Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2011-10-29 10:11:00

Borotvaélen táncol az olasz kormány?

Berlusconi szerint az euró furcsa pénz

„Furcsa pénznek” nevezte az eurót, majd kénytelen volt korrigálni kijelentését Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök.

„Támadás alatt van az euró, mely pénzként sohasem győzött meg senkit sem, mivel nem egyetlen országé, hanem többeké, ezeknek viszont nincsen egységes kormánya, viszonyítási bankja és garanciái sem” – jelentette ki pénteken este Silvio Berlusconi, aki furcsa és a spekulánsok által támadható valutának is nevezte az eurót az olasz külkereskedelmi intézetben mondott beszédében.


Meggondolatlan kijelentés?

„Ilyet eurószkeptikus közgazdász mondhatott volna, nem az euróhoz 2002-ben csatlakozott Itália miniszterelnöke” – kommentálta az olasz sajtó a kormányfő szavait, melyeket Berlusconi később közleményben korrigált hangsúlyozva, hogy kijelentéseit ismét félreértették.

„Az euró a mi pénzünk, a mi zászlónk” – szögezte le írásban Berlusconi. A római kormányfő pénteken többször is hangoztatta, hogy a szövetséges Északi Liga pártjával 2013-ig folytatja a kormányzást. „Nagyon örülnék, ha távozhatnék, de ha arra gondolok, hogy cégeket, munkatársakat, barátokat és gyerekeket egy ennyire megosztott baloldal kezében hagyok, felelősnek érzem magam a folytatásra”– fogalmazott.


Szorul a hurok? Fotó innen

Berlusconi a jövő hétre ígérte a Brüsszelben tett olasz reformcsomag parlamenti bemutatását, az EU-csúcs utáni lelkesedés azonban a milánói tőzsdén péntekre már alábbhagyott és „a római kormány borotvaélen táncol, az EU rábólintása nem lesz elég a hazai megvalósításhoz” – írta vezércikkében a milánói Corriere della Sera, a legnagyobb olasz napilap. Giorgio Napolitano államfő eközben fogadta Lorenzo Bini Smaghit, az Európai Központi Bank olasz alelnökét, akinek egy francia EKB-taggal való helyettesítését Párizs sürgeti.

A négyszemközti megbeszélésen az elnöki hivatal közleménye szerint „semmilyen nyomást nem gyakoroltak Bini Smaghira”. A SkyTg24 olasz hírtelevízió értesülése szerint a római kormány azzal igyekszik rávenni Bini Smaghit a távozásra, hogy cserében az Európai Bizottság alelnöke lehet. Az olasz gazdasági lapok szerint „órák kérdése”, hogy London és Berlin után Róma is megállapodást írjon alá Bernnel a svájci bankokban elhelyezett olasz vagyon megadóztatásáról – a számlatulajdonos névtelenségének fenntartásával.

Összegtől függően az adókulcs 20-34 százalék közötti lesz Itáliában. A kamatokra kivetett további adó pedig húsz százalékos. Az ebből származó bevételt Rómában 150-270 milliárd euróra becsülik.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Európa
  • Portugália bedőlését jósolják
  • „Orbán Viktor keresztes hadjárata”
  • Rabot együnk vagy szabadot?
  • Fejlemény: a magyar kormány azt fogja tenni, amit az EU mond
  • A kormány fáradhatatlanul készséges lesz
  • A horvátok tudják, mit csinálnak?
  • EU: a világ legnagyobb átverő show-ja?
  • Mégis megegyezik Magyarország az Unióval?
  • Orbán Viktor: „nem látok különösebben nehéz ügyet”
  • Mit ápol Orbán Viktor?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.