Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2011-05-01 18:04:00

A hívők tárgyalás nélkül kerültek börtönbe

Keresztényeket tartóztatnak le

Két indiai keresztényt egy pünkösdi házi istentiszteletről vittek börtönbe Szaúd-Arábia fővárosában. Túlzsúfolt börtönben vannak, bűnözők közt, rossz állapotban.

Vasantha Sekhar Vara, 28 és Nese Yohan 31 éves férfinek, az Örvendezzen az Egyház az Úrban Gyülekezet tagjainak szabadon bocsátását január óta nem sikerül elérni. A  „vád” ellenük térítő tevékenység. Egy hírhedt központi börtönben, Rijádban tartják fogva a hívőket, akiket tárgyalás nélkül csuktak le, miután szaúdi biztonsági erők rajtaütöttek a templomon.


Túlzsúfolt börtönben vannak

Eddig egy barátjuk látogathatta meg őket, aki így számolt be: „...sírtunk,  mikor találkoztunk. Ttilos imádkozniuk, vagy olvasni a Bibliát. Testvéreinket feje borotvált, nagyon  lefogytak. Yohan erősen köhög, talán tuberkulózist kapott, de nem kap orvosi kezelést. A világnak tudni kell a helyzetükről.”

Nincs vallásszabadság az iszlám királyságban, olyannyira, hogy a nem muzulmán istentisztelet tilos, és a kereszténységre való áttérés - a hitehagyás - halállal büntetendő. A legtöbb keresztény külföldi munkavállaló titokban gyakorolja a hitét, de még így is szembe kell néznie nehézségekkel. A két fiatal férfinek nincs ágya sem, alig alszanak a túlzsúfolt börtönben. Az öszes többi fogoly bűnöző. – Ha meg kell halni az én Istenemért, akkor meghalok érte érte itt – mondta állítólag Vara a látogatáson.

Vara és Yohan 70 fős gyülkezetet szervezett főleg indiai munkavállalókból. A biztonsági erők most elkobozták Bibliáikat és más keresztény irodalmat, valamint az egyház egyéb eszközeit, még a gitárjaikat is.


Folytatják a missziót

A két férfi családja Indiában él, nagyon aggódnak. Az indiai nagykövetség még nem nyújtott jogi segítséget, és nem gyakorol nyomást szaúdi hatóságokra, hogy engedjék szabadon a két indiai állampolgárt; az esetet belső egyházi ügyként kezelik. A gyülekezetet alkotó munkavállalók alacsony fizetésért dolgoznak. Az egyik tag így nyilatkozott: „nincs pénzünk felvenni egy drága ügyvédet, hogy védje meg testvéreinket a bíróság előtt. "

Annak ellenére, hogy a nehézségek és veszélyek fennállnak, a gyülekezet folytatja a missziót, és továbbra is keresztel új hívőket. „Szeretetből szolgáljuk a Megváltót, és hirdetjük az evangéliumot, nem tehetünk mást” – nyilatkozták. A közelmúltban az Egyesült Államok külügyminisztériuma aggodalmát fejezte ki a Szaúd-Arábiai vallási kisebbségek helyzetével kapcsolatban. Michael Posner helyettes államtitkár a demokráciáért, az emberi jogokért emelt szót. – A szaúdi tankönyvek és egyéb referenciák nagyon negatív sztereotipiákat terjesztenek keresztényekről, zsidókról és másokról, és ezzel ellenük  támadó indulatokat szítanak – mondta.

A szaúdi hatóságok tagadják az emberi jogokkal való visszaéléseket, és a közelmúltban felszólították a politikai aktivistákat, hogy ne ismételjék meg a demokratikus tüntetéseket, amelyek, úgymond „felemésztenek más arab népeket.” Miszionáriusok szerint az üldöztetések ellenére  egyre nagyobb az érdeklődés a kereszténység iránt Szaúd-Arábiában. 2009-ben a keresztények már „földalatti” egyházat hoztak létre Mekkában,  több tízezerre tehető a szaúdi keresztények száma.

 

BosNewsLife, religionnewsblog.com

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Börtön
  • Díjat kapott a börtönlelkész
  • Nagymama, olyan börtönszagod van!
  • Áramot vezetett a kerítésbe – lecsukják
  • Böjte atya a szegedi Csillagbörtönben
  • Alakul a magyar börtönválogatott
  • Ítélet az öntörvényű kazalgyújtogatónak
  • Magyarországon nincs kínzás a börtönökben?
  • Helybéliek és az elítéltek ugyanabba a templomba járnak
  • Börtönbe vonult Stohl András
  • A bűnözők választhatnak a templom és a börtön közt

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.