Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2011-08-02 18:00:00

Újabb furcsa kéréssel állt elő a tömeggyilkos

Árja külsőt akart, plasztikáztatott Breivik

A norvégiai tömegmészárlás elkövetője szerint egy japán pszichológus jobban megértené őt, mint egy európai.

Japán pszichiáterrel szeretne konzultálni Anders Behring Breivik, a norvégiai tömegmészárlás elkövetője, mert szerinte jobban megértené őt egy olyan szakember, aki a távol-keleti szigetországból érkezett, mint egy európai – közölte a 32 éves merénylő ügyvédje, Geir Lippestad.


Bűvölet?

– Ügyfelem szeretné, ha japán szakértő vizsgálná meg. Kívánsága azon az elképzelésen alapul, hogy szerinte egy japán jobban megértené az ő koncepcióját a becsületről, mint egy európai – mondta a Dagens Naeringsliv című norvég magazin kedden megjelent számában a tömeggyilkos választott ügyvédje.

Breivik már a merényletek előtt röviddel kiadott, 1500 oldalas manifesztumában is kifejtette, hogy lenyűgözi őt Japán és Korea.

Az ügyészség korábban már kijelölt két norvég pszichiátert, akiknek különböző vizsgálatok után el kell dönteniük, hogy Breivik - ügyvédje álláspontjával összhangban - valóban beszámíthatatlan-e. Ha a hidegvérű gyilkos őrültnek bizonyul, nem lehet bíróság előtt felelősségre vonni tetteiért. Lippestad közölte: védence nem mondott neki olyat, hogy a norvég pszichiáterekkel nem áll szóba.

A vizsgálatok első eredményei az AFP francia hírügynökség által megkérdezett pszichiáterek szerint arra engednek következtetni, hogy a szélsőséges nézeteket valló merénylőnek bíróság elé kell majd állnia, ahol a jelen állás szerint a Norvégiában maximálisan kiszabható 21 év börtönre ítélhetik. Ha azonban emberiesség elleni bűnökért is vádat emelnek ellene, akkor harminc évig terjedő börtönbüntetést kaphat.

Breivik július 22-én hajtott végre kettős merényletet Norvégiában, amelyeknek összesen 77 ember esett áldozatul. A férfi beismerte tettét, de álláspontja szerint nem követett el bűncselekményt.


Árja külsőt akart

Breivik állítólag azért vetette alá magát plasztikai műtétnek az Egyesült Államokban, mert még inkább árjának akart tűnni.

– Ez az árja külső általában nem jellemző Norvégiában – mutatott rá Janne Kristiansen, a norvég titkosszolgálat vezetője a The Sunday Times című brit lapnak adott, hétvégén megjelent interjúban. – Hitler poszterekre tette volna az arcképét. Tökéletes, klasszikus árja arca van. Bizonyára arcplasztikai műtéten esett át – tette hozzá.

A 77 ember életét kioltó ámokfutó egyik barátja a The Telegraph című brit napilapnak névtelenül nyilatkozva elmesélte, hogy Breivik az Egyesült Államokban feküdt kés alá még 21 éves korában. – Emlékszem, amikor egy buliban elmondta nekem, hogy megoperáltatta az orrát és az állát egy amerikai plasztikai sebésszel. Kicsit bizarrul hangzott, bár akkoriban állandóan olyan emberekkel lógott, akik saját testük bűvöletében éltek.

A Dagbladet című norvég újság minap megjelent számában egy klinikai szakpszichológust idéz, aki szerint Breivik súlyos nárcisztikus személyiségzavarban szenvedett, s mint minden ilyen betegséggel küzdő ember, rendkívül hiú volt, és különlegesnek érezte magát, olyannak, aki mások felett áll, s úgy gondolja, hogy rá nem vonatkoznak a szabályok.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Oslói mészárlás
  • Továbbra sincs bűntadata Breiviknek
  • Továbbra is rácsok mögött marad Breivik
  • Norvég vérengzés: visszatértek a szigetre a túlélők
  • Naponta történnek az oslóinál nagyobb tragédiák
  • Az anonim blogolás veszélyei: megszólal a pszichológus
  • Felmentette volna Breiviket az izraeli lap?
  • Megszűnhet a bloggerek névtelensége
  • A New York - Oslo tengely
  • Egy baptista csoport szerint Isten küldte Breiviket
  • Breivik döbbenetes kommunikációs stratégiája

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.