Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2011-09-12 19:50:00

AZ ENSZ szerint tarthatatlanná vált a helyzet

Szíria: több ezer halott, Moszkva szerint nincs értelme beavatkozni

Szíriában elérte a 2600-at a demokráciát követelő tüntetések elleni karhatalmi fellépések során megölt emberek száma - közölte hétfőn az ENSZ emberi jogi főbiztosa.

Navi Pillay Genfben, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 18. ülésszakát megnyitva ismertette ezt az adatot, miközben tájékoztatást adott az emberi jog helyzetéről a világban."Ami Szíriát illeti, megbízható helyszíni források szerint a március közepén kezdődött erőszakcselekményekben legkevesebb 2600 ember vesztette életét" - mondta a főbiztos. Pillay a tanács augusztus 22-én tartott rendkívüli ülésén 2200 halálos áldozatról számolt be. Akkor úgy fogalmazott, hogy "az emberi jogok megsértése változatlanul folyik Szíriában. A biztonsági erők túlzott erőszakot alkalmaznak, és nehézfegyvereket vetnek be".


Damaszkusz nagyra értékeli Moszkva álláspontját

Damaszkusz nagyra értékeli a szíriai válság rendezésével kapcsolatos orosz álláspontot, és felszólítja a nemzetközi közösséget, hogy ne avatkozzon be - mondta Buszaina Saabán, Bassár el-Aszad szíriai államfő tanácsadója hétfőn Moszkvában, miután az általa vezetett küldöttség a Szövetségi Tanács külügyi bizottságának tagjaival tárgyalt.

Saabán figyelmeztetett: esetleges szankciók bevezetése az erőszak eszkalációjához vezethet, és a Nyugat ebben önző célokat követ. Úgy vélte, a Nyugat az arab világban kialakuló konfliktusok kapcsán mindig személyiségekről beszél, holott meg kellene értenie, hogy elsősorban a népről van szó, és azért kell tenni, hogy "a népnek lehetősége nyíljon a szerkezeti reformok megvalósítására erőszak és vérontás nélkül".Az ENSZ Biztonsági Tanácsa Szíria kérdésében szankciókat is tartalmazó határozatot készít elő.


Szíria virágzó állam?

Iljas Umahanov, az orosz felsőház, a Szövetségi Tanács helyettes elnöke a találkozó után kijelentette: hamarosan orosz szenátorokból álló küldöttség utazik Szíriába, hogy a helyszínen tájékozódjon, a politikai erők lehető legszélesebb körével találkozzon, és "szükség esetén közvetítői feladatot vállaljon". Szíriát illetően Oroszország álláspontja az, hogy ki kell zárni minden olyan forgatókönyvet, amely külföldi beavatkozáshoz vezethet - mondta. Hozzátette, hogy Moszkva virágzó államnak látja Szíriát, ahol reformok mennek végbe békés átalakulás útján, egyebek között politikai téren is.

Arra a kérdésre, hogy Moszkva Szíria jövőjét Aszad elnökkel, vagy nélküle látja, Umahanov leszögezte: ezt a szíriaiaknak kell eldönteniük. Mihail Margelov, a Szövetségi Tanács külügyi bizottságának elnöke, egyben az államfő afrikai megbízottja a múlt héten a szíriai ellenzék küldöttségét fogadta, amely éppen arra szólította fel Moszkvát, hogy támogassa az ENSZ BT készülő szankciós határozatát.

-mi-

 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.