Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2011-12-12 14:08:00

Romokban hever Mogadishu

Házról házra szorították ki „Allah őrültjeit”

A két évtizede tartó polgárháborút szinte csak a Benito Mussolini fasiszta diktátor parancsára emelt római stílusú diadalív élte túl Szomália, a hajdani olasz gyarmat fővárosában.

Mohammed Nur, a város polgármestere gépfegyverrel felszerelt pick-up kisteherautón közlekedik fenyegető külsejű milicisták védelmében. „Az 1970-80-as években Mogadishu tengerparti üdülőhely volt, amely büszke volt Lido Beach és Brava Beach nevű népszerű strandjaira, felkapott vendéglőire és éjszakai klubjaira. Az afrikai vezetők ide jártak üdülni. Ma a város halott, a semmiből kell újjáépíteni” – idézi Nur szavait helyszíni riportjában a párizsi Le Figaro.


Allah őrültjei

Két és fél millió ember él Mogadishu romos házaiban – amelyek zömét még tető sem védi – vagy sátrakban. Az utóbbiakban főleg az éhség és a harcok elől érkezett menekültek tengődnek: amit sátornak neveznek, legtöbbször csak négy tüskés ág, amely fölé szétszedett szemeteszsákokat feszítettek. Villamos áram és csatornázás, útkarbantartás nincs. Egy évszázadra elegendő feladat a helyreállítás. Mohamed Nur azonban gazdag fantáziával rendelkezik: az Uruba-palotából ötcsillagos szállodát szeretne varázsolni a beruházóknak nyújtandó koncesszió révén. Tervei közé tartozik a dinamittal felrobbantott olasz katedrális újjáépítése és a múzeumok restaurálása – jelenleg ezek körül csak a kertjeikben legelésző kecskék és szamarak kószálnak.


A bizakodó polgármester. Fotó innen

Derűlátása azzal magyarázható, hogy a katonai helyzet megváltozott: a mindenkit terrorizáló al-Shabaab szélsőséges muzulmán csoport fegyvereseinek zöme a nyáron elhagyta a város legnagyobb részét, aminek nyomán felcsillant – az egyelőre bizonytalan – remény. A nemzetközi közösség által támogatott átmeneti szövetségi kormány katonái vonultak be helyükre az Afrikai Unió (AU) által létrehozott, 9700 ugandai és burundi katonából álló békeerő támogatásával.

A visszahódított létesítmények közé tartozik a labdarúgó stadion, amelyet az iszlamista milícia lőtérként és a saría iszlám törvényeinek helyi, igen szigorú változata alapján hozott ítéletek végrehajtására használt. A házasságtörőket megkövezték, a tolvajokat megcsonkították, a szakállt nem viselő férfiakat és a ledérnek minősített viseletű nőket megkorbácsolták. Ma az ugandai zászlóalj vezérkara használja a sportpályát. Parancsnoka, Muhanga alezredes elmondta a francia lapnak, hogy katonái klasszikus utcai harcokban, házról házra verték ki „Allah őrültjeit”, ahogy az iszlám fanatikusokat emlegetik Mogadishuban.

A mintegy ötezer szélsőséges milicista mindegyike a végsőkig küzdött az ENSZ-erő ellen abban a meggyőződésben, hogy ha meghal, a paradicsomba kerül. Az iszlamisták soraiban az al-Kaida terrorszervezethez tartozó külföldiek, jemeni, szudáni, Comore-szigeteki, külföldön élő szomáliai fanatikusok is harcoltak. Az unió erői két kulcsfontosságú „hadállásától”, az iszlamistáknak a csempészet és a zsarolás révén évi 100 millió dollár jövedelmet hozó Bakara piactól és a fegyvergyártásra használt acélgyártól is megfosztották az al-Shabaabot.

A siker elképzelhetetlen lett volna a Bancroft Global Development nevű amerikai cég mintegy 40 katonai tanácsadója nélkül, akik az AU erőit képezik ki. A különböző fegyveres elittestületektől – az idegenlégiótól, haditengerészeti kommandóktól és különleges erőktől – „átigazolt” hadfiak a világ négy sarkából verbuválódtak: Dél-Afrika, Nyugat-Európa, még Japán is szerepel a listán. A kiképzés mellett részt vesznek a házilag készített robbantó eszközök hatástalanításában.


Annyi a fegyver, hogy csak le kell hajolni érte

A Bancroft csapatát egy Richard Rouget nevű francia vezeti, aki korábban a Comore-szigeteken négy puccsban is részt vett francia zsoldos, Bob Denard, illetve Elefántcsontparton a mára megbukott Laurent Gbagbo elnök oldalán tűnt fel. Rouget tagadja, hogy zsoldosmúltja volna, és azt állítja, hogy nem is visel fegyvert. „Nincs rá szükség. Ha felforrósodik a helyzet, annyi van itt, hogy csak le kell hajolni érte” – jegyezte meg a Le Figaróban.


Hatalom. Fotó innen

Persze a Bancroft emberei tisztes javadalmazást élveznek, ami a kockázatokra való tekintettel nem is indokolatlan: 2010-ben magát a franciát is megsebesítette egy repesz. A közbeiktatott Bancroft révén Washington úgy vehet részt az iszlám terrorizmus ellen vívott regionális háborúban, hogy hivatalosan semmi köze sincs hozzá. A cég az ugandai és a burundi kormánynak számlázza szolgáltatásait, amelyeknek aztán az amerikai külügyminisztérium megtéríti a kiadásokat.

Az emberbaráti és a nemzetközi szervezetek munkatársai a repülőtértől nem messze lévő Bancroft-táborban laknak. A kelet-afrikai országban, ahol ma az emberrablás valóságos nemzeti iparágnak számít, a szállodák korántsem biztonságosak, így a cég légkondicionált, megfelelő fegyveres védelemmel, bunkerekkel rendelkező helyen felállított, éjszakánként 155 dollárért bérelhető konténerszállásait igen nagyra értékelik az alkalmi vendégek. Akárcsak az AU fegyveres konvojait, amelyek a civil szervezetek aktivistáit kísérik. A francia lapot tájékoztató ENSZ-tisztségviselő maga is ellentmondásnak érzi, hogy miközben Szomáliában négymillió ember éhezik, a segélyszervezetek és a nemzetközi szervezetek képviselői ilyen költséges szolgáltatásokat vesznek igénybe.

Az AU erőinek támogatása nélkül azonban még az élelmiszersegélyt sem lehetne kiosztani Mogadishuban a házilagos készítésű pokolgépek, a merényletek és az emberrablások veszélye miatt. Az iszlamisták ellenőrzése alatt álló tartományokban a helyzet még ennél is rosszabb, a nyugati civil szervezetek képviselőinek és az ENSZ megbízottainak többségét ugyanis kémkedéssel vagy az iszlám elleni fellépéssel vádolva kiutasították ebből a térségből.

„Bármilyen szomorú bevallani, de jelentős részben az AU katonai offenzíváinak köszönhető, hogy Szomáliában számottevően javultak az emberbaráti tevékenység lehetőségei” – ismerte el az ENSZ-tisztviselő, aki azt kérte, hogy ne közöljék a nevét.

 

MTI

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Afrika
  • Valóban emberrablás történt?
  • Hamis és életveszélyes gyógyszerek kerültek forgalomba
  • Afrikai történet: magukra hagyták a menekülteket?
  • Ki állítja meg a kereszténygyűlölőket?
  • Milliárdok tűnnek el
  • Népirtás után megtérés Ruandában
  • Újabb Mohamed-karikatúra miatt égtek a koptok házai
  • Megtért a kannibál tömeggyilkos
  • Jólét és demokrácia Afrikában?
  • Véres karácsony: tizenkilencen meghaltak
  • További cikkek Szegénység
  • Hajléktalan megasztár
  • Böjte Csaba: fenntartható vágyak
  • Kevesebb lesz a GYED és a szolgálati nyugdíj
  • Hajléktalan megasztár
  • Gyermekkönnyekben fürdik Görögország
  • Megrázó videó: kilakoltatott család
  • Magyar zsenigyerekek bizonyságtétele II. rész
  • Magyar zsenigyerekek bizonyságtétele
  • Nézze meg: így karácsonyoznak az árvák
  • Betlehemi kvíz egy hajléktalankórházban
  • További cikkek Iszlám
  • Bérgyilkosok vadásznak a világhírű íróra
  • Ha egy muszlim nőt megölnek: becsületgyilkosság?
  • A fejkendő veszélyei a gyermekekre
  • Mikor lesz béke Izrael és Palesztina között?
  • Ki állítja meg a kereszténygyűlölőket?
  • Vallási ünnepen robbantott az öngyilkos merénylő
  • A keresztény és az öngyilkos merénylők
  • Nők az iszlámban: Ezeregyéjszaka, a történeti forrás
  • Imát kér a keresztényektől a halálraítélt
  • A vallás teszi tönkre a turizmust?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.