Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2011-10-12 06:09:00

„Intézkedésekre készülnek” Teheránnal szemben

Küszöbön az iráni-amerikai háború?

Két iráni származású férfi meg akarta gyilkolni Szaúd-Arábia washingtoni nagykövetét - jelentette ki Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter. Megvan a casus belli?

Egyikük, az Egyesült Államokban honosított és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) által szeptember 29-én elfogott Manssor Arbabsiar bevallotta, hogy részt vett az összeesküvésben, amelyet a jelenleg Iránban tartózkodó Gholam Shakurival együtt, az iráni Iszlám Forradalmi Gárda támogatásával és a mexikói drogkartellek bevonásával kívántak végrehajtani.

Eric Holder bejelentette, hogy az Egyesült Államok felelősnek tartja Iránt az összeesküvésért, és hogy a Fehér Ház, valamint az amerikai külügy- és a pénzügyminisztérium hamarosan intézkedéseket tesz Teheránnal szemben. A kettős, amerikai-iráni állampolgárságú Arbabsiar és a Forradalmi Gárda Kudsz Erő nevű, a különleges műveletekre szakosodott alakulata tagjának mondott Shakuri ellen vádat emeltek kedden a New York-i szövetségi bíróságon.

Az Adel al-Dzsubeir szaúdi nagykövet elleni merényletek tervei között szerepelt egy olyan pokolgépes támadás is, amelyet egy étteremben hajtottak volna végre: a helyiségben 100-150 ember tartózkodott volna, köztük az amerikai kongresszus tagjai. Az összeesküvők további támadások elkövetését is tervezték."Nem engedjük, hogy más országok csatatérként használják fel a területünket" - jelentette ki a sajtóértekezleten Preet Bharara manhattani szövetségi ügyész. A bejelentésnél ott volt Robert Mueller, az FBI igazgatója is, aki hangsúlyozta, hogy a szaúdi nagykövet elleni merényletben sok ember vesztette volna az életét.

Tommy Vietor, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője szerint Barack Obama elnök június óta tudott a készülő összeesküvésről. A washingtoni igazságügyi minisztérium közölése hogy a szervezkedők az amerikai kábítószer-ellenes hatóság (DEA) egyik beépített emberével tartották a kapcsolatot, akiről azt gondolták, hogy a mexikói narkómaffia embere.

Arbabsiar a hangfelvételen rögzített, angol nyelvű egyeztetések tanúsága szerint 1,5 millió dollárt ajánlott fel Mexikóban az ügynöknek a nagykövet meggyilkolásáért, nem törődve azzal, hogy a diplomata kedvenc éttermének felrobbantása súlyos áldozatokkal járt volna. A pénzből 100 ezer dollár előleget át is utalt egy külföldi számlára. Az iráni származású férfi azt is tudni akarta, hogy az általa bérgyilkosnak gondolt férfi fel tudja-e robbantani a szaúdiak washingtoni nagykövetségét.
Hillary Clinton külügyminiszter kedden kijelentette, hogy a leleplezett összeesküvés tovább erősíti Irán elszigetelődését. Az CNN szerint az amerikaiak az összeesküvés felgöngyölítése folyamán mindvégig kapcsolatban álltak a szaúdi hatóságokkal és a Dzsubeir nagykövettel is, akit uralkodója bizalmas tanácsadójának tartanak.

Hivatalos iráni források az elhangzásuk után haladéktalanul "légből kapottnak" és "gyerekmesének" minősítették az amerikai vádakat.

 

mti, mi

 

 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Amerika
  • Így látnak minket az amerikai konzervatívok
  • Romneyt bírálják a vetélytársak
  • A Wikileaks miatt váltottak nagykövetet
  • Így kapaszkodik össze a vallás és a politika
  • Egyre több a hajléktalan gyermek
  • Újabb háborúra készül Amerika?
  • Így fényezik magukat a mormonok
  • Durvuló vita az elnökjelöltek között
  • Pszichopata hatalomátvétel a Wall Streeten?
  • Egymillió dollárossal akart fizetni

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.