Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2012-01-02 13:30:00

Modell a világi rendszer számára?

Befolyna az egyetemi oktatásba az Ortodox Egyház

Alig több mint húsz évvel ezelőtt a Szovjetunióban még tilos volt bármilyen vallási oktatás a templomok falain kívül.

Ma viszont már templomok épülnek állami egyetemek területén, teológiai tanszékek kezdték meg a munkájukat Oroszország-szerte, s az Orosz Ortodox Egyház kiépítette saját, nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező oktatási hálózatát, amely egyfajta modellé vált a világi rendszer számára.


„Az oktatás nem személyes ügy”

Az állami egyetemek több szinten küzdenek azért, hogy integrálódjanak a nemzetközi rendszerbe; a felsőfokú oktatás szabványosítására elfogadott egyezmény, a Bolognai Folyamat ellenérzéseket vált ki sok orosz egyetemi vezetőből, mert mint mondják, aláássa az egyetemi végzettséget öt év tanuláshoz kötő szovjet oktatási rendszer eredményeit – írta a The New York Times.

Az Orosz Ortodox Egyház azonban, amely a Szovjetunió széthullása után lényegében a semmiből hozta létre oktatási rendszerét, kezdettől fogva a nemzetközi szabványokhoz igazodott – mondta Kirill Hovorun archimandrita, az egyház oktatási bizottságának elnökhelyettese. Hovorun atya szerint az állami oktatási rendszer „inkább arra törekszik, hogy megtalálja a régi szovjet rendszer és az új európai szabványok közti kompromisszumot”.

Az egyháznak megvannak az oktatási reformra vonatkozó elképzelései. „Az oktatás nem személyes ügy, hanem a közösségi lét egyik területe, amelyen a társadalom és az állam léte alapszik – fogalmazott I. Kirill pátriárka, az Orosz Ortodox Egyház vezetője szeptemberben, a Voronyezsi Állami Egyetemen elmondott beszédében. – A társadalom létezésének gerince, s ezért nagy hibának tartom azt, ha az oktatást a piaci szolgáltatások közé sorolják.”


A teológia nem tudomány

A 30 éves Julia Rehbinder, aki az idén végzett társadalompedadógusként az 1992-ben teológiai főiskolaként létrejött moszkvai Szent Tyihon Ortodox Egyetemen, azt mondta, hogy azért választotta az egyetemet, mert úgy gondolta, hogy ott jobban oktatják a humán tárgyakat, mint az állami egyetemeken. A Szent Tyihont 2004-ben jegyezték be egyetemként.

„A szovjet időkben szándékosan mindent eltávolítottak a humán oktatásból, ami kapcsolatban állt a kereszténységgel, annak történetével és kultúrájával – mondta Rehbinder, aki most árva gyerekekkel foglalkozik és a franciaországi orosz emigráció oktatási módszereit kutatja. – Az eredmény az lett, hogy a szakemberek nem értették a műalkotások lényegét és sok történelmi eseményt, vagy emberi cselekedetek motívumait, mivel a keresztény világszemlélet idegen volt számukra.”

Bár az egyház több mint 30 teológiai tanszék létrehozásában segédkezett az állami egyetemeken, az állami oktatási hatóságok továbbra sem hajlandók olyan önálló tárgyként elismerni a teológiát, amelyből doktori fokozatú képzés lehetséges – mondta Hovorun atya.
Vlagyimir Vorobjov főesperes, a Szent Tyihon rektora úgy nyilatkozott a Pravoszlavije i mir című internetes oldalnak, hogy nem ért egyet a hatóságok teológiával kapcsolatos elutasító álláspontjával. Szerinte az orosz tudományos élet több vezetője még mindig a szovjet felfogás szerint cselekszik, amely képtelen elfogadni hogy létezik Istennel foglalkozó társadalomtudomány. „Európában csak nevetnének azokon az itt hallható kijelentéseken, amelyek szerint a teológia nem tudomány. Ott ez egyenlő azzal a kijelentéssel, hogy a matematika nem tudomány” – fogalmazott Vorobjov atya.

Annak ellenére, hogy az ortodox egyház egyre erőteljesebben jelen van Oroszországban, s erkölcsi, gazdasági, nemzetközi kérdésekben, valamint az oroszországi választásokkal kapcsolatban is hallatta a véleményét, a bírálói szerint nem volt képes kitölteni a Szovjetunió széthullása miatt létrejött ideológiai és erkölcsi vákuumot.

Az egyház ideológiai és gyakorlati potenciálja egyesítésére irányuló kísérletre jó példa az Orosz Állami Társadalomtudományi Egyetem, amelynek több mint százezer hallgatója van az ország különböző részein és a kirgizisztáni tagozatán. Júniusban moszkvai intézményében abortuszellenes konferenciát rendeztek, amelyen amerikai aktivisták is részt vettek. Diákönkéntesek abortuszellenes pólókban abortuszellenes irodalmat osztogattak. Az egyetem, amelyen tilos a dohányzás, bátorítja a diákházasságokat és a diák-házaspárok gyerekvállalását, s a hallgatói szokatlanul udvariasak.


Szövetségbe tömörültek az egyetemeken működő templomok

A néhai Marxizmus-Leninizmus Intézet helyén működő egyetem területének közepén emelkedik a Fjodorovszki Szűzanya-ikon nevét viselő templom. 2006-ban szentelték fel, miután élénk vita folyt arról, hogy helyes-e templomot építeni egy egyetemen – mesélte Vaszil Zsukov rektor, hozzátéve, hogy az egyetem minden részlege imatermeket biztosít a mohamedán és nem ortodox keresztény hallgatók számára.

Az egyetemeken működő templomok építése és helyreállítása annyira elterjedt, hogy ezek a templomok már létrehozták saját szövetségüket. Jaroszlav Szkvorcov, a Nemzetközi Kapcsolatok Moszkvai Állami Egyeteme nemzetközi újságíró szakának elnöke egyben ennek a szövetségnek a társelnöke. Bár az egyháztörténet nem kötelező, hanem csak válaszható tantárgy, Jaroszlav Szkvorcov szerint létfontosságú az oroszok és mások közti kapcsolatok jobb megértése szempontjából. „Az állami diplomáciai szolgálat ortodox elemének pontos ismerete kétségtelenül segít leendő diplomatáinknak a megfelelő önértékelésben” – fogalmazott.

Vaszil Zsukov szerint az Orosz Ortodox Egyházzal folytatott együttműködés praktikus döntés, amelynek célja szilárd erkölcsi alap biztosítása a diákoknak. „Szövetségekben vagyunk érdekeltek, nem vallási obskurantizmusban, az egyháznak, mint olyannak az idealizálásában, vagy abban, hogy erőszakkal templomba kényszerítsünk embereket. A felsoroltak közül egyikre sincs szükségünk, az egyházra, mint hatalmas tudás hordozójára azonban igen” – mondta. Egyes orosz ortodox vezetők ennek ellenére arról beszélnek, hogy az egyetemista korú fiatalok egyre jobban elidegenednek az egyháztól, és sérelmezik, hogy rájuk erőltetik a vallást. Mi több, néhány évvel ezelőtt több neves orosz tudós nyílt levélben azzal vádolta az egyházat, hogy tudatlanságot és a klérus uralmát akarja rákényszeríteni az orosz társadalomra.

Vlagyimir Smalij főesperes, az Orosz Ortodox Egyház Szent Cirillről és Metódról elnevezett posztgraduális és doktori iskolájának rektorhelyettese ezzel szemben az egyház és a tudományos élet szereplői közötti fejlődő párbeszédről beszél olyan területeken, mint a filozófia és a biológia. Az egyház, és a Gazdasági Főiskola, Oroszország leginkább nyugati stílusúnak tekintett állami egyeteme hamarosan megállapodást ír alá filozófiai és történelmi részlegeik együttműködéséről – közölte Szergej Roscsin, az egyetem rektorhelyettese.

„Természetesen sok probléma van az egyház és a társadalom, az egyház és az állam viszonyában. Ezekről szakértői párbeszédet kell folytatni, amelyben a felsőoktatásnak is részt kell vennie” – fogalmazott.

 

MTI

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.