Óvodától egyetemig

A Hoffmann-Pokorni vita

Az eltérő nézeteket képviselő és politikailag is markánsan szemben álló felek számára vitán felüli, hogy az elmúlt évtizedekben gazdasági megfontolásokból rendre padlóra kényszerített oktatásügy a legfontosabb nemzetstratégiai kérdésünk.Ennél nagyobb politikai cinizmus egyébként a rendszerváltás óta nemigen volt.

A hatalmasra duzzadt jobbközép néppárt és koalíciós szövetség minden sikere ellenére nyilvánvaló lett, hogy a szokatlanul nagy felhatalmazás mögött az eltérő választói akaratok (és érdekcsoportok) számtalan kérdésben állnak szemben egymással.Így már a választások előtt is könnyen jósolható volt a belső konfliktusok felerősödése, amelyek jócskán túlmutatnak a pozíciószerzési csatározásokon. A helyzetben kódoltan benne lévő konfliktus jelei a bátor gazdasági lépések megtétele előtt is láthatók voltak, a felsőoktatási törvény tervezett módosítása azonban váratlanul és szokatlan élességge  robbantotta ki az elkeseredett küzdelmet elmúlt napokban.

Az egyik oldalon a KDNP jelöltje, Hoffmann Rózsa államtitkár áll, a másikon Pokorni Zoltán, akinek ezúttal nem osztottak kormányzati pozíciót. Pokorninak így nem sok lehetősége van a koncepció érdemi megváltoztatására, ezért figyelemre méltó taktikai húzással a két párt, a KDNP és a Fidesz közötti konfliktusként igyekszik beállítani a vita alapját képező gyökeresen eltérő felfogásokat. És hogy még nagyobb nyomatékot adjon elképzeléseinek, jelentős kampányba kezdett, nem kis zavart okozva a polgári oldalhoz húzó média igazodási pontokat kereső munkásainak körében.

Pokorninak személy szerint nem sok vesztenivalója van. Pártjának és az országnak viszont annál több.

Ehhez a belső konfliktushoz képest viszonylag lényegtelen, mit gondol a nyilvánosságra került tervezetről a megbukott szocialista kormány volt oktatási minisztere, Hiller István. Érvei Pokorni álláspontját erősítik, egy talán akaratlan elszólása pedig világossá teheti, hogy Hoffmann koncepciója nem csupán a Magyar Bálint - Hiller István éra gyökeres kritikája, hanem a Fidesz korábbi oktatáspolitikusaié, így Pokorni Zoltáné is. Hiller ugyanis azt állította, hogy a korábbi kormányzatok között 1990 óta konszenzus volt a hazai közoktatás most kialakult rendszerének és gyakorlatának fenntartása tekintetében; minden nézetkülönbség ellenére tehát Hiller úgy véli, hogy Pokorni is a Magyar Bálint által elindított folyamatokat folytatta.

E kijelentésben annyi igazság okvetlenül van, hogy a hazai közoktatás látványos törések nélkül, legföljebb kisebb-nagyobb hullámzás kíséretében került mai mélypontjára. Kisebb lenne a baj, ha az erős, stabil és összetartó családok mérsékelni tudnák a rendszerben lévő anomáliákat, legalább az elemi és középszintű oktatásban. Csakhogy nem tudják, mert nincsenek elegen. A szétesett és válságba került családok által előidézett probléma megoldása is a közoktatás zilált rendszerére és a cinikusan, végtelenségig kizsákmányolt pedagógusokra vár.

Ebből az ördögi körből kell kitörni. Hiller szerint minden rendben, nincs ördögi kör. Pokorni úgy véli, kis pénzt kell pumpálni a rendszerbe, és a jelenlegi struktúra fenntartásával kell tovább működtetni. Hoffmann Rózsa megnyilatkozásai és a most napvilágra került felsőoktatási koncepciója ennél lényegesen radikálisabb megoldást szorgalmaznak.

Hogy mi a baj a felsőoktatással, arról minden egyetemi oktatónak megvan a maga sajátos véleménye, és e vélekedések sok tekintetben azonosak. A hallgatók utáni kvótarendszer látszólag kiszélesítette az egyetemek autonómiáját, valójában sokkal súlyosabb gazdasági kényszerrel befolyásolta a hallgatói létszám alakulását. Egyetlen egyetem sem volt felkészülve az irreálisan magas hallgatói létszámra, ami az oktatás színvonalának drasztikus hanyatlásához vezetett. Az egyetemre özönlő diáksereg felkészültsége is mind több kívánnivalót hagyott maga után. Mivel azonban az intézmények a hallgatói létszám alapján kapják a támogatást, a rendszer működtetéséhez a diákok minden korábbinál nagyobb számú felvételében és megtartásában érdekeltek. Vagyis nincs kibukás, a doktoriskolákba beiratkozott hallgatók éppúgy szinte automatikusan kapják meg címüket, mint a hallgatók a diplomájukat. A bemeneti oldalon pedig, a kétszintűnek nevezett érettségi rendszerrel a középfokú oktatás legfőbb mércéjének számító vizsgát tették súlytalanná

Az egyetemi oktatásban hajdan személyesen is érdekelt Hiller István egy rádióinterjúban úgy fogalmazott, a hallgatók létszámának mennyisége valóban gondot okozott a kilencvenes években, ma azonban már a minőség megteremtése felé halad a felsőoktatás. Sajnos azonban az a helyzet, hogy a dialektikus materializmus egyik alaptétele, a mennyiség minőségbe való átcsapása nem látszik bekövetkezni az oktatásban.

A jelen tragikus helyzetben egyetlen esélyünk maradt: a húsz éves kísérlet azonnali befejezése. Óvodától egyetemig.
 

Fáy Zoltán

Balavány György összes blogbejegyzése

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére