Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Tudomány
2011-08-18 19:47:00

Tesztelik az aszteroidákat a Föld védelmében

Valóban veszélyes a Földre az Elenin üstökös?

A Föld védelmében tervez aszteroidatesztet az Európai Űrügynökség (ESA), amely szerkezetet lőne egy üstökösbe, hogy megtudja, mi történne, ha egy másik, a Föld felé tartó aszteroidával tenné ezt.

A Don Quixote néven emlegetett küldetés részeként két űrhajót lőnének fel, az egyik feladata, hogy letaszítsa az égitestet pályájáról, a másiké pedig mindennek dokumentálása és értékes adatok gyűjtése az ütközésről - írta internetes kiadásában a The Daily Telegraph című brit lap.

A misszió lehetséges célpontja az Apophis nevű üstökös, amely parányi eséllyel - egy a 250 ezerhez - szintén a Földnek ütközhet a nem is olyan távoli jövőben, 2036-ban. Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA tudósai szerdán szokatlan módon kikerülték a másik, az Elenin nevű üstökössel kapcsolatos kérdéseket, amelyek azt feszegették, hogy a tavaly decemberben felfedezett égitest az interneten köröző állításoknak megfelelően valóban a Földre nézve veszélyes pályán mozog-e. Baljós híresztelések alapján az Elenin három napra sötétségbe taszítaná a kék bolygót, azzal hogy blokkolja a Napot, és be is csapódna a Földbe.

"Az az igazság, hogy az Elenin sokkal nagyobb figyelmet kapott annál, mint amit érdemel a valótlan internetes bejegyzések miatt" - mondta egy szakember.

 

MTI


 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Világvége
  • Nincs is olyan messze a világvége?
  • A világvége tíz forgatókönyve
  • Katasztrófafővárost építene Japán
  • Képek: A tetoválás, amiért halál jár
  • A „megváltási program befejeződött”: világvége október 21-én?
  • A keresztényszociálisok kívül tudnák a „latrokat”
  • Világméretű feszültséget okoz a vízválság
  • Agymosással vádolják a tiszteletest
  • Új világválság jön: a Világkereskedelmi Szervezet a kormányokat okolja
  • Túléljük a válságot? A jövőkutatás professzorát kérdeztük

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.