi megerőszakolt egy nőt. Azt üzenték a hatóságnak, hogy amíg nem találnak megoldást a menekültek elhelyezésére, nem engedik gyerekeiket iskolába.

A szerbiai menekültügyi főbiztos arra kérte Mirko Cvetkovics szerb kormányfőt, adják át a főbiztosságnak az üres laktanyákat, hogy azokat befogadóközpontokká alakítsák. A honvédelmi minisztériumból azt üzenték: el akarják adni a katonaság üres ingatlanjait, a miniszterelnök pedig még nem adott választ.


„Ezek is valakinek a gyerekei.”

Szabadkán ezekben a napokban körülbelül 200-an vannak. Éhesek, fáznak és betegek. Nincs hol tisztálkodniuk, és sokaknak közülük az egész testét kiütések borítják. Egyre többször
kopogtatnak be a környékbeli házakba és kérnek kenyeret vagy gyógyszert.

Prcsics Antun is itt lakik. A nyáron még haragudott az idegenekre, mert leszedték a paradicsomot, paprikát a fóliasátrakból. Most már sajnálja őket. „A napokban bejött az egyik, és mutatja, hogy nagyon fáj a feje, meg beteg. Láttam rajta, hogy rossz állapotban van, adtam neki gyógyszert. Aztán elmutogatta, hogy nagyon éhes, mit tehettem volna, adtam neki egy kenyeret meg egy doboz vajkrémet. Ezek is valakinek a gyerekei. Én sajnálom őket – mondta a férfi.

Antun szerint a hideg beálltával egyre több szabadkai hoz ruhát, élelmet a dzsungellakóknak. Persze olyanok is akadnak, akik lakást adnak nekik és megfizettetik velük a szobát. Ez viszont tilos. Eddig Szabadkán két asszony ellen indítottak szabálysértési eljárást, mert szállást adtak az illegális bevándorlóknak.


Meddig tűrnek?

A menekültek eddig nem voltak agresszívek. Lehajtott fejjel jártak az utcán és vigyáztak arra, nehogy konfliktusba keveredjenek. Szombaton azonban megtámadták a szeméttelep melletti téglagyár őrét, Dusan Predragivityot. A férfit úgy megverték, hogy kórházba került. Mint mondja: négyen bejöttek hozzá, és a mobiltelefonjukat szerették volna feltölteni, de ő nem engedte, hanem hívta a rendőrséget.


A téglagyár éjjeliőre már megjárta

Két járőr ki is jött a helyszínre, és az őrrel együtt megindultak a menekültek sátrai felé, akik husángokkal támadtak rájuk. A rendőrök elfutottak, de Dusan elesett, őt nagyon megverték az idegenek. Koponyasérüléssel, bordatöréssel, zúzódásokkal szállították kórházba. Ez volt az első támadás. A környékbeliek attól tartanak, ha megjön a tél, az elgyötört férfiak nem tűrnek tovább.

 

Kép és szöveg: Kabók Erika, Szabadka

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Határon túliak
  • Durva magyarellenes népszavazás Szlovákiában!
  • Népfőiskolán tanítják a csángókat
  • Magyar helységnevek Szlovákiában: a helyzet változatlan
  • Diszkriminálják a szlovák iskolákat?
  • Magyar polgármester vezetheti Nagyváradot
  • Nem felejt a Jobbik
  • Semmibe veszik a magyar oktatási jogokat Romániában?
  • Vasárnap hatályba lép az új alaptörvény
  • Erdélyben a magyar választójogi törvényről
  • Temerini bántalmazás: csak szabálysértés történt?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.