Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Tudomány
2011-04-16 19:33:00

Félünk a kiszolgáltatottságtól, és hogy terhére leszünk másoknak

Otthon szeretne meghalni a magyarok kétharmada

Mit gondolnak a magyarok a gyógyíthatatlan betegségről, és hol töltenék életük utolsó szakaszát? Mitől félnek leginkább, és mennyire ismerik a hospice-ellátást?

A most 20 éves fennállását ünneplő Magyar Hospice Alapítvány végeztetett el a közelmúltben egy ezer fős reprezentatív felmérést, mely szerint szerint a magyar családok közel felében (46 százalékában) fordult már elő gyógyíthatatlan betegség. Ez a szám is mutatja, hogy a magyar társadalmat igen mélyen átható, súlyos problémáról van szó. Arra, hogy gyógyíthatatlan betegség esetén milyen körülmények között szeretne meghalni, saját bevallása szerint a magyarok 55 százaléka soha, 32 százaléka ritkán, míg 13 százaléka gyakran szokott gondolni.

 


 

 

Hol töltenénk életünk utolsó szakaszát?

A magyarok kétharmada, ha gyógyíthatatlan betegsége lenne, élete utolsó szakaszát családja, szerettei körében szeretné eltölteni. Minden ötödik megkérdezett fájdalomcsillapítást és lelki gondozást egyaránt nyújtó szakintézményben töltené élete utolsó időszakát, míg a válaszadók 14 százaléka a kórházat választaná. Ez is azt mutatja, hogy hospice-ellátás talán legfontosabb egészségügyi szolgáltatása az otthonápolás.

A fájdalomcsillapítást és lelki gondozást egyaránt nyújtó szakintézményt az átlagosnál jobban részesítik előnyben a megyeszékhelyen élők, a budapestiek, a nők és a diplomások, míg ezt a lehetőséget az átlagnál kevésbé tartják kívánatosnak a nem megyei jogú városban élők, a községben élők, a férfiak, a maximum nyolc általánost végzettek és az idősek. Életük utolsó szakaszát az átlagosnál nagyobb arányban töltenék kórházban a budapestiek, a férfiak, az idősek (65 év felettiek) és az idős középkorúak (46-65). Ezt a megoldást az átlagosnál kevésbé szeretnék választani a megyeszékhelyen élők, a nők és a fiatal középkorúak (31-45 évesek).


Mitől félünk leginkább?


A magyarok leginkább a szeretteik elvesztésétől félnének, ha kiderülne, hogy gyógyíthatatlan betegségük van. Szintén sokan aggódnak amiatt, hogy mások terhére lesznek, illetve, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek. A megkérdezettek 62 százaléka a fájdalomtól is fél, míg a válaszadók fele a betegsége miatti folyamatos sajnálkozástól is tart. A magyarok negyede fél, 45 százaléka pedig nagyon fél attól, hogy mások terhére lesz betegsége esetén, köztük felülreprezentáltak a nők, míg alulreprezentáltak a férfiak és a fiatalok. A megkérdezettek nagy része nagyon fél a betegség miatti kiszolgáltatottságtól. Környezetük folyamatos sajnálata az emberek egyötödét tölti el félelemmel, míg 28 százalékuk nagyon fél ettől. Azok között, akik nagyon félnek a kiszolgáltatottságtól, felülreprezentáltak a nők, a maximum 8 általánost végzettek és az idősek (65 év felettiek), míg alulreprezentáltak a diplomások, a férfiak és a budapestiek.

Ez is azt mutatja, hogy a fájdalomcsillapítás, amely a palliatív-ellátás központi eleme, mennyire fontos. A legújabb tudományos eredmények felhasználásával a betegek fájdalomérzete csökkenthető, így életminőségük nagymértékben javul – fejtette ki dr. Muszbek Katalin. – A legtöbb beteg számára talán az az egyik legfontosabb tapasztalat, hogy amikor bekerülnek a hospice ellátásba, akkor az általunk alkalmazott szakmai-ápolási módszernek köszönhetően a fájdalmuk számottevően enyhül.


Ápolná otthon szakszerű segítség igénybevételével szeretteit?


Tízből nyolc magyar ápolná otthon szakszerű segítség igénybevételével gyógyíthatatlan beteg hozzátartozóját, ha anyagi helyzete, életkörülményei engednék, míg 8 százalékra tehető azoknak az aránya, akik valószínűleg vagy biztosan nem élnének ezzel a lehetőséggel.
A válaszokból kiderül, egyedül a budapestiek azok, akik az átlagosnál kevésbé hajlanak arra, hogy otthon ápolják gyógyíthatatlan beteg hozzátartozójukat.

A Magyar Hospice Alapítvány ezer fős, reprezentatív mintán végzett kutatásában az adatfelvételt a Tárki végezte 2011 februárjában, az adatok feldolgozását pedig az Image Factory munkatársai készítették. 

 

Kőszegi Ákos

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Eutanázia
  • Morfin-túladagolás: lényeges dokumentumok tűntek el
  • Segített meghalni fiának az anya: nem fogják perbe
  • Nem baltás gyilkos, és jótékonykodni akart a pénzünkön
  • Halál egyenes adásban: bajba kerülhet a BBC?
  • Az orvos nem baltás gyilkos
  • Eutanázia-vita: „élőhalottak” is lehetnek boldogok
  • Módosulhat az eutanázia-törvény

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.