Iránnak nem tenne jót, ha Szíriában nyugatbarát vezető kerülne hatalomra

Soha nem látott krízis a Közel-Keleten?

Több mint öt hónapja tartanak Szíriában a felkelések, és Asszad elnök hiába próbálja a kezdetektől erővel elfojtani a tüntetéseket, az elégedetlenek – úgy tűnik – nem hátrálnak meg. Irán külügyminisztere, Ali Akbar Szalehi augusztus 27-i nyilatkozatában arra figyelmeztetett, hogy komoly veszélyekkel járhat, ha az 1970 óta Szíria élén álló Bassár el-Asszad rezsimje megbukik, mert a kialakuló hatalmi vákuum az egész régió biztonságát veszélyeztetheti.

Eddig több mint kétezer áldozat

Öt hónap alatt körülbelül 2200 ember esett áldozatául a rezsim brutális fellépésének, a helyzet az országon belül mégis változatlan. A mindennapossá váló erőszak ellenére a rendszerrel elégedetlen szíriaiak napról napra utcára vonulnak, péntekenként pedig általános tüntetéseket szerveznek.

Egyelőre azonban elmaradni látszik az áttörés. A nemzetközi közösség nyomásgyakorlásának sincsenek látható eredményei: az Egyesült Államok és az Európai Unió is hiába szólította fel lemondásra az elnököt, a nagyhatalmak gazdasági szankciói sem vezettek eredményre – Asszad egyelőre biztosan tartja pozícióját az országban. A nemzetközi szankciók hatásai egyelőre nem igazán érzékelhetők: az ország külföldi import javainak befagyasztása valószínűleg csak hosszú távon okoz majd financiális nehézségeket a rezsimnek.

Kérdés azonban, hogy meddig lesznek képesek kitartani a tüntetők, az utóbbi egy hónapban, a ramadán kezdete óta ugyanis drámaian fokozódik az erőszak Szíriában, és egyre többen esnek áldozatául a felkeléseket kegyetlenül leverő biztonsági erőknek. Noha Asszadtól szinte valamennyi korábbi szövetségese elpártolt, Irán továbbra is kitart Damaszkusz mellett – pénzzel és fegyverekkel támogatja a rezsim harcát a felkelők ellen. A perzsa állam bőkezűsége nem meglepő, Szíria ugyanis az egyik legfőbb szövetségese a térségben, és egy esetleges rezsimváltás minden bizonnyal negatívan befolyásolná a két ország közötti, jelenleg gyümölcsöző kapcsolatokat.

Szíria első számú szövetségese

Az iráni−szír együttműködés hosszú múltra tekint vissza: Damaszkusz már az Iráni Iszlám Köztársaság első éveiben jó viszonyt alakított ki Teheránnal, és az 1980-tól nyolc évig tartó iraki−iráni háború idején − egyedüliként a térségben − szinte végig támogatta a perzsa államot Szaddám Huszein rezsimje ellenében. Noha a kapcsolatok mindig inkább politikai jellegűek voltak, mint gazdaságiak, a két ország közötti fegyverkereskedelem máig jelentős: főként Iránból érkeznek nehéz- és könnyűfegyverek Szíriába, amelyek egy része a titkosszolgálatnál marad, a másik fele pedig Libanonba és a Gázai övezetbe kerül, így a libanoni Hezbollah és a palesztin Hamász fegyvereseinek a készletét gyarapítja. A két állam kapcsolatai Szaddám Huszein bukása után tovább mélyültek: az Izraellel szembeni gyűlölet, a palesztinügy, illetve a Hamász és a Hezbollah támogatása összekovácsolta Damaszkusz és Teherán vezetését.

Iránnak különösen kedvezőtlen fejlemény lenne, ha Asszadot egy nyugatbarát vezető váltaná, jelenleg ugyanis könnyűszerrel tudja érvényesítni akaratát az USA-val és Izraellel egyaránt nehezen szót értő Szíriában, az ország stratégiai fekvése pedig azt is lehetővé teszi, hogy a teheráni vezetés kedvére mozgathassa a szálakat Libanonban és a Gázai övezetben, és így bizonyos értelemben Izraelt is sakkban tarthassa. Nem meglepő tehát, hogy Irán minden eszközzel segíti Asszadot, hogy át tudja menteni hatalmát a Közel-Keleten végigsöprő forradalmakat követő időszakra.

Irán töretlen támogatásának vallási magyarázata is van: noha Szíriában a lakosság túlnyomó része az iszlám szunnita irányzatát követi, az Asszad-rezsim a síita iszlámhoz közeli alevita irányzat követője. Iránt, az egyetlen olyan országot a Közel-Keleten, ahol hivatalosan is a síiták vannak többségben, hagyományosan fontos szálak kötnek minden olyan országhoz, ahol jelentősebb síita kisebbség él. A szíriai vezetés mellett tehát talán Irán örülne a legjobban annak, ha Damaszkusz rövid időn belül és hatékonyan el tudná fojtani a rendszerellenes tüntetéseket, és gyors visszarendeződés után minden maradhatna a régiben. A háttér-információk tudatában már egyértelmű, hogy bár az iráni külügyminiszter a régió destabilizációjának a veszélyére figyelmeztetett, Teherán elsősorban nem a hatalmi vákuum kialakulásától tart, sokkal inkább attól, hogy Asszadot egy olyan politikus válthatja Szíria élén, aki kevésbé kellemes partner lesz az iráni vezetésnek.

Lesz áttörés?

Asszad gyors bukására viszonylag kevés az esély. Szemben Líbiával, ahol a törzsi ellentétek dacára viszonylag gyorsan egységes ellenállási mozgalom jött létre, Szíriában az ellenzék egyelőre nem elég jól szervezett, és senki nem tudja határozottan a kezébe venni az irányítást. Az sem várható, hogy a nemzetközi közösség rövid időn belül bármilyen formában beavatkozna, a szankciók pedig nem hatnak elég erősen a rezsimre. A líbiai fejlemények hatására azonban akár újabb lendületet vehetnek a tüntetések: Asszad reformígéreteit az ellenzékiek és a tömegek is egyöntetűen elutasítják, az elnök nemzetközi közösségnek tett nyilatkozatai − huligánokat és külföldi extrémistákat tett felelőssé a megmozdulásokért − pedig kifejezetten tüzelik a tüntetőket.

A patthelyzetet látva a nemzetközi közösség is igyekszik tenni azért, hogy valamilyen irányba elmozduljanak az események. Oroszország, Szíria hagyományos szövetségese augusztus 26-án az ENSZ Biztonsági Tanácsának az ülésén határozattervezetet nyújtott be, amiben a szíriai kormányt az erőszak mihamarabbi beszüntetésére és azonnali reformok bevezetésére szólította fel. Irán külügyminisztere pedig nyilatkozatban jelentette ki: a szíriai vezetés meg kell, hogy hallgassa az ország népének jogos kéréseit! Szíria szövetségesei mintha üzenetet akarnának küldeni Asszadnak: valódi és gyors engedményeket kell tennie a felkelőknek, hogy legalább esélye lehessen a politikai túlélésre.

Thurányi Kata

• Cimkék:
Szíria Irán Damaszkusz Asszad

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére