Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2011-08-13 08:00:00

Az egyházügyi törvénnyel Magyarország megítélése is csorbát szenvedhet

2,2 milliárd embert sújt egyre durvább vallásüldözés

A Föld lakóinak közel egyharmada olyan országokban él, ahol vallásának gyakorlása elé egyre több gátat gördítenek – állítja egy amerikai felmérés.

Az amerikai Pew Research Center vallással és közélettel foglalkozó fóruma 2006 és 2009 között végzett egy, az egész Földre kiterjedő, átfogó kutatást, melynek eredményeképp kiderült: általánosságban az egész bolygón nőttek a vallási indíttatású viszályok és a kormányzatok ezzel kapcsolatos megszorításai. Mindössze az emberiség 1 százaléka él olyan országban, ahol a fentivel ellentétes folyamatok mutathatóak ki.

Brian Grim, a kutatás vezetője úgy véli: határozottan körvonalazható a növekvő méretű társadalmi feszültségek trendje, amit folyamatosan vizsgálni kell. Összesen 198 országban találtak vallásgyakorlással kapcsolatos korlátozó, sértő intézkedéseket, számos, korábban toleránsnak minősülő ország csúszott bele ebbe a kategóriába. A 198-ból 101 ország kormányzata alkalmazott erőt vallási csoportok, vagy hitüket képviselő személyek ellen.

Természetesen elsősorban keresztény és muszlim hitű személyeket ért inzultus a legtöbb esetben – akik egyébként jóval több, mint a Föld lakosságának felét teszik ki. A legtöbb zaklatást Közel-Kelet és Észak-Afrika országaiban szenvedték el a hívek, a legsanyarúbb sorsa ebből a szempontból Egyiptom keresztényeinek volt a vizsgált időszakban.

A kutatás eredményeit árnyalja, hogy az adatfelvétel az ellenőrzések kapcsán is befejeződött az „arab tavasz” előtt, ám a felmérés egyértelműen rámutatott: Egyiptomban a legrosszabb a helyzet. A tudományosság megköveteli, hogy folytassák a méréseket, így az intézet a közelmúlt eseményeinek elemzését is megkezdte.

A kutatás érdekessége: az iszlám hitűeknek szembesülniük kell azzal, hogy a legsúlyosabb üldöztetésben a különböző muszlim irányzatok tagjai részesítik egymást a Közel-Kelet és Észak-Afrika számos államában. Sőt, számos kormányzat is a saját, többségi vallásának megszorításába kezd – ez történt Egyiptomban. A világ legnépesebb nemzeteinek 75 százalékában szűkítik a vallásgyakorlás jogait. Kínában, Nigériában, Oroszországban, Thaiföldön, az Egyesült Királyságban és Vietnamban vallási alapú társadalmi ellenségeskedéseket rögzítettek a kutatók.

Az Egyesült Államok lakossága magas szintű vallási szabadságot élvezhet, ám az FBI a vizsgált időszakban 1300 vallási indíttatású gyűlölet-bűncselekményt regisztrált. Azzal, hogy valóban vallási tevékenységet végző közösségek tucatjai veszítik el az „egyház” minősítésüket, azaz egyesületként működhetnek tovább 2012. január elsejétől, a magyar jogalkotók is a vallásgyakorlás szűkítéséről döntöttek.

 

CNN/ -mi-

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.