Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2011-12-28 09:00:00

Megkondult a vészharang: eljött a cselekvés ideje!

Félvállról veszik a katasztrófákat a gazdag országok?

A gazdag országok kevés pénzt fektetnek abba a nemzetközi alapba, amely a jövőbeni katasztrófákat hivatott elhárítani, illetve kezelni.

Andrew Mitchell, a brit kormány nemzetközi fejlesztési államtitkára szerint a világ a tűzzel játszik, és „veszélyesen felkészületlen” a jövőben bekövetkező katasztrófák elhárítása terén, ugyanis kevés pénzt szánnak a megelőzésre. Az ENSZ által erre a célra létrehozott Központi Sürgősségi Segélyalapba kevés pénz folyik be, ezért Mitchell arra szólította fel a nemzetközi közösségeket, hogy ne vegyék félvállról a világot fenyegető veszélyeket.


Versenyfutás az idővel

Az államtitkár szerint a rendszer súlyosan alulfinanszírozott annak ellenére, hogy tanulópéldából akadt bőven az elmúlt időszakban. Elég csak az Afrika szarván tomboló éhínségre, az új-zélandi földrengésre, a japán cunamira vagy a Pakisztánban, illetve a Fülöp-szigeteken történt árvizekre gondolni.

Mitchell azt is elmondta, hogy a világ lakosságának nagy százaléka él a veszélyeztetett területeken, éppen ezért a jövőben több emberáldozatot is követelhetnek a természeti katasztrófák. Elmondta: Nagy-Britannia kormánya jövőre 20 millió fonttal támogatja a katasztrófa-alapot, és felszólította a többi országot, hogy cselekedjenek hasonlóképpen a tragédiák megelőzésének érdekében. Szerinte sok gazdag ország nem veszi komolyan a baljós jeleket, és csak akkor cselekednek, ha már késő, a megelőzésre nem fordítanak kellő figyelmet. „Egy katasztrófa bekövetkezte után az első órák a legfontosabbak, azonnal cselekedni kell” – tette hozzá az államtitkár.

Az ENSZ 2004-es délkelet-ázsiai cunamit követően hozta létre a katasztrófa-elhárítási alapot, és azóta jelentősen elapadtak a források. Egyre többször hallani a világban tomboló katasztrófákról, ennek ellenére várhatóan 45 millió fontos hiánnyal néz szembe a Segélyalap. Mitchell elmondta: idén rengeteg pusztító természeti jelenség rázta meg a világot, és az eddigi történésekből kiindulva a tendencia várhatóan jövőre is folytatódik. A brit politikus hozzátette: a rendszer már többször bebizonyította működőképességét, de összefogásra, több pénzre van szükség annak érdekében, hogy több ember menekülhessen meg.

 

– mi (forrás: Guardian, BBC)

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.