Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2011-09-20 21:00:00

Nyíltan megvallhatják szexuális irányultságukat a katonák

Érvényét vesztette a hírhedt amerikai törvény

Az amerikai hadseregnél csaknem két évtizeddel ezelőtt bevezetett törvény, amely megtiltotta a magukat nyíltan homoszexuálisoknak vallók számára a katonai szolgálatot, immáron teljes mértékben érvényét vesztette.

Az úgy nevezett „Ne kérdezd, ne mondd el” törvény eltörlése azt jelenti, hogy most már bárki a katonaság kötelékében nyíltan megvallhatja homoszexualitását anélkül, hogy bármiféle szankciótól vagy esetleges elbocsátástól tartania kellene. A törvény megszűnésének napjára szerte az országban ünnepségeket szerveztek, hogy jelezzék, milyen nagy nap ez a melegjog történelmében.
Az amerikai kongresszus még tavaly év végén döntött az 1993-ban bevezetett jogszabály eltörléséről. Ugyan eddig is szolgálhattak a hadseregben homoszexuális személyek, azonban nyíltan nem vallhatták meg szexuális beállítottságukat, a parancsnokoknak pedig nem volt szabad kérdezni beosztottjaikat arra vonatkozóan.


A vonzalom megnyilvánulása

George Little, a Pentagon sajtótitkára elmondta, hogy a Védelmi Minisztérium teljesen felkészült a törvény hatályon kívül helyezésére és a katonai személyzet 97 százaléka kiképzésen vett részt az új rendelkezést illetően. A fegyveres erők már hetek óta fogadnak jelentkezéseket meleg újoncok részéről és immáron el is kezdhetik azok feldolgozását.

A hadsereg közzétette a szabályzatának felülvizsgált változatát is, amelyben már nem szerepelnek tiltó hivatkozások a homoszexuális szolgálatot teljesítőkre vonatkozóan. A függőben levő vizsgálatok, leszerelési- és más adminisztratív eljárások megszüntetésre kerülnek az új rendelkezés szellemében. Azok a személyek, akik a „Ne kérdezd, ne mondd el” törvény miatt kerültek leszerelésre, azok kérhetik újbóli besorozásukat.


Így tiltakoztak, sikerrel jártak. Fotó innen

Azonban az új törvény nem változtatja meg a személyes magatartást – úgy, mint a vonzalom nyilvános megjelenítését - illető már meglevő normákat. Szintén nem lesz változás a katonai juttatásokat érintő jogosultsági előírásokat illetően sem. A hatályos rendelkezések értelmében a szolgálatot teljesítők jogosultak gondozó partner választására a „Sebesült Harcos Program” keretében, illetve életbiztosítási kedvezményezett partner kijelölésére.

– Ezzel a rendelkezéssel a nemzetünk végre bezárja kapuit a melegeket és a leszbikusokat sértő tisztességtelen elvek előtt és valóban megerősíti, hogy minden amerikai egyenlő – mondta a demokrata Nancy Pelosi, a Fehér Ház Kisebbségi Szervezetének vezetője.

Azonban a törvény visszavonásának számos ellenzője is maradt a Kongresszusban, akik azzal érvelnek, hogy így sérül a hatékonyság és a fegyelem a hadseregben.


Szederkényi Márk

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Homoszexualitás
  • Jézus szereti a homoszexuálisokat
  • Szexuális válság dúl az egyházban?
  • Az államfő és a melegházasság
  • Baloldali újságíró védte meg a pápát
  • Ahol a zsidók kiirtását iskolában tanítják
  • A fiú, akinek két édesanyja van
  • Az elnökjelölt esete a meleg dalszerzővel
  • Homoszexuálisokkal vívódnak az anglikánok
  • AIDS-krónika, avagy a halál küldöttjének ámokfutása
  • A csók miatt háborognak a keresztények
  • További cikkek Amerika
  • Így látnak minket az amerikai konzervatívok
  • Romneyt bírálják a vetélytársak
  • A Wikileaks miatt váltottak nagykövetet
  • Így kapaszkodik össze a vallás és a politika
  • Egyre több a hajléktalan gyermek
  • Újabb háborúra készül Amerika?
  • Így fényezik magukat a mormonok
  • Durvuló vita az elnökjelöltek között
  • Pszichopata hatalomátvétel a Wall Streeten?
  • Egymillió dollárossal akart fizetni

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.