Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2011-08-11 22:00:00

A szervezetről írni hírhedten nehéz téma az újságírók számára

Sikerkönyv a szcientológia hanyatlásáról

Újabb tényfeltáró könyv jelent meg a szcientológusokról: egy korábbi dolgozat szerzőjének „pokollá tették” az életét, a mostani kötet íróját, állítólag nem háborgatják. Janet Reitman öt évig írta művét.

– Ha beírod a „szcientológia” kifejezést a Google-be, rövidesen kiderül, hogy ez Amerika egyik legellentmondásosabb vallása. Hivatkoznak rá, mint kultuszra, veszélyes kultuszra, vagy mint gonosz kultuszra. Néhány honlap szerint a „szcientológia öl”, a „szcientológia hazudik”. Más weboldalak a szcientológia titkos dokumentumaira szakosodtak, de léteznek olyanok is, amelyek az egyház titkos tanait, vagy titkolnivalóit, disszidens tagok szabadulásának történeteit, illetve szcientológia utáni életük részleteit ismertetik. (…) A történet arról a globális méretű, spirituális vállalkozásról szól, amely a „szellemi szabadsággal kereskedik”. Kiderül belőle, miként adják-veszik az emberek az „önjobbítást”: egy megfoghatatlan, de alapvetően amerikai koncepciót, ami iránt még soha nem volt akkora kereslet, mint mostanság.

Pedig már a tizenkilencedik század közepén is népszerűsítette Phineas Quimby új-angliai hipnotizőr egyfajta gyógyítást eredményező „elmekúráját”, kihasználva az amerikaiak különböző – testi és lelki – hiányosságaik gyors javítása iránti vágyát. A Szcientológia Egyház egy alakváltoztató és erős szervezet, amely ugyanezt ígéri – olvasható az érdekfeszítő részleteket Janet Reitman, a Rolling Stone magazin újságírójának nemrég megjelent könyvében.


Nehéz ügy

A szerzővel interjút közlő Time magazin szerint a Szcientológia Egyház hírhedten nehéz téma az újságírók számára. A sajtót a lap szerint ugyanis már régóta ellenfelének tartja az ötven évvel ezelőtt, a sci-fi író L. Ron Hubbard által alapított közösség. Példaképpen az 1950-es években Hubbard azt fejtegette a nyilvánosság előtt, hogy az egyébként méltán népszerű és tekintélyes Time célja „zavargások és elégedetlenség szítása”.

Janet Reitman először egy cikket, most pedig egy terjedelmes könyvet is írt – A szcientológia belülről: Amerika legtitokzatosabb vallásának története címmel – a vallási szervezet történetéről és tagjairól. A szerző nem arra törekedett, hogy a szcientológiát és követőit bírálja, inkább megérteni akarta őket. „Amit találtam, az viszont meghaladta elvárásaimat és elképzeléseimet is” – jelentette ki az írónő a Time-nak.


Mitől pörög Cruise?

– Tom Cruise épp akkoriban ugrált fel-alá Oprah Winfrey televíziós műsorvezető kanapéján, és egyre szókimondóbban kezdett nyilatkozni a szcientológiáról, így szerkesztőm és én eldöntöttük, könyvet írok erről a vallási szervezetről – idézte fel az öt évig tartó munka kezdeteit Reitman.

A HVG online is közölt cikket a témában. Abban olvasható, hogy David Miscavige, a szcientológusok legnagyobb vallási méltósága a hollywoodi filmsztárt a Szcientológia Egyház Jézus Krisztusának tartja. Szerinte Tom Cruise a Szcientológia kiválasztottja, aki a tanok hirdetésére hivatott, s akit ma éppúgy bírálnak nézeteiért, mint egykor Jézust. A Cruise-ról nyilatkozó Miscavige-et annak ellenére nevezik legfőbb spirituális vezetőnek, hogy formailag az egyháztól független Vallási Technológiai Központ (RTC) választmányi elnöke, amelynek fő feladata a szcientológiával, illetve annak elődjével, a dianetikával kapcsolatos szerzői jogok felügyelete. Az RTC szedi be például az 1986-ban elhunyt Ron L. Hubbard jogdíjait. Az internetes hírportál írásából kiderül, hogy a Szcientológia Egyház tagjai a tanokat pénzért végzett kurzusokon, fokról fokra előrehaladva sajátíthatják el – ezért is nevezi az egyházat számos kritikusa egyenesen agymosásra berendezkedett üzleti vállalkozásnak.

A szcientológusok magyarországi közönségkapcsolati vezetője kérte, hogy reagálhasson az írásra. Kárpáti Annamária levelében szó szerint azt írta a HVG cikkéről: „minden szempontból kitalált koholmány, figyelmen kívül hagyja a Szcientológia teológiáját és annak alapjait (...) Miscavige úr soha nem jellemezte, és nem is akarja jellemezni az egyház egyetlen tagját sem, a cikkben leírt kifejezéseket nem hozná összefüggésbe a Szcientológiával, ahogy Mr. Cruise sem jellemezte és nem jellemezné magát úgy, ahogy ezt a cikk állította”.


Párhuzamos világ, rengeteg sztárral?


Janet Reitman azt mondja, az egyház már a legelején csalódást okozott neki, de végezte a munkáját, míg rájött, hogy amivel foglalkozik, az valójában egy párhuzamos, önálló, zárt és teljesen ismeretlen világ. A szerző szerint létezik egy tévhit, hogy számos híresség a szcientológusokhoz tartozik, miközben igazából csak egy maroknyi „igazi sztár” található közöttük. „Talán száz körülire tehető azok száma, akik a színfalak mögött kiemelt feladatokat látnak el Hollywoodban. Az viszont már az 1990-es évektől része volt a szcientológusok stratégiájának, hogy hírességek vallásaként tüntették fel magukat” – jelentette ki az írónő.

Sokat idézett könyvet írt a Szcientológia Egyházról, Paulette Cooper, akit kötete 1971-es megjelenésétől kezdve éveken át zaklattak, „pokollá tették az életét”. A szcientológusok közel 20 pert indítottak ellene. Reitman azt mondja, körülötte még csend van – bár amikor megírta első cikkét az egyházról, megpróbálták elhitelteleníteni a szerkesztőségében – és nem is tartja félősnek magát. Ráadásul minden leírt mondatához számtalan bizonyítékot tud felmutatni, így – mint állítja – nehéz lenne vitába keveredni könyve állításaival. A szerző szerint az egyház ugyanakkor azt is belátta, nincs értelme a folyamatos pereskedésnek, mert az árt a szervezet arculatának.


A gondolatoktól azért félnek

Reitman szcientológus-vezetőkkel folytatott beszélgetései során azt is megtudta, az egyházi elöljárók leginkább tagjaik gondolataitól és azok szájától félnek, mivel az interneten „mindenféle dolgok” terjednek róluk. Ide kapcsolódik az a kérdés is, amit az íróval készült interjúban a Time feltett: „Az egykori szcientológusok az interneten közöltek titkos és leleplező dokumentumokat az egyházról. Lehetséges lett volna ezt a könyvet tíz évvel ezelőtt megírni?” „Nem tudtam volna megírni, mert több ember, aki a munkámat segítette, akkoriban még az egyháztól függött, vagy ha ki is léptek, elszigetelték őket egymástól” – válaszolta az író, aki szerint annak ellenére, hogy a Szcientológia Egyház azt állítja, továbbra is terjeszkedik, ez már nem igaz.

A szerző szerint a Szcientológia Egyház jelenleg azokat az embereket célozza meg, akik nem, vagy csak nehezen férnek hozzá a róla szóló írásokhoz, vagyis nem rendelkeznek számítógéppel. Ezért most a tengerentúlon és a fejlődő országokban terjeszkednek. Ugyanakkor közelednek olyan vallási csoportosulásokhoz is, akik rokonszenveznek velük, mint az Iszlám Népe. „Ha azonban a Szcientológia Egyház életben akar maradni, akkor a középosztály számára kell vonzónak lennie, amely eddig hagyományosan is a központi tagságát képezte” – összegezte meglátásait Janet Reitman.

„A titoktartás és az ellenőrzés fémjelzi a Szcientológia Egyházat. Könyvet írni egy ilyen szervezetről számtalan kihívást jelent az újságírónak, aki a valóságnak megfelelő elbeszélést próbál kialakítani” – írja Janet Reitman, aki lenyűgöző és sikergyanús művet alkotott.

 

Hargitai Mátyás

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Szcientológia
  • Nő a válság, több a szekta
  • Szcientológusok levele: „az E-méter egy vallásos műszer”
  • A bíróság szerint bűncselekményekre szólít fel a szcientológia
  • Új nézőpont: amit a szcientológiáról tudni lehet
  • Levél a szcientológusoktól
  • Agymosás, kisemmizés: tagadnak a szcientológusok
  • Szcientológia: valláskárosultak?
  • Ma eldől, mi lesz a szcientológiával és a hitgyülivel
  • A Facebookon keresztül szivárog be a szcientológia
  • Filmstúdiót vett Hollywoodban a Szcientológia Egyház

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.