Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Balavány György blogbejegyzése
2011-06-25 19:29:00

Orbán eladta Magyarországot az ördögnek

Hazánkat a sokat emlegetett történelmi szükségszerűség terelte a náci Németország oldalára, aztán a bolsevik Szovjetunió oldalára, most pedig egy diabolikus kommunista rezsim oldalára. Ez rövid távon nyerőnek tűnhet, de hosszabb távú hatásai nem áldásról, hanem átokról tanúskodnak.

Nemcsak a kínai nép, hanem valamennyi szabad nemzet számára létfontosságú kérdés, hogy a kínai diktatúra továbbra is lealacsonyítja-e az emberi civilizációt, vagy a világ legnagyobb túszul ejtett lakosságát meg lehet szabadítani a rabszolgaságtól.

(Liu Hsziao-po)

A nagy kínai fal. A kis kínai éhezik.
(Hofi Géza)


A Kínai Népköztársaság minden, a világ eseményeit emberjogi szempontból is vizsgáló szervezet szerint totális, ám sajátságos elnyomó hatalom. A nagyvárosokban ebből nem sok látszik (luxusdiktatúra), de azok peremén – ahol családok százezrei laknak barlangokban és üregekben – már annál inkább. Vidéken a legdurvább a helyzet: százmilliók élnek rabszolgasorban. Egyes területeken a gyerekeknek is napi tíz-tizenkét órát kell dolgozniuk.

Kína legfőbb ereje éppen ez: az olcsó, kvázi ingyenes munkaerő, meg a helyben termő nyersanyag. Ezért importra nemigen szorul, viszont el tudja árasztani a világot hagyományosan nem csúcsminőségű, ám olcsó termékeivel. Kínában az elit zsebében ezért rengeteg pénz van. Egy kínai nagyvállalat átlagos évi büdzséje sokszorosa is lehet egy közép-európai ország (pl. kicsiny hazánk) átlagos évi büdzséjének.

Kínában nincs ellenzék. Ha valaki azt gondolja, hogy a Tienanmen téri, vérbe fojtott tüntetéskor fennálló diktatúrának már vége, téved: a tiltakozás résztvevői közül még 130-an börtönben vannak. A Nobel-békedíjas Liu Hsziao-po, aki bírálni merte a kormányt, a mai napig rácsok mögött van, családtagjai sem látogathatják.


Petíció a Kínai Népköztársaság vezetőinek
Mi, magyar polgárok, akik családunk sorsán vagy saját életünkön keresztül megismertük a kommunista diktatúrát, különös figyelemmel és érzékenységgel figyelünk a kínai kommunista diktatúra cselekedeteire. Aggódva látjuk, hogy a 21. századi Kínában, semmit sem tanulva a múlt század borzalmaiból, még mindig sokakat megaláznak, üldöznek, börtönbe zárnak, megkínoznak, megölnek hitük és demokratikus elkötelezettségük miatt. Együttérzésünket fejezzük ki a szenvedőkkel, imádkozunk értük. Kérjük és követeljük, hogy engedjék szabadon a hitükért szenvedőket és a politikai elítélteket! Biztosítsák a szabad vallásgyakorlatot és az alapvető emberi jogokat! Tudjuk, hogy a hazugság és erőszak diktatúrája nem tartható fenn örökké.
Hisszük, hogy életében vagy halála után, mindenkinek el kell számolnia cselekedeteivel és mulasztásaival, aki szolgájává vált bármely bűnös hatalomnak.
Sohasem késő, a mai nap éppen megfelelő a bűnbánatra és az újrakezdésre!
Kelt: Budapesten, 2009. év május hó 26. napján
Keresztény Centrum Egyesület (megjelent a Katolikus Újságírók Szövetsége honlapján)

Kínában az evangéliumi mozgalmak legföljebb a föld alatt tudnak működni, hivatalosan csak az lehet pap vagy lelkész, akit a kommunista hatalom nevez ki. A hitüket gyakorló keresztényeket többnyire – jobb esetben – rendőri megfigyelés alatt tartják, de számos példa van rá, hogy bebörtönzik, megkínozzák, koncentrációs táborokba hurcolják és megölik őket.

Kínában nincs semmiféle sajtószabadság, a hatóságok az internetes tartalmat is folyamatosan ellenőrzik. Kínában történik a legtöbb kivégzés a világon. Az egy gyerek-egy család modell miatt erőszakkal is végrehajtják az abortuszt, akár a kilencedik hónap végéig, amibe igen gyakran belehal az anya is. Sehol másutt nem folyik ilyen nemi alapú népirtás.

És Orbán Viktor ma azt mondta: Magyarország „egy új és nagy jelentőségű szövetséget kötött Kínával.”  Vagyis: ördögi, démoni hatalom csatlósai lettünk, nyilvánosan és szégyenszemre, egy magát kereszténynek nevező kormány jóvoltából. Történelmi pillanat. Olyan mértékben hódolunk a gonosz előtt, hogy az egész Európában példátlan.

Egyébiránt ez a magát kereszténynek nevező kormány azt ígérte, hogy a hazai kis-és közepes vállalkozásokat fogja helyzetbe hozni, hogy a lehetőségekhez képest szuverén nemzetgazdaságot épít, s hogy seperc alatt legyőzi az államadósságot. Ma éppen egymilliárd euróval növelte az adósságot a kormány, és kiszolgáltatta az ország gazdaságát egy gigaállamnak.

Az előző garnitúra legalább nem Istenre hivatkozva művelt ilyeneket.

S most még valamit arról, hogy történelmi, politikai, gazdasági szükségszerűség, józan ész meg ilyenek: ezek az érvek többnyire azt jelentik, hogy a pénz és a hatalom többet ér, mint hit és a becsület. Magyarországot a sokat emlegetett történelmi szükségszerűség terelte a náci Németország oldalára, aztán a bolsevik Szovjetunió oldalára, most pedig egy diabolikus kommunista rezsim oldalára. Ez rövid távon nyerőnek tűnhet, hosszabb távon azonban látható: a hatásai nem az áldásról, hanem az átokról tanúskodnak. Mert Isten a hitetlenséget, a becstelenséget és a hazudozást sosem fogja megáldani. „Új szövetséget” (!) kötni a sötétséggel – nemcsak csúnya dolog, de nem is éri meg.

Szeretem az ószövetségi történetet Dániel könyvéből. Mikor az „ésszerűség” mindenkinek azt diktálja, hogy boruljon le Nabukadonozor bálványszobra (s ezzel együtt a sötét babiloni hatalom) előtt, három fiatalember állva marad. Mint kiderül: azért, mert hisznek Istenben, így aztán a lelkiismeretük nem engedi, hogy az eszükre hallgassanak. És csodák csodája: a történetből ők kerülnek ki győztesen.

Ezt az esélyt elszalasztotta az Orbán-kormány. Mi több: stréberül fújta a kürtöt a Nagy Leboruláshoz. Sajnálom, hogy az Orbán-kormány megbukott. Sajnálom, hogy eladta a lelkét, s vele az országot az ördögnek. Úgyhogy most – akár ezután a cikk után – kicsit nehezebb lesz szabadnak és kereszténynek maradni. De érdemes!

S a történteknek, más szempontból, örülni is lehet; olyan szépen elválik manapság a micsoda a micsodától, hogy csak na. A hatalom és a pénz – akárcsak az üldözés és a nyomorúság – mindig megmutatja: ki hová tartozik valójában.

 

Balavány György 

Balavány György összes blogbejegyzése


Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Keresztényüldözés
  • Így lőtték a keresztényeket: tudósítás a helyszínről
  • Kína: gyülekezeti ház falára feszítették fel a hívőket
  • Újabb 178 keresztény vértanú
  • Ijesztő titkosszolgálat a keresztény egyház?
  • Kilövési engedélyek az egyházra
  • Ki állítja meg a kereszténygyűlölőket?
  • Katolikus rendeket is diszkriminált a kormány
  • Munkatáborokra ítélik, vagy lemészárolják őket
  • Az ország, ahol a legnagyobb veszélyben vannak a keresztények
  • Egyre durvább világszerte a keresztényüldözés
  • További cikkek Kína
  • Szisztematikusan írtják a nőket Kínában
  • Kína: gyülekezeti ház falára feszítették fel a hívőket
  • Valóban emberrablás történt?
  • Vitték az iPhone-t, mint a cukrot
  • Tízezer milliárd dollár
  • Kínai tudósok szerint nem jó a zárt tér
  • Sárkány éve: szeméttömeg és szelleműzés
  • Ma a világ egyhatoda ünnepel
  • Kevés a kínai
  • Halál jár csalásért Kínában

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.