Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Tudomány
2011-06-11 13:30:00

Hetvenezer zöld mérföldet gyűjtöttek össze a gyerekek

Riasztó adatok: így pusztul a Föld

A kutatók szerint a dinoszauruszok kihalását előidéző, 65 millió évvel ezelőtti meteorit-becsapódás sem okozott akkora kárt, mint mi mostanában.

Vízzel működtetett rádió, ellenszéllel hajtott biciklilámpa, levegővel dúsított zuhanyvíz, zöldmérföldet gyűjtögető gyerekek. Néhány példa az elmúlt hét ajánlásaiból annak érdekében, hogy pár évtized múltán az őz vagy a rénszarvas ne ugyanolyan egyszervolt lény legyen, mint ma a dinoszaurusz. Bolygónkon soha nem pusztult olyan rohamosan a biológiai sokféleség, mint napjainkban. A kutatók szerint a dinoszauruszok kihalását előidéző, 65 millió évvel ezelőtti meteorit-becsapódás sem okozott ekkora kárt, pedig az a földtörténet egyik legnagyobb tömeges fajpusztulását okozta: a tengeri és a szárazföldi fajok több mint a felét eltörölte a Föld színéről.
 

Ezerszeres a kihalás

Az ENSZ becslései szerint ma óránként három növény-, illetve állatfaj tűnik el környezetünkben, a kihalás üteme ezerszerese a természetes fogyásnak. Az eddigi katasztrófákat természeti csapások okozták, a mostanit az emberi tevékenység. Erről szól egyebek között az Élet hívó szava (Call of Life) címmel Magyarországon a napokban bemutatott egész estés dokumentumfilm, amelyben neves kutatók, antropológusok, terepbiológusok, történészek, pszichológusok, filozófusok ismertetik a jelenség ijesztő mértékét, várható következményeit, és azt, hogy mi rejlik a kialakulása mögött. A válasz: a Föld adta javak elherdálása, a károsanyag-kibocsátás növedékese, a klímaváltozás - a háttérben pedig gazdaság vezérelte rossz emberi viselkedésminták állnak. Nézzünk szembe a kipusztulással, vagy változtassunk pazarló szokásinkon, amíg megállítható, de legalább lelassítható a biológiai sokféleség elvesztése - ébreszti fel felelősségtudatunkat a dokumentumfilm.

A magyar természetvédők nagy lendületet vettek az utóbbi időben. Tudatos Vásárlók Áruháza nyílt a budapesti Király utcában: ez valójában kiállítás, sok jó ötlettel, amely segíthet ráébreszteni a közönséget, hogy saját sorsunkat sodortuk veszélybe a túlfogyasztással, így most kinek-kinek önmagának kell tennie valamit az épített, a társadalmi és a belső környezet megóvásáért.

Rongyokból összerakott babzsák jellegű heverő, mosógépdobból készített ülőke, építési maradékból eszkábált pad fogadja a "tudatos" nappaliba érkezőket. A konyarészben látható lakótelepi komposztálóhoz szagtalanító anyag is tartozik, a pulton pedig hosszú listán szerepelnek azok az idénygyümölcsök és zöldségféleségek, amelyeket hazánk kínál az év minden hónapjában. Szerencsénk van - egyelőre - az éghajlatunkkal, télire befőzött vagy megfelelő módon tárolt élelmiszerekből mindenkor beszerezhetjük a megfelelő vitaminadagot, nem úgy, mint a messzi országból nagy környezetterheléssel ide szállított, ott fólia alatt termelt "primőrök" fogyasztásával, amelyek leginkább vegyszerekben gazdagok.
 

Pusztulásra ítélve?

Elég egy koca nyugdíjas tempója

Étkezési szokásaink átrendezésével képletesen ötmillió fát tudnánk ültetni. A világ gabonatermésének negyven százalékát, szójababtermésének nyolcvan százalékát, a tengerekből kifogott halak kétharmadát állatok hízlalására fordítják. Ha egy évig hetente kétszer Magyarországon mindenki húsmentes napot tartana, a kevesebbet működtetett mezőgazdasági és szállítóeszközök energia-megtakarítása és a csökkentett szén-dioxid-kibocsátás annyit javítana a környezeten, mint ötmillió fa elültetése.

A tudatos áruház fürdőszobaosztályán vegyszerek helyett mosószódát kínálnak - lehet vinni belőle kipróbálásra. A zuhanyzó rózsájával ötven százalékos vízmegtakarítás érhető el, felerészt ugyanis levegővel dúsítja a vizet. Ettől úgy érezzük magunkat, mintha jakuzzi masszírozná testünket. A komfortérzetet tovább fokozza, hogy tusolás közben rádiót is hallgathatunk. S nem kell tartani az áramütéstől, ezt a hangládát a folyóvíz ereje működteti. Nem igényel külön energiaforrást a kiállításbeli biciklilámpa sem, amelyet a menet közben keletkező ellenszél hajt. Elég egy koca nyugdíjas tempója, hogy tartalékenergiát képezzen, és még megállás után se boruljon sötétség a közlekedőre.
 

Hetvenezer zöld mérföld

A természeti környezet érdekében dolgozók is tudják, hogy a változtatásra az ifjabbak a leginkább fogékonyak. A Reflex Környezetvédő Egyesület és a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség nemrégiben általános iskolások számára Mozdulj a klímáért! felszólítással akcióhetet szervezett. A szövetség részéről Lajtmann Csaba elmondta, hogy a program hátterében az Európai Klímaszövetség áll. Itthon most először kapcsolódtak be az efféle tudatformálásba: öt megye és három város iskoláiba küldték el felhívásukat.

Ötvenegy oktatási intézmény küldte vissza a kérdőíveket, nyolcezer diák vett részt önkéntesen a programban. Mindez európai mércével mérve is jelentős fogékonyságot jelez a téma iránt.
Öt nap alatt majdnem hetvenezer zöld mérföldet gyűjtöttek össze a gyerekek. Fejenként legfeljebb tíz ilyent szerezhettek azzal, hogy az iskolába és onnan haza környezetkímélő módon - gyalog, biciklivel, görkorcsolyával vagy tömegközlekedési eszközzel - jutottak el az akciónapokon. Ez az út ráadásul az esetek többségében hosszabb volt az 1,61 kilométert érő egy mérföldnél. Naponta játékos feladatokat is kaptak a nebulók. Hol önértékelő kérdőív alapján állapították meg, hogy mennyire környezetbarát az életmódjuk, hol otthon, a spájzban és a hűtőszekrényben néztek körül, keresve, hogy melyik élelmiszer származik a legtávolabbról, és kiszámították, mekkora szén-dioxid-hátizsák kapcsolódik az ide szállításához. Aztán az iskolában keresték a környezetellenes kritikus pontokat. Az intézmény vezetőségnek is átadott listákon leggyakrabban csöpögő csapok, szelelő nyílászárók szerepeltek, no meg a kerékpártároló hiánya.

 

(mti)

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Világvége
  • Nincs is olyan messze a világvége?
  • A világvége tíz forgatókönyve
  • Katasztrófafővárost építene Japán
  • Képek: A tetoválás, amiért halál jár
  • A „megváltási program befejeződött”: világvége október 21-én?
  • A keresztényszociálisok kívül tudnák a „latrokat”
  • Világméretű feszültséget okoz a vízválság
  • Agymosással vádolják a tiszteletest
  • Új világválság jön: a Világkereskedelmi Szervezet a kormányokat okolja
  • Túléljük a válságot? A jövőkutatás professzorát kérdeztük

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.