Haláláig nem oldották fel a szilenciumot

Szerzetesként hirdette az evolúciót: Teilhard de Chardin 130 éves lenne

Sokgyermekes nemesi család sarja volt. Tízévesen került egy jezsuita kollégiumba, 18 évesen lett novícius és 1911-ben szentelték pappá. 1918-ban a párizsi Institut Catholique geológiaprofesszora lett, 1920-ban a Sorbonne-on szerzett oklevelet, majd 1922-ben természettudományokból doktorált. Az első világháborúban szanitéci szolgálatáért Becsületrendet kapott.

A kortársak  méltatása

Pierre Teilhard de Chardin francia jezsuita tudós és gondolkodó 1955 húsvétvasárnapján hunyt el New Yorkban. Rendtársa és barátja, Henri de Lubac teológus így írt róla: „Teilhard pontosan abban az órában jött, amikor az emberiség tudatára ébredt annak, hogy sorsa közös, és csak két formában gondolható el: vagy eviláginak, vagy transzcendensnek. Kiállt az útkereszteződésre, és megmutatta a mai embernek az egyedül járható utat. A Katolikus Egyház – természetesen számot vetve az emberi természet elkerülhetetlen tökéletlenségeivel – örömmel ismerheti el, hogy Teilhard de Chardin személyében olyan gyermeket adott korunknak, akire éppen szüksége volt: Jézus Krisztus igazi tanúját.”

Evolucionista nézetei miatt feljebbvalói eltiltották az oktatástól, amit ő engedelmesen tudomásul vett – a szilencium gyakorlatilag élete végéig fennmaradt. 1923-tól rendszeresen utazott Kínába, ott volt a pekingi ember maradványainak feltárásánál, a Góbi-sivatagban, Kasmírban, Jáván az üledékes kőzetek geológiáját, a bennük rejlő ősmaradványok korát kutatta. 

1950-ben a francia Akadémia levelező tagja lett, de helyzete egyre nehezedett: XII. Pius Humani generis című, az emberi nem keletkezését kutató elméletek szabad terjesztését fékező enciklikájában személyének említése nélkül, elítélően utalt Teilhard de Chardinre is, aki a csapást élete végéig nem tudta kiheverni. Az 1950-es évek elején tett afrikai régészeti expedícióin belátta: az emberré válás Dél- és Közép-Afrikában történt. Utolsó párizsi útján, sikeres előadása után ellenfelei botrányt kavartak körülötte. Teilhard de Chardin 1955. április 10-én szinte száműzöttként, New Yorkban halt meg. 
 

A nagy kísérlet: hit és tudás

Tudományos világképe vállalta a vallás és a természetkutatás, a hit és a tudás összehangolásának óriási kísérletét. Tanulmányai csak halála után jelenhettek meg, óriási visszhangot keltve. Műveiben az evolúció metafizikáját próbálta megalkotni, egyesítve a hagyományos filozófia értékeit a természettudománnyal. Úgy vélte, a dolgokban rejlő tendenciák magasabb rendű, bonyolultabb s tökéletesebb létállapot felé irányulnak, a világegyetem és az ember fejlődése a kezdetektől, az Alfa-ponttól az Ómega-pont, a tökéletes lelki egység felé konvergál.

A fő anyagi erők: a gravitáció, a tehetetlenség, az elektromágnesség egyre bonyolultabb komplex egységeket hoztak létre: atomokat, molekulákat, sejteket és szervezeteket, végül megjelent az ember, akinek idegrendszere racionális reflexióra képes, öntudata és felelősségtudata lehet.

Teológiailag az organikus evolúciót Teilhard de Chardin egymásra épülő szintézissorozatnak tekintette, ezek végső találkozási pontja Isten. Nooszféra-elméletének központjában a mindenség fejlődésének kulcsa, Jézus áll, ő vezeti az emberiséget Isten királysága felé. Az evolúció végén, ha a fejlődés lehetőségei kimerültek, új konvergencia indul a természetfeletti és természeti szféra közt Krisztus második eljövetele nyomán, aki a világot a kozmikus megváltáshoz vezeti el. A nooszféra a görög nousz (νους) szóból származik, melynek jelentése: elme, tudat. A nooszféra az ember tevékenysége által befolyásolt övezete a Földnek, tehát a globális tudat szférája, része a bioszférának.

Teilhard szükségesnek tartotta a kereszténység és a modern kultúra párbeszédét, fontos tanítása: Isten cselekvővé teszi teremtményeit, de nem helyettük cselekszik. Az evolúciót a klasszikus darwinizmussal szemben céllal bíró, a Teremtő terveibe illő folyamatnak látta, így a darwinisták sem fogadták el gondolatait. Munkássága segített abban, hogy az 1963-65 közti II. Vatikáni Zsinat résztvevői elemezhessék a mai keresztény ember és a természettudomány eredményeinek kapcsolatát.

 
A mutációtól az internetig

Teilhard a lamarckizmusból és a neodarwinizmusból több elemet is átvett, de jelentős szerepet tulajdonított a gének mutációjának. Rámutatott arra, hogy az urbanizáció, a technikai fejlődés és a kommunikációs módszerek révén mértani haladvány szerint sokasodnak az egyes embercsoportok politikájának, gazdaságának és gondolkodási szokásanak kapcsolatai. Alkalmanként a szellemtudományok kutatói azt állítják róla, hogy megsejtette az internet létrejöttét. 

Szabó Edit

• Cimkék:
teológia jezsuita szellemtudomány evolúció

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére