Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2011-12-27 15:30:00

Szabályozzák a vallásos mészárszékeket

Rituális mészárlás: bizottságot állítanak fel

Tavaly már betiltották a rituális vágásokat Hollandiában, ám a visszavont törvény helyett most bizottság gondoskodik majd a szabályokról.

A zsidók, muszlimok és állatvédők megbékéltetésére a holland kormány bizottságot hoz létre, amely az állatok rituális mészárlását fogja vizsgálni. A bizottság célja, hogy a mészárszékeket közelebb hozza a zsidó és muszlim vallási szokásokhoz.


Győzelem?

„Ez a józan ész, a tolerancia és a vallási szabadság egyértelmű győzelme” – mondta el a Jewish Tribune-nak Arye Goldberg rabbi, az Európai Rabbinikus Központ igazgatóhelyettese. A bizottságot Henk Bleker, holland mezőgazdasági miniszterhelyettes mutatta be, hogy ezzel is enyhítse a rituális vágások körüli botrányt az országban.

A bizottság közelről vizsgálja majd meg a vallási szokásokat, majd konkrét szabályokat hoz a vágásra, amiket a mészárosoknak oktat majd. A holland parlament tavaly júniusban tiltotta be a rituális vágásokat, amivel több zsidó és muszlim közösséget is felháborított.

Az Állatok Pártja nevű civil szervezet által benyújtott törvényjavaslat ugyan átment a parlamenten, a szenátus több tagja azonban máris jelezte, hogy le fogja szavazni a tiltást. A javaslatot a beterjesztő ezután vissza is vonta, még mielőtt szavazhattak volna róla a szenátusban.

A Hollandiában évente levágott körülbelül félmilliárd állatból mindössze 1,2 milliót dolgoznak fel a muszlim és zsidó vallási szokásoknak megfelelően. A muszlim rituális vágás fontos eleme, hogy az öntudatánál lévő állatot egy nagyon éles pengével vágják le. A muszlim tudósok szerint a sária olyan előírásokat ad, amelyek nem csupán az állat fájdalmát csökkentik, de minden élőlény számára biztosítják a méltóságteljes halált.

 

– mi (forrás: OnIslam)

Nyitókép innen.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Iszlám
  • Bérgyilkosok vadásznak a világhírű íróra
  • Ha egy muszlim nőt megölnek: becsületgyilkosság?
  • A fejkendő veszélyei a gyermekekre
  • Mikor lesz béke Izrael és Palesztina között?
  • Ki állítja meg a kereszténygyűlölőket?
  • Vallási ünnepen robbantott az öngyilkos merénylő
  • A keresztény és az öngyilkos merénylők
  • Nők az iszlámban: Ezeregyéjszaka, a történeti forrás
  • Imát kér a keresztényektől a halálraítélt
  • A vallás teszi tönkre a turizmust?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.