Lesznek-e nemzetek a mennyországban?

Az aztán jó kis kérdés, főleg így december ötödikén, mikor hat éve épp, hogy a választásra jogosult anyaországi magyarok többsége NEM akart állampolgárságot adni a külországiaknak, amivel a rendszerváltozás utáni történelem legszomorúbb eseményét sikerült összehozni, egy eléggé rohadék és hazug kormányzati kampányt követően persze, meg hát azt követően, hogy nem sikerült tisztázni senkinek –  ezt is lássuk be gyorsan –  hogy az állampolgárság pontosan mit is jelentene; egy kis trianonnal mindenesetre bőven felért az az este, én speciel együtt sírtam a gyertyával utcára sereglett, döbbent külmagyarokkal, és már akkor felvetődött bennem az a kérdés, hogy kereszténység és/vagy magyarság.

Van egyfelől az az állítás, hogy a kereszténység minden népeké, nemzetek feletti ügy, tehát a Krisztus-hitben feloldódik minden egyéb identitás; ember embernek testvére többé és nem farkasa, s a hottentotta hívő sokkal inkább testvérem, mint a mégoly magyar ateista, hovatovább: a magyarsággal foglalkozni bálványimádás, magyarkodjanak csak a hitetlenek, majd jól elkárhoznak a végén. Most persze kissé egyszerűsítek, de ez elég jól kivehető álláspont azért.

A másik, hogy az őseink áldott vérén szerzett, Korona-összefogta Szent Magyar Hazát, a’ keresztyénségnek régi paizsát, a’ sokat vert édes népöt mindennémű gaz pogánytul, – töröktül, zsidótul éppúgy, mint labanctul – megóvni igyekezzél, máskülönben keresztyénnek többé az Úristennek színye előtt nem neveztetel, de az Anyaszentegyházbul és a nemzetnek közösségibül is kitoloncoltatol. Hallottam már olyan református predikációt, hogy ezt, csak ezt az egy hűséget várja el tőlünk a Cebaót Isten.

Nekem egyik (per) verzió sem jön be igazán, mit csináljak?

Maradnék annál, amit szerintem a Biblia mond. Vagyis, hogy a Krisztushoz tartozás, mint elsődleges identitás nem szünteti meg, nem oldja fel, hanem szépen helyére teszi a nemzeti hovatartozást.

Nem gondolom azt a paradigmát igaznak, hogy a nemzetek pusztán modern képződmények, amik nem voltak a reformkor előtt, és majd meg is szűnnek, sőt szűnjenek is meg, mert csak a baj van velük. Nem azért nem hiszem ezt, mert oly bunkó volnék, hanem mert egyrészt konkrétan nem igaz, másrészt elhiszem a Bibliának, a Teremtés könyvétől az Apokalipszisig (s itt sorolhatnám feszt a locusokat),  hogy a nemzetek Isten történelmet formáló gondviselésének eszközei, ekképpen – rendeltetésükre, nem az aktuális állapotukra nézve – szerves, élő közösségek. Ahogy minden emberrel, minden családdal, úgy minden nemzettel is van terve Istennek. Én úgy hiszem, ez jó terv. Végső soron. Ha olykor – örökkévalóságnak tűnő ideig ugyan, mégis átmenetileg – rossznak látszik is.

A nemzet nyelvközösség, kulturális közösség, sorsközösség. Ami engem illet, nem vagyok épp egy árjamagyar, de azt hiszem, magyarnak lenni nem vér-, hanem szívkérdés. Borzasztóan undorodom az ifj. Hegedüs Lóránt-típusú, keresztyénnek hazudott magyarkodástól. Ugyanakkor ragaszkodom Istenhez, aki jókedvéből magyarnak teremtett, ezért ragaszkodom a magyarságomhoz. És ezért volt számomra is szörnyű az a december ötödike.

Ja, azt tetszenek tudni, hogy a mennyben is lesznek nemzetek?

Balavány György

Balavány György összes blogbejegyzése

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére