Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Balavány György blogbejegyzése
2010-10-28 07:09:00

És a vallásszabadság?

Kértük az egyházalapítással kapcsolatos törvényjavaslat szövegének tervezetét, de egyelőre nem kaphattuk meg az Államtitkár Úr titkárságáról. Kértünk választ arra, mi lesz a kisegyházakkal, erre pedig azt a választ kaptuk, hogy Államtitkár Úr inkább a reformációról nyilatkozna. Azt ezúttal nem kérjük, viszont most mi nyilatkozunk a reformációról.

Mert az már ugyebár napvilágot van látva, hogy ha az eddigi elképzelések valósulnak meg, a tízezer fősnél kisebb, illetve százévesnél fiatalabb egyház nem lesz hivatalosan egyház.

Ezt szerintünk nagyon nem kéne.

Azt is mondta Szászfalvi László, hogy a „tisztességes, becsületes egyházaknak, felekezeteknek nincsen semmi félnivalójuk”. Ez mit is jelent? Politikai szinten lesz meghatározva, hogy ki tisztességes és becsületes? És aki nem felel meg az államtitkári kritériumoknak, annak félnivalója lesz? És vajon melyik egyház tisztességtelen és becstelen? Kérjük szépen a listát, részletes bűnlasjtrommal. Azonnal közöljük.

Vannak álegyházak, nyilván. Olyan csoportok, aki a felekezeteknek járó kedvezményeket nyerészkedésre használják, és valójában nem folytatnak hitéleti tevékenységet. Csakhogy ez nem létszámfüggő. És a csalások felszámolása rendőrségi feladat.

Szerény véleményem szerint a vallásszabadságot nem kéne megszüntetni. Ez ugyanis a – kisegyházakat is létrehozó – reformáció egyik öröksége. Nagyon fontos, hogy mindenféle hitnek lehessen jogi, társadalmi legitimitása.

Viszonylag nagy felekezethez tartozom, de nagyon hallom a golgotások ijedten tiltakozó hangját. Számos olyan keresztényt ismerek, amelyik a magyarországi evangelikál ébredés folytán kis, akár csupán negyven- ötven fős, független csoportban éli meg a hitét, nem száz, csak esetleg néhány éve.

Lehet velük vitatkozni, lehet őket kritizálni, de lehet tőlük tanulni is.

Megszüntetni nem lehet őket, legalábbis egy tisztességes és becsületes politikai kurzus biztosan nem tehet ilyet. 
 

Balavány György 

Balavány György összes blogbejegyzése


Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.