Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Világhír
2011-02-22 07:42:00

Az elszabaduló élelmiszerárak állnak a forradalom- és terrorhullám hátterében

Állami támogatással limitálják a kenyér árát

Az élelmiszerárak drámai ütemű emelkedése arra késztetheti a világ országainak kormányait, hogy adminisztratív eszközökkel előzzék meg az olyan típusú lázadásokat, amelyek végigsöpörnek a közel-keleti és észak-afrikai országokon.

Nyersanyagpiaci kereskedők szerint a hónapokon belül elszabaduló élelmiszerárak következtében a központi stratégiai élelmiszerkészletek és a támogatások növelésére és a kereskedelmi korlátozások bevezetésére lehet számítani. Ez a tendencia nem csupán a fejlődő országokban lesz jellemző, a nyugati gazdaságok élelmiszer-kereskedelme is protekcionista jelleget ölthet.
 

A politika, mint élelmiszer-szabályzó

– Számítani lehet arra, hogy a jövőben nagyobb lesz a politika szerepe az élelmiszerellátással kapcsolatos kérdésekben – fejtette ki egy Dubajban rendezett nemzetközi konferencián Alan Winney, az ausztrál vezető gabonakereskedelmi csoport, az Emerald Group elnöke, aki úgy véli: a kormányok nagy hangsúlyt fognak helyeznek arra, hogy megakadályozzák az élelmiszerárak emelkedését.

A közel-keleti és észak-afrikai országokban már most növelik az élelmiszerimportot és felszabadítják a stratégiai készleteket, hogy lehűtsék az inflációt, amelynek a gyorsulását az egekbe szökő élelmiszerárak idéztek elő. Az évi tízmillió tonnás bevitellel a világ legnagyobb búzaimportőrének számító Egyiptom GDP-jének közel két százalékát teszi ki az az összeg, amit a kormány a kenyérár támogatására fordít a 60 milliós országban. Ezzel együtt az iraki kormány is jelezte: az idén több búzát importálnak, mint a tavalyi 1,8 milliós mennyiség. Ezzel együtt az előző évi duplájára, hat milliárd dollárra emelik azt az összeget, amelyet az idei költségvetésben élelmiszerimportra szánnak.
 

Az élelmiszerválság okai

Az elemzők egyetértenek abban, hogy idén mindenképpen magasak maradnak az élelmiszerárak, miután szinte minden fontosabb mezőgazdasági nyersanyagra vonatkozik, hogy a kereslet növekszik, a kedvezőtlen időjárás miatt viszont csökken a termelés, ám masszívan jelen van a spekuláció is. Az okok között szerepel az is, hogy növekszik a Föld lakossága, ugyanakkor a mezőgazdaságból egyre többen mennek ipari területekre dolgozni, a feltörekvő országok, köztük India és Kína felemelkedésével növekednek az elkölthető jövedelmek.

A Világbank elnöke pedig a napokban arról beszélt, hogy az élelmiszerek ára "veszélyes szintet" ért el. Robert Zoellick sürgette a világ államainak vezetőit, hogy adjanak elsőbbséget az élelmiszerhelyzet megoldásának, és az egyre szélsőségesebb élelmiszerár-ingadozás letörésének.

10 év és tömeges lehet az éhezés
A világ gabonakereslete 2020-ra 20 százalékkal haladja meg a 2009-ben mért szintet, és eléri a 2,65 milliárd tonnát – közölte előrejelzését pénteken a japán mezőgazdasági minisztérium. A várt bővülés elsősorban a lakosság növekedésével függ össze a feltörekvő országokban, ahol a gabonát egyre nagyobb mennyiségben használják élelmiszerként, és állati takarmányozásra, adta tudtul az MTI. A japán minisztérium tanulmánya szerint a kereslet növekedéséhez a bio-üzemanyag növekvő amerikai és brazil előállítása is hozzájárul. A tanulmány szerint 2020-ig a kereslet meghaladja majd a kínálatot, emiatt meglehetősen gyors ütemben emelkedik majd a gabona ára. A keresletnövekedés tehát felveti az élelmiszerárakat jelenleg megfizetni alig képes, többmilliárdos ázsiai, afrikai és dél-amerikai népesség tömeges éhezését, ami már most válságintézkedések sorát teszi szükségessé.

 (mti)

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Világvége
  • Nincs is olyan messze a világvége?
  • A világvége tíz forgatókönyve
  • Katasztrófafővárost építene Japán
  • Képek: A tetoválás, amiért halál jár
  • A „megváltási program befejeződött”: világvége október 21-én?
  • A keresztényszociálisok kívül tudnák a „latrokat”
  • Világméretű feszültséget okoz a vízválság
  • Agymosással vádolják a tiszteletest
  • Új világválság jön: a Világkereskedelmi Szervezet a kormányokat okolja
  • Túléljük a válságot? A jövőkutatás professzorát kérdeztük

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.