A pszichiáterek várják az új központot

Szcientológusok záratták be a Lipótot?

− Mennyire vetette vissza a hazai pszichiátriai ellátást az OPNI bezárása?

− Amikor bezárták az intézményt, Füredi professzor azt mondta, hogy körülbelül 25-30 évet lépett vissza a hazai pszichiátria. A 90-es években nagyon erőteljes fejlődés volt megfigyelhető, ekkor jöttek Nyugatról az új gyógyszerek és az új kutatási módszerek, és ott indult el a rezidensképzés, aminek köszönhetően egy szélesebb látókörű, új pszichiáternemzedék nőhetett fel. A bezárással mindez egyik pillanatról a másikra megszűnt. Az OPNI-ban nemzetközileg kiemelkedő kutatások folytak; a nyolc akadémiai nagydoktor közül egy kivételével mindegyiküket nyugdíjba küldték. Ez volt a legolcsóbb megoldás az államnak, ugyanakkor a szakmának hatalmas veszteséget jelentett.

− A bezáráskor hallani lehetett, hogy a pszichiáterek többsége is úgy vélekedik, a Lipót épülete nem felel meg a XXI. századi elvárásoknak. Mi az igazság?

− A pszichiátriai osztályok tényleg messze elmaradtak attól, ami elvárható lett volna, de sajnos semmivel nem voltak rosszabbak, mint az ország többi egészségügyi intézményének pszichiátriai osztályai. A felújítások sorában mindig a pszichiátria a legutolsó.

− Hová kerültek az ott dolgozó orvosok?

− Azt mondták a minisztériumi döntéshozók, hogy országosan úgyis hiány van pszichiáterből, így a bezárás legalább megoldja ezt a gondot, ezt a választ már akkoriban sem lehetett komolyan venni, szerintem ők is tudták, hogy az égvilágon semmi nem oldódik meg ezzel. Az elküldött orvosokkal sem Szabolcs-Szatmár-Bereg, sem Borsod-Abaúj-Zemplén megyében nem lehetett megoldani a pszichiátriai intézmények orvoshiányát. Igaz, Budapesten betöltődött az a néhány üres állás. Az orvosok többsége azonban vagy nyugdíjba, vagy külföldre ment, vagy magánpraxist nyitott.
 

 
Németh Attila pszichiáter
Fotó: Vörös Szilárd

− A betegek hová kerültek?

− Papíron mindent elrendeztek, a területet újraosztották, de az orvos és a beteg közötti bizalom rendkívül fontos a pszichiátriában, a betegek nehezen váltanak orvost, és sokan maradtak gondozás nélkül. Hosszú ideig tartott, mire a káoszból valamilyen rend alakult ki.

− A szcientológia egyház szerepe is felmerült a bezáráskor. Erre vannak bizonyítékok?

− Egy éve lehetett olvasni azt a hírt, hogy a Nemzetközi Szcientológia Egyház két magyar szcientológust, Dobos Jánost és Hídvégi Klárát kitüntetett az OPNI bezárásáért kifejtett munkájuk elismeréseként. Ők ezt tagadták, de ha nekik semmi közük nem volt a bezáráshoz, akkor miért kaptak kitüntetést, illetve miért nem utasították vissza? Konkrétan nem tudjuk, hogy az Egészségügyi Minisztériumban dolgoztak-e a szcientológia egyház tagjai, szimpatizánsai. Észérvekkel viszont nehéz megmagyarázni, miért kellett olyan hirtelen, egyik napról a másikra megszüntetni az intézményt. 2007. január 14-én még Molnár miniszter úr azt mondta, 840-ről 700-ra kell csökkenteni itt az ágyszámot, két hét múlva a regionális egészségügyi tanács a bezárásról döntött. Szakmailag indokolhatatlan volt, hiszen az Európai Unióban és Amerikában is van országos intézete a pszichiátriának. A lelki bajok gyakoriságuk és gazdasági jelentőségük miatt népbetegségnek tekinthetők, és szükség van az ellátó intézmények munkájának koordinálása. Az OPNI gazdaságilag sem volt veszteséges, de amióta bezárták, őrzése havi hat-hétmillió forintba kerül az adófizető polgároknak.

− Újjászülethet, s ha igen, mikor?

− Hangsúlyozom, hogy már a bezárás előtt is korszerűsítésre szorult volna. És az is igaz, hogy nem kell annyi ágy, mint amennyi ott volt; az új intézetnek egy szervező, koordináló, oktató, kutató és gyógyító centrum feladatainak kell megfelelnie. Az újonnan felálló kormány egészségügyi vezetésével tavaly júniusban volt az első megbeszélésünk, akkor a minisztérium megkérdezte, hogy a szakma vissza akarja-e kapni az OPNI épületét. A pszichiáterek erre azt válaszolták, hogy egy kisebb épületet szeretnének, kevesebb ágyszámmal, de speciális ambulanciákkal és korszerű laboratóriumokkal. Felmerült a budakeszi volt MÁV-szanatórium épülete, amelyet a szakma egyöntetűen el tudna fogadni; a tárgyalássorozat azonban azóta megszakadt. Az egészségügyi kormányzat változatlanul elkötelezett egy országos pszichiátriai és addiktológiai intézet létrehozásában. Jelenleg az egészségügy szerkezeti átalakítása folyik, és a szakma abban bízik, hogy a fővárosi egészségügyi intézmények állami irányítás alá kerülnek, s akkor a funkciómegosztásokból majd ki lesz jelölve az a hely, ahol az intézet működhet. A pszichiáterek készen állnak, hívó szóra egy-két hónapon belül felállhat egy nagyon jó csapat. Persze ehhez megfelelő körülményekre van szükség.

− Milyen speciális osztályok felállítására gondol?

− Például Magyarországon senki nem foglalkozik ma a játékszenvedéllyel küzdő betegekkel. A súlyos kényszer-, illetve étkezési zavarban szenvedők ellátására sincs megfelelő hely, de idesorolandó még a szexuális zavarokkal küzdők és a drogfogyasztó serdülők kezelése is. Pszichoterápiás osztály is csak kettő van Budapesten, és vidéken is csak néhány működik, pedig erre is nagy lenne az igény. Az igazságügyi pszichiátriának is szüksége lenne országos központra, valamint egy úgynevezett magas biztonsági osztály kialakítása sem halasztható, ahol a másokat súlyosan veszélyeztető, erőszakos cselekményeket elkövető betegeket kezelnénk.

− Pontosan hány ággyal működő intézetre lenne szükség?

− A pszichiátriai betegek elhelyezésére hatvan ágyra, és további hatvan ágyra lenne szükség az addiktológia részlegen, ahol a játékszenvedéllyel küzdőket és a szerfüggőket kezelnénk speciális módszerekkel.

− Honnan lesz pénz az új intézményre?

− Bármikor lehet azt mondani: erre vagy arra nincs pénz. Ez azonban elsősorban politikai döntés. Egy progresszív ellátást nyújtó, a szakmának és a betegeknek egyaránt hasznos, jól funkcionáló intézetet szeretnénk létrehozni. A 2007. évi kórháziágyszám-csökkentéskor „eltűnt” száz-kétszáz pszichiátriai ágy a fővárosban, amivel azóta még papíron sem tudtak elszámolni. Rehabilitációs címkével ellátva más szakterület használja. Csupán azt akarjuk, hogy ennek az ágyszámnak legalább a felét a pszichiátria visszakapja. Vallom, hogy a kezeletlen pszichiátriai betegek sokkal többe kerülnek a társadalomnak, mint a kezelésük.

− Mit tudnak tenni a pszichiáterek a betegek jobb társadalmi megítéléséért?

− A stigmatizáció világjelenség. A legtöbbet a média tudna tenni a betegek társadalmi elítélése ellen. Segítség lenne, ha közismert, köztiszteletben álló személyek nyíltan beszélnének pszichés problémájukról, úgy, mint például pár éve a norvég miniszterelnök számolt be a nagy nyilvánosság előtt a depressziójáról, amitől az ő megbecsülése nemhogy romlott volna, hanem inkább növekedett. Ezenkívül régebben voltak népszerűsítő tévéműsorok, segítségükkel a betegek egyrészt felismerték saját betegségüket, másrészt rádöbbentek arra, hogy bajukkal nincsenek egyedül. A mentálhigiénia területén pedagógusaink képzettségét sem ártana fejleszteni, nekik óriási szerepük van a megelőzésben éppúgy, mint a beteg fiatalok közösségi elfogadtatásában.

 

Parcsami Gábor

• Cimkék:
pszichiátria országos intézmény lelki betegségek magánpraxis műhelymunka bizalom játékfüggőség

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére