Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Tudomány
2010-10-25 01:20:00

Csodás konzerválódás

Romolhatatlan szentek II.

A balzsamozás és mumifikálás nélkül konzerválódott szentek esete nemcsak a régi korok orvosait döbbentette meg, de a modern tudománynak is fejtörést okoz.

Ha sem mesterséges beavatkozással, sem a környezeti tényezők hatásával nem magyarázható a jelenség, mi lehet a megoldás kulcsa? A tudóscsoportok modern technikák segítségével eredtek a rejtély nyomába.
A vizsgálatok az 1980-as években kezdődtek el, modern képalkotó eljárások segítségével. A Vatikán kérésére Gino Fornaciari professzor és csapata két tucat szent testét vizsgálta meg Olaszországban, ahol a leggyakoribb a csodás konzerválódás. Több mint ötven romolhatatlan testet őriznek a templomok. A romolhatatlan jelzőt csak azok érdemlik ki, akiknek teste emberi és környezeti beavatkozás nélkül mumifikálódott.

A hívők isteni csodának tartják a jelenséget, és gyakran gyógyító erőt tulajdonítanak a testeknek. Szent Zita exhumálásakor például több esetet is feljegyeztek, miszerint vakok nyerték vissza látásukat és meddő asszonyok váltak később fogamzóképessé. A tudományos vizsgálatok során azonban kézzelfogható bizonyítékot keresnek.

Ha lehull a lepel

Olykor a legegyszerűbb magyarázat bizonyul helyesnek. A tudósok csapata Cortonai Szent Margit testét is megvizsgálta, akinek esetét sokáig a romolhatatlan szentek legszebb példájaként tartották számon. Margit 1297-ben halt meg, s testét a cortonai katedrálisban állították ki. Amikor a tudósok megvizsgálták a testet, a ruha eltávolítása után máris megtalálták a megoldást. Margit combját, hasát és mellkasát hosszú és mély vágások voltak láthatók, melyeket fekete fonállal varrtak össze. Szent Margitot minden kétséget kizáróan bebalzsamozták.
A további vizsgálatok során fény derült arra is, hogy a belső szerveket kimetszették és a testet aromaolajakban áztatták. Történészek utánajárása nyomán az is kiderült, hogy Margitot teljes nyilvánosság mellett, sőt, a cortonaiak kérésére mumifikálták, de az eltelt hosszú évszázadok során ez feledésbe merült.

A tudóscsoport még öt Margithoz hasonló esetet talált: Casciai Szent Ritát, Montefalcói Szent Klárát, Metolai Boldog Margitot, Sienai Szent Bernardint és Sienai Szent Katalint Szent Margithoz hasonló eljárással mumifikálták. Ezek a szentek mind 1300 és 1450 között haltak meg Umbriában vagy Toszkánában, így a tudósok feltételezik, hogy ebben az időszakban és Itália e tartományaiban a balzsamozás szokásos eljárás lehetett. De a további vizsgálatok nem minden esetben találtak megoldást.

A kendőzetlen valóság

Szent Zita 1278-ban Firenzében halt meg, és majdnem háromszáz éven át egy San Fredianoi sírboltban nyugodott. 1580-ban a kihantoláskor találták meg tökéletesen ép múmiáját. Ekkor állították ki a San Fredianoi bazilikában, ahol közel négyszáz év után ma is megdöbbentő épségben, mindenféle viasz vagy maszk nélkül látható.
A patológusok centiről centire vizsgálták meg a szent holttestét. Endoszkóppal pásztázták végig a mellkasát és a hasüregét. A belső szerveket érintetlenül találták, és pontosan követni tudták a szent betegségeit, de semmilyen balzsamozásra vagy más, emberi beavatkozásra utaló égés, sérülés vagy metszés nyomait nem találták. A vizsgálat tehát eredmény nélkül zárult le.

Szent Zitához hasonlóan Gubbioi Szent Ubald és Genovai Szent Katalin testén sem találták a mumifikálás nyomát. Azóta is számos magyarázó elmélet született. Egyesek szerint a sírboltok alacsony hőmérséklete vezet néhány holttest természetes mumifikálódásához, mások olyan eljárásokra gyanakszanak, amelyek nehezen nyomon követhetőek, például, ha az erekbe fecskendezett anyaggal tartósították a holttesteket. Bebizonyítani azonban egyik elméletet sem tudták.

-mezovari-
 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.