Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2011-11-18 15:15:00

A vesztesek ellenforradalmároknak titulálják a koptokat

Békés tüntetőkre támadtak a rendőrök

Kommandósok tegnap este Kairóban késekkel, gyújtóbombákkal és kövekkel támadták meg a békésen tüntető kopt keresztények csoportját, és 29 személyt megsebesítettek.

Októberen már volt súlyos összecsapás a koptok és a muszlimok, illetve a katonaság között, ekkor 25 keresztény halt meg. Idén már januárban, majd májusban és októberben is voltak kopt áldozatai, sérültjei az egyiptomi politikai változásoknak.


2011: fekete év a koptok történetében

Az egyiptomi kopt keresztények alkotják az egyik legrégibb Jézus-követő közösséget a világon.
Történetükbe egészen biztos, hogy 2011 fekete évként vonul be. Ugyanis már január elején
busszal belehajtott egy civilbe öltözött rendőr koptok csoportjába, majd tüzet nyitott rájuk.

Február 23-án az egyiptomi hadsereg katonái támadták meg az egyik pusztai kolostort, az Anba-Bishoyt, és pisztollyal lövöldöztek. Húsz szerzetes, illetve kolostorlakó sérült meg, egy szerzetes meghalt. Május 7-én szalafista, szélsőséges muszlimok felgyújtották a kairói St. Mina-templomot, az utcai ütközetben 12 kopt vesztette életét, 230 súlyosan megsérült. Október 9-én a kairói demonstrációban 24 keresztény halt mártírhalált . A tegnapi összecsapásnak – tegyük hozzá: eddig – „csak”  29 súlyos sérültje van, de ez még nem végleges adat. A csütörtök esti brutális rendőrtámadásról a Wataninet egyiptomi keresztény hírszolgálati weboldal is beszámol.


Mubarak utódainak véres hatalmi játékai

A rendőrök Kairó Shubra nevű városrészében támadtak a koptokra, akik tiltakozni akartak az ellen az egyiptomi joggyakorlat ellen, amely szerint civileket is állíthatnak katonai bíróság elé. Állami indoklás szerint a rendőrség a tüntetők érdekében lépett fel. Ezentúl a tüntetők igazságot és elégtételt követelnek annak a több mint 25 áldozatnak, illetve családjuknak, akiket októberben a rendőrök durva támadása ölt meg. Mint ismeretes, akkor a tüntetők a templomgyújtogatás ellen emelték fel szavukat és feliratos tábláikat. Jóllehet koptok és radikális muszlimok között mindig is voltak súrlódások, összecsapások, de Mubarak egyiptomi elnök hatalmának megdöntése óta ez a szám ugrásszerűen megnőtt. A jelenség okát szakértők azzal magyarázzák, hogy a forradalom vesztesei, Mubarak emberei ellenforradalmároknak titulálják a koptokat, s így próbálják a hatalomba visszahozni.

Ez évben már több egyházi szervezet és vezető elmarasztalóan szólalt meg az
erőszakos cselekmények kapcsán. Volker Kauder, a CDU/CSU frakcióvezetője követelte a
demokratikus jogállam felépítését Egyiptomban. Ennek egyik kritériuma az Alkotmányban a
teljes vallásszabadság biztosítása. Olaf Fykse Tveit, az Egyházak Világtanácsának főtitkára a
világ minden keresztyénét felhívta arra, hogy napi imáikba foglalják bele a kopt keresztyének
helyzetének pozitív megváltozásáért szóló könyörgést is.

A kairói Al-Ashar egyetem nagyimámja, Ahmed Al-Tayeb is aggodalmának adott hangot a kopt–muszlim feszültség miatt és a történtek után. A kopt pápa, III. Shenouda a tegnapi eseményről még hallgat. Eddig a forró, fekete egyiptomi tavasz-nyár-ősz 39 kopt keresztyén életét követelte az összecsapások révén, a súlyosan sérültek száma közel 700. A kopt egyház mártírkönyve és a fekete statisztika további nevekkel telítődik. Meddig?


Békefy Lajos
epd.de, evangelisch.de.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Keresztényüldözés
  • Így lőtték a keresztényeket: tudósítás a helyszínről
  • Kína: gyülekezeti ház falára feszítették fel a hívőket
  • Újabb 178 keresztény vértanú
  • Ijesztő titkosszolgálat a keresztény egyház?
  • Kilövési engedélyek az egyházra
  • Ki állítja meg a kereszténygyűlölőket?
  • Katolikus rendeket is diszkriminált a kormány
  • Munkatáborokra ítélik, vagy lemészárolják őket
  • Az ország, ahol a legnagyobb veszélyben vannak a keresztények
  • Egyre durvább világszerte a keresztényüldözés
  • További cikkek Koptok
  • Így lőtték a keresztényeket: tudósítás a helyszínről
  • Kilövési engedélyek az egyházra
  • Este kilenckor ördögöt fognak űzni az atyák
  • Képek: A tetoválás, amiért halál jár
  • Egyiptom – tájkép vérfürdő után
  • A koptok is válni akarnak
  • Gyerekrablás, erőszak: helyszíni tudósítás Szemétvárosból
  • Így szentelték fel az első magyarországi kopt templomot (képgaléria)
  • Arabul is megáldotta a pápa a XVIII. kerületi templomot
  • Templomot szentelt Budapesten a pápa

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.