Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2011-07-03 09:45:00

Tagadja a Hezbollah Haríri meggyilkolását

Kézlevágással fenyegették az ellenfelet

A libanoni Hezbollah szerint soha nem fogják letartóztatni az ENSZ által a Haríri- gyilkossággal vádolt négy tagját.

A libanoni Hezbollah vezetője kijelentette, hogy a hatóságok soha nem tudják letartóztatni a mozgalom négy tagját, akiket a különleges ENSZ-törvényszék Rafík Haríri volt miniszterelnök meggyilkolásával vádol.


Foggal-körömmel

Haszan Naszrallah sejk, az Irán és Szíria támogatását élvező radikális síita szervezet vezetője szombaton több mint egyórás televíziós beszédében ugyanakkor kizártnak nevezte azt, hogy Libanonban új polgárháború vagy akár összecsapások robbanjanak ki a szunnita és a síita muzulmánok között.

A 2005-ös Haríri-gyilkossággal kapcsolatban az ügyben vizsgálódó különleges ENSZ-törvényszék (TSL) csütörtökön juttatta el az egykori libanoni miniszterelnök ellen elkövetett gyilkosság vádiratát és négy letartóztatási parancsot a bejrúti ügyészséghez. A libanoni vezetésnek innentől számítva 30 napja van arra, hogy végrehajtsa a letartóztatási parancsokat.


A libanoni Hezbollah visszautasítja a vádakat
Fotó: morrisonworldnews.com

– Semmilyen erő sem tudja letartóztatni a vádiratban említetett személyeket... Sem 30 nap, sem 30 év, sem 300 év nem lesz erre elegendő - mondta a Hezbollah televíziójában sugárzott beszédében Naszrallah sejk, aki megalapozatlannak nevezte és visszautasította a vádakat. Úgy fogalmazott, hogy a hágai törvényszék egy „tisztán izraeli-amerikai tákolmány, amelynek nyomozói korruptak és ellenségesek” a Hezbollahhal szemben, meghamisították a vizsgálatot.

A vádirat tartalma és a letartóztatási parancsokban szereplő személyek nevei bizalmasak, azokat nem hozták nyilvánosságra hivatalosan. A libanoni belügyminiszter azonban megerősítette, hogy Musztafa Badreddín, a Hezbollah helyettes katonai parancsnoka is a vádlottak között van.


A Hezbollah tagad

Naszrallah sejk beszédjében gyakorlatilag elismerte, hogy mind a négy vádlott a Hezbollah tagja. A TSL vádiratában szereplő négy személy tekintélyes múlttal rendelkezik az izraeli megszállás elleni küzdelemben - mondta a Hezbollah vezetője, aki azt jósolta, hogy a vádlottak felett távollétükben fog ítélkezni az ENSZ-törvényszék. Naszrallah sejk reagálása nem okozott meglepetést, hiszen már 2010-ben arról beszélt, hogy szerinte az ENSZ-törvényszék a Hezbollahot fogja megvádolni a gyilkosság elkövetésével. Azzal fenyegetőzött, hogy „levágják a kezét annak”, aki megpróbálja őrizetbe venni az általa irányított szervezet tagjait.

Rafík Harírivel és 22 másik személlyel 2005 februárjában egy autóba rejtett pokolgép végzett. Meggyilkolása valóságos földindulást okozott az országban: az akkor kirobbant hatalmas tüntetéseknek köszönhető, hogy Szíria több évtized után kénytelen volt kivonni csapatait Libanonból.

A radikális Hezbollah mindig tagadta, hogy bármi köze lenne a Rafík Haríri halálát okozó merénylethez.

 

mi, MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Máshitűek
  • Interjú: Tóta W. Árpád a vallási élményeiről
  • Korea magyar szemmel 1. rész - Szöul (videó)
  • A világ legnépszerűbb vallásai
  • Mi az a bibliodráma?
  • Nők az iszlámban: Ezeregyéjszaka, a történeti forrás
  • Új, vallásközi egyetem: a jó erkölcs jó üzlet?
  • Mégsem tiltják be a szent szöveget
  • Az alkoholnak és a bikininek mennek neki a szélsőségesek
  • Ahol a zsidók kiirtását iskolában tanítják
  • Egyháztörvény: marhákkal a Parlament előtt

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.