Már a Nobel-díjas közgazdászok szerint sem tabu

Adóztassuk meg jól a gazdagokat!

Az elmúlt két évtizedben a legtöbb fejlett országban jelentősen nőtt a szegények és gazdagok közötti jövedelmi különbség – áll az OECD nemrég publikált jelentésében. A szervezet által vizsgált országokban a lakosság legmagasabb jövedelmű tíz százalékának átlagkeresete immár kilencszerese a legszegényebb tíz százalék jövedelmének. A különbség az Egyesült Államokban immár a tizennégyszeres értéket is elérte, de nőtt az olyan hagyományosan egyenlő társadalmakban is, mint Németország vagy Svédország.

Nálunk is nyílik az olló

Bár az adatokat 2008-ig feldolgozó jelentés Magyarországot azon kivételek közé sorolja, ahol a vizsgált időszakban nem nőtt jelentősen az egyenlőtlenség, a KSH még frissebb adatai szerint nálunk is nyílni látszik az olló. Míg az átlagos nettó havi jövedelem 2010-ben a legszegényebb tizedben minimális mértékben ugyan, de csökkent, a legfelső tizedben éves szinten átlagosan több mint 300 ezer forinttal emelkedett. Hozzátehetjük: az egykulcsos adó 2011-es bevezetése valószínűleg tovább vastagította a leggazdagabbak borítékját.

Az OECD szerint az egyes országokban itt lenne az idő a cselekvésre, mivel a válság miatt tovább éleződik a feszültség – melyet az egyre erősebb demonstrációk is jeleznek –, és a túlzott egyenlőtlenség súlyos gazdasági, társadalmi és politikai problémákhoz vezethet. Meglepő módon a közvélemény által nem éppen „kriptoszocialista” elkötelezettségéről ismert IMF egyik közelmúltbeli elemzése is rezonál az aggodalmakra. A Valutaalap Egyenlőség és hatékonyság című tanulmánya szerint ideje felülvizsgálni azokat a korábbi, sokak által szentírásnak tekintett nézeteket, miszerint az egyenlőségre való törekvés kevésbé ösztönöz munkára és beruházásra, és a gazdagoktól elvont jövedelem jelentős része nem is jut el a szegényekhez. Sőt a fenntartható, hosszú távú gazdasági növekedéshez kifejezetten előnyös a nagyobb társadalmi egyenlőség.

Nobel-díjasok is beszállnak

Az egyenlősdibe a nemzetközi sajtóban legtöbbet idézett sztárközgazdászok is beszállni látszanak. Az elmúlt hónapokban a liberálisnak tartott, az egyenlőtlenséggel régóta foglalkozó Nobel-díjas Paul Krugman mellett a szabadpiacok megregulázását preferáló, szintén Nobel-díjas Joseph Stiglitz és a vele néhány éve késhegyre menő vitákat folytató volt vezető IMF-közgazdász, Kenneth Rogoff is felemelte a szavát. Ami a képet még izgalmasabbá teszi: eltérő hangsúlyossággal – Rogoff például elsősorban az oktatáspolitikában látja a megoldást –, de mindegyikük gondolkodásában megjelenik a leggazdagabbak erőteljesebb megadóztatásának opciója is. Úgy fest tehát, hogy az Occupy Wall Street sátorlakóinak populistának ható követelését a legfelsőbb intellektuális körök tehetik szalonképessé.

Bár az említett közgazdászok és a számtalan, mostanában megjelenő elemzés és tanulmány alapvetően az amerikai kontextusban gondolkozik, igencsak valószínűnek látszik, hogy hatásuk túlmutat majd az Egyesült Államokon, hiszen kis túlzással a fél világ, de leginkább Európa (benne Magyarországgal) küzd a dilemmával: hogyan lehet leszorítani a költségvetési deficitet egyúttal beindítva a növekedést is, miközben a társadalmi egyenlőtlenség politikai szempontból is kulcstéma. Mindezek pedig kétségtelenül jó alapot szolgáltatnak ahhoz, hogy az adórendszer progresszívebbé tételének gondolatát ne lehessen könnyen félresöpörni az ilyenkor törvényszerűen felmerülő ellenérvekkel, mint például, hogy a gazdagok erősebb adóztatása rontja a munkára való ösztönzöttséget, vagy hogy egyszerűen adóelkerüléshez vezet.

Vagyont, fogyasztást

Nagy kérdés persze, hogy a leggazdagabb egy százalékról, egy ezrelékről vagy tíz százalékról beszélünk-e, és természetesen az adópolitikán belül is több lehetőség van a differenciálásra, hiszen a józan paraszti ésszel legevidensebb lehetőségként felmerülő jövedelemadó mellett például a vagyoni, illetve fogyasztási adókkal való „operálás” is szóba jöhet. Mindenesetre magyar szempontból különösen érdekes, hogy a közelmúltban két olyan balti országban is komolyan felmerült a személyi jövedelemadó progresszívvé változása, mely egykulcsos rendszere miatt egyfajta modellként szolgálhatott Magyarország számára.

Litvániában – ahol egy luxuslakásokra vonatkozó ingatlanadó gondolata is napirenden van – idén tavasszal tárgyalja a parlament az erről szóló törvényjavaslatot. Ezzel szemben az IMF-hitelprogram alatt lévő Lettországban a kormány tavaly év végén elvetette a progresszív jövedelemadóra való váltást, melyet – megspékelve egy ingatlanadó-emeléssel – némileg pikáns módon maga a Valutalap szorgalmazott, többek közt éppen a szegények magas arányára hivatkozva.

Nem kell hozzá különösebb jóstehetség, hogy az egykulcsos adó kérdése hazánkban is újra felmerül majd. A tavaly év végi kétharmados törvénybe való bebetonozás jelenleg az egyik ütközőpontot jelenti az Európai Bizottsággal, és a Fitch tegnapi leminősítésében is szerepet játszott, mivel a hitelminősítő inkoklása szerint a jövőbeni költségvetési mozgásteret korlátozza. Eddig azonban az egykulcsos adó körüli hazai viták elsősorban arról szóltak, megéri-e vállalni a rövid távon tagadhatatlanul kieső adóbevételeket a remélt dinamizáló hatás érdekében. A szempontok között így elsikkadni látszik a kérdés, hogy a nemzetközi összehasonlításban nem kimagasló, ám az utóbbi években növekvő magyarországi jövedelmi egyenlőtlenségeket érdemes lenne-e mérsékelni, és ha igen, azt milyen időzítéssel, milyen adópolitikával tegyük.

Gy. G.

• Cimkék:
occupy Svájc USA OECD gazdagok

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére